|
A római Szent Péter-templom előtt álló obeliszk, mely
az örök városban a laterani után a legnagyobb, valamikor a bazilika mögött volt,
ott, ahol most az új sekrestye van. V. Sixtus pápa kívánságára 1586-ban
szállították át; és azt a veszedelmes munkát Domenico Fontana comói származású
építőmester végezte. Minekutána az obeliszket lefektették a földre,
hengereken a tér közepére tolták, és szeptember 10-én 140 ló és 800 ember
hozzáfogott felállításához. Minden zűrzavar kikerülése végett, a pápa
rendeletet bocsátott ki, mely szerint a munkásokon kívül senkinek sem szabad az
elkerített helyre lépni; valamint halálos büntetés terhe alatt tilos minden
hangos szó. Ott is volt összes fogdmegjeivel a főporoszló, és a kész
akasztófa mellett a hóhér. Egy Bresca nevű San Remó-i hajóskapitány
azonban mégis megszegte a tilalmat. Látta, hogy a kőszálat felhúzó kötelek
a roppant teher (326 784 kilogramm) alatt sokkal jobban kinyúltak, semmint az
építőmester előre számította; sejtve, hogy azonnal minden szakadni
fog, és katasztrófa történik: nem törődött a pápa fenyegetésével, hanem
elkiáltotta magát: „Acqua alle corde!”
(Vizet a kötelekre!) Tudta ugyanis, hogy a megnedvesített kender összehúzódik
és megrövidül. Fontana építőmester legott követte a gondviselésszerű
intést, s az obeliszket sikerült szerencsésen fölállítani. Bresca büntetés
helyett nagy kitüntetésekben részesült a pápától. Kinevezték az első pápai
sorezred századosának, joga lett hajója árbocára a pápa lobogóját felvonatni,
bőséges jutalom ütötte a markát, és családja azt az örökös kiváltságot
kapta, hogy virágvasárnap a pálmatermő San Remóból ő szállítsa Rómába
a szertartáshoz szükséges pálmaágakat. (Mi északiak csak barkát használunk.) A
ma Bordigherában élő Bresca család most is minden virágvasárnap
pálmaágakkal árasztja el Rómát, és sok pénzt nyer rajta; a kis San Remo
városnak pedig azóta pálma és oroszlán van a címerében.
Mindezt így tudjuk és így adják elő olyan komoly
források is, minő CANCELLIERI (Descrizione
della Basilica Vaticana, Róma, 1788.; 19. l.). És a dologban nincs is semmi
lehetetlenség, kivéve a hangos szóra szabott halálos büntetést, meg a készen
álló hóhért és akasztófát. Gondolkodó ember ezt nem hiheti el. Ha Fontana
építőmesternek munka közben olyan nagy csendre volt szüksége, a bölcs V.
Sixtus bizonnyal nem fenyegetődzik kötéllel és bakóval, hanem
egyszerűen nem bocsáttatja a bámészkodó népet a piacra, Bresca „acqua alle corde!” kiáltása azonban
történeti valóság. Csak az nem igaz, amit gyakran emlegetnek: hogy a kötelek a
dörzsöléstől meggyulladtak, s Bresca a füstölgés láttára kiáltott közbe.
Az igaz ok a föntebb említett: a kötelek kinyúlása volt. - A derék hajós fizikai
tudományával és lélekjelenlétével is eléggé megérdemelte a sok jutalmat; a
halálos büntetéssel szembe szálló bátorságot a mendemonda csak azért találta
ki, mert mindig szereti a szépet szebbé, a nagyot nagyobbá tenni.
Érdekes,
amit LAROUSSE Grand dictionnaire
Universelje (az Obélisque-cikkben)
ír, hogy 1833-ban ismétlődött a híres „acqua
allé corde”, mikor a párizsi Place de la Concorde-on
fölállították a 22 méter magas luxori obeliszket. Egy szegény munkás
észrevette, hogy a kötelek félelmesen pattognak. Vizet öntött hát az
alattságra, és így egyrészt ellentállóbbá tette a kendert, másrészt pedig
megakadályozta, hogy a dörzsöléstől meggyulladjon. Hogy a munkát
intéző Lebas földmérő szántszándékkal az obeliszk alá állott, hogy
életét veszítse, ha a kőszál le talál zuhanni, így mutatván meg, mennyire
bízik számításainak helyességében: a harmincasévekbeli francia romantika ízlése
szerint való anekdota.
|