„A büszke
Csejte várnak hatalmas asszonya”, Báthory Erzsébet, nemcsak hagyományunkban, de
közfelfogásunkban is úgy él, mint vénülő, hiú nő, aki szörnyű
babonából leányvérrel akarta megmenteni arcának ifjúságát; és hogy vérben
mosdhassék, szüzek százait ölette meg.
Ez
mendemonda. Báthory Erzsébet nem mosakodott vérben, hanem hisztéria vagy épp
perversus sexualis ösztön révén kegyetlenkedő lelki beteg volt. A vér
szépítőszerül használásának hírébe THURÓCZI LÁSZLÓ múlt századbeli
jezsuita keverte őt, aki elsőként mondja el deák nyelven írott
munkájában azt az anekdotát, amelyet mindnyájan ismerünk: „Az asszony
mindenképpen azon volt, hogy tessék férjének. Tehát minden gondját s az egész
napot a maga ékesítésére fordította; most így, majd amúgy öltözött; fejét hol
fürtökbe fodoríttatta, hol üstökbe fonatta; aranyosra festette, drága
gyöngyökkel rakatta meg. Történt, hogy tükre előtt ült, és szobaleánya
ékesítgette gyors kézzel; fésűvel megbontotta a haját nagy csínján, meglocsolta
illatos vízzel és fodorító-vassal hullámos fürtökbe szedte össze. E gondos,
gyöngéd munka közben, nem tudni, hogyan, a kényes úrnő egynéhány hajszálát
kitépte; Erzsébet haragra gyúl és hatalmasan arcul üti. És íme, a leánynak
elered az orra vére, az úrnő arcába egy vércsöpp szökken, amelyet
kendővel letörülvén - mirabile
dictu!xii -, helyén a bőr üdébb és tetszetősb, akár mert
ezt az embervér okozta; vagy, ami hihetőbb, a sátán ravasz mesterkedéssel
megcsalta az asszonyi szemeket. Bárhogy volt is, az a parányi vércsöpp, haj!
mekkora vérontást szült. Mert Erzsébet az eszelősségig törődvén a
maga szépségével, amint ezt észrevette, így gondolkozott: „Micsoda? Ha egy
csöppnyi vér ekkora szépséget adott, mennyit fog adni, ha egészen benne mosakodom?
Kötelességem, hogy tessem az uramnak, s hogy szerethessen, a legszebbnek kell
lennem; a sors és az Isten megmutatta a módját, balga volnék, ha nem
használnám.” (Ungaria suis cum regibus,
1726; az 1768-i kiadásban már nincs benne.)
Noha
Báthory Erzsébet pörének iratait a Tudományos
Gyűjtemény már 1839-ben közölte, s a tanúvallomásokból kiderül az
egész dolog mivolta; s noha nem egy történetírónk foglalkozott alaposan azóta
is a szomorú alakkal: a vérrel mosdás mendemondája még mostanig kísért,
tudományos könyveinkben is. Így
DR. HEIL FAUSZTIN a Pallas Nagy Lexikona II. kötetének 724. lapján ezt írja Báthory
Erzsébetről: „Abban a babonás hiedelemben, hogy embervérben való fürdés a
női szépséget biztosítja és emeli, már férjének életében, de még inkább
özvegy korában udvari szolgálatában alkalmazott 600 nemes leányt áldozott fel
hiúságának” stb. ZILAHI KIS BÉLA (Junius) az utóbbi években többször
csoportosította erős kritikával a Báthory Erzsébetre vonatkozó adatokat;
előadásomban őt követem.
THURÓCZI
páterre, mikor ezt a később világgá elterjedt mendemondát leírta,
bizonyosan hatottak az embervér gyógyító és szépítő voltára vonatkozó
följegyzések és hagyományok. PLINIUS írja, hogy az egyiptomi királyok
elefantiázisát embervérrel gyógyították az orvosok. Nagy Konstantin is
gyermekek vérével készített fürdőtől remélt gyógyulást
bélpoklosságában, de álmában megjelent előtte Péter és Pál apostol,
megmondani neki, hogy nyavalyáján csak a keresztvíz segít. V. Sixtus pápát,
mikor haldoklott, orvosai két levágott, egészséges fiúgyermek vérével akarták
visszaadni az életnek. Borgia Lukréciáról máig hirdeti a hagyomány, hogy
szépségét meggyilkolt hajadonok vérében fürödve tartotta fönn. Mondom, a
rettenetes anekdotát író jezsuitára okvetetlen hatottak ezek a régibb mendemondák;
és itt ismét látjuk, milyen gyakori és könnyű a történetben is a pletyka
vándorlása.
Báthory
Erzsébet 1575 táján lett az akkor még csak húszéves Nádasdy Ferenc felesége.
Házasságuk tíz évig meddő volt. Az úrnő sokat betegeskedett.
Följegyzések megőrizték, mily összevissza kotyvasztott babonás
orvosságokat használt baja ellen, mely többnyire mint főfájás
jelentkezett. Nyilván idegbajban szenvedett. Tíz év múlva végre megszűnt a
meddősége, és négy gyermeke született; három leány, egy fiú, akik közül egy
leány kicsiny korában halt meg. Huszonkilenc éves házasság után 1604-ben jutott
özvegységre.
Hogy
szörnyű lelki betegsége, a kínzásban való gyönyörködés, mikor
kezdődött, nem tudják pontosan megállapítani; de bizonyosan már férje
életében. Nádasdy Ferenc még élt, mikor Magyari István lutheránus lelkipásztor
a sárvári templomban Báthory Erzsébetnek a község előtt szemére hányta,
hogy már két leány halt meg kegyetlenségei miatt; a pap még azt is mondta, hogy
ám ássák föl a sírból a tetemeket, és meg fognak rajtok látszani a kínzások
nyomai. Báthory Erzsébet indulatosan felelt a prédikátornak,
fenyegetőzött, hogy megírja urának: milyen gyalázatot költenek rá és
hogyan pellengérezik. Nádasdy csakugyan neheztelt Magyari Istvánra e nyilvános
feddésért; ebből látszik, hogy ő is tudott feleségének
kegyetlenségeiről. Sőt a pörben később Jó Ilona, az
öreg dajka, Báthory Erzsébet fő cinkosainak egyike, azt vallotta, hogy
Nádasdy Ferenc látta, mikor a saját húgát a nagyságos asszony parancsára mézzel
kenték be és úgy állatták, hogy a bogarak egyék. A gonosz szipirtyó e vallomása
talán csak arra való volt, hogy Nádasdyt is befeketítse; de az bizonyos, hogy
ez a hatalmas főúr legalábbis szemet hunyt felesége gonosztettei
előtt. Báthory Erzsébet szörnyű dolgait úgyszólván országszerte
tudták tíz éven át; mert hiszen mindenünnen hordatta magának az áldozatokat.
Ahol csak lakott, udvarából minduntalan temettek; hol titokon, éjszaka, hol
nyilvánosan, harangszóval. A halott mindig fiatal leány vagy menyecske volt,
kisebb nemesi házak gyermekei, akik nem bérért szolgáltak a nagyságos
asszonynál, hanem mintegy iskolázás végett voltak a nagyúri háztartás körül.
Ezek a leányok, menyecskék egymás után tünedeztek el, sőt néha többen is
egyszerre. Szülék, rokonok hiába keresték övéiket Báthory Erzsébet udvarában.
Sárvárott volt egy nagy láda, amely mindig halottszagot árasztott magából.
Csejtén a kastély kertjében egy leány tetemét kaparták ki az ebek a
földből, és marakodtak rajta. Éjszakánkint sírás, jajgatás hatott ki a
várból. A kastélyba nyalábszámra hordták a vesszőket. Ha a nagyságos
asszony Csejtére látogatott, a leányok, menyecskék megszökdöstek a
környékről, mert a miavai majorosné fel szokta őket küldözni a várba,
ahonnan többé nem tért vissza senki. A sárvári várnagy éjszaka néha teljes hat
óra hosszáig hallotta, hogy vernek valakit odabenn. Egy szolga Csejtén
megleste, amint éjszaka egy meztelenre vetkőztetett leány körül a vén
asszonyok égő gyertyákkal forgolódtak. Báthory Erzsébet még utazás közben
sem tudott lemondani kegyetlen gyönyörűségéről. Hintajában láncokkal,
lakatokkal teli táskát vitt magával, hogy a vele utazó leányokat éjjel
megláncolja és lelakatolja. A szegény leányok keze, arca egy seb volt,
némelyiköket már úgy elgyöngítette a kínzás, hogy alig bírtak mozdulni. A
társzekeren gyakran rejtegettek holttestet, hogy magányos helyen hirtelen
elföldeljék.
Végre 1610
tavaszán II. Mátyás király parancsára Thurzó György nádor vizsgálatot indított
Báthory Erzsébet ellen, aki „vadállat kegyetlenségével, nyilván az ördög
sugallatára”, háromszáznál több leányt és menyecskét ölt meg ártatlanul.
Tanúvallomások folytak az összes uradalmakban, tíz vármegye területén; százával
jelentkeztek a papok, várnagyok, udvari tisztek, cselédek és gyermeköket
vesztett szülék. Vallomásaikból példátlan kegyetlenségek derültek ki. Báthory
Erzsébet meztelen leányokról tövissel szaggattatta le a húst, aztán jeges vízbe
lökette vagy csalánnal söprűztette őket. Kosztolányban léket vágatott
a patak jegén, s egy leányt megfürösztett benne. Csikorgó télen a vár udvarán
meztelen leányokat jeges vízzel locsoltatott. (CSÓK ISTVÁN fiatal képírónak az
1895-i párizsi Salonban feltűnést keltett és ősszel Budapesten is
kiállított hatalmas erejű festménye ezt a jelenetet ábrázolja.)15
Báthory Erzsébet kifogyhatatlan volt a kínzások kiállításában: tüzes vas, forró
víz, eleven parázs, köröm alá vert tű, a tagokat a csontig összeszorító
zsineg - ezek hóhéreszközei.
Az
áldozatoknak csaknem mindig meztelenül kellett tűrnie e tortúrákat. A
tanúvallomások között van egy, mely azt mondja, hogy Báthory Erzsébet
szobájában mindig négy-öt meztelen leány varrt és kötött recét. A leplezetlen
testben való e gyönyörködés egyik erős bizonysága annak, hogy ez a nő
perversus ösztönök betege volt, és szörnyű nyavalyáját a kínzások
kedvelése amaz elmebajnak minősíti, melyet az elmeorvosok a hírhedt
marquis de Sade-ról (sz. 1740, † az őrültekházában 1819) szadizmusnak neveznek. Mindehhez még
bűvös mesterkedések, boszorkányságok is járultak.
Báthory
Erzsébetet 1610. december 30-án fogta el Thurzó György nádor Csejte várában. Az
úrnő két vejével: Zrínyi Miklóssal (a szigetvári hős unokájával,
Zrínyi György fiával) és Homonnai Drugeth Györggyel jelent meg ott, és az
úrnő kamarájában egy halottat, szobájában pedig egy véresre marcangolt
leányt talált. A nádor elfogta a szörnyeteg nő cinkosait is: két vén
asszonyt, Ilonát és Dorottyát, akik a kínzásokban segítségére voltak, és egy
Újvári (másképp Fickó) János nevű inast, aki vagy tizenhat esztendeig vett
részt e mészárlásokban. Ez inasról külföldi forrásokban azt olvasom, hogy
ocsmány, púpos törpe volt. Ez aligha igaz; valószínűnek látszik, hogy
Fickó az Erzsébet szeretői közé tartozott. A vén asszonyok harmadika: a
vak Darvolya (Darvulia) Anna már nem élt, amikor a büntető igazság keze
utolérte őket. Egy másik banyát, aki „csak” öt évig vett részt e borzalmas
bűnökben, nem bántottak.
A nádor
kurta processzust csinált; egy hét múlva: 1611. januárius 7-én válogatott
kínokkal végeztette ki a két vénasszonyt, Ilonát és Dorottyát Bicssén. A hóhér
harapófogóval tépte ki ujjaikat és karjaikat, aztán máglyán égették el
őket, a lefejezett Fickó Jánossal együtt. Báthory Erzsébetet - bár II.
Mátyás király az ő kivégzését is sürgette - hatalmas rokonsága megmentette
a vérpadtól; de életfogytiglan való fogságra ítélték. Elfalazták a csejtei
várnak egy kamarájába, s csak akkora nyílást hagytak a falon, hogy
benyújthassák ételét-italát. Egyetlen vén asszonyt adtak szolgálatára, és a
három várnagyot megeskették, hogy papokon kívül mást nem bocsátanak hozzá. A
hagyomány szerint a vár négy sarkára bitófákat tűztek; de ennek egykorú
írott bizonysága nincs. Báthory Erzsébet ZÁVODSZKY GYÖRGY naplója szerint 1614.
augusztus 21-én halt meg, KAPRINAI szerint 1616. augusztus 14-én, „morte repentino, sine cruce, sine luce.”xiii
Ezek után
fölösleges bizonyíthatni, hogy koholmány (még nyelv dolgában is ügyetlen
koholmány) az az ítélet, mely állítólag a leleszi levéltárban van, s melyet
1872-ben a napi sajtó közölt: „Mivelhogy Báthory Erzsébet asszonyunk, az mi
tekintetes és nagyságos gróf urunk Nádasdy Ferencnek ő kegyelmének a
felesége, és az modernus időbeli lengyel király ő felségének
Franciscusnak, genuinus édes testvérje, aki Erdélyországban született, és
harminchét annusokat egészben betöltött légyen, asszonyi nemű személy,
annak nélküle, hogy arra csak valamiben persvadeáltatott volna, mi
előttünk ő se-ipse, önkényt megtollotta: - hogy a mióta Franciscus
Nádasdy gróf urunk ő kegyelmének a feleségéül lett, és véle együtt Csejte
vári palotában lakott legyen, attól az időtől fogvást ad nunc
etiam,xiv a csejtei palotának egy sötét pincéjében, annak nélküle, hogy
férfi urának a nagyságos gróf Nádasdy Ferenc urunk ő kegyelmének is híre,
tudta volt volna felőle, senkitől sem persvadeálva, sem komittálva
nem volt, hanem ő se-ipse kényekedve akaratjából, és szántszándékosan
apródonkint egy-egy legszebb ifijú leányokat, kiknek numerusa moderno tempore
már háromszázban van,xv ő mindezeket azon palotának sötét
pincéjében szolgáival megkapatta, megölette és meggyilkoltatta, csupán csak
azon inanis cupiditásának kedvéből, hogy az ők szűz vérökben
megmosdjék és ennek általa orcája szép ifijú simájú legyék, - mi subscriptorok,
akiket (II.) Mátyás királyunk és kegyelmes fejedelmi urunk ő felsége ezen
iszonytató furtive gyilkossági factumoknak dolgában inquisitorokká és
plenipotentialis ítélő bírókká is kirendelni méltóztatott, Istenünk és jó
indulatú conscientiákra megvalljuk, hogy ámbár nagy szomorúságunkra ütött ki a
dolog, de mi csupán csak az Istent és a haza törvényeit teneáltuk ante
oculos,xvi és ezen sententiát hoztuk Báthory Erzsébet grófi
asszonyunkra: hogy kegyelmes királyi urunknak misericordiásságából, élete
meghagyassék, de ő maga usque még csak élne mind örökké-örökre a Holicsi vártömlöcben,
örökös sötét helyre vinculálva és clausálva tartassék és vigyáztassék. Datum
Waagh Ujhelini die 9. M.
Februarii Anno Domini 1610. Georgius Thurzó de Bethlenfalva gr. m. p. judex
Reg. - Joannes Angyalos m. p. íródeák.”
|