Költött alak szerintük KATONA JÓZSEF Melindája7 is.
„Bánk nejéről mit sem tudunk” - írja PAULER GYULA az idézett helyen.
„Katonának spanyol Melindája a történelem Totájára, a szép spanyol nőre
emlékeztet, ki aragóniai Simonnak és Bertramnak testvére és Benedek vajdának és
bánnak neje volt. Ez Imre alatt és II. Endre első éveiben 1209-ig
szerepelt; a király haragját szintén magára vonta, és hűtlenségbe esett,
de egész különböző személy volt a mi Bánkunktól. Mert Bánk lehetett ugyan
eredetileg Benedek, de külön formáját, melyet egy-egy bihari, nógrádi,
veszprémi helynév és talán a Pest megyei Bánkháza puszta is fenntartott,
sohasem cserélik fel a Benedekkel.”
PÓR ANTAL (Bánk bán
Melindája, Kolozsvár, 1890) ellentétes álláspontot foglal el. Szerinte
Benedek - Bánk, Tota pedig a felesége, kit KATONA JÓZSEF Melindának keresztelt.
PÓR vélekedését a következőkben ismertetem. Imre király (III. Béla fia)
spanyolországi feleségével (II. Alfonz [de Aragon] és neje kasztíliai Sancha
leányával), Konstanciával, ennek egyik udvarhölgye, Tota leányasszony is eljött
Magyarországba. Ez a Tota előkelő nemzetségből származott,
Spanyolországban több vára volt; ezek fővára pedig a Bojót nevet viselte.
Nagyon szép volt a Tota, és KÉZAI SIMON szerint (Gesta Hungarorum II. 95), aki a bájos spanyol nőt ifjúkorában
ismerhette, a kerek világon oly szép és gyönyörű leány nem volt több. Nem
csoda hát, ha Benedek (=Bánk) vajda (fia Korlátnak, vagyis Konrádnak, de genere
Bor) megszerette, és feleségül vette. A vajda nem messze a Nyergesújfalutól
levő birtokára vitte asszonyát, és e fészkét elnevezte Bojótnak. Itt éltek ők addig, amíg Imre és III. László halálával II.
Endre és vele neje az andechsi és meráni trónra léptek. Bánk és neje az
udvarhoz kerültek, ahol Tota asszony a királyné öccsével, Berchtold kalocsai
érsekkel (más krónikások szerint Eckberttel, Berchtold bátyjával) bűnös
viszonyt szőtt, amit a buja és szeretkező természetű spanyol
nőről föltennünk éppen nem lehetetlen. Hogy Totán, a Gertrudis
udvarmesternőjén, erőszakot tettek volna, lehetetlen. A királyi
paloták a XIII. században a mi fogalmaink szerint vajmi szűkek voltak; a
főudvarmesterné egy hívására az összes cselédség talpon lett volna; s
végül egy főpap, aki nem volt persona
gratav a pápánál, ugyancsak sokat kockáztathatott volna, ha
attentátumot követ el Tota ellen. Az összejátszás a tüzes gavallér és a forró
vérű asszony között lélektanilag bizonyos. Hogy Bánk leleplezett nejét
megveti, szeretőjét pedig megbotoztatja, eloszlat minden homályt. Még
kérdés, ki kettejük közül az elcsábított? A püspök vagy a nő? A királyné
abban hibázott, hogy elnézte, elősegítette a bűnös viszonyt. Nélküle
aligha történt volna meg a hűtlenség. Az egykori írók nem egyeznek meg a
királyné bűnös testvérére nézve. Eckbert gyakran jött Gertrúdhoz
látogatóba; tán ő födözte föl a paráznaságot? Annyi áll, hogy Berchtold
volt az, aki rajtavesztett. Nem lehetetlen azonban, hogy a ledér spanyol Tota
mindkét német lovagot kegyeiben részesítette. A megcsalt (és korosabb) férj
szarvait megaranyozták; nádorrá tette őt Endre, felesége tanácsára. A
király persze nem is gyanította, mi indította Gertrúdot. Elkövetkezett aztán a
királyné halála, ez a politikai gyilkosság, de vérbosszúról szó sem volt; csak
némely krónikás említ ilyet, de csupán oly krónikás, aki már a Zách Felicián
esete után élt. Bánknénak sem lett bántódása; csak közmegvetés sújtotta.
Hogy a két ellentétes felfogás közül melyik a
valószínűbb, jóformán azon fordul meg, hogy Benedek vajda, ki 1202-ben
nőül vette a csodaszép spanyol Totát (Melindát), Bánk bánnal volt-e egy
személy vagy azzal a Benedekkel, ki 1206-1209 között volt erdélyi vajda? Ez az
utóbbi semmi esetre sem lehetett Bánk, mert ugyanazon oklevelek említik Bánk
bánt is, Benedek vajdát is. De ebből még nem következik, hogy az
1202-1203-i vajdának az 1206-1209-i vajdával egyazon s így Bánk bántól
különböző személynek kellett lennie. Nem következik pedig azért, mert Imre
király alatt két Benedek nevű előkelő úr vitt szerepet;
ugyanakkor, mikor az egyik vajda, a másik (1202-1204 közt) nádorispán volt, s
Imre halálával mind a kettő elvesztette a méltóságát, nevezetesen
1205-1206-ban Smaragd, a volt országbíró követte Benedeket a vajdaságban. Már
most az a kérdés, nevezhették-e közülök az egyik Benedeket, nyilván azt, ki
1199-ben a báni méltóságot viselte, megkülönböztetendő a másiktól, a
horvátok módjára Bankónak, Bánknak? PAULER tagadja, de van rá hiteles adatunk,
hogy igen. 1221-ben, midőn Bánk a „királyné udvarbírája” (vagyis rangban a
második országbíró) volt, egy bizonyos egyezség alkalmából kiállított
oklevélben Benedeknek, a királyi
udvar albírájának nevezi magát, s hogy ez csakugyan Bánk bán, mutatja az
oklevélről csüngő és csakis a legelőkelőbb
személyektől használt lovaspecsét körirat: „Sigillum credibile Benedicti bani”, azaz „Benedek bán hiteles pecsétje”. (Közli az Arch. Ért. 1878. XII. k. 6-10. l.) XIII. századbeli oklevelekben többször
olvashatjuk a vajdákat és bánokat dux
címmel, így említi II. Endre is az 1202-i Benedek vajdát, a Tota asszony férjét
abban az 1221-i oklevélben, melyben a száműzött Benedek duxtól egyéb
javaival együtt elkobzott Martonfalvát és Bojótot mint Tota asszony
nászajándékát, visszaadja Totának. Mi volt az oka Benedek dux számkivetésének:
Endre nem említi. De ha számba vesszük, hogy Benedek dux kegyvesztettsége
körülbelül abba az időbe esik, amíg Bánk bán eltűnik a szereplők
közül (1219-20): csaknem bizonyos, hogy a Gertrúd elleni összeesküvésben részes
Bánk bánról van itt szó, aki Endre szentföldi hadjárata alatt talán nem is a
király megbízásából vett részt Magyarország kormányában, hanem Endre távollétét
felhasználva, tért vissza a számkivetésből, s midőn a hadjárat után
Endre úgy-ahogy rendet csinált az országban, Bánk ismét menekülni volt
kénytelen. De már az 1221-i
oklevél hangja mutatja, hogy Endre kiengesztelődött. Nagyon is kiemeli
Benedek dux hűséges szolgálatait, és csaknem sajnálkozva mondja, hogy
kénytelen volt őt számkivetni és javaitól megfosztani. És csakugyan, még
ugyanennek az évnek a folyamán Bánk nevét ismét ott találjuk Endre kormányában.
E szerint Tota asszony, kihez hasonló szépség KÉZAI szerint abban az
időben aligha volt a kerek ég alatt, Bánk bánnak volt a felesége, s
egyáltalában nincs benne semmi lehetetlenség, hogy amiről nálunk még száz
év múlva is beszéltek, nyugati szomszédaink pedig Gertrúd meggyilkolása után
már fél század múlva kezdik emlegetni, a szép s férjénél jóval fiatalabb, kéjre
vágyó délvidéki asszony szerelmi viszonyt folytatott Gertrúd valamelyik
öccsével. Nagyon természetes, hogy az egykorú krónikaírók, kik valamennyien
külföldi barátok voltak, semmit sem hallottak a magyar udvar titkairól; azon
sem csodálkozhatunk, hogy a szűkszavú oklevelekben sem találjuk semmi nyomát.
De egykorú adat hiányában is kell valami alapot tulajdonítanunk a későbbi
följegyzéseknek. A „hűtlen” Bánk bánt csak Gertrúd fia, IV. Béla tartja
gonosztevőnek, ki halálra lett volna érdemes; a férj, Endre hangjában
mindig van valami kímélet iránta, mintha meg akarná különböztetni a többi
„elvetemedett” és „átkozott” felségsértőtől, sőt annyira megy
Bánk bán iránt, hogy utóbb ismét kegyelmébe fogadja.
|