(Reggel
hét óra. Az uszoda világoszöld vize borzong, mintha éjszaka sellők
fürödtek volna benne. Minden víz fölött valami titokzatosság lebeg. A medence
kávájánál egy bajuszos magyar, az úszómester. Rövidrenyírt, gömbölyű
koponya, széles mell, kedves pocak, piroscsíkos tornaing. Ez a tornaing egy
kisfiúhoz teszi hasonlatossá. Pedig már túljár az ötvenen, halántéka deresedik.
Régóta ismerem őt, kezében azzal a köteles rúddal, melyről a
tanítványok lógnak, kétségbeesetten hátravetve fejüket. Odalépek hozzá,
beszélgetni kezdek, meztelenül. Az első eset, mikor hivatalosan
beszélgetek meztelenül.)
- Egy
kérdést: tud ön úszni?
- Én?
(Kiegyenesedik.) Az úszómester vagyok.
- Tudom. De
én már találkoztam olyan úszómesterrel is, aki egyáltalán nem tudott úszni.
- A
holdban?
- Nem, az
Alföldön.
- Különös.
- De való.
Kitűnő úszómester volt. Egyszer aztán, mikor leckét adott, szegény belepottyant
a tóba és segítségért kiáltott. A tanítványa, egy kilencéves kislány, mentette
ki.
- Tréfálni
tetszik.
- Szó sincs
róla. Nézze: ez éppen olyan, mint a kritika. Vannak jeles kritikusok, akik
maguk nem írnak. Mégis jobban érzik, hogy mi az írás, mint azok, akik írnak.
Volt egy neves norvég kritikus, aki a színdarabokat mindig ledorongolta.
Egyszer aztán egy epés író megkérdezte tőle, mint tudja megállapítani a
színdarabról, hogy jó-e, vagy rossz, hiszen ő maga sohase csinált ilyent.
A kritikus talpraesetten válaszolt. Azt kérdezte az írótól, hogy evett-e már
tojást. Hogyne evett volna. Majd azt kérdezte, meg tudja-e állapítani, hogy
jó-e a tojás, vagy rossz. Hogyne tudná. Látja - mondta -, pedig maga se csinált
soha tojást. Az elmélet és gyakorlat merőben más.
- No de
azért mégis csak tudok úszni.
- Nem baj.
Kitől tanult?
- Magamtól.
Tolna megyében, a Sióban. Láttam, hogy az úrfiak a víz alatt úsznak. Én mint
afféle parasztfiú vetélkedtem velük. Kitűnő búvárúszó voltam. Ha a
falusi lányok néztek a parton, néha nyolcvan métert is megtettem víz alatt, egy
lélekzetre.
- Sokan
tanulnak úszni?
- Az úszás
a háború után úgy fellendült, mint egyetlen sportág sem. Annak előtte, a
békében, mikor oly könnyű helyen állt a pénz, évente legfölebb ha 300-400 tanítványom
akadt. Most 1600-1700. Megnégyszereződtek.
- Mit
gondol, hogy oszlik meg ma az úszók és nem úszók arányszáma?
- Az
embereknek több mint fele még mindig nem tud úszni. Körülbelül 35 százaléka
lehet úszó.
- Kik a
híres tanítványai?
- A fiatal József Ferenc főherceg. Az idén
tanítottam a feleségét, Anna főhercegnőt. Itt van a könyvben. A 999.
szám. Három leckét kapott. Nyáron már a Balatonban úszott.
- Ki volt a legfiatalabb
tanítványa?
- A kislányom valaha
negyedféléves korában minden lecke nélkül átúszta az uszodát.
- És a legöregebb?
- Egy hatvanötéves öregúr. Szépen halad. Volt egy
hatvannyolcéves úrihölgy is, egy miniszter felesége. Az régen fölszabadult.
Most már szabadúszó. Ha ugyan él.
- Ugy-e azok, akik nem gyermekkorukban kezdik,
sohasem viszik sokra?
- Ezt nem mondhatnám. Itt van például a
szegény, megboldogult Las-Torres úr. Azt is én tanítottam, akkor már
tizenhatéves is elmult. Húszéves korában rekordot javított.
- Más bajnok-tanítványai is akadtak?
- Demján, Zahár Imre, Barta
Karcsi.
- Természetesen voltak egészen tehetségtelen
tanítványai is.
- Azok többnyire nem nőttek föl víz
mellett. Aki kis korában nem látott vizet, holtáig iszonyodik tőle. Tavaly
volt egy tanítványom. Hatalmas, izmos ember. Tessék elképzelni: tornatanár.
Harminckétéves. Negyvenöt leckét vett. Magyaráztam neki, szárazon, vízben, hogy
csinálja, kitettem a lelkemet, de nem ment semmire.
- Sok fuldoklót látott?
- Bizony, az ilyesmi is előfordul. A kapálódzók
nem veszedelmesek, hanem a szívgörcsösök, akik csendesen úszkálnak, aztán
elmerülnek, mint a fejsze. Egyszer csak a fenéken fekszenek. Erre fejest ugrom,
azon ruhástól-cipőstől, alájuk úszom, a hátamon hozom ki őket,
mint a pólyásbabákat. A szívgörcsösök tovább bírnak a víz alatt maradni, mint
azok, akik ijedtükben kerültek oda. Láttam már olyat, aki egy negyedóráig
feküdt a víz alatt és magához tért. Legjobb ilyenkor: a sugárzuhany. Oda
fektetem őket, hadd korbácsolja a mellüket. Ha van bennük élet, nemsokára
tüszkölni kezdenek. A vízbefulladást a víz gyógyítja. Kutyaharapást
kutyaszőrrel.
- Sok mindent látott.
- Több mint harminc éve élek itt. Nemzedékek
mentek át kezemen. Van úgy, hogy a nagyapa is nálam tanult, az apa is, a fiú
is. Isten segedelmével nemsokára a negyedik ivadék is hozzám kerül.
- Hogy lett úszómester?
- 1896-ban felküldtek a kiállításra, hogy
tekintsem meg. De bizony én nem láttam abból ennyit se. Először is ide
jöttem az uszodába. Annyira megtetszett, hogy itt maradtam.
- Fürdött tengerben?
- Még a Dunába se.
- Jól érzi itt magát?
- (Nevet.) Mint hal a vízben...
(Sőt:
mint az úszómester az uszodában. Furcsának tetszik, hogy valaki egy életen csak
egy dologgal foglalkozik. Mindig az úszás, mindig a víz. Most, hogy elmondta
mondókáját, egészen úgy hallgat, mint a hal. Amikor kezet fogok vele, kiderül,
hogy mégis csak melegvérű. Tüdővel lélekzik.)
|