Hadik András Berlinben

Ki nem ismeri azt az anekdotát, mikor Hadik András, a vitéz lovas generális, huszárjaival Berlinben terem, a várost megsarcolja, Mária Teréziának pedig egy pár tucat kesztyűt rekvirál; és csak Bécsben veszik észre, hogy a berlini kesztyűsök kópéságot követtek el, mert valamennyi kesztyű felemás - a bal kézre való. Ebben a históriában voltaképp csak a kesztyű dolga a mendemonda. Hadik András generális 1757. október 15-én, Mária Terézia neve napján, háromezer huszárjával hirtelen meglepte Berlin városát, és 300 000 (némelyek szerint csak 30 000) tallér sarcot vetett ki rá. Ezt a pénzt azután szétosztotta katonái között. A várost magát megkímélte, csapatát erős fegyelem alatt tartotta, és nem vitt el egyebet, csak hat porosz zászlót és két tucat, a város címerével díszített női kesztyűt, melyet aztán a királynőnek ajándékozott, hogy „lovag bajnok módra kedveskedjék”. Huszonnégy óra múlva elvonult Berlinből, hiába keresett a városi tanács mindenféle ürügyet, hogy tartóztassa; mert ezalatt Móric dessaui fejedelem csak egynapi járásra volt seregével. E „vitéz és önzetlen” tettéért a királynő Hadiknak 3000 darab aranyat küldött, és 1758. március 7-én a Mária Terézia-rend nagykeresztesévé nevezte ki őt. - Ez historikum, de a kesztyű dolga anekdotaszerűnek látszik. A magyar gavallérhoz illik az elmés, gyöngéd ötlet, hogy királynőjének hadizsákmány gyanánt két tucat kesztyűt visz a nagy ellenség, Frigyes, megalázott városából; ezt az epizódot el is fogadja számos történetíró. A berlini kesztyűsök tréfája azonban hihetetlen. Azoknak az ijedt mesterembereknek, akikre a kemény generális ráparancsolt, hogy huszonnégy óra alatt hímezzék a város címerét tizenkét tucat kesztyűre, aligha jutott eszébe ilyen április-járatás. Vagy merték volna megkockáztatni, hogy Hadik generális észrevegye a rossz viccet? Igen jól tudták azok, hogy a diadalmas hadvezér az effélét ugyancsak megkeserültetné velök, mert ez tiszteletlenség a királynővel szemben, s arra is alkalmas, hogy az ajándékozót nevetségessé tegye.

CLAUSWITZ doktortól, Berlin város archivariusától, W. L. HERTSLET közvetítésével, ezt a felvilágosítást kaptam: „A Hadik kesztyűiről szóló anekdota elsőben a BIESTER kiadásában megjelent Berlinische Blätter 1798-i folyamában említődik, s a közlő már ott is megjegyzi, hogy ez a dolog koholmány. Berlin magisztrátusának levéltárában még megvannak a Hadik 1757-i sarcolására vonatkozó iratok. Ez iratokban elő vannak sorolva az osztrák tiszteknek adott rendkívüli ajándékok, az ellenség rekvirálásai a lakosokon, kesztyűről azonban sehol sincsen szó. Ebből valóban azt a meggyőződést nyerhetjük, hogy az az egész történet csakugyan költemény.”

A BIESTER-féle Berlinische Blätter 1798-i évfolyamának 200. lapján, a Zurückerinnerungen an die zweimalige Einnahme Berlins^xxix című közlésben ez olvasható: („Az emberek azt a mendemondát találták ki, hogy az osztrákok a sarcoláskor egy csomó női kesztyűt is követeltek, melyet Bécsbe akartak küldeni, hogy ott a hölgyek Berlin meghódításának emlékére viseljék. Mások ellenben azt állítják, hogy az egész dolog csak egy, a sarc kifizetésekor jelenlevő berlini lakos szerencsétlen ötlete volt: ez az ember a császárné számára egy csomó kesztyűt akart szinte rátukmálni egy osztrák tisztre, aki a tolakodót rossz kedvvel utasította egy altiszthez. Arról soha senki nem hallott, hogy a kesztyűk megérkeztek volna Bécsbe. Egynéhány berlini, kinek ez a dolog úgy fájt, mintha Berlin palládiumát ragadták volna el, azzal a reménnyel kecsegtette magát, hogy a bajor herceg a boroszlói táborból Zieten generálist kiküldte, hogy foglalja el Bécset s ott a berlini hölgyek számára karmantyúkat rekviráljon; ez nagy vigasztalása volt a kesztyűkön búslakodóknak. A mai világban holmi kesztyűknél és karmantyúknál különb dolgokat szokás a városoktól elvinni. Márvány és érc szobrokat cipelnek haza emlékül, s ezek a tárgyak az évnek minden szakában, télen és nyáron egyaránt használhatók.”) Mint látjuk, a felemás kesztyűkről Berlinben a múlt század végén még nem tudtak; a dolog tehát minden bizonnyal újabb keletkezésű.           
[...]