Sobri

Ki volt Sobri?... Ezt a kérdést még ma is gyakran halljuk. Teljes fél század nem tudta megsemmisíteni a híres haramia emlékét s a hozzá fűződő romantikát. Mert a nagy zsiványok mind romantikus alakok. Helytelenség azt mondani, hogy csak nálunk; nyakatekert magyarázat, hogy az üldözött szegénylegényhez azért fűzött bennünket valami jóindulatféle, mert hiszen magunk is mindnyájan többé-kevésbé üldözöttek voltunk. Nem; hőst csinálni a haramiából általános emberi vonás. A francia Cartouche, az olasz Fra Diavolo meg a többi világhírű bandita megannyi legendás alak: bátor, igazságos, a nők iránt lovagias, a szegényekkel szemben nagylelkű, aztán mindenekfölött ügyes, ötletes és mellette a zsandár az ostoba, az aljas fogdmeg, kinek minden kudarcán örül az ember lelke... A híres haramiák származását arisztokrata homályba burkolni szintén közszokás. Az országos lókötőkben mindig egy-egy gróf vagy legalábbis úgynevezett „jó családbeli” fiú lappang; az olasz földön pedig többnyire pap, aki még deákul is tud. Az 1721-ben kerékbe tört Cartouche-t, a csapláros fiát incognitóban rabló marquisnak tartotta a nép hite; az 1806-ban akasztófára került Michele Pezza nápolyi harisnyaszövő pedig azért lett „Fra Diavolo”, mert azt mesélték róla, hogy klastromból megugrott barát.

Sobrit nálunk is, a külföldön is bolondnál bolondabb mesékbe burkolták. S ez okos emberek is hitték a sok badarságot. WURZBACH Biographisches Lexikona két cikket is közöl a híres zsiványról; az egyiket Schobri, Georg, a másikat Sóbri, Józsi címmel. A Schobri-cikk szerint a rablóvezér magyar születésű volt, de Częstochowában, orosz Lengyelországban mészároskodott mindaddig, míg kedvesét féltékenységből meg nem ölte. Ekkor hazájába menekült, és haramiakapitány lett a bakonyi erdőben. 1837-ben elárulták búvóhelyét, s mikor az üldözésére kirendelt dzsidások körülfogták, „Praga mellett, Sümegh közelében” agyonlőtte magát. 1843-ban a Kölnische Zeitung azt a meglepő hírt közölte, hogy Schobri Észak-Amerikában, Charlestownban él mint patikárius.²⁹ 1838-ban vándorlott ki oda Hamburgon át, s egy német gyógyszerésznél kitanulta a mesterséget. - A párizsi Gymnase Dramatique színházban 1837-ben egy Schubry, le brigand hongrois című vaudeville-t adtak elő Deforges és Paul Duport szerzőktől; s e darab egyik bírálója azt írta: „tout le monde sait aujourd’hui à quoi s’en tenir sur l’existence de ce fameux brigand hongrois, sorti tout armé de la cervelle d’un fort spirituel journaliste, qui a inventé bien d’autres”. (Ma már mindenki tudja, mint vélekedjék e híres haramia létéről, ki talpig fölfegyverkezve ugrott ki egy igen elmés újságíró, több ilyen alak kitalálójának fejéből.)

A Sóbri-cikk már KÁSZONYI DÁNIELnek ama regényes előadására támaszkodik, hogy a haramia tulajdonképen gróf L... József volt, ki szilaj kedvtelésből játszotta ezt a kalandos szerepet. Ez a L. gróf, egy Tisza melléki nábob fia, már sárospataki deák korában hallatlan csínyeket vitt véghez; majd édesatyja méneséből kötötte el a lovakat. Atyja nem bírt vele, hát Velencébe küldte a hajósiskolába; de a féktelen gyereknek ott sem volt maradása. Végre besoroztatták őt az I. svalizsér-ezredbe, honnan az Este-gyalogezredhez került, és mint hadapród, Péterváradon állomásozott. Itt báró Csollich tábornagy szigorúságát nem akarva tűrni, megszökött, és két évig nem volt nyoma. Épp ez időben (1836-1837) rettegtette Sobri az országot; s kétségtelen, hogy a haramia ő volt. Mikor később e dologról vele beszélgettek, nem is titkolta; sőt el-elmesélte egy-egy kalandját. Íme egy a javából:

„Pyrker László egri érsek egyszer levelet kap, melyben csak ennyi van: »Kérek tízezer forintot, majd magam jövök el érte.« Aláírás: Sobri. A megriadt érsek a hatósághoz fordul; hajdúkkal véteti körül palotáját, a cselédség fegyverkezik. Harmadnap pompás főpapi hintó kanyarodik be az egri palota udvarára, s a bakról leugró sujtásos huszár egy ibolyaszínű selyem reverendás, aranykeresztes püspököt segít le a kocsiból. Az érsek eléje siet az előkelő vendégnek, ki bemutatja magát, hogy ő nemrég kinevezett püspök, s tisztelegni jött a kegyelmes úrhoz. Pyrker patriárka-érsek nagy ebédet rendez a püspök tiszteletére. A két főpap a fekete-kávét egy hátsó szobában issza, tudományos beszélgetésbe merülve.

A püspök egyszerre felugrik az érsek mellől, az ajtónál terem, rátolja a závárt, és pisztolyt von elő a selyem reverenda zsebéből:

- Egy mukkanást se!... Én vagyok Sobri! Eljöttem a pénzemért.

Az érsek úgy megrémül, hogy mozdulni sem tud, de az álpüspök serkenti, felhúzván a pisztoly kakasát:

- Csak semmi teketória... Embereim itt vannak körös-körül, s ha én az urat megöltem, még a palotát is felgyújtják. Hát csak ide azt a pénzt, s tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Excellenciád engemet barátságosan lekísér a kocsimhoz, mely, mint láthatja, a kapu előtt áll.

Az érsek esze nélkül vette ki a pénzt egy titkos fiókból. Sobri nyugodtan megszámlálta, zsebre tette, aztán karonfogva ment le az érsekkel a sok pap és szolga hajlongó sorai között.

Az érsek maga segítette föl a hintóba kedves vendégét, ki az utolsó pillanatban egyszerre azt mondja:

- Valóban örülök, hogy a kegyelmes úr el is méltóztatik engemet kísérni egy kis darabon.

Pyrker érsek szó nélkül fölszáll, a kocsis a lovak közé vág, a hintó elrobog. A szegény kegyelmes úr jó egy óra múlva érkezett vissza gyalog, halálra rémülten, porosan. Sobri Andornakig vitte, ott tette le aztán az országúton.”

Ezt az anekdotát, melyet WURZBACH is említ, KÁSZONYI DÁNIELtől hallottam; s ugyanő mondta nekem, hogy gróf L... József nem más, mint Luzsénszky József, ki neki, KÁSZONYInak, akárhányszor eldicsekedett vele, hogy ő volt a Sobri. Ez a tréfás úr épp úgy incselkedett barátaival, mint a többi gavallér, akikről azt suttogta a világ, hogy ők játszották a haramiavezér szerepét. Mert a negyvenes években boldogot-boldogtalant belekevertek ebbe a mesébe.

A legelterjedtebb hit az volt, hogy Sobri nem más, mint Vay József gróf.³⁰ A betyár szűkebb hazájában, túl a Dunán, azt rebesgették ugyan, hogy Sobri voltaképpen a becsehelyi Csúzi család egy elzüllött fia, aki a harmincas évek elején az apai fegyelmet nem tűrve, nekivágott a világnak, bujdosott, a Bácskában csikós volt, s csak tíz év múlva tért vissza, elfoglalni dús örökét; de a nagy általánosság mégis Vay Józsit sejtette Sobriban. A gróf azzal tréfálta meg a világot, hogy úgy tett, mintha maga is hinné ezt a mesét. És e mendemonda épp úgy meggyökeresedett, mint az erdélyi, mely a híres Fatia negra oláh haramiát egy személynek tartotta a farkadi Nopcsa báróval. (JÓKAI MÓR Szegény gazdagok regénye [1859] e kétalakúság körül forog.) Mondom, országszerte komolyan hitték, hogy Sobri Vay József gróf; és bár kétségtelen, hogy a rablóvezért 1837-ben agyonlőtték, a világ halálában sem akart hinni. Évtizedekig kísértett a Kölnische Zeitung ama bolond híre, hogy Sobri Amerikában él mint patikárius. Most már azt mondta a hír, hogy New Yorkban lakik, a Broadway-n fényes patikája van. Ezt a dolgot az édesapám még 1862-ben is hallotta Londonban Rónay Jácinttól és Kmety tábornoktól, akiknek viszont amerikai emigránsok beszélték; mert azok is hitték. És járta ez a mendemonda még a hetvenes évek végén is, Sobri Jóska veszte után negyven esztendővel.

Hát New Yorkban lappanghatott valami magyar, aki nem szeretett a múltjával dicsekedni, és lehetett akár patikárius is; de a Dunántúl híres haramiája nem volt, mert Sobrit, mint EÖTVÖS KÁROLY Budapesti Hírlap 1887. októberi számaiban egy tárcaciklusban bebizonyította, 1838. februárius 16-án agyonlőtték Somogy és Tolna határán, a lápafői erdőn.

... De hát ki volt Sobri? Eötvös Károly kutatásai arra is megfelelnek. Sobri egy Vas megyei, endrédi kovácsnak a fia volt, és igazán Pap Józsefnek hívták. A Sobri csak álnév, melyet a haramia-élethez választott. (Megjegyzem a magam részéről, hogy én egy felcsúti öreg paraszttól, ki e haramia idejében legényember volt, a névnek „Zsubrik” változatát is hallottam.) Valamint hogy a szegénylegények mindig szerettek nom de guerre-ekkel^xxx élni, a „becsületes nevök” megkímélése végett. Így volt a Sobri Jóska társai között Mógor, Zsidó, Fűmag, Kalarábi, Francli, Virrasztó, Liliom, Csuka, Görhes, Cifra. Ezek is mind álnevek. És valószínű, hogy Milfajt (másképpen Milfai) Pap Andor, Király Jancsi, Pityerész Istók sem igazi nevek. Volt Sobrinak több legénye, szökött katonák, akiket csak keresztnéven ismertek.

Az endrédi kovács fiából úgy lett haramia, hogy egyszer disznót lopott. Ritka szép legény volt, elkényeztették a falubeli leányok, menyecskék, szeretett szépen öltözködni, a kocsmán mulatni; s hogy pénzhez juthasson, tolvajságra vetemedett. Megcsípték, börtönre ítélték; mikor kiszabadult, megint lopott, megint a vármegye kezére került, s ott mint csinos, tiszta, ügyes fiú, a várnagy konyháján mint pecsenyeforgató szolgált. Innen szökött meg, és Fényes Istók nevű pajtásával kirabolta a kolomposi számadó juhászt. Társát elfogták, fölakasztották, ő maga megugrott. Ez történt 1835 májusában; ettől fogva lett Sobri Jóska erdőn bujdosó haramia. Első társai Milfajt, Mógor, Király Jancsi, Pap Andor és Francli voltak. A banda közel másfél évig Vas, Sopron és Győr vármegyében garázdálkodott rabolva, míg végre Sopron megye 1836 nyarán katonaságot kért, sőt valóságos népfelkelést indított Sobri ellen, kihajtván üldözésre a föld népét is. Sobri ekkor átvonult Veszprém és Győr megyébe, s végrehajtván a tüskevári és tornai rablásokat, elhatározta, hogy nagy számra fölszaporodott seregét két részre osztja. Felének, Milfajt vezetése alatt, átadja Veszprém, Fehér és Komárom megyéket, maga pedig megtartja Győrt, Vast és Zalát.

Mielőtt azonban e szándékát megvalósította volna, még két nagy rablást követett el. Kónyban az uradalmi számtartót megrohanta, és elvette tőle a fegyvereit, ezüstjét, ékszereit meg a győri káptalan pénzét. E rablást 1836. október 10-én vitte véghez huszonnyolcad magával. December 8-án este Veszprém megye északi részén a szolgagyőri kastélyba tört be, és kirabolta Hunkár Antalt, a vitéz inszurrgensezredest. A cselédséget előbb összekötöztette, és a pincébe hányatta, aztán magát a kastély urát rohanta meg, és összeharácsolt mindent, ami a házban volt, még az úrnő ujjáról is lehúzgálta a gyűrűket. Hunkár ez eset után felment Bécsbe V. Ferdinánd királyhoz és József nádorhoz, és kemény hangon követelte, hogy őt, a nemesembert, ki vérét áldozta fejedelméért, az ország védje meg a haramiák ellen. Hunkár fellépésének lett foganatja, mert valóságos sereget indítottak kilenc vármegyéből Sobriék elfogására. Milfajt ez alatt Komárom megyében fosztogatott, de egyszer véletlenül keresztüllőtte a combját, magával jótehetetlenné lett, és kézre került. 1836 karácsonyának szombatján akasztották föl Veszprémben. Mógor és Király januárius 5-én került melléje a bitófára.

Eközben egyre folyt a szegénylegények üldözése, és Sobrinak több társa került kézre. 1837. februárius 16-án történt a lápafői összeütközés, melyben Sobri elesett. Lápafő Tolna megyében fekszik, de egészen a somogyi határon. Erdős vidék. Sobrit Tamási és Szakcs felől szorították oda. Körös-körül nyomában volt nyolcvan zsandár, fél század dzsidás, a megyékből kirendelt népfelkelés és vagy huszonöt fiatal nemes, akik önkényt, kalandra vágyva vettek részt az üldözésben. Sobri mintegy tizennegyed magával lehetett. Társaival együtt el volt szánva, hogy nem adja meg magát mindhalálig. „Az én kezemen még más vére nem szárad - mondta Sobri -, én csak egyszer fogok vért ontani.” „A magáét értette alatta” - írja EÖTVÖS KÁROLY. „Egy kis patak van ott a lápafői határban, a Magyarád patakja, amelynek egyik oldalán letarolt ritka vágás, másik dombos oldalán ritkás szálas erdő volt akkor. Havas és zúzmarás volt az erdő. Pandúrok és felkelők messze maradtak, de a lovasság s a lovas csendbiztosok nyomon üldözték Sobrit. Ez a patak mögé, a szálas erdő szélére vonult társaival, s bízva abban, hogy a lovasság a gyöngén befagyott patakon talán nem tud áthatolni, ez állásból több mint egy órán át folyton tüzelt a támadókra. A támadók sűrű tüzelése alatt egyik embere a másik után esett el vagy sebesült meg. Végre közelegtek minden oldalról a pandúrok is. Ezt az ulánusok bátor kapitánya is észrevette, ő pedig nem szerette volna, hogy a híres haramiavezért ne ő kerítse birtokába, hanem a pandúrok. Megsarkantyúzta tehát lovát, s egy közlegény kezéből kikapott lándzsával Sobri felé rúgtatott, s nekiment a pataknak. Sobri ezt jól látta. Puskáját megvizsgálta, s a legbiztosabb lőtávolban arcához emelé, hogy a kapitányt lelőjje. Azonban egy pillantással körülnézett az üldözők nagy seregén, villámgyorsaságú elhatározás lobbant föl benne, archoz emelt puskáját leereszté maga mellett a földre, s egy pisztolyt rántván elő, magát szíven lőtte. Egyetlen hang, egyetlen mozdulat nélkül rögtön meghalt. Piros vére befesté a havat körülötte.” (EÖTVÖS KÁROLY)

Sobri elestével társai megfutamodtak, akik még épen valának. Négy meg volt halva, Varga Pistát sebesülten elfogták, Rece Marci és Liliom Peti gyorsan eltűnt az üldözők látköréből, Pap Andort még sokáig látták, amint ment fölfelé a hegynek, s száznál több lövés ment utána - eredménytelenül. Ezzel be volt fejezve Sobri élete. De be volt-e hát? Vajon Sobri Jóska volt-e valóban az az elszánt legény, aki ott szíven lőtte magát? Ez a kérdés a túladunai körökben, sőt országszerte is beszéd tárgya volt éveken át, és nagyon sokan élnek, akik ma is hiszik, hogy nem Sobri volt az, aki ott a lápafői erdőben meghalt.

Akkoriban nem volt még vizsgálat, boncolás, jegyzőkönyvcsinálás. A holt betyárt eltemették ott, ahol vére kiomlott. De az bizonyos, hogy nála volt Hunkár legszebb, aranyveretes, dömöckölt puskája, és szűrkötő gyanánt ugyancsak a szolgagyőri rablásból került drágaköves mentecsatot viselte. A zsákmány e legértékesebb része csak a haramiavezérnek juthatott. Más bizonyíték, hogy a halott csakugyan Sobri volt, később elfogott társának, Rece Marcinak vallomása, ki halálos óráján is erősítette, hogy az a szép fiatal legény, aki Lápafőnél agyonlőtte magát, az ő vezérük volt. Egy ellenvetés van arra nézve, hogy Sobri meghalt a lápafői erdőn. Az ütközetben kézre került társa, Varga Pista, kivégzése előtt is megmaradt amellett, hogy Sobri még él. De ez a betyár vagy hazudott, vagy tévedett. A haramiavezér 1837. februárius 16-ika után csak a mendemondákban élt. Nyomát sem látta többé senki. Egész bandájának kiirtása még sok időbe került. Pap Andor eltűnt; azt regélték róla, hogy jó útra tért, és mint igaz ember halt meg, élemedett korában.

BAKSAY SÁNDOR azt írja nekem, hogy ő Pap Andort látta és ismerte 1849-ben. Harasztiban - Siklós mellett - kanászkodott. Mindenki tudta róla, hogy ő a Sobri Pap Andorja. Az öreg folyvást az Andor néven élt, s a helyi szokás szerint nem is nevezte magát Andrásnak, Andrisnak, Bandinak.

VAHOT IMRE 1846-ban Baltaváron látta a báró Mikos széplaki pusztáján lakó hetvenöt éves Pap István kanászt,³¹ Sobri József atyját, kit, mint maga mondta, azért neveztek el Sobrinak, mert Sobor nevű majorságból költözött át az endrődi majorba. Az öreg még abban a hiedelemben élt, hogy fia nem halt meg; s tagadta, amit az időben híreszteltek, hogy ti. az agyonlőtt betyárban ráismert fiára. VAHOT azoknak hitt, akik az állították, hogy Sobri, miután bandáját szétverték, Szlavóniába bujdosott el, s ott lappangott mint kanász. (Magyar föld és népe, 1848. I. f.)