A találmányok és a véletlenség

A mai kételkedő világban a találmányok történetírói szinte végképp ki akarják küszöbölni a nagy vívmányok históriájából a véletlenséget. Pedig hiába, ennek a vak és buta dolognak mégis része van a legtöbb találmány keletkezésében. Bell mondhatta: „Én most ki akarom találni a telefont”, mert az ő találmánya nem egyéb az elektromágnességnek egy alkalmazásánál. De Oersted nem mondhatta: „Én most föl akarom fedezni az elektromágnességet”, mert a természet ez erejének létéről fogalma sem volt. Puszta véletlen mutatta meg neki, hogy az elektromosság a mágnestűre hat. És mi ebben a szégyellnivaló? A véletlenség kicsinylésére a nagynak nagyításában való gyönyörködés viszi az embert. Szinte csoda, hogy nem akadt még író, aki azt állítsa, hogy Kolombusz e szavakkal indult el Palosból: „Megyek Amerikába!”. A halhatatlan génuai bizony nem tudta, hogy ő új világrészt fog fölfedezni; sőt egész életében azt hitte, hogy ő csak Ázsiának egy ismeretlen részébe jutott.

Mi okunk volna kételkedni benne, hogy Arkhimedész fürdőjébe szállva fedezte föl a törvényt, mely szerint akármely folyadékba mártott test éppen annyit veszít súlyából, amennyit a helyéből kiszorított folyadék nyom. Ezt a törvényt elvégre is nem lehet bebizonyítani kísérlet nélkül. A gőzgép feltalálóinak miért ne adhatott volna ötletet a fazék födelét emelgető pára? Kétségtelen, hogy a melegített levegővel töltött léggömb első gondolata akkor támadt a Montgolfier testvérekben, mikor egyszer annonay-i papirosmalmuk mellett hulladékokat égettek el, s egy ócska papiros zacskó felpuffadva szállt föl a lángok közül. Böttger a paróka lisztezésére való porban lelte meg a porcelánföldet, mikor aranyat kutatott benne. A foszfor fölfedezését is alkimista kísérleteknek köszönjük. A fotográfia úgy keletkezett, hogy Niepce a rézkarcolásnak valami új módját kereste sötét kamarába tett kátrányos lemezekkel. Az érintkezéses elektromosság megismerését Galvani az ő híres békacombjainak köszöni. Miért volna lehetetlenség, hogy egy hollandiai pápaszemcsináló, Lipperstey, kis fia két üveglencsével játszva, egyszerre fölkiáltott: „Nini, édesapám, lejött a toronyrul a kakas!”, mert a lencséket véletlenül kellő távolságban tartva, a torony csúcsára nézett rajtok, s igen közelnek látta. Nobel véletlenül keverte a salétromsavat a glicerinnel, s az így keletkezett robbanószer mindjárt le is szakította egynéhány ujját. A híres kieli professzorról, Esmarchról nevezett rugalmas pólyát, mely annyi embervér hiábavaló ontásától szabadította meg az amputáló orvosokat, mondják, egy kórházi szolga gondolta ki aközben, hogy gumi harisnyakötőjével játszott.