Finis Poloniae!

Finis Poloniae!^lxxiv - kiáltott a csatavesztés után a lengyel szabadság hőse, Kościuszko, vérében fetrengve és meghalt. Hogy melyik csata volt az? Mellékes. Hogy Kościuszko nem a harctéren, hanem mint svájci bujdosó, ágyban halt meg (1817. október 17.), az is mellékes. Hiszen Cambronne is mindig haldokolva kiáltja két híres szállóigéjét (azaz hogy hol az egyiket, hol a másikat) a waterlooi mezőn, ami azonban egy csöppet sem gátolja abban, hogy csak huszonhét év múlva, az aggastyánok szép csendes halálával hunyja le szemét. (Vö. e mű 186. l.)

Mindez, mondom, mellékes. A drámaiság a fő. Szegény Kościuszko azonban nem úgy gondolkozott, mint akik őt idézik, és mindig keményen tiltakozott a finis Poloniae! ellen. Ezt a híres szállóigét a hivatalos Südpreussische Zeitung 1794. október 25-i száma ajándékozta neki, két héttel a szerencsétlen maciejowai csata után, mikor Kościuszko megsebesült, és fogságba került. E lap szerint a hős, midőn a kozákok elvették kardját, így kiáltott: „Finis regni Poloniae!” A dologban különben legérdekesebb az a levél, melyet e kérdést illetőleg a lengyel hadvezér 1803. november 12-én Ségur grófhoz intézett, s melyet, az eredeti francia betű híján, BÜCHMANN-ROBERT-TORNOW Geflügelte Worté-ja (18. kiad., 407. l.) német fordításából fordítok:

Gróf úr, midőn tegnap átszolgáltattam önnek a Poninski Ádám ügyére vonatkozó iratot, szólanom kellett volna még a maciejowai szerencsétlen csatát illető dologról is, melyet tisztázni kötelességem.

A tudatlanság vagy a rosszakarat arra vetemedett, hogy azt fogja rám, hogy én azon a szerencsétlen napon azt mondtam volna: „Finis Poloniae.” Hát először is én már az ütközet eldőlése előtt csaknem halálra sebesültem, és csak két nap múlva, az ellenség kezében eszméltem föl. Ha tehát az a kiáltás minden lengyel szájában értelmetlen és bűnös, még inkább az lett volna az enyémben.

Midőn a lengyel nép hazánk területe épségének, az ország függetlenségének, méltóságának, dicsőségének és szabadságának megvédelmezését reám bízta, tudta, hogy nem én vagyok az utolsó lengyel; s az én halálommal, akár a csatatéren veszek el, akár másutt, Lengyelországnak nem lehet vége, nem szabad végének lennie. Mindaz, amit a lengyelek azóta a dicső lengyel légiókban cselekedtek, és mindaz, amit a jövendőben cselekedni fognak hazájok visszanyerésére, elég bizonyság, hogyha mi, a haza hű harcosai, halandók vagyunk is, Lengyelország halhatatlan. Senkinek sem szabad tehát a gyalázatos „Finis Poloniae”-kifejezést használni vagy ismételni.

Mit szóltak volna a franciák, ha 1757-ben, a rossbachi szerencsétlen csata után Rohan tábornagy, Soubise hercege azt kiáltotta volna: „Finis Galliae!”, vagy ha életrajzai e kegyetlen szókat tulajdonítják vala neki?

Lekötelezne tehát engemet, ha műve⁶⁷ új kiadásában nem említené ezt a „Finis Poloniae!’’-t; remélem, hogy nevének tekintélye hatni fog azokra, akik a jövendőben még emlegetni és nekem tulajdonítani akarnák e gyalázatos káromlást, mely ellen teljes lelkemből tiltakozom stb.

Páris, XII. Brumaire 20.                                                                                   T. KOŚCIUSZKO

IDEGEN KIFEJEZÉSEK MAGYARÁZATA