(A segédlelkész művelt, világjárt fiatalember,
huszonkilencéves. Hosszú, fekete reverendájában még soványabbnak rémlik.
Mihelyt megszólal, kigyullad sápadt arca. Hasonlít minden katolikus paphoz,
akivel itthon vagy külföldön, a világ bármely részén találkoztam. Szerény,
készséges, kissé elfogódott. De ajkán föl-föltetszik az ész bírálata, a
mentegetőző-gúnyos, alázatos-fölényes mosoly, mely talán a
szeminárium öröksége, az erősen értelmi latin szellem folyománya. Vasárnap
délután van.)
- Mikor kelt föl ma, főtisztelendő úr?
- Háromnegyed hatkor. Én mondtam az első misét.
Később gyóntattam, áldoztattam, tízperces rövid szentbeszédet tartottam.
- Szokott készülni a prédikációira?
- Rendesen ex abrupto beszélek. Így természetesebb.
Egyéb munkám? Keresztelés, házasságkötés, beteglátogatás, temetés. Egy elemi
iskolában hittant tanítok. Vezetem az Oltáregyletet, a Credót, a Szent
Vince-egyletet. Naponta elvégzem az előírt imákat.
- Meddig tart ez?
- Egy óráig. Mindennap egy imádság, minden évszakra egy
ilyen könyv. (Rámutat az asztalon levő breviárium „téli” kötetére.) Három
részben kell elvégezni, éjféltől-éjfélig. A kereszténység első évszázadaiban
ezeket a zsoltárokat a hívek mondták a papokkal együtt, de ma kizárólag a papok
imádkozzák.
- Sohase szabad elmulasztani?
- Csak amennyiben fizikailag vagy erkölcsileg lennénk
akadályozva.
- Hogy
viselkednek a kisdedek a keresztelés alatt?
- Itt
Pesten mosolyognak, a falun, ahonnan idejöttem, sírtak.
- Miért
optimistábbak a pesti csecsemők?
- Mert
őket többnyire két-három hét multán tartják a keresztvízre, mikor már
nagyobbacskák.
-
Felnőtteket keresztelt?
- A
kommunizmus alatt és után sokszor. Egy este - úgy tíz óra felé - egy ügyvéd
hivatott, akit a vörösök halálra kerestek. Elmondotta, hogy az utóbbi hetek
rázkódtatása alatt megtért, mielőtt meghalna, szeretne megkeresztelkedni.
Láttam, hogy őszintén beszél, már teljesen tájékozott volt hitünk
ágazataiban. Ott a lakásán azonnal megkereszteltem.
- Mikor
temetett utoljára?
- Ma
délután. A temetés mindig meghat.
- Mikor
mondta első miséjét?
-
Huszonnégyéves koromban, szülőfalumban, egy májusi napon. A templomot
orgonagallyakkal díszítették föl, odatódult a fél vármegye, boldogult édesanyám
az első padban ült, könnyezve. Ez volt eddig életem legnagyobb eseménye. A
szemináriumban a lelkiigazgató előkészített mindenre, de azért remegett a
kezem. Bajorországban a primitia még nagyobb esemény. Ott a fiatal pap
mellett nemcsak manuductor van, hanem egy Primizmutter is, aki
intézi az ünnepséget. Ezen a nyáron egy bajor faluban láttam ilyen primitiát. A
nép diadalíveket emelt, este tüzijátékot rendezett, a közeli hegyek ormán
villamos gömbökből kereszt tündökölt egész éjjel.
- Milyen
nálunk a vallásos szellem?
- Egyéni
véleményem szerint a hőfoka nem oly magas, mint külföldön. Különösen
Franciaországban bámultam a tiszta, szinte őskeresztény vallásosságot. A
pap együtt él híveivel. Würzburgba egy este érkeztem meg. Négyezer ember térden
állva imádta az Oltári Szentséget, órák hosszáig. Angliában legáltalánosabb a
vallásosság. Itt vasárnap zárva van minden kocsma, minden színház, csak
templomba lehet menni.
- Külföldön
gyakran láttam kerékpározó papokat. Miért nem ülnek a mi papjaink kerékpárra?
- A
közszellem maradisága kegyeletlenségnek tartja. Angliában motorkerékpáron,
repülőgépen is viszik a haldoklók Szentségét. Nálunk csak annyiban
mutatkozik tehnikai haladás, hogy a templomokat körülbelül egy évtizede
fűtik s egyik templomunkba bevezették a rádiót, úgyhogy a hívek otthonról
hallgathatják a prédikációt.
- Telefonon
nem lehet gyónni?
- A gyónás
föltétlenül titok, ennélfogva tilos. De a tudomány haladását mi örömmel látjuk,
az nem ellenségünk. Sohasem ütközhetünk össze vele, hiszen a tudomány olyan
tanokat hirdet, melyek bebizonyíthatók, mi pedig olyanokat, melyek az érzésen
alapulnak. A hit az érzés és akarat ténye.
- Ön mindig
hitt?
- Mióta
élek. Hétéves koromban már pap akartam lenni, az iskolában, mikor történelmet
tanultam, megerősödött hivatásomban való meggyőződés. Mélyen
hatott rám egyik barátom, aki hittérítőnek ment s Afrikában, a négerek
között vértanu-halált halt.
- Vannak új
vallások?
-
Amerikában, a háború után gombamód szaporodnak, már a nevüket sem lehet
számontartani, mihelyt tíz ember megállapodik valamiben, új felekezetet alapít,
kimegy az utcára, zsebében a bibliával, kezében egy hordozható szószékkel s a
villamossinek mellett beszédet intéz a néphez. Templomokat bérelnek ki. Az
ottani templomokon nem egyszer látható ilyen hirdetőtábla: „Ez a
templom bármely vallásfelekezetnek kiadó.”
- Hány pap
van nálunk?
- Békében
tízezer volt.
- Hány
keresztény él a világon?
- A
protestánsokkal, görög katholikusokkal együtt a legutóbbi kimutatás szerint 494
millió. A buddhistákkal, brahmanistákkal szemben fölényben vagyunk. Ma a
földgolyón minden harmadik ember keresztény...
(Csak
most tekintek körül ebben a szegényes, kopár szobácskában. Legelőször az
imazsámolyt veszem észre, melynek térdeplőjén angora-kecskebőr van.
Fönn a falon a feszület s egy kép, melyen Jézus látható legkedvesebb
tanítványával, Jánossal, amint a Megváltó mellére hajtja fejét. Rézágy, az
éjjeliszekrényen ébresztőóra, világító számlappal. Az imakönyvben színes,
papírcsipkés szentképek. Megköszönöm szívességét. Mosolyogva hárítja el.
Szegénynek érzem magam. Nem adhatok neki semmit.)
|