III. / A GÖRÖGÖK

Homérosz

[...]     
Élt-e valaha Homérosz, vagy csak mesés alak, és az övéinek hitt művek a népköltés alkotásai? Jóllehet Homéroszról csak két, HÉRODOTOSZnak és PLUTARKHOSZnak tulajdonított és mindenféle hihetetlen mesékkel teli apokrif életrajz ismeretes, az ókorban sohasem vonták kétségbe a nagy költő létét; és nem volt vitás kérdés a művek keletkezése sem, csak az alexandriai kritikusok között (Kr. e. 170.) akadtak ketten: XENÓN és HELLANIKOSZ, akik azt állították, hogy az Iliászt Homérosz írta, de az Odüsszeiát már nem ő. A két kritikussal ARISZTARKHOSZ szállott szembe.

Homérosz dicsőségének véget vetett a barbárok betörése. A Nyugat a középkorban alig tudott valamit e halhatatlan költeményekről. A görög nyelvvel nem foglalkozott senki; még BÉDA XVI. századbeli francia teológus is azt hirdette, hogy a görög az eretnekek nyelve. Dante aligha ismerte Homérosz műveit. De a reneszánsz korában, a török hódítás révén, a figyelem reá irányzódott a nagy alkotásokra, és elterjedésüket segítette a könyvnyomtatás is; a két eposz első nyomtatott kiadása, a KHALKONDÜLÉSZ-féle, 1488-ban jelent meg, Firenzében. Ezeréves fogyatkozás után ismét ragyogni kezdett Homérosz csillaga; és a világ bámulva nézte. Latinra már a XV. század vége felé kezdték fordítani a két eposzt; a mi CSEZMICZEI JÁNOSunk (Janus Pannonius) is fordított deákra egy töredéket az Iliász 6. énekéből. Az Iliász első francia fordítása 1519-1530 között jelent meg. A XVI. század tudósai az egekig magasztalták Homéroszt; voltak, akik prófétát láttak benne, és isteneiben, hőseiben az Ó-testamentum alakjait keresték. Senkinek sem jutott eszébe, hogy a költő talán sohasem élt a világon.

Az első, akiben ez a gyanú támadt, a francia HÉDELIN D’AUBIGNAC abbé volt (sz. 1604, † 1676). A tudós könyvmoly egy értekezésében, mely csak halála után lett közzé, azt bizonyítgatja, hogy az Iliász eposz több költemény összerovása. Ez az állítás nagy feltűnést keltett, mert épp akkoriban írta FÉNELON, hogy az Iliász egységessége isten létének egyik bizonysága. Ugyanez idő tájt kezdte Homéroszt mesének hirdetni BAILLET, PERRAULT és az angol RICHARD BENTLEY, 1725-ben pedig az olasz VICO. Kisütötték, hogy még a Homérosz neve is rávall a népköltemények összeillesztésére: homu-aró a. m. összeillesztek. A homéroszi kérdést igazán tudományosan A. F. WOLF hallei professzor tárgyalta 1795-ben megjelent Prolegomena ad Homerum művében, és ő a legmerevebb kétkedő. Nagy iskolája keletkezett; a német és német irányú filológusok ma is az ő nyomdokain járnak, de nagy részük juste milieu-t keres a régi hagyományban való hit és az egyenes tagadás között. Szerintük Homérosz élt, és a nép géniuszából fakadt hősi legendákat művészi egésszé fűzte egybe két eposzában. Az ellentmondások és némely részek egyenetlensége a költemények hosszas vándorlása közben keletkezhettek, a sok rapszodosz révén.

Érdekes összevetni e német elméletekkel a francia GEORGES PERROT véleményét: „Azt hisszük... a WOLF és követőinek sokszoros és bizonytalan Homérosza még kevésbé valószínű, mint a hagyománybeli Homérosz. Az Iliász, amint ismerjük, egyetlen a maga nemében, a görög költői géniusz csodája; és nem oly hihetetlen, mint az az Iliász, amelyet tudom is én, hány költő írt össze, amely, hogy úgy mondjam, magától csinálódott; vagy amely Peiszisztrátosz megbízottainak, mint SAINTE-BEUVE mondta: afféle Société de Gens de Lettres-nek az Iliásza. Mindezek az elméletek, melyek semmi világosságot nem terjesztenek, sőt sűrűbbé teszik a homályt, csak negatív értékűek. Ne feledjük LA BRUYÈRE szavait: „Mindmostanig alig láttuk az elmének oly remekművét, mely többek alkotása lenne.” (Revue des Deux-Mondes, LXXXIV. k., 1887, 577. l.)

Mindnyájan tudjuk a régi hexametert, melybe bele van foglalva a Homérosz szülőföldjének dicsőségéért vetélkedő városok neve: Szmürna, Rhodosz, Kolophón, Szalamisz,⁴⁹ Khiosz, Argosz, Athéné.

De nem csupán ez a hét város versengett azért, hogy fiának mondhassa a nagy költőt, hanem Kümé, Iosz, Pülosz és Ithaka is; tehát összesen tizenegy város. Vajon Homérosz személytelenségét bizonyítja ez is, vagy épp nyomós bizonysága annak, hogy a vak, kinél talán csak Shakespeare tudott jobban látni e világon, csakugyan élt, s a tizenegy város vetélkedése az volt, ami most húsz éve Petőfi Sándor körül Kiskőrös és Félegyháza vitája? A két magyar város közül Kiskőrös lett a győztes: a tizenegy görög város versengése ma is eldöntetlen, mint maga az egész homéroszi kérdés.