Gróf Batthyány Lajos tőre

Gróf Batthyány Lajos 1849. október 6-ára virradó éjjel, kivégzése előtt egynéhány órával takarója alá húzódva, sebeket ejtett nyakán, hogy a bitó gyalázata elől meneküljön. Afelől nincsen hiteles adat: meg akarta-e magát ölni, vagy csak az volt a szándéka, hogy a nyakát összesebezze. Ezzel is kikerülte a halál megalázóbb nemét, mert régi, hagyományos szokás - mely ellen még az osztrák sem vétett soha -, hogy sebes nyakú embert nem akasztanak föl. Bennem a hitben való hit és a kegyelet mondja, hogy az a dicső vértanú nem lehetett őrült Fannius, aki a haláltól való félelmében öli meg magát. Ő csak a hóhér kezétől borzadt. A fegyverek előtt másnap reggel fenséges hősiséggel tárta ki kebelét. Nevét nem az öngyilkosság árnyékával, hanem a vértanúság fényében adta át a magyar történetnek.

Arról sok mendemonda járt, hogy ki csempészte be a börtönbe az eszközt, mellyel Batthyány összesebezte magát. Csak a legismertebb verziót említem. E szerint a gyóntató pap vitt be az elítéltnek egy parányi kis kést a nyelve alatt; így sikerült kijátszania az őröket, kik még a cipője talpát is fölfejtették, mielőtt a fogolyhoz bocsátották. E mendemondáknak véget vetett EÖTVÖS KÁROLY szép emlékezése gróf Károlyi Gáborról, ki az eszköz becsempészésének történetét így mondta el: „Haynau szeptemberben a fővárosba hozatta Batthyányt is, s bizonyos volt, hogy akasztófára ítélik. Nejének, nagynénémnek megengedték, hogy meglátogathassa, de anyámnak,⁴⁰ legközelebbi rokonának nem. Anyám azonban hőslelkű asszony volt, s a porkolábot megnyerve, álöltözetben mégis meglátogatta szerencsétlen rokonunkat. Batthyány kijelenté anyámnak, hogy ő a gyalázatos kivégzést minden esetre ki fogja kerülni, csak titkon egy kis késre vagy tőrre van szüksége. A gondos titkolódzás azért volt szükséges, mert a gróf mellett éjjel-nappal felváltva két katonaőr volt, s ezek minden öngyilkossági kísérletet nyomban meggátoltak volna. Volt anyámnak egy kis tőre, acéltokban, keresztalakú. Markolatán Ádám és Éva alakja, a kígyóval körülövezve; pengéje mintegy négy hüvelyk. A markolat végén pecsétnyomó az »ifjú Olaszország« e jelszavával: ora e sempre. Magyarul azt teszi: „most és mindig”. A hazafiak jelszava volt ez: örökké fenntartani a független és szabad Olaszország eszméjét s örökké küzdeni érte. Anyám Velencében vette ezt két év előtt, amikor engem mint gyönge, beteges gyermeket üdülni magával oda vitt. E tőrt anyám egy kis pihenő fejvánkosba rejtette, s így csempészte be a katonák szemei előtt Batthyány kezébe. A többit már jól tudod a történetből.”

„Félbeszakítottam elbeszélését” - szól EÖTVÖS KÁROLY. „Azt mondám, hogy a történelmi hagyomány szerint valami gyóntató pap vitte be a tőrt gróf Batthyánynak. - »Ez tévedés - felelte barátom. - Volt igenis nálunk akkor egy Bourges nevű francia abbé, jezsuita atya, aki gróf Károlyi Sándor unokatestvéremnek volt nevelője s gróf Batthyánynak utolsó gyóntatója.⁴¹ Alacsony, köpcös, kis szögletes fejű ember volt; sokat evett és sokat imádkozott. Batthyány kivégzése után úgy megijedt, hogy rögtön hazafutott Franciaországba. Többet nem is tudunk róla. A kis fejvánkost anyám nem tudta visszaszerezni, de a tőrt visszaszerezte, néhány évig az én birtokomban is volt, de anyám elkérte tőlem, s most is nála van szomorú, de becses emlék gyanánt.«”⁴²