|
MACHIAVELLI
írta a XVI. század elején, hogy az emberek és kivált a fejedelmek
cselekedeteiben a cél a fő dolog; az eszközöket mindig tisztességeseknek
ítélni és dicsérni fogja mindenki. („...si guarda al fine... i mezzi
saranno sempre giudicati onorevoli, e da ciascuno lodati”.xli Il Principe, Velence,
1515.; XVIII. f.) HOBBES, az angol filozófus De Cive könyvében (Párizs, 1646.; 1., 8.) azt mondja: „...unusquisque jus... habet utendi omnibus
mediis, et agendi omnem actionem, sine qua conservare se non potest.”
(Mindenkinek joga van használni minden eszközt és végrehajtani minden
cselekedetet, amely nélkül nem tarthatja fönn magát.) Nyilván ebből
csinálták „a cél szentesíti az eszközöket” (finis
sanctificat media) híres mondást, melyet aztán a jezsuitákra fogtak.
„HERMANN BUSENBAUM német jezsuita atya - mondja
BÜCHMANN-ROBERT-TORNOW (Geflügelte Worte,
Berlin, 1898.; 19. kiadás, 439.
l.) - ezt írja ugyan 1650-ben megjelent Medulla theologiae moralis könyvében: »cum finis est licitus, etiam media sunt
licita« (ha a cél megengedett, akkor megengedettek az eszközök is) és »cui licitus est finis etiam licent media«
(akinek a cél meg van engedve, annak meg vannak engedve az eszközök is). Az
első passzusnál azonban határozottan kizárja a galád eszközöket, a
másodiknál pedig csak a jóravalókat ajánlja a cél elérésére. Szavait kikapták
az összefüggő textusból és úgy magyarázták, mintha Busenbaum azt mondta
volna, hogy jó célok elérésére szabad rossz eszközöket is használni, mert a
rossz eszközöket szentesíti a jó cél. Úgy látszik, Pascal bocsátotta világgá
ezt a dolgot, mert a Provincialesban
(1656, 7-ik levél) ezt adja egy jezsuita szájába: »nous corrigeons le vice du moyen par la pureté de la fin« (mi az
eszköz bűnös voltát a cél tisztaságával korrigáljuk).” (Vö. Szájrul szájra könyvemet.)
Közhiedelem, hogy a jezsuiták egymillió forint jutalmat
tettek az angol bankba annak számára, aki előmutat olyan jezsuita írta
könyvet, melyben a „cél szentesíti az eszközöket” ugyanezekkel a szavakkal vagy
hasonló értelműekkel ki van fejezve. Ez mendemonda. Az igazság csak az,
hogy Roh jezsuita atya 1852 őszén, a frankfurti missió befejezésekor, ezer
rénes forintot tűzött ki annak, aki a heidelbergi vagy bonni jogi kar
előtt felmutatja azt a könyvet. E nyilatkozatát többször ismételte. Az
ezer rénes forintra csak MAURER protestáns lelkipásztor pályázott 1868-ban egy Új jezsuita-tükör című füzettel,
BUSENBAUM fönt említett két tételét idézve, és a heidelbergi jogi fakultás
előtt követelte is a díjat; de aztán csakhamar lemondott róla. És a pályázat
mindmáig meddő. (Vö. a németről fordított Történelmi hazugságok könyvvel, Budapest, Szent István-társulat,
1890.; 650. l.)
|