PRIMADONNA

(A primadonna azt jelenti, hogy az első nő, tehát Éva egy mesterséges paradicsomban, antik bútorok, tizennyolcadik századi festmények, csillárok, perzsák között, azzal a különbséggel, hogy akkor is ő az első nő, az egyetlen, ha sok-sok nő van körötte, - prima inter impares - és hogy érette az Ádámok egész sokadalma rajong. Családfája mindenesetre a jó és gonosz tudás fájáig nyúlik föl, melyre a kígyó tekerőzött. Kissé gyöngélkedik. Emelvényes kerevetén, pihepaplan alatt hever, oly magasan és jelentősen, mint a színpadon, valamelyik operett első felvonásában. Hangja rekedtes. Nagy, kék szeméhez, festett-szőke hajához remekül illik enyhe féloldali fejgörcse. Arca, szeme most is ki van festve, de csak oly felületesen, mint egyébkor, mikor egyedül van, vagy alszik. Emellett maga a természetesség. Póz nélkül, őszintén beszél):

- Dög vagyok. Reggel kilenctől délután ötig próbáltam. Alig várom, hogy végre túllegyek a bemutatón s kialudjam magam. Rengeteget dolgoztam.

- Mit csinál?

- Táncolok. Próba után artistáknál tornázom. Most tanultam meg a légbukfencet, a szaltót. Ma, mikor a közönség is jól táncol s ide jönnek a világ legelső táncosnői, a kínaiak is, nem lehet megállni, különben végünk.

- A primadonna ma már nem a nemzet csalogánya?

- Régen nem az. Ó, a hajdani idilli próbák. Leült egy székre, fölmondta szerepét, elénekelt néhány nótát. Ma elsősorban öltözködik.

- Szóval a nemzet pávája, vagy - mondjuk - a világ kolibrije.

- Ahogy parancsolja.

- Hogy él?

- Reggel fürdés, érdes kefékkel. Sonka, tea. Ha nincs próba, akkor gyaloglás, sport, télen sí.

- Étrendje?

- Főzelék, gyümölcs. Olykor a társaságban ennem kell valamit, egy szelet libamájat, tortát. Másnap lekoplalom. Nekem már véremmé vált a torna, nem fogyaszt.

- A bemutató napján?

- Egy félpohár narancslé. Színrelépés előtt egy korty pezsgő. A pincém tele van pezsgős palackokkal. Reklámul küldik a gyárak.

- Mivel festi magát?

- Kizárólag zsíros festékkel.

- Nem rontja a bőrét?

- Babona. Nézze meg a színésznők arcát. A hatvanéves negyvenévesnek látszik, a negyvenéves húszévesnek.

- Mit hozott karácsonyra az angyal?

- Egy Citroen-t.

- Vallásos?

- Nagyon.

- Hisz a művészet örökkévalóságában is?

- Csak a pillanatban, sikerben.

- Milyen hangszeren játszik?

- Saxofonozok és banjozok.

- Melyik írót szereti legjobban?

- Shaw-t. (A legelső hímprimadonnát.)

- Hányan lettek már magáért öngyilkosok?

- (Szünet után.) Nem tudom. (Egy darabig nyilván számolta, aztán megúnta, abbahagyta.)

- Kártyázik?

- Nem ismerem a kártyát.

- Bohém?

- Utálom a bohémséget. Házias vagyok, takarékoskodom, félreteszek. Úgy neveltek, hogy mindennek tudjam az értékét. Naponta öt pengőt adok ki a szakácsnémnak.

- Sok ékszere van?

- Két húszkarátos solitaire-em, sok tűm, karcsatom. De ez a mesterségemhez tartozik.

- Ellopták már az ékszereit?

- Ma már ez nem divat. (Idéz.) „A művésznő ékszerei eltűntek.” Gyönge reklám.

- Ruhái?

- Ha egy csillámos ruhát kétszer látnak rajtam, a lomtárba kerül, eladom. Amihez hozzáérek, az nyomban elnyüvődik. Néha a próbára sietve lapossarkú cipőt húzok, gyapjúsálat vetek nyakamba, de ilyenkor valósággal bújok a szemek elől. Az adóhivatalba menet a rossz bundámat kapom föl, az „adóbundámat”. Ez minden. Különben a közönség megköveteli, hogy olyan legyek, amilyennek elképzel. Hetente többször kell előkelő vendéglőben, bárokban vacsoráznom, mulatnom nyilvánosan. Szerdától kezdve. Kötelesség...

(Nem mártír? Bizony az. Mindenki mártír, aki nem élheti tulajdon életét, aki nem akkor kel és fekszik, nem hízik meg és fogy le, eszik és iszik, kacag és sír, amikor kedve tartja. Egyéniségét egy eszményhez kell törnie, mely a nagytömeg lelkében él a primadonnáról, egész életén át tündérmacskának kell lennie, józan céltudattal, szerzetesi önsanyargatással. Rabszolgája a dicsőségnek. Órarendje van hozzá, sohase lazuló fegyelme. A fegyelem pedig az erkölcs. Eddig kevés ilyen erkölcsös nővel találkoztam.)