A jezsuiták morálja

MACHIAVELLI írta a XVI. század elején, hogy az emberek és kivált a fejedelmek cselekedeteiben a cél a fő dolog; az eszközöket mindig tisztességeseknek ítélni és dicsérni fogja mindenki. („...si guarda al fine... i mezzi saranno sempre giudicati onorevoli, e da ciascuno lodati”.^xli Il Principe, Velence, 1515.; XVIII. f.) HOBBES, az angol filozófus De Cive könyvében (Párizs, 1646.; 1., 8.) azt mondja: „...unusquisque jus... habet utendi omnibus mediis, et agendi omnem actionem, sine qua conservare se non potest.” (Mindenkinek joga van használni minden eszközt és végrehajtani minden cselekedetet, amely nélkül nem tarthatja fönn magát.) Nyilván ebből csinálták „a cél szentesíti az eszközöket” (finis sanctificat media) híres mondást, melyet aztán a jezsuitákra fogtak.

„HERMANN BUSENBAUM német jezsuita atya - mondja BÜCHMANN-ROBERT-TORNOW (Geflügelte Worte, Berlin, 1898.; 19. kiadás, 439. l.) - ezt írja ugyan 1650-ben megjelent Medulla theologiae moralis könyvében: »cum finis est licitus, etiam media sunt licita« (ha a cél megengedett, akkor megengedettek az eszközök is) és »cui licitus est finis etiam licent media« (akinek a cél meg van engedve, annak meg vannak engedve az eszközök is). Az első passzusnál azonban határozottan kizárja a galád eszközöket, a másodiknál pedig csak a jóravalókat ajánlja a cél elérésére. Szavait kikapták az összefüggő textusból és úgy magyarázták, mintha Busenbaum azt mondta volna, hogy jó célok elérésére szabad rossz eszközöket is használni, mert a rossz eszközöket szentesíti a jó cél. Úgy látszik, Pascal bocsátotta világgá ezt a dolgot, mert a Provincialesban (1656, 7-ik levél) ezt adja egy jezsuita szájába: »nous corrigeons le vice du moyen par la pureté de la fin« (mi az eszköz bűnös voltát a cél tisztaságával korrigáljuk).” (Vö. Szájrul szájra könyvemet.)

Közhiedelem, hogy a jezsuiták egymillió forint jutalmat tettek az angol bankba annak számára, aki előmutat olyan jezsuita írta könyvet, melyben a „cél szentesíti az eszközöket” ugyanezekkel a szavakkal vagy hasonló értelműekkel ki van fejezve. Ez mendemonda. Az igazság csak az, hogy Roh jezsuita atya 1852 őszén, a frankfurti missió befejezésekor, ezer rénes forintot tűzött ki annak, aki a heidelbergi vagy bonni jogi kar előtt felmutatja azt a könyvet. E nyilatkozatát többször ismételte. Az ezer rénes forintra csak MAURER protestáns lelkipásztor pályázott 1868-ban egy Új jezsuita-tükör című füzettel, BUSENBAUM fönt említett két tételét idézve, és a heidelbergi jogi fakultás előtt követelte is a díjat; de aztán csakhamar lemondott róla. És a pályázat mindmáig meddő. (Vö. a németről fordított Történelmi hazugságok könyvvel, Budapest, Szent István-társulat, 1890.; 650. l.)