|
A Márk téri
galambokról, Velence e legkedvesebb lakosairól, számos históriás anekdota szól.
Hogy csak egyet-kettőt említsek: Renier Dandolo Kandia ostromakor
észrevette, hogy a kandioták az áruló génuaiakkal postagalambok révén
közlekednek; ennek emlékére vitt Velencébe egynéhány ilyen keleti fajtájú
galambot, melyek aztán elszaporodtak. Más elbeszélés szerint: e galambok
ősei hozták meg először a lepantói győzelem hírét. Némelyek azt
mondják, hogy a galambokat Catarina Cornaro királynő költöztette Velencébe
Ciprus szigetéről. Legvalószínűbb az a magyarázat, amelyet Velence
rendőrbírája adott egynéhány év előtt egy ítélet költői
lendületű megokolásában, mikor hatnapi fogságot szabott valami csavargóra,
akit rajtakaptak, hogy Szent Márk galambjait lépes vesszővel fogdossa:
(„A
velencei szenátus elrendelte, hogy közmagtárainak egy megbízottja a polgárokkal
egyetemben gondoskodjék a galambok etetéséről. A nép a köztársaság bukása
után is mindig táplálta őket, és ma is mindennap magot szórnak nekik a
Procuratie Vecchie egyik ablakából. E madarak egy fényes múlt emlékei. Eredetük
némelyek szerint az, hogy a velencei köztársaság idejében, virágvasárnap, a
Szent Márk-templom erkélyéből madarakat és galambokat bocsátottak
szabadon, melyek aztán meghúzódva a templom oszlopai között és a közel épületek
ereszei alatt, elszaporodtak, kedvezvén nekik a polgárság állandó szeretete. Ha
a velencei galamboknak nincsen is olyan érdemük a haza körül, mint a régi Róma
ludainak; vagyis, ha nem is tekintették őket sérthetetleneknek és szenteknek,
mégis mindig nagy tiszteletben voltak; és Velence gondoskodott róluk, még akkor
is, mikor az idegen ellen vívott harcainak közepette a szabadság hősei
éhséggel küzdöttek. E galambok kímélésére nemcsak a történelem kötelez
bennünket, hanem a törvény is; mert e madarak immár valóságos háziállatok,
mintegy a város lakosságához tartoznak, és részük van benne, hogy Velence a
világ egyik legkedvesebb városa legyen.”) (Vö. a milánói Corriere della Sera 1895. júniusi Venezia mellékletével.)
Azt a régi
szokást, hogy a bazilika erkélyéről virágvasárnap gyermekek galambokat és
más madarakat eresztettek el, a XVI. századbeli STRINGA is említi FRANCESCO
SANSOVINO Venetia
könyvéhez írott jegyzeteiben. A madarak lábára súly volt kötve, hogy ne
tudjanak messze repülni; s mikor a piacon vergődtek, a nép elkapdosta
őket húsvéti pecsenyének. Ez a mulatság annak az örömnek volt az emléke,
mikor a Jeruzsálembe érkező Jézust a zsidó gyermekek pálmaágakkal és
allelujával fogadták. - A nép körmei közül néha kiszabadult egynéhány galamb, s
ezek szaporodtak el aztán a Márk téren. A köztársaság mindennap magot szóratott
nekik. E század elején a Querini-Polcastro grófné gondoskodott róluk, déli
harangszóra mindennap kukoricát hintve nekik a Procuratie Vecchie második
emeletén volt lakásának ablakából.
Most az
Assicurazioni Generali társaság hintet eleséget a galamboknak délután két
órakor, a grófné egykori lakása alatt levő hivatalának egyik
ablakpárkányára.
|