|
Hogy Correggio aligha mondhatta a bolognai San Giovanni in
Monte templomban RAFFAELLO Szent Cecília
képe előtt a híres Anch’io sono pittore! (Én is képíró vagyok!)
szállóigét, régtől fogva erősítik a művészet történetírói. L.
PUNGILEONI szerint (Memorie istoriche di
Antonio Allegri, detto il Correggio, Parma, I. k. 60. l.) legelőször PATER
SEBASTIANO RESTA említi egyik levelében (melyikben?), hogy a művész így
kiáltott föl, mikor a tudós Felsina költőasszony a Cecília-kép elé
vezette: „Son pittore anch’io.” J. MEYER szerint (Correggio, Lipcse, 1871.; 23. l.) egyáltalán kétséges: járt-e valaha
Correggio Bolognában és Rómában. A Cecília-kép csak 1517-ben került Bolognába,
vagyis akkor, mikor a mester már nemigen mozdult ki Párma környékéről. E.
MÜNTZ (Histoire de l’art pendant la
renaissance, Páris, 1895. III. k. 569. l.) azt írja: „Nincs olasz mester, aki
olyan keveset utazott volna, mint Correggio; Parma, Modena, Piacenza, hol
megcsodálta Raffaello remekművét, a Sixtusi Madonnát, mely e kiáltásra
ragadta: Anch’io sono pittore!, és
alkalmasint Mantova - ezek utazgatásának végső határai.” Mások (pl. a
LAROUSSE-féle nagy enciklopédia) szerint Correggio Mantovában, Andrea Mantegna
műveinek láttára szólt így. A keleti meséből kikaparított anekdota,
hogy egy remekművéért hatvan scudót rézpénzben fizettek ki neki, aztán e
terhet hazacipelve kimelegedett, hideg vizet ivott, s az lett a halála.
|