Acqua alle corde!

A római Szent Péter-templom előtt álló obeliszk, mely az örök városban a laterani után a legnagyobb, valamikor a bazilika mögött volt, ott, ahol most az új sekrestye van. V. Sixtus pápa kívánságára 1586-ban szállították át; és azt a veszedelmes munkát Domenico Fontana comói származású építőmester végezte. Minekutána az obeliszket lefektették a földre, hengereken a tér közepére tolták, és szeptember 10-én 140 ló és 800 ember hozzáfogott felállításához. Minden zűrzavar kikerülése végett, a pápa rendeletet bocsátott ki, mely szerint a munkásokon kívül senkinek sem szabad az elkerített helyre lépni; valamint halálos büntetés terhe alatt tilos minden hangos szó. Ott is volt összes fogdmegjeivel a főporoszló, és a kész akasztófa mellett a hóhér. Egy Bresca nevű San Remó-i hajóskapitány azonban mégis megszegte a tilalmat. Látta, hogy a kőszálat felhúzó kötelek a roppant teher (326 784 kilogramm) alatt sokkal jobban kinyúltak, semmint az építőmester előre számította; sejtve, hogy azonnal minden szakadni fog, és katasztrófa történik: nem törődött a pápa fenyegetésével, hanem elkiáltotta magát: „Acqua alle corde!” (Vizet a kötelekre!) Tudta ugyanis, hogy a megnedvesített kender összehúzódik és megrövidül. Fontana építőmester legott követte a gondviselésszerű intést, s az obeliszket sikerült szerencsésen fölállítani. Bresca büntetés helyett nagy kitüntetésekben részesült a pápától. Kinevezték az első pápai sorezred századosának, joga lett hajója árbocára a pápa lobogóját felvonatni, bőséges jutalom ütötte a markát, és családja azt az örökös kiváltságot kapta, hogy virágvasárnap a pálmatermő San Remóból ő szállítsa Rómába a szertartáshoz szükséges pálmaágakat. (Mi északiak csak barkát használunk.) A ma Bordigherában élő Bresca család most is minden virágvasárnap pálmaágakkal árasztja el Rómát, és sok pénzt nyer rajta; a kis San Remo városnak pedig azóta pálma és oroszlán van a címerében.

Mindezt így tudjuk és így adják elő olyan komoly források is, minő CANCELLIERI (Descrizione della Basilica Vaticana, Róma, 1788.; 19. l.). És a dologban nincs is semmi lehetetlenség, kivéve a hangos szóra szabott halálos büntetést, meg a készen álló hóhért és akasztófát. Gondolkodó ember ezt nem hiheti el. Ha Fontana építőmesternek munka közben olyan nagy csendre volt szüksége, a bölcs V. Sixtus bizonnyal nem fenyegetődzik kötéllel és bakóval, hanem egyszerűen nem bocsáttatja a bámészkodó népet a piacra, Bresca „acqua alle corde!” kiáltása azonban történeti valóság. Csak az nem igaz, amit gyakran emlegetnek: hogy a kötelek a dörzsöléstől meggyulladtak, s Bresca a füstölgés láttára kiáltott közbe. Az igaz ok a föntebb említett: a kötelek kinyúlása volt. - A derék hajós fizikai tudományával és lélekjelenlétével is eléggé megérdemelte a sok jutalmat; a halálos büntetéssel szembe szálló bátorságot a mendemonda csak azért találta ki, mert mindig szereti a szépet szebbé, a nagyot nagyobbá tenni.

Érdekes, amit LAROUSSE Grand dictionnaire Universelje (az Obélisque-cikkben) ír, hogy 1833-ban ismétlődött a híres „acqua allé corde”, mikor a párizsi Place de la Concorde-on fölállították a 22 méter magas luxori obeliszket. Egy szegény munkás észrevette, hogy a kötelek félelmesen pattognak. Vizet öntött hát az alattságra, és így egyrészt ellentállóbbá tette a kendert, másrészt pedig megakadályozta, hogy a dörzsöléstől meggyulladjon. Hogy a munkát intéző Lebas földmérő szántszándékkal az obeliszk alá állott, hogy életét veszítse, ha a kőszál le talál zuhanni, így mutatván meg, mennyire bízik számításainak helyességében: a harmincasévekbeli francia romantika ízlése szerint való anekdota.