II. Lajos halála

II. Lajos király halálát forrásaink igen röviden adják elő. Mikor a mohácsi ütközetben (1526. augusztus 29-én) a csatarend már megbomlott, a király kedvelt kamarásával, Czettrichhel menekülni akart; de Csele falu mellett a megáradt mocsaras ér partjáról lova lecsúszott, és a királyt maga alá temette az iszapba. A kamarás, ki már átjutott a vízen, látta, hogy segítség nincsen többé; megjegyezte hát a helyet, és előbb Székesfejérvárra, aztán pedig Mária királynéhoz, Pozsonyba ment a szomorú hírrel.

SZERÉMI GYÖRGY, II. Lajos káplánja, 1840-ig ismeretlenül hevert egykorú emlékiratában és a hozzákapcsolt Epistola Flebilis-ben (mely ERDÉLYI LÁSZLÓ gondos kutatásai szerint¹¹ bizonyosan TATAI MIKLÓS káplántól ered) egészen másként tűnik föl a király halála. Ez előadások szerint II. Lajos gyilkosság áldozata lett.

SZERÉMI először 1528-ban egy lengyelországi plébánostól hallotta, hogyan ölte meg Lajos királyt Szapolyai György Székcsőn, és újra hallotta egy magyar vitéztől, aki szemtanú volt, de csak János király halála után vallotta meg a titkot, nem bírván tovább elviselni a lelkifurdalást. Összefoglalva SZERÉMI előadását az Epistola Flebilis teljesen parallel adataival, a történet a következő: Mikor a csata elveszett, II. Lajos királyt Szapolyai György és Tomori Pál érsek az est sötétében a Csele patakon át Székcsőre vitte, a plébános házába. Velük volt Czettrich királyi kamarás is többedmagával, és Szapolyai Györgynek egy kapitánya. Mikor a király a sebtiben készített kis vacsorához ült, Tomori Pál azt mondta neki: „Egyék felséged gyorsan, mert a török a nyomunkban van.” Ezután az érsek Szapolyai Györgyöt sürgette, hogy menjen a szállására felkészülni, mert azonnal indulniok kell Buda felé. „Én készen vagyok - felelt György -, menjen csak tisztelendő uraságod a szállására; én a király mellett maradok.” Mikor az érsek távozott, Szapolyai György rákiáltott a királyra: „Te bestye tanchos¹² kiral, te parázna, te igazságtalan király! Elvesztetted Magyarországot!” Mire Lajos király azt mondta: „Nem az én akaratom volt ez, hanem a rendeké és a főpapoké.” Ekkor Szapolyai György kirántotta háromélű cseh kardját, és háromszor a király jobb oldalába mártotta. Lajos leesett a földre. Czettrich és a többi kamarás erre Tomori Pál szállására szaladtak, és ott azt kiabálták: „Hamar, hamar, nagyságos uram, mert Szepesi György megölte Lajos királyt!” Az érsek ezt hallván, berontott a szobába, és megölte Szapolyai Györgyöt. Ott vala azonban Szapolyai György kapitánya, aki hallván, hogy urát megölték, előrohant, és Tomori Pált legyilkolta. Hárman feküdtek hát ott halva. Történt pedig mindez késő éjszaka, pentekre verradoban, mint a magyar vitéz vallotta. Szapolyai Györgyöt és Tomori Pált a székcsői templomba temették el. A királyt lepedőbe csavarták. Mezítláb, hajadonfőtt volt, rajta az aranyos ing, melyet a királyné készített, nyakán az aranylánc kis kereszttel, az ujján a jegygyűrű. Reá adták véres ruháit is, és éjfélkor kivitték a Csele falucska mellett levő mocsár partjára. Itt egy kis sírt ástak neki lámpavilágnál, és ott hagyták. Ezen a helyen feküdt szegény Lajos király János fővételétől Márton-napig. TATAI MIKLÓS káplán, ki a holttest föltalálásakor jelen volt, látta a király jobb oldalán a három szúrást.

JÁSZAY PÁL a két káplán előadásának szinte hajlandó hitelt adni. (A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, 1846) „Kétségtelen - úgymond -, hogy Szapolyai György holttestét a mohácsi csatatéren nem találták meg; bizonyos, hogy a török táborban az ütközet után hosszú dárdán körülhordozott fejet csak némelyek mondották a Tomori Pálénak; igaz, hogy a király holtteste nem a Csele patakban találtatott meg;¹³ közhír volt SPERFOGEL szerint, hogy a király áruló kezek által esett el; SZERÉMI és SZOLAKZADE török író mondja, hogy a király testén sebek voltak; és a legnevezetesebb az, hogy ezelőtt néhány évvel a székcsői egyházban, ugyanott, hová SZERÉMI utasíta, felásás történvén, két holttest maradványaira akadtak.” A szemtanú SÁRFY FERENC jelentése szerint azonban a király teljesen ép és romlatlan holttestén a legcsekélyebb sebzés nem látszott. A káplánok tanúságtétele hát megdől. Történetírásunk különben SZERÉMI GYÖRGY és az Epistola Flebilis mendemondáját még a megcáfolás figyelmére sem méltatta soha.