(Vagy
fodrász? Az utóbbi udvariasabb. Holott a borbély legalább ötszázéves magyar
szó, a fodrász ellenben alig százéves, a nyelvújításkor csinálta egy borbély,
aki nevét nem találta elég hangzatosnak. Mindenesetre tisztelettel vegyes
félelemmel tekintek a borbélyra, mint egy nagy, ősi nemzetség kései
sarjára, aki valaha chirurgus volt, majd köpölyözött és fogat húzott s ma
pusztán fejünket csinosítja. Nyakig ülök a langyos szappanhabban, mintha egy
cukrászda konyhájában torkoskodtam volna. Nem igen beszélhetek, mert a borotva
gégém körül villog. De a párbeszéd azért könnyen pereg. Minden borbély
született csevegő.)
- Kiborotválni?
- Nem (A vértelen forradalom híve vagyok.) Kérem,
roppant vigyázzon.
- Tessék nyugodt lenni.
- Kit borotvált legelőször?
- Ó, az nagyon régen volt, legalább negyven
éve, Gyöngyösön. Egy utcaseprőt.
- Megvágta?
- Kicsit.
- Mi az, hogy kicsit? Talán kevesli?
- Az állát.
- Mindig szerettem volna látni azokat az
embertársaimat, akiken a borbélyinasok tanulnak. Hogy megy az?
- Hát előbb modelt kell csípni, valakit,
akit megborotválhat.
- Érzéstelenítés nélkül?
- Ó, kérem, akadnak ilyenek, mert nem kell
fizetniök.
- És maguk se fizetnek a fodrászipar e nemes
vértanuinak? Ez méltánytalanság.
- Nekem gyöngyösi kapások voltak az első
modeljeim. Néha sziszegtek nyírás közben, néha csorgott a vérük, de nem
finnyáskodtak, mint a pesti vendégek. Pár nap mulva megint jelentkeztek.
- Hány éves volt ekkor?
- Tizenkettő.
- Hogy lett inas?
- Egyszer betévedtem a szomszédos üzletbe,
megnyírtam egy parasztot, passzióból. Az egész egy véletlenen múlt.
- Helyesebben egy hajszálon, egy paraszthajszálon.
Most hány koponyát intéz el egy nap?
- Szombaton néha nyolcvanat is. A borotválás
nyolc perc, a nyírás átlag húsz. De minden attól függ, milyen a vendég. Ha jól
viselkedik, három perc alatt is lekapom a szakállát.
- Vannak, akik rosszul viselkednek?
- Legtöbben idegesek, sietnek, mindig rendkívül
sürgős dolguk van, de mikor lekapartam őket, elolvassák az összes
lapokat.
- És míg dolgozik rajtuk, mit művelnek?
- Gyönyörködnek magukban. Némelyiknek kevés ez
a két tükör itt, még a kézitükrét is előveszi, abban bámulja az arcát,
elcsücsöríti száját, folyton izeg-mozog.
- Halottat borotvált?
- Egyszer, vidéken, de többet nem tenném.
- Hát nőket?
- Egy öreg nagyságának a szakállát és bajuszát.
A nőszakállat és nőbajuszt szárazon kell borotválni, különben annál
dúsabban sarjad.
- Sok nő jár ide?
- A vendégek egynegyedrésze. Furcsa kérem ez.
Tíz évvel ezelőtt egy úriasszony világért se tette volna lábát az üzletbe,
az uráért is csak a járda széléről szólt be. Ma közös a borbélyüzlet, mint
az uszoda.
- Hogy történik a hosszú haj levágása?
- Tréfából megkérdezzük, hogy van-e engedélye
az urától, mire azt mondja a hölgy, hogy ő maga rendelkezik a fejével.
- Itt hagyják a hajukat?
- Mindegyik hazaviszi, nyilván arra számít,
hogy megváltozik a divat s akkor majd egy hajágat készíttet belőle.
- Mi lesz ezzel a sok
hajnyiradékkal?
- A szemétre kerül, még tüzelni
se lehet vele, rettenetes bűzt terjeszt. Párnákat próbáltak vele tömni, de
az emberhaj olyan, hogy kibújik a legsűrűbb szöveten, a legkisebb
résen is. Haszontalan portéka.
- Az ember általában haszontalan
portéka. Nézze: a húsa nem ehető, a bőre még a könyvkötésre sem
alkalmas, mert nagyon szakadós, csontjaiból egyesek makarónit készítettek, de a
finnyásabbak tiltakoztak ellene. Csak eleven állapotban élvezhető, akkor
se mindig. Parókát keresnek még?
- Már évek óta nem. Mióta a
nők nyiratkoznak az öregurak se szégyellik kopaszságukat. Csak a színházak
vásárolnak még parókákat, a történelmi darabokhoz. De már azokat se írnak.
Miért nem tetszik egyet írni?
- Mingyárt, csak haza menjek. És
a szakáll?
- Kihalóban. Száz vendég közül,
ha egy hord, az is öreges úr. A Kossuth-szakáll, a kecskeszakáll, a légy, a
barkó majdnem egészen eltűnt, csak a Boulanger-t viselik
még, de az is egyre ritkább. (Veszedelmes jelenség. Minden istennek, minden
nagy fejedelemnek szakálla volt. Ez a kor, úgy látszik, nem tiszteli a
tekintélyeket.)
- És a bajusszal hogy állunk?
- Legtöbb az angol, nyírt bajusz. Már a békében
kezdődött a csupaszszáj divatja.
- Ami előjele volt a mai
divatnak. Előbb a férfiak nőiesedtek el, most meg a nők
férfiasodtak el: egymás elé mentek, félúton.
(A borbély szesszel permetez, rizsporral hint meg,
olajoz, fésül, aztán mosolyogva köszöni meg, hogy megborotválhatott. Éppúgy mosolyog a következő
vendégre is. Mindenkire mosolyog, ezzel a szalon-mosollyal. Caligula császár
egyszer, mikor végigtekintett szenátorain, elmosolyodott, mert eszébe villant,
hogy mindnyájuknak akkor vághatja le a fejét, amikor kedve tartja. Nyilván a
borbély is ezért mosolyog.)
|