(Black
bottom! Gramofónlárma! A nagy táncteremben a táncmester a legújabb táncot
próbálja ki egy kamaszfürtös, csinos szőke leánnyal. A lábak sikálják a
tükörfényes parkettet, olykor hamarabb belépve az ütembe, olykor pedig tréfás sietséggel
utána lihegve, kocsintva, kihagyásos ritmus-érzékkel, amint a rab négerek
zaklatott idegrendszere parancsolja. Az angol cím szóról-szóra ezt jelenti:
„fekete fenék”. A fekete fenéken ezúttal a talaj értendő, a sár, a latyak,
melybe belecuppant a nigger, most lábait mindenáron igyekszik kihúzni
belőle, tisztára pucoválni, ezért csetlik-botlik, bohóci ijedelemmel,
kapkodva ide-oda ugrál, jobbra-balra dobálja táncosnőjét s cipője
talpát kétségbeesetten dörzsölgeti a földhöz. Ebben a táncban van valami
kancsal báj. Testedzésnek, soványító-kúrának kitűnő. Egy pohár
keserűvíz helyett határozottan ajánlható. Köszöntjük a táncmestert, mint a
régi századok szertartása előírja, egy nagyobb, majd egy kisebb
meghajlással, ő is bókol, majd átvezet a másik szobába. Harminchat éve
táncol, ötvenhároméves, de oly cingár, fürge, mint egy harmadik gimnazista. Ezt
kérdezem tőle:)
- Mi ez?
-
Hisztéria.
- Tetszik
önnek?
-
Táncmesternek és szabónak nincs joga dacolni a divattal.
- Nekem
tetszik.
- Azért,
mert ön fiatalabb. De én valamikor még a menuette-et, polonaise-t,
gavotte-ot jártam. Hiába, még mindig benn vagyunk a háborús hullámban. A
történelemből kimutatható, hogy háborúk, forradalmak után mindig
megbomlottak az egyenes vonalak, az embereket tánc-düh fogta el.
- Ezt már a
mitológia is tudta. Terpsychorénak, a tánc fennkölt istennőjének, aki
diadémot viselt a fején és hárfát tartott a kezében, egyetlenegy ember udvarolt
teljes sikerrel, a legelső katona, a háború istene: - Mars.
- Mennyire teszi a táncolók számát?
- Száz ember közül legalább hetven táncol, társadalmi
osztályokra való tekintet nélkül. Minden második, jólöltözött monoklis úr
mellékfoglalkozásként űzi a táncot. Megjelenik bárokban, társaságokban,
összeismerkedik a nőkkel, akik meghívják magukhoz, de a harmadik-negyedik
együttlétkor tapintatosan értésükre adja, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok
között nem táncolhat ingyen. Amit aztán kap, azt hazaviszi a családjának.
- Nem gondolja, hogy ezek a vad, modern táncok, melyek
magukban foglalják az egykori diadalmi és temetési táncokat is, a természetesek
s a XVII. századbeli finomkodó táncok, melyek az önkívületet merev keretbe
foglalják és társadalmivá teszik, a táncok elkorcsosulásának tekinthetők?
- Nem. A természetes a régi tánc, ez vissza is fog térni csakhamar.
Hisz már jelentkezik a régi chassée. Akkor megint békevilág lesz.
- És mi történik a nagyapákkal és nagyanyákkal?
- Azokat majd lassan leépítik, bé-listára teszik.
- Milyen
végzettség kell a táncmesterséghez?
- Hat
középiskola, de ettől olykor el is tekintenek. Most szerezte meg egy
kisgazda, aki majd parasztokat tanít táncolni.
- Mit
táncolnak a parasztok?
- Nagyon
szeretik a „fox-trottlit” - így hívják a fox-trottot - csárdást csak akkor
táncolnak, mikor már részegek. Régente falun füttyszóval tanítottam, itt Pesten
pedig hegedűvel.
- Illemtant
nem tanított?
- Kezdetben. De ma már minden illik.
- Mi a legnagyobb sikere?
- Az, hogy Jókai Mór unokáját is én tanítottam táncolni s az
öregúr egyszer a Körúton megkérdezte, hogy halad a kis unokája.
- Van olyan
nép, amely eltiltja a táncot?
- Az
ortodox zsidónak nem szabad táncolnia s a görög-keleti vallás sem nézi jó
szemmel: az oroszok zsebkendővégről táncolnak.
- Melyik
nép a legtehetségtelenebb táncos?
- A
hollandus. Olyanok, akár a jégcsapok.
- A magyarok?
-
Akármelyik nagy európai fővárosban lehet magyar táncmesterre akadni.
- Miért nem
táncolják az andalgót, a palotást, a körmagyart?
- Mert
ezekhez összetanulás kell, vizavi, ami manapság körülményes. De most szereztek egy
modern táncot, a címe: Budapest. Akarja látni?
(Odainti a
kamaszfürtös, csinos szőke kisasszonyt, aki mindig kéznél van, a
gramofonba egy csárdáslemezt tesznek s a pár lejteni kezd. A legújabb magyar
tánc, afféle egyveleg és kivonat az összes magyar táncokból, egy fox-trott
alakjában, alkalmazva a huszadik század idegrendszeréhez: ugráló lépésekkel,
toborzóval, bokázással, ollózással, kisharanggal. Ha szerencsénk van és
elfogadja a nyugateurópai ízlés, akkor megtörténhetik, hogy Párizsban,
Londonban, Rómában nemsokára „budapest”-eznek s leverjük még a diadalmas
négereket is. Az öreg táncmester fáradhatatlanul ropja. Ő az a mesebeli
tücsök, aki egész nyáron hegedült s most, ötvenhároméves korában, ezen a ködös,
téli reggelen még mindig táncol.)
|