A szent korona Kossuth fején

Az a mendemonda, hogy Bónis Sámuel a fején vitte a szent koronát Debrecenbe, eszembe juttat egy ma is gyakran emlegetett pletykát: hogy Kossuth Lajos 1848 telén a budai várban, felesége előtt magára szedte az összes koronázási ékességeket. Komoly ember alig tehet föl ily gyermekességet komoly emberről; de viszont az is bizonyos, hogy akinek a kezében van egy korona négy fal közt, nehezen állhatja meg, hogy ne próbálja föl a diadémot, már csupa kíváncsiságból is. Íme Szemere Bertalan maga is megvallja, hogy ezt a dolgot megcselekedte. Mikor 1849 augusztusában Aradon a koronázási ékességek nála voltak, 10-én a klenódiumok ládáját lakatossal kinyittatta, és megvizsgálta az összes kincseket. Az időben szájrul szájra járt, hogy V. Ferdinánd a koronát súly miatt (2056 gramm) alig bírta el fején; Szemere Bertalan, kideríteni ezt a kérdést, fölpróbálta a koronát, és meggyőződött róla, hogy viselésre csakugyan nem való.

Hogy az első kocsi, mely a Lánchídon átment, a szent koronát szállító hintó volt, BÓNISNÉ közlése előtt is mindenek tudták. Sőt némelyek azt állították, hogy a Lánchíd ekkor nyílt meg a forgalomnak, s a korona hintaja után a nép mint az áradat tódult a hídra. Ez nem igaz. A Lánchidat, mint a fönt olvasható előadásokból kiderül, akkor még csak pallók tették járhatóvá. Nem közlekedtek rajta még több mint tíz hónapig, s ünnepies megnyitása 1849. november 20-án³² déli 12 órakor történt meg. Az első, aki átment rajta - Haynau volt, Geringer báró polgári adlátus és a fényes generalitás kíséretében. Katonák hosszú sora állotta végig a hidat, s a Gott erhalte harsogott. Éjfélig ingyen járhatott rajta a nép, s föl is használta az alkalmat, seregestül vándorolván Budára és Pestre; „de - írja a Magyar Hírlap 1849. november 21-i számában - holnaptól kezdve mindenki, még a nemesember is fizet rajta”.