A rhodoszi kolosszus

A rhodoszi kolosszus, a világ hét csodáinak egyike, lindoszi Kharész, Lüszipposz tanítványának alkotása volt, és a sziget lakói Kr. e. 306-ban, Démétriosz Poliorkétész ostroma után állították. Körülbelül hetven év múlva földindulás döntötte le az ércóriást. PLINIUS (Hist. nat. 34, 7.) hallomásból említi, hogy a kolosszus rengeteg nagy darabjai még a földön hevernek. Előadása szerint a szobor 34 méter magas volt, s kezének egy-egy ujja akkora, hogy egy férfi alig bírta átkarolni. (Vagyis jóval kisebb, mint a New York közelében levő BARTHOLDI-féle szabadságszobor, melyet a franciák ajándékoztak az észak-amerikaiaknak; mert ez a trébelt rézből való nőalak, 25 méter magas talpa nélkül, 46 méter magas.) A rhodoszi kolosszust mindnyájan úgy ismerjük, hogy két kis szigeten szétterpesztett lábbal állott, s mintegy kapuja volt a kikötőnek. Ez új keletű mendemonda. Igen valószínű, hogy a kolosszus nem volt nagyobb annál, amilyennek PLINIUS mondja; és ez esetben már 13 méteres árbocú hajók sem mehettek volna el alatta. A két szigeten álló ércóriásról elsőben BLAISE DE VIGENÈRE, XVI. századbeli francia tudós szól; az utána következők már azt is állítják, hogy a kolosszus kezében fáklya volt, mert világítótornyul szolgált; még későbbi írók karddal, lándzsával fegyverzik föl, s tükröt akasztanak a nyakába. - A rhodoszi kolosszus vége KONSZTANTINOSZ PORPHÜROGENNETOSZ szerint az volt, hogy Muávija arab hadvezér (Kr. u. 653-ban), elfoglalván a szigetet, az óriás szobrot szétbontatta, és ércével Szíriába hajózott, hol a töredékeket egy zsidónak eladta. Az ércből 980 tevetehernyi, későbbi írók szerint 30 800 tevetehernyi tellett.