Hatvani István

Természetfölötti dolgokkal, melyeknek meghazudtolására úgysincs szükség, nem bíbelődik ez a könyv. Tehát szinte fölösleges benne említeni Hatvani Istvánt, a „magyar Faustot” (sz. 1718, † 1786), aki a mese szerint gonosz lelkekkel cimborált. De az okkult tudományoknak még a múlt században is voltak hívei; megtévelyedett elmék ismeretlen erőket kerestek, és a boszorkánypörökben annyiszor működött autoszuggesztió révén maguk is hitték, hogy ők az ördög szövetségesei. Föl lehet hát vetni a kérdést: nem tartozhatott-e Hatvani István ezek közé a démonomániás betegek közé? A válasz a leghatározottabb nem. Hatvani István mint pap, orvos, természetvizsgáló és filozófus egyaránt igen józan elme volt, munkái korának legmagasabb színvonalán állanak, levelezéseiből pedig megismerszik igen szeretetreméltó alakja; egészségtelen irányú kutatásoknak, lelki bajnak a gyanúja sem férhet hozzá, és alig hihető, hogy már életében az ördöngösség híre vette őt körül. Annál kevésbé, mert a debreceni kálvinista nép gondolkodása sohasem hajlott babonák felé. A Hatvaniról szóló mesék elterjesztője KAZINCZY SÁMUEL hajdúböszörményi főorvos († 1855), ki e mendemondákat föl is jegyezte. Úgyszólván valamennyi vándoranekdota, melynek eredetijét többnyire megtaláljuk a régibb és újabb démonológiákban. A három lehetetlen kívánság, a homokba rajzolt kocsi, az éjféli prelekció (melyet ARANY JÁNOS is kölcsönvett), az elkölthetetlen garas, a kidöntött palackból keletkező vízáradás, az uborkává, dinnyévé változott orrok, fülek, a cras, cras (ezt már csak JÓKAI MÓR vonja bele a Hatvani-legendák körébe) mind idegen motívumok, melyek közt van keleti is (a vízáradás). A Faust-meséiből kevés jutott a Hatvani-legendába; a rokon vonás csak a doktorság, a kölcsönzés pedig az uborkaorr (mely különben előfordul az Ezeregy éjszakában is.)

KAZINCZY SÁMUEL ez igen jóízű kis munkája sokáig csak másolatokban forgott a közönség kezén, míg végre a Vasárnapi Újság 1875-ben kinyomtatta. Már az előbeszédéből is kitűnik, hogy az egész voltaképpen csúfolódás a babona ellen. KAZINCZY tizennégy éves korában 1816-ban került a debreceni kollégiumba, s ott hallotta Hatvani bűvös viselt dolgait. Később a felvilágosodott orvos, a józan kálvinista, úgy látszik, röstellte, hogy a diákság ilyen babonás dolgokat fecseg. Eltökélte hát magát, hogy az ostoba meséknek végét veti; és mint okos ember, a gúny fegyveréhez nyúlt. „Találkoznak olyan balgatagok, akik nagy trallával prédikálnak a babona ellen - írja a bevezetésben -, és iszonyú szemtelenséggel esküsznek, hogy nincsen kísértet, feljáró lélek, garabonciás diák, varázslás, tátos, ördög és pokol... Hogy annak okáért a szemtelen urakat megszégyenítsem és a babonaságot, ezen praerogativáját az emberi nemzetnek, lábra állítsam, íme kezedbe adom Hatvani István biográfiáját. Nekem ezt Pörzse néném beszélte, neki pedig Kati, a pap szolgálója, aki ismét maga szája vallása szerint, hiteles embertől hallotta. Ezt azért mondom, hogy ha valaki kételkedne ennek igazsága felől: azt én egyenesen Örzse nénémhez igazítom, ő pedig haladék nélkül Katira, a pap szolgálójára, aki megint kétség kívül tovább.” KAZINCZY SÁMUEL végül azt mondja: „Biztos a reménység, hogy ez a kis könyv a Biblia mellé fog tévődni.” A csúfolódásnak azonban csak az lett a foganatja, hogy a Hatvani-legenda nagyon elterjedt, és akadt ember, aki egész komolyan feszegette a kérdést; vajon nem foglalkozott-e a híres debreceni professzor csakugyan mágiával, mint a múlt század közepe táján annyian.   
[...]