Báthory Erzsébet

„A büszke Csejte várnak hatalmas asszonya”, Báthory Erzsébet, nemcsak hagyományunkban, de közfelfogásunkban is úgy él, mint vénülő, hiú nő, aki szörnyű babonából leányvérrel akarta megmenteni arcának ifjúságát; és hogy vérben mosdhassék, szüzek százait ölette meg.

Ez mendemonda. Báthory Erzsébet nem mosakodott vérben, hanem hisztéria vagy épp perversus sexualis ösztön révén kegyetlenkedő lelki beteg volt. A vér szépítőszerül használásának hírébe THURÓCZI LÁSZLÓ múlt századbeli jezsuita keverte őt, aki elsőként mondja el deák nyelven írott munkájában azt az anekdotát, amelyet mindnyájan ismerünk: „Az asszony mindenképpen azon volt, hogy tessék férjének. Tehát minden gondját s az egész napot a maga ékesítésére fordította; most így, majd amúgy öltözött; fejét hol fürtökbe fodoríttatta, hol üstökbe fonatta; aranyosra festette, drága gyöngyökkel rakatta meg. Történt, hogy tükre előtt ült, és szobaleánya ékesítgette gyors kézzel; fésűvel megbontotta a haját nagy csínján, meglocsolta illatos vízzel és fodorító-vassal hullámos fürtökbe szedte össze. E gondos, gyöngéd munka közben, nem tudni, hogyan, a kényes úrnő egynéhány hajszálát kitépte; Erzsébet haragra gyúl és hatalmasan arcul üti. És íme, a leánynak elered az orra vére, az úrnő arcába egy vércsöpp szökken, amelyet kendővel letörülvén - mirabile dictu!^xii -, helyén a bőr üdébb és tetszetősb, akár mert ezt az embervér okozta; vagy, ami hihetőbb, a sátán ravasz mesterkedéssel megcsalta az asszonyi szemeket. Bárhogy volt is, az a parányi vércsöpp, haj! mekkora vérontást szült. Mert Erzsébet az eszelősségig törődvén a maga szépségével, amint ezt észrevette, így gondolkozott: „Micsoda? Ha egy csöppnyi vér ekkora szépséget adott, mennyit fog adni, ha egészen benne mosakodom? Kötelességem, hogy tessem az uramnak, s hogy szerethessen, a legszebbnek kell lennem; a sors és az Isten megmutatta a módját, balga volnék, ha nem használnám.” (Ungaria suis cum regibus, 1726; az 1768-i kiadásban már nincs benne.)

Noha Báthory Erzsébet pörének iratait a Tudományos Gyűjtemény már 1839-ben közölte, s a tanúvallomásokból kiderül az egész dolog mivolta; s noha nem egy történetírónk foglalkozott alaposan azóta is a szomorú alakkal: a vérrel mosdás mendemondája még mostanig kísért, tudományos könyveinkben is. Így DR. HEIL FAUSZTIN a Pallas Nagy Lexikona II. kötetének 724. lapján ezt írja Báthory Erzsébetről: „Abban a babonás hiedelemben, hogy embervérben való fürdés a női szépséget biztosítja és emeli, már férjének életében, de még inkább özvegy korában udvari szolgálatában alkalmazott 600 nemes leányt áldozott fel hiúságának” stb. ZILAHI KIS BÉLA (Junius) az utóbbi években többször csoportosította erős kritikával a Báthory Erzsébetre vonatkozó adatokat; előadásomban őt követem.

THURÓCZI páterre, mikor ezt a később világgá elterjedt mendemondát leírta, bizonyosan hatottak az embervér gyógyító és szépítő voltára vonatkozó följegyzések és hagyományok. PLINIUS írja, hogy az egyiptomi királyok elefantiázisát embervérrel gyógyították az orvosok. Nagy Konstantin is gyermekek vérével készített fürdőtől remélt gyógyulást bélpoklosságában, de álmában megjelent előtte Péter és Pál apostol, megmondani neki, hogy nyavalyáján csak a keresztvíz segít. V. Sixtus pápát, mikor haldoklott, orvosai két levágott, egészséges fiúgyermek vérével akarták visszaadni az életnek. Borgia Lukréciáról máig hirdeti a hagyomány, hogy szépségét meggyilkolt hajadonok vérében fürödve tartotta fönn. Mondom, a rettenetes anekdotát író jezsuitára okvetetlen hatottak ezek a régibb mendemondák; és itt ismét látjuk, milyen gyakori és könnyű a történetben is a pletyka vándorlása.

Báthory Erzsébet 1575 táján lett az akkor még csak húszéves Nádasdy Ferenc felesége. Házasságuk tíz évig meddő volt. Az úrnő sokat betegeskedett. Följegyzések megőrizték, mily összevissza kotyvasztott babonás orvosságokat használt baja ellen, mely többnyire mint főfájás jelentkezett. Nyilván idegbajban szenvedett. Tíz év múlva végre megszűnt a meddősége, és négy gyermeke született; három leány, egy fiú, akik közül egy leány kicsiny korában halt meg. Huszonkilenc éves házasság után 1604-ben jutott özvegységre.

Hogy szörnyű lelki betegsége, a kínzásban való gyönyörködés, mikor kezdődött, nem tudják pontosan megállapítani; de bizonyosan már férje életében. Nádasdy Ferenc még élt, mikor Magyari István lutheránus lelkipásztor a sárvári templomban Báthory Erzsébetnek a község előtt szemére hányta, hogy már két leány halt meg kegyetlenségei miatt; a pap még azt is mondta, hogy ám ássák föl a sírból a tetemeket, és meg fognak rajtok látszani a kínzások nyomai. Báthory Erzsébet indulatosan felelt a prédikátornak, fenyegetőzött, hogy megírja urának: milyen gyalázatot költenek rá és hogyan pellengérezik. Nádasdy csakugyan neheztelt Magyari Istvánra e nyilvános feddésért; ebből látszik, hogy ő is tudott feleségének kegyetlenségeiről. Sőt a pörben később Jó Ilona, az öreg dajka, Báthory Erzsébet fő cinkosainak egyike, azt vallotta, hogy Nádasdy Ferenc látta, mikor a saját húgát a nagyságos asszony parancsára mézzel kenték be és úgy állatták, hogy a bogarak egyék. A gonosz szipirtyó e vallomása talán csak arra való volt, hogy Nádasdyt is befeketítse; de az bizonyos, hogy ez a hatalmas főúr legalábbis szemet hunyt felesége gonosztettei előtt. Báthory Erzsébet szörnyű dolgait úgyszólván országszerte tudták tíz éven át; mert hiszen mindenünnen hordatta magának az áldozatokat. Ahol csak lakott, udvarából minduntalan temettek; hol titokon, éjszaka, hol nyilvánosan, harangszóval. A halott mindig fiatal leány vagy menyecske volt, kisebb nemesi házak gyermekei, akik nem bérért szolgáltak a nagyságos asszonynál, hanem mintegy iskolázás végett voltak a nagyúri háztartás körül. Ezek a leányok, menyecskék egymás után tünedeztek el, sőt néha többen is egyszerre. Szülék, rokonok hiába keresték övéiket Báthory Erzsébet udvarában. Sárvárott volt egy nagy láda, amely mindig halottszagot árasztott magából. Csejtén a kastély kertjében egy leány tetemét kaparták ki az ebek a földből, és marakodtak rajta. Éjszakánkint sírás, jajgatás hatott ki a várból. A kastélyba nyalábszámra hordták a vesszőket. Ha a nagyságos asszony Csejtére látogatott, a leányok, menyecskék megszökdöstek a környékről, mert a miavai majorosné fel szokta őket küldözni a várba, ahonnan többé nem tért vissza senki. A sárvári várnagy éjszaka néha teljes hat óra hosszáig hallotta, hogy vernek valakit odabenn. Egy szolga Csejtén megleste, amint éjszaka egy meztelenre vetkőztetett leány körül a vén asszonyok égő gyertyákkal forgolódtak. Báthory Erzsébet még utazás közben sem tudott lemondani kegyetlen gyönyörűségéről. Hintajában láncokkal, lakatokkal teli táskát vitt magával, hogy a vele utazó leányokat éjjel megláncolja és lelakatolja. A szegény leányok keze, arca egy seb volt, némelyiköket már úgy elgyöngítette a kínzás, hogy alig bírtak mozdulni. A társzekeren gyakran rejtegettek holttestet, hogy magányos helyen hirtelen elföldeljék.

Végre 1610 tavaszán II. Mátyás király parancsára Thurzó György nádor vizsgálatot indított Báthory Erzsébet ellen, aki „vadállat kegyetlenségével, nyilván az ördög sugallatára”, háromszáznál több leányt és menyecskét ölt meg ártatlanul. Tanúvallomások folytak az összes uradalmakban, tíz vármegye területén; százával jelentkeztek a papok, várnagyok, udvari tisztek, cselédek és gyermeköket vesztett szülék. Vallomásaikból példátlan kegyetlenségek derültek ki. Báthory Erzsébet meztelen leányokról tövissel szaggattatta le a húst, aztán jeges vízbe lökette vagy csalánnal söprűztette őket. Kosztolányban léket vágatott a patak jegén, s egy leányt megfürösztett benne. Csikorgó télen a vár udvarán meztelen leányokat jeges vízzel locsoltatott. (CSÓK ISTVÁN fiatal képírónak az 1895-i párizsi Salonban feltűnést keltett és ősszel Budapesten is kiállított hatalmas erejű festménye ezt a jelenetet ábrázolja.)¹⁵ Báthory Erzsébet kifogyhatatlan volt a kínzások kiállításában: tüzes vas, forró víz, eleven parázs, köröm alá vert tű, a tagokat a csontig összeszorító zsineg - ezek hóhéreszközei.

Az áldozatoknak csaknem mindig meztelenül kellett tűrnie e tortúrákat. A tanúvallomások között van egy, mely azt mondja, hogy Báthory Erzsébet szobájában mindig négy-öt meztelen leány varrt és kötött recét. A leplezetlen testben való e gyönyörködés egyik erős bizonysága annak, hogy ez a nő perversus ösztönök betege volt, és szörnyű nyavalyáját a kínzások kedvelése amaz elmebajnak minősíti, melyet az elmeorvosok a hírhedt marquis de Sade-ról (sz. 1740, † az őrültekházában 1819) szadizmusnak neveznek. Mindehhez még bűvös mesterkedések, boszorkányságok is járultak.

Báthory Erzsébetet 1610. december 30-án fogta el Thurzó György nádor Csejte várában. Az úrnő két vejével: Zrínyi Miklóssal (a szigetvári hős unokájával, Zrínyi György fiával) és Homonnai Drugeth Györggyel jelent meg ott, és az úrnő kamarájában egy halottat, szobájában pedig egy véresre marcangolt leányt talált. A nádor elfogta a szörnyeteg nő cinkosait is: két vén asszonyt, Ilonát és Dorottyát, akik a kínzásokban segítségére voltak, és egy Újvári (másképp Fickó) János nevű inast, aki vagy tizenhat esztendeig vett részt e mészárlásokban. Ez inasról külföldi forrásokban azt olvasom, hogy ocsmány, púpos törpe volt. Ez aligha igaz; valószínűnek látszik, hogy Fickó az Erzsébet szeretői közé tartozott. A vén asszonyok harmadika: a vak Darvolya (Darvulia) Anna már nem élt, amikor a büntető igazság keze utolérte őket. Egy másik banyát, aki „csak” öt évig vett részt e borzalmas bűnökben, nem bántottak.

A nádor kurta processzust csinált; egy hét múlva: 1611. januárius 7-én válogatott kínokkal végeztette ki a két vénasszonyt, Ilonát és Dorottyát Bicssén. A hóhér harapófogóval tépte ki ujjaikat és karjaikat, aztán máglyán égették el őket, a lefejezett Fickó Jánossal együtt. Báthory Erzsébetet - bár II. Mátyás király az ő kivégzését is sürgette - hatalmas rokonsága megmentette a vérpadtól; de életfogytiglan való fogságra ítélték. Elfalazták a csejtei várnak egy kamarájába, s csak akkora nyílást hagytak a falon, hogy benyújthassák ételét-italát. Egyetlen vén asszonyt adtak szolgálatára, és a három várnagyot megeskették, hogy papokon kívül mást nem bocsátanak hozzá. A hagyomány szerint a vár négy sarkára bitófákat tűztek; de ennek egykorú írott bizonysága nincs. Báthory Erzsébet ZÁVODSZKY GYÖRGY naplója szerint 1614. augusztus 21-én halt meg, KAPRINAI szerint 1616. augusztus 14-én, „morte repentino, sine cruce, sine luce.”^xiii

Ezek után fölösleges bizonyíthatni, hogy koholmány (még nyelv dolgában is ügyetlen koholmány) az az ítélet, mely állítólag a leleszi levéltárban van, s melyet 1872-ben a napi sajtó közölt: „Mivelhogy Báthory Erzsébet asszonyunk, az mi tekintetes és nagyságos gróf urunk Nádasdy Ferencnek ő kegyelmének a felesége, és az modernus időbeli lengyel király ő felségének Franciscusnak, genuinus édes testvérje, aki Erdélyországban született, és harminchét annusokat egészben betöltött légyen, asszonyi nemű személy, annak nélküle, hogy arra csak valamiben persvadeáltatott volna, mi előttünk ő se-ipse, önkényt megtollotta: - hogy a mióta Franciscus Nádasdy gróf urunk ő kegyelmének a feleségéül lett, és véle együtt Csejte vári palotában lakott legyen, attól az időtől fogvást ad nunc etiam,^xiv a csejtei palotának egy sötét pincéjében, annak nélküle, hogy férfi urának a nagyságos gróf Nádasdy Ferenc urunk ő kegyelmének is híre, tudta volt volna felőle, senkitől sem persvadeálva, sem komittálva nem volt, hanem ő se-ipse kényekedve akaratjából, és szántszándékosan apródonkint egy-egy legszebb ifijú leányokat, kiknek numerusa moderno tempore már háromszázban van,^xv ő mindezeket azon palotának sötét pincéjében szolgáival megkapatta, megölette és meggyilkoltatta, csupán csak azon inanis cupiditásának kedvéből, hogy az ők szűz vérökben megmosdjék és ennek általa orcája szép ifijú simájú legyék, - mi subscriptorok, akiket (II.) Mátyás királyunk és kegyelmes fejedelmi urunk ő felsége ezen iszonytató furtive gyilkossági factumoknak dolgában inquisitorokká és plenipotentialis ítélő bírókká is kirendelni méltóztatott, Istenünk és jó indulatú conscientiákra megvalljuk, hogy ámbár nagy szomorúságunkra ütött ki a dolog, de mi csupán csak az Istent és a haza törvényeit teneáltuk ante oculos,^xvi és ezen sententiát hoztuk Báthory Erzsébet grófi asszonyunkra: hogy kegyelmes királyi urunknak misericordiásságából, élete meghagyassék, de ő maga usque még csak élne mind örökké-örökre a Holicsi vártömlöcben, örökös sötét helyre vinculálva és clausálva tartassék és vigyáztassék. Datum Waagh Ujhelini die 9. M. Februarii Anno Domini 1610. Georgius Thurzó de Bethlenfalva gr. m. p. judex Reg. - Joannes Angyalos m. p. íródeák.”