|
[...]
„Canossába nem megyünk!” BISMARCK híres szállóigéje (Vö. Szájrul szájra könyvemet) 1872-ben napi érdekűvé tette azt a
kérdést: milyen is volt IV. Henrik német király és római császár híres
vezeklése Canossa várában 1077. januárius 25-től 28-ig? E kérdésre így
felel meg KOSCH Der Kampf zwischen
Papstthum und Königthum von Gregor VII. bis Calixt II. (Frankfurt, 1884)
művében:
„A Henrik
által végzett rövid háromnapi vezeklés egész lefolyása egészen más jelleggel
bír, mint amilyent olvasókönyveink és részrehajló történetírásunk
szörnyűséges leírásai, különösen Rotteck, rá fognak. Most
mindenekelőtt is Henrik nem egyedül egy vékony inget viselt, mint ezt a
gyermekekkel elhitetik, a hideg, téli időben, minek természetesen
hallatára is dideregnek a gyermekek; hanem gyapjúból való, hosszú
bűnbánati ruhát, melyet egyszerűen a többi viselő ruha fölé
terítettek, és övvel kötöttek át. Azután, hogy mezítláb (igazabban talpakon) is
jártak a vezeklő menetek alatt, akkoriban általános szokás vala. Más
császárok és pápák sem szégyenlették ezt a bűnbánati körmenetek alatt. A
háromnapi, reggeltől estéig tartó böjt sem éppen valami borzasztóság egy
bűnbánó királyra nézve, ha az egyház már az egyszerű hívektől
is, kik nem nyilvános vezeklők, hasonló módon negyven napi böjtöt kívánt,
legalább még akkor úgy, hogy csak este volt szabad enni. A várkapu előtt,
a hóban való állás is elveszti tüzetesebb megfigyelés mellett borzasztóságát. A
canossai vár ugyanis a középkori összes várakkal együtt három udvarral bírt. Az
elsőben és legszélsőben laktak a vár védelmezői, a harcoló
katonaság; a másodikban voltak az uraság cselédei, valamint az istállók és az
éléstárak; végre a harmadikban lakott az uraság maga tornyokban és
lakóházakban. Henriket azonban, mint a kortársak beszélik, beeresztették a
második udvarba, oda, hol a cselédség lakik vala, és ezek lakásaiban
tartózkodhatott. Ami meg nem volt neki engedve, az a harmadik udvarba való
belépés volt, magához az urasághoz, és amit az tőle kívánt, csak az vala,
hogy kint maradjon, míg be nem ereszti. Tehát semmi sem igaz abból a gyerekes
előadásból, mintha Henrik mezítláb, vékony inggel puszta testén, étlen
kényszerült volna három napon át a hóban állani. Hogy hideg és sok hó vala, az
való. Ha Henrik éppen a kapu előtt akart állani, az az ő dolga; de
nem kívánta tőle senki, tartózkodásra elég helyet adtak neki. Hogy
többször állott ott, és hogy derekasan fázott is, igen igaz lehet; mivel
bizonyos akkori írók szerint Gergely és Mathild látták ott állani.
Kötelességévé nem volt téve; de hát szánakozást kellett keltenie. Így tehát
mindaz, mit Henrik a vezeklés dolgában végbevitt, saját kora szellemében ítélve
meg, és hasonlítva ahhoz, mit maga Henrik atyja és a középkor számos fejedelme,
meg később franciaországi szent Lajos vezeklés dolgában vállaltak volt
magukra, valóban jelentéktelennek és csekélynek tűnik föl, ha azt
tekintjük, hogy mennyi volt a bűn és mennyi elégtételt kellett volna
adni.” (Idézi a Történelmi hazugságok,
fordította HALLER JÓZSEF, Budapest, Szent-István társulat, 1890. 209. l.)
[...]
|