A nagyidai cigányok

A nagyidai cigányok gyászos esete sem egészen történeti hitelességű dolog. Az 1557-i ostromról a legrégibb följegyzés az ISTVÁNFFY MIKLÓSÉ (Hist. XIX.), ki csak annyit mond, hogy Kassáról a Perényi Mihállyal egyesült sereg a nagyidai vár megvételére indult. Ezt a várat Perényi Mihály egyenlő részben bírta testvérével, Perényi Ferenccel; Perényi Ferenc azonban Mihályt kizárván, Izabella királynéhoz pártolt. A várat teljes húsz napig vívták ágyúkkal, egészen rommá lőtték, végre az őrség megadta magát. Cigányokat nem is említ ISTVÁNFFY. A nagyidai história mai alakjában, amint ARANY JÁNOS eposzának is tárgyául szolgált, először THURÓCZI LÁSZLÓ múlt századbeli jezsuitánál (Ungaria suis cum regibus, 1726) jelenik meg. Ez az anekdotakedvelő páter, ki a népies hagyományokon is mindig kap, azt beszéli, hogy a Perényi Ferenc várát minden reményen felül vitézen védő cigányság ágyúival már elvonulásra kényszerítette az ellenséget; a barna hősök azonban utánakiáltottak a falakról az elfele cihelődő németségnek: „Menjetek a manóba, hitványak! Az isteneknek köszönitek, hogy éltek. Egy sír nyelt volna be mindnyájatokat, ha még volna egy kis puskaporunk!” Mire az ellenség természetesen visszafordult, és a lőni nem bíró cigányokat - szám szerint ezeret - egy lábig levágta. - Hogy Perényi Ferenc a vár védelmére kényszerítette a környék cigányait is, hihető dolog; de a híres ostoba dicsekvés már nagyon anekdotaízű, és mivel épp THURÓCZI LÁSZLÓ jegyzi föl, alkalmasint a nép humorának terméke.   
[...]