|
Már a császárság idejében kezdtek felbukkanni az ál XVII.
Lajosok. Az első talán Hervagault, egy szabó fia volt, kit Napóleon elzáratott,
s ki 1812-ben halt meg a tömlöcben. A második Bruneau, a csavargó
facipőkészítő, ki 1816-ban kezdte állítani, hogy ő Normandia
hercege; sok időt töltött fogságban, s 1830 után nem követelődzött
többé. Nevezetes volt az ál XVII. Lajosok között bizonyos Richemont báró (más
néven: Perrein vagy Hébert), akit az osztrákok fogtak el, s a húszas évek
elején sokáig tartottak a milánói Santa-Margherita börtönben. Minden bizonnyal
ő az, akivel SILVIO PELLICO együtt raboskodott egy darabig, s akiről
amaz érdekes sorokat írja a Mie Prigioni
XVIII. s következő fejezeteiben. Ez a világcsaló SILVIO PELLICO szerint
kétségtelenül Bourbon típusú, igen előkelő viseletű, művelt
úriember volt. Elmondta, miképpen szöktették meg őt a Temple-ból; a kocsi
négy lova közül az egyik - masina volt, abba rejtették! Richemont
esztendőkig vándorolt egyik börtönből a másikba. Közbe kiáltványokat
is bocsátott ki a francia nemzethez, és könyvekkel védte ügyét. 1845-ben halt
meg Londonban, hová párthíveinek segítségével 1830-ban menekült, mikor tizenkét
évi tömlöcre ítélték. Nem foglalkozom a többi kisebbszerű imposztorral, ki
e század első felében XVII. Lajos képében akarta ámítani a világot; még
csak azt a fucsaságot említem, hogy 1850-ben egy philadelphiai quaker újság, a Friend egy Williams Eleazár nevű
rézbőrű indián vezért híresztelt a kivégzett francia király fiának!
|