|
Ki volt a
rejtelmes vasálarcos fogoly, akit
XIV. Lajos előbb Pignerolban, majd a Sainte Marguerite szigeteken és
1698-tól 1703-ig, haláláig, Marchiali név alatt, a Bastille-ban tartott? Ezt a
meddő kérdést másfél század óta a kuriózumkutatók seregestül bolygatják.
Nem e könyvecskének egynéhány lapja, de egy egész ilyen kötet se volna
elegendő e kérdés aprólékosabb ismertetésére. Én csak a legbohóbb
furcsaságokat említem; de áldozok egy kis helyet a vasálarcosra vonatkozó
mendemondák históriai fejlődésének is. 1688-ban SAINT-MARS, a Sainte
Marguerite szigetek kormányzója, ezt írta egy levélben: „Az egész vidék azt
beszéli, hogy foglyom Beaufort (IV. Henrik törvénytelen fiának fia) vagy
Cromwell fia.” 1745: a vasálarcos, egy VOLTAIRE-nek tulajdonított könyv
szerint, Vermandois gróf volt, XIV. Lajos és Lavallière hercegnő második
fia, akit azért zártak el, mert a trónörököst pofon ütötte. 1764: ismét
Beaufort kísért az irodalomban. 1768: a vasálarcos Monmouth herceg volt. 1770:
Mme CAMPAN szerint a rejtelmes fogoly Matthioli olasz gróf, a mantovai herceg
minisztere, ki XIV. Lajos ellen akarta indítani az összes olasz fejedelmeket,
míg végre Louvois elraboltatta őt Turinból, és először Pignerol
várában, aztán a Sainte Marguerite szigeteken s végül a Bastille-ban
őriztette titkon. (Ma ezt a vélést tartják legvalószínűbbnek; DUTENS
is kardoskodott mellette 1789-ben.) 1771: a kutatók azt sütik ki, hogy a
vasálarcos osztrák Anna fattyú gyermeke volt. 1773: Buckingham és osztrák Anna
fia. 1789: Fouquet, XIV. Lajos tárnokmestere, vagy Mazarin és osztrák Anna fia.
1790: RICHELIEU tábornagy emlékiratai szerint: XIV. Lajos ikertestvére. Ugyanez
évben: Avedik örmény pátriárka. 1795: a vasálarcos valami közönséges fogoly
volt. 1816: Harmoises lovag, ki a király élete ellen 1673-ban összeesküvést
forralt. 1892: BAZARIES százados XIV. Lajos és Louvois titkos jegyű
irataiból kibetűzi, hogy a vasálarcos de Bulonde tábornok volt, kit az
1691-i piemonti hadjáratban árulással gyanúsítottak. E lajstromnak az a
legfőbb hibája, hogy nincsen benne egyetlen néven nevezett ember sem,
akiről ne lehetne bebizonyítani, hogy nem 1703-ban és nem a Bastille-ban
halt meg.
Reánk nézve
azonban érdekes, hogy a vasálarcos hírébe keveredett Avedik örmény pátriárkát
némelyek magyarországi születésűnek mondják. Avedik szkizmatikus örmény
pátriárka volt 1701 óta, és mint állítják, annyira üldözte a törökországi
katolikusokat, hogy végre Ferriol francia követ számkivettette őt a
szultánnal. Mikor Khiosz szigetére akarták vinni, a jezsuiták útközben
elrabolták (!), és Messinába szállították, ahol még 1707-ben is élt a tömlöc
fenekén. Konstantinápolyban és a velencei San Lazzaro szigeten nemegyszer
hallottam örmény papoktól, hogy ez a híres Avedik armenopoliszi (szamosújvári)
születés volt. Nemigen hihető a dolog, mert az örménység csak 1668 táján
költözött be hozzánk, élén Verzár püspökkel. Tudós magyar örményeink, kik oly
derekasan dolgoznak hazai történetök körül, könnyen kideríthetik e kérdést.
A
vasálarcost illető találgatások között furcsaságában nem utolsó az, amely
szerint ez a rejtelmes fogoly - nő volt. Egy provence-i nemesember
Voltaire-hoz írott leveleiben emlegeti, hogy egy cannes-i úrnő, madame
Cassis, Párizsban engedelmet kapott Saint Marstól, a Bastille kormányzójától,
hogy a vasálarcost meglátogassa. Madame Cassis szerint a fogoly keze sima
bőrű, gyenge női kéz volt. A provence-i nemes különben azt is
írja, hogy az ő idejében a nép valami hercegnőnek tartotta a titkos
rabot, (Vö. Intermédiaire XXXII. k. 439. l.)
De mégis
legremekebb az a mendemonda, mely szerint a vasálarcos I. Napóleon őse
volt. Ezt a bohóságot a Mémorial de
Sainte-Hélène is említi. A császár 1816. július 12-én beszélgetett e
dologról környezetével. Sorra vették, mit mond Voltaire, Dutens, Richelieu; és
a társaság egy tagja elanekdotázta, hogy őelőtte egykor komolyan
bizonyítgatták, hogy Napóleon IV. Henrik, XIII. Lajos és XIV. Lajos ivadéka,
mert őse a vasálarcos volt. Akkor aztán apróra összeszedték az egész
mesét. A Sainte Marguerite szigetek kormányzója, vagyis a vasálarcos
őrizője, bizonyos de Bonpart volt. A fogoly beleszeretett a kormányzó
leányába. Bonpart ezt a bajt bejelentette az udvarnak, ahol azt mondták: nem
kell búsulni, ám keressen az a boldogtalan vigasztalást a szerelem
gyönyörűségeiben. A kormányzó erre összeházasította leányát a fogollyal. A
társaság egy tagja erősen bizonykodva állította, hogy a házasságlevél még
most is megvan Marseille valamelyik plébániáján. A szomorú hitvestársak
gyermekeit suttyomban Korzika szigetére szállították, ahol aztán nevök
Bonaparte, Buonaparte formát öltött.
Még csak
azt említem, hogy a híres „vas álarc” voltaképpen fekete bársony volt, s a
rejtelmes fogoly csak akkor viselte, mikor a falakon sétált, s a többi rab is
láthatta őt. A középkorban állítólag kínzó eszközül használtak bizonyos
vasálarcokat. Ezt a borzadalmas dolgot használta DE MOUHY (Charles de Fieux)
múltszázadbeli szenzációs regénygyártó a Bastille ismeretlen foglyáról szóló
fércelményének címéül: Le masque de fer
(Paris, 1748: 3 kötet). Tőle ered ez a kifejezés. Előtte nem hívták
így a rejtelmes foglyot.
|