|
Pascalról
(sz. 1623, † 1661) BOILEAU abbé azt írja, hogy mindig nagy mélységet látott
maga mellett, balkézt, mióta a neuilly-i hídon majd a vízbe fordították
kocsiját a megbokrosodott lovak. Hiába mondták neki, hogy az a mélység csak
kába képzet, hiába ismerte el maga is: egy negyedóra múlva már ismét rettegett
az örvénytől, és székre támaszkodott, hogy bele ne essék. A XVIII. század
filozófusai az abbé e följegyzéséből azt következtették, hogy a nagy
gondolkodó elméje életének utolsó éveiben meggyöngült. SAINTE-BEUVE nem hisz
ebben a franciák között szállóige gyanánt járatos abime de Pascalban;lv furcsállja, hogy a halhatatlan maga
nem említi, s hogy csakis az egyetlenegy BOILEAU abbé tud róla. A Pascal
kabátjába varrt imádságamulett azonban históriai valóság, és akármilyen szépnek
és mélynek ítélik is némelyek, zavaros, deákkal kevert stílusa nem vall rendes
lélekállapotra; a kabátba varrás pedig bizony nem egyéb babonánál.
Megemlítem
még azt az anekdotát, melyet Genlisné után Michelet hozott forgalomba; hogy
mikor az alkímiával bíbelődő orléans-i hercegnek csontvázra volt
szüksége, Pascal tetemét ásatták ki. Ez nem igaz.
|