Könyves Kálmán és a boszorkányok

Hitt-e Könyves Kálmán királyunk a boszorkányokban?

Erre a kérdésre persze minden írástudó azt feleli: Már hogyan hitt volna, mikor híres törvénye világosan rendeli: „de strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat” - boszorkányok ellen pedig, minthogy nincsenek, semminemű kereset ne legyen.

Középkori bölcs királyunknak e felvilágosodott törvénye azonban csak fél érdem; mert ma már bizonyosan tudjuk, hogy Könyves Kálmán csupán a boszorkányok bizonyos fajtáját tagadta a strigában; amaz idők általános boszorkányhite alól ő sem vonhatta ki magát. Tulajdon abban a dekrétumában, melyben az idézett híres tétel van, a 60. bekezdés úgy szól, hogy az esperes és az ispán hírével, tudtával rontóknak találtak (malefici) elítélendők. A Kálmán idejében tartott esztergomi első zsinat határozatainak 50. bekezdése szerint, ha valakire, akit rontással (maleficium) vádolnak, reá bizonyosodik a dolog, a törvények szerint bűnhődjék.

Eldöntendő: mit jelent a maleficus, malefica és maleficium, s mit a striga. - A középkori latinságban a boszorkányok, rontók, bűbájosok, kantairesek neve mindig maleficus, incantator vagy veneficus, esetenkint nőnemű alakjában. Szent István törvényei (II. könyv, 31. és 32. fejezet) ezekre nézve igen keményen intézkednek, azt rendelvén, hogy a rontó átadandó a megrontást szenvedett rokonainak, akik tetszésök szerint büntethetik meg őt. Szent István törvénye megemlékszik még a hamuból vagy egyébből jövendölőkről is (sortilegi). Ezekkel már sokkal enyhébben bánik el, csak azt rendeli, hogy a püspökök megkorbácsoltassák őket. Szent István törvényei a strigát külön, harmadik kategóriába helyezik, és azt mondják ki rá, hogy mikor első esetben kapják rajta a bűnön, eklézsián vezekeljen, böjtöljön, és a paptól hitet tanuljon; ha másodízben vétkezik, ismét böjtöljön, böjt után pedig a templom megtüzesített kulcsát keresztalakban nyomják mellére, homlokára és lapockája közé, azután menjen haza. Ha pedig harmadszor is visszaesik, akkor át kell őt adni a bíráknak.

Szent Lászlónak törvénye (I. könyv 34. fejezet) a strigákat a meretrixekkel helyezi egy sorba, és azt rendeli, hogy a püspök tetszése szerint ítélje el őket. Minek tartotta az egyházi és világi törvény a strigákat? Az adatok abban megegyeznek, hogy a striga bűvös erővel állatalakot ölt; de a VII. és VIII. századbeliek elágaznak abban, hogy a magát fenevaddá változtatott bűvös fölfalja az embereket. A rómaiak ugyan azt hitték, hogy a striga éjjel kiszívja az emberek vérét, húsát pedig megeszi. (Ez a vámpír-babona eredete.) A frank lex salica úgy rendelkezik, hogy ha egy striga megevett egy embert és reá bizonyosodik, 8000 denárt, vagyis 200 arany solidus bírságot fizet. (Vagyis annyit, amennyit a gyilkosságot elkövető szabad ember.)

A strigákra vonatkozó hitet később minden egyházi törvény vétkes babonának bélyegzi. A 785-ben tartott paderborni zsinat kimondta, hogy halált szenvedjen, aki az ördögtől elvakítva, pogánymódra azt hiszi, hogy valaki striga lehet, s ezért valakit megéget. Nagy Károly e határozatot megerősítette, s a frank egyházban ez a törvény uralkodott a következő századokban is. Ugyanígy beszél az úgynevezett ancyrai zsinat 900 körül keletkezett Kanon Episcopija, mely kimondja, hogy csakis a pogánynál rosszabb hitetlen tarthatja valónak azt, hogy valamely teremtés isten akarata nélkül más alakot vehessen föl, mint amellyel ura teremtője fölruházta. A Kanon Episcopi kiközösíti azokat, akik az éjjel járó asszonyokban hisznek. S ezek a rendelkezések fönnmaradtak egész a XIII. századig.

Lehetetlen, hogy Szent István csak olyan, aránylag enyhe büntetést mérjen a strigákra, ha az ő idejében is még az a hit él, hogy ezek a varázslók fenevadakká változván, eleven embereket falnak föl.⁶ A teológiai műveltségű Könyves Kálmán egyszerűen az egyház, valamint a frank és lombard törvények felfogását követi, midőn a strigák létét tagadja. A boszorkányokban, ismétlem, hitt, mert hiszen dekrétuma a rontás megbüntetéséről intézkedik. Az tagadhatatlan, hogy ebben is józan, mert a boszorkánypörökben a vizsgálatot félig kiveszi a papi kézből, ahol addig volt, és az esperes mellett részben az ispánra bízza. Milyen volt Könyves Kálmán idejében a strigákra vonatkozó babona, meghatározni alig lehet; de a striga, stryx etimonja a szorongató, fojtogató értelem felé tereli sejtésünket; nem lehet egészen alaptalan tehát az a találgatás, mely szerint a striga a tudatlan nép hitében akkor már csak olyan bűbájos nő volt, aki éjszakának idején állat-alakot öltve, szorongatni jár az alvókat; vagyis a dolog nem egyéb, mint a még napjainkban is hívőkre találó lidércnyomás. A mi fölvilágosodott Könyves Kálmán királyunk tehát nyilván a lidércekre mondotta, hogy, mert nincsenek, vizsgálat alá nem vonhatók.