A Márk téri galambok

A Márk téri galambokról, Velence e legkedvesebb lakosairól, számos históriás anekdota szól. Hogy csak egyet-kettőt említsek: Renier Dandolo Kandia ostromakor észrevette, hogy a kandioták az áruló génuaiakkal postagalambok révén közlekednek; ennek emlékére vitt Velencébe egynéhány ilyen keleti fajtájú galambot, melyek aztán elszaporodtak. Más elbeszélés szerint: e galambok ősei hozták meg először a lepantói győzelem hírét. Némelyek azt mondják, hogy a galambokat Catarina Cornaro királynő költöztette Velencébe Ciprus szigetéről. Legvalószínűbb az a magyarázat, amelyet Velence rendőrbírája adott egynéhány év előtt egy ítélet költői lendületű megokolásában, mikor hatnapi fogságot szabott valami csavargóra, akit rajtakaptak, hogy Szent Márk galambjait lépes vesszővel fogdossa:

(„A velencei szenátus elrendelte, hogy közmagtárainak egy megbízottja a polgárokkal egyetemben gondoskodjék a galambok etetéséről. A nép a köztársaság bukása után is mindig táplálta őket, és ma is mindennap magot szórnak nekik a Procuratie Vecchie egyik ablakából. E madarak egy fényes múlt emlékei. Eredetük némelyek szerint az, hogy a velencei köztársaság idejében, virágvasárnap, a Szent Márk-templom erkélyéből madarakat és galambokat bocsátottak szabadon, melyek aztán meghúzódva a templom oszlopai között és a közel épületek ereszei alatt, elszaporodtak, kedvezvén nekik a polgárság állandó szeretete. Ha a velencei galamboknak nincsen is olyan érdemük a haza körül, mint a régi Róma ludainak; vagyis, ha nem is tekintették őket sérthetetleneknek és szenteknek, mégis mindig nagy tiszteletben voltak; és Velence gondoskodott róluk, még akkor is, mikor az idegen ellen vívott harcainak közepette a szabadság hősei éhséggel küzdöttek. E galambok kímélésére nemcsak a történelem kötelez bennünket, hanem a törvény is; mert e madarak immár valóságos háziállatok, mintegy a város lakosságához tartoznak, és részük van benne, hogy Velence a világ egyik legkedvesebb városa legyen.”) (Vö. a milánói Corriere della Sera 1895. júniusi Venezia mellékletével.)

Azt a régi szokást, hogy a bazilika erkélyéről virágvasárnap gyermekek galambokat és más madarakat eresztettek el, a XVI. századbeli STRINGA is említi FRANCESCO SANSOVINO Venetia könyvéhez írott jegyzeteiben. A madarak lábára súly volt kötve, hogy ne tudjanak messze repülni; s mikor a piacon vergődtek, a nép elkapdosta őket húsvéti pecsenyének. Ez a mulatság annak az örömnek volt az emléke, mikor a Jeruzsálembe érkező Jézust a zsidó gyermekek pálmaágakkal és allelujával fogadták. - A nép körmei közül néha kiszabadult egynéhány galamb, s ezek szaporodtak el aztán a Márk téren. A köztársaság mindennap magot szóratott nekik. E század elején a Querini-Polcastro grófné gondoskodott róluk, déli harangszóra mindennap kukoricát hintve nekik a Procuratie Vecchie második emeletén volt lakásának ablakából.

Most az Assicurazioni Generali társaság hintet eleséget a galamboknak délután két órakor, a grófné egykori lakása alatt levő hivatalának egyik ablakpárkányára.