A szent korona és Bónis Sámuel

Sokan ismerik és ma is hiszik azt a mendemondát, hogy Bónis Sámuel (sz. 1810, † 1879), mikor a koronát 1848 utolsó napján Budáról Debrecenbe szállította, Szolnokon túl nem egészen bátorságos helyeken utazván, óvatosságból a fejére tette a szent ereklyét és báránybőrsüveget húzott rá. Midőn a szent koronát 1880 májusában tudományos vizsgálat alá vették, épp én voltam az, aki ez anekdotát fölelevenítette a sajtóban. BÓNIS SÁMUEL ÖZVEGYE, DARVAS ERZSÉBET úrasszony, akkor a Hon május 14-i számában megcáfolta a báránybőrsüveg mendemondáját, s egyszersmind igen fontos adatokkal szolgált a korona Debrecenbe szállítását illetőleg. Ez adatokat IPOLYI ARNOLD felhasználta a szent korona monográfiájában, s az egész történetet így adja elő:

„1848. december 30-án a Honvédelmi Bizottmány meghagyásából annak elnöke, Kossuth Lajos, nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, őt mint országos biztost kirendelve, hogy Ürményi Ferenc koronaőrt felszólítsa a koronának s a többi koronázási jelvényeknek vele egyértőleg vagy nélküle is, őrizet mellett egyelőre Debrecenbe, aztán pedig oda, ahová tanácsosnak látandja, elszállítására. Bónis budai lakásáról rögtön a várba ment, hogy Ürményi koronaőrt értesítve, a korona átvételére a készületeket megtegye. De egyelőre a Dunán áthozatala nagy nehézségekkel járt. A Duna beállott volt, a legszükségesebb közlekedést a Lánchíd tartá fönn, melyre még csak ideiglenesen, nagyjából voltak padlók lerakva az ágyúk átszállítására, mit a híd végén ki nem egyenlített mély üreg nehezített. Bónisné asszonyság avégett átment a kormányelnökhöz, hogy őt e nehézségekről tudósítsa. Azonnal kiadatott a rendelet az üreg betöltésére, és Bónis saját üveges hintajába fogatott, hogy a koronát rajta áthozzák. Az alatt Bónis a koronát átvéve, kíséretére a koronaőrség huszonnégy gránátosát kirendelve föleskette. A hintón azonban a korona ládája csak úgy fért el, hogy az üvegek levétettek, s mind a két felől oldalt menő őrség a ládát tartva támogatta. Ekképp szent István koronája mintegy elsőként szállíttatott volna át a Lánchídon. Bónis a koronát a vasúti pályafőig kísérte, hol különvonatot rendelt számára Szolnokig. Innét Debrecenbe szállítva, ott Kossuthnak átadta.”

IPOLYI ARNOLD ez előadását kiegészítem BÓNIS SÁMUELNÉ említett közlésének következő érdekes részletével: „Midőn a vonat indulófélben volt, a nagy sürgés-forgás közepett egy úri ember férjemnek azt súgta: »Uram, innen kétfelé vezet az út, egy Vácra, a másik Szolnokra; ha az úr reá áll, Vácon szép százezreket nyerhetne«. (Akkor éppen az osztrák hadsereg volt Vácon.) Erre férjem zsebéből egy pisztolyt húzván elő azt mondá: »Ha a vonat nem Szolnok felé indul, a golyó, biztosítom, találni fog.« - »Uram, csak tréfa volt!« Férjem felelete volt: - »Én is tréfából gránátosokat rendelek az úr mellé, akik az indulást szemmel tartják.« És így esküjéhez hű lévén, mint mindig, a koronát Debrecenbe szállítván, azt Kossuthnak a városházánál általadta, és ő másnap Nyíregyházára indult, mint Szabolcs megyei kormánybiztos. A Lánchídon a szent korona volt az első, ami a kocsin átjött, és azon kocsit a Kölber kocsigyártó raktárában egy Budáról jövő bomba zúzta szét.”

Ezek után alig kellene említeni azt a mesét, mely Bónis Sámuelné halálakor (1900 május elsején) bukkant föl a sajtóban, hogy a szent koronát ez a nemes úrnő csempészte Budáról Debrecenbe, a krinolinja alatt.