A földből növő birka

Hadd említem végezetül, kuriózum kedvéért, a régi keleti utazóktól annyiszor emlegetett csodálatos növevény-állatot, a földből növő birkát, melynek neve hol szittya bárány (Agnus scythicus, mint a mesét szintén hivő SCALIGER nevezte), hol tatár bárány, legtöbbször pedig baromes vagy barometz (alkalmasint az orosz baran: „birka” elrontása). A kínaiak sárga kutyának is hívják. HOCHBERG Georgica curiosajában így írja le a földből növő birkát: „A barometz Tatárország Zamolha kerületében terem. A lakosok a magvát, mely a dinnyemaghoz hasonló, csak valamivel hosszabb, elvetik, s belőle fejlődik a növevény, melynek, mint a báránynak, gyapja, feje, füle, lába van. A gyapjú finom és tiszta; akárcsak a gyapotból, fejkötőket készítenek belőle. Húsa hasonlít a rák húsához; édes, és igen ízletes. Ha beléje metszünk, vér, vagyis vörös nedv csurog belőle. A növevény a bárány köldökéből eredő hosszú szárat hajt, s addig díszlik, amíg körülötte lelegelni való zöld fű van. Ha a fű elfogy, a növevény-állat elhal. A farkasok szívesen keresik fel, mert húsát igen szeretik.” Nyilván ez adatokat szedte versbe MAC-ENCROE írlandi születésű orvos, ki Demetrius de La Croix néven latin verseket írt a múlt század elején, és De connubiis florum (Lejda, 1727.) művében így énekli meg a földből növő birkát:

Surgit humo baromes. Praecelsa in stipite fructus,
Stat quadrupes, Olli vellus. Duo cornua fronte
Lanea, nec desunt oculi; rudis accola credit
Esse animal, dormire die, vigilare per umbram,
Et circum exesis pasci radicitus herbis.
Carnibus ambrosiae, sapor est succique rubentes
Post habent quibus aliena suum Burgundiae nectar,
Atque loco, referre pedem, natura dedisset,
Balatu si posset, opem implorare voracis,
Ora lupi contra, credas in stirpe sedere
Agnum equidem, gregibusque agnorum albescere colles.

(A baromes földbül nő. Nyulánk szárai: négy láb.
Lombja fehér gyapju. Szarvat göndör feje hordoz,
Sőt szeme is van. Az eggyűgyű pór azt hiszi: állat,
Melly alszik nappal, de sötétlő éjtszaka éber.
Hellye körül lelegel minden fűvet gyökerestül.
Ambroziát eszel, azt vélnéd, ízelve a húsát;
És pirosas levinél jobb bort Burgundia sem szűr.
Hogyha lerázva nyügét, mozdúlni, szökelleni tudna
És bégetne segítségért, mikor éhesen ádáz
Ordas támad rá: azt hinnéd, birka e cserje,
S hószinű bárányok sokasága fehérlik a halmon.)

Ez a csodálatos növevény-állat voltaképpen egy Polypodium-fajta: délszaki páfrány, melynek elég magas, csupasz tőkéjét sárgás gyapjú födi, mely, egy kicsit messzebbről nézve, igazán a juhgyapjat juttatja az ember eszébe. Egy kis jóakaró képzelődés segítségével fejet, nyakat, fület, farkat is födözhet föl a néző a gyapjú gubancaiban.

BELL Journey to Ispahanjában⁴⁸ ezt írja e különös növevényről: „Az ember szinte hajlandó volna azt hinni, hogy mesterségesen kiformált bárányt lát. Azt mondják lelegeli maga körül a füvet és dudvát. El sem gondolnánk, hogy akad valaki, aki e képtelenséget elhiszi; én azonban akadtam olyanokra, akik szent igaznak vallották. Az értelmesebb és tapasztaltabb tatárok persze csak nevettek ezen a bolond mendemondán.” LOUREIRO múlt századbeli botanikus azt mondja, hogy a növevény levágott tőkéjéből sűrű, vérforma mézga folyik, melyet vérzéscsillapító szerül használnak. PFITZ MAYER szerint a kínaiak ma is azt mondják, hogy e páfrány nedve piros, mint a vér.

LINNÉ e páfrányt, melyet Kínából kapott, Polypodium Barometznek nevezte. Ma e növényt a Dicksonia neméhez számítják. Hazája Asszam, Bokhara, Kína, Kokinkina és a maláji szigetek. (Bővebben l. ALFÖLDI FLATT KÁROLY cikkét a Természettudományi Közlöny 1892. áprilisi pótfüzetében.)