RIKKANCS

(Fehérlik az újságkötegektől, melyek hóna alól nőnek ki, akár a szárnyak s azokon repül, gyorsan, az izgalom viharában, rekedten vijjogva. Igen: fehér, gyors és rekedt, mint a sirály. A liget körül pillantom meg. Igyekszem megállítani. De az nem megy oly könnyen. Át kell karolni, meg kell ölelni. Egy darabig még ide-odacsapkod, tovább kering, magával vonszol. Lehullik egy padra. Arcáról vastag patakokban csurog a verejték. De nem érünk rá. Gyerünk már, gyerünk.)

- Mióta rikkancs?

- Pardon, lapterjesztő. A rikkancs csúfnév. Tizenhét év óta, tizenhétéves koromtól fogva. Most harmincnégy vagyok. (Látja a helyzetet s már is diktálja az adatokat.) Nős, gyermektelen. (Szomorúan.) Vagyontalan. (Átugrik a másik oldalra, elsóz néhány újságot, visszalohol.) Hol hagytuk abba?

- Az első újság.

- A Nap, Rökk Szilárd-utca. Miért léptem erre a pályára? Mert akkor nem volt állásom s egy főrikkancs azt mondta, próbáljam meg. Átmenetileg. Ahogy ez átmenet volt. Ezt tessék kiszínezni.

- Mennyit keresett első nap?

- Egy forint húsz krajcárt. Akkor más idők jártak. Minden hónapban akadt egy pasas, aki kétfilléres helyett tévedésből tízkoronás aranyat adott.

- Ma nincs ilyen tévedés?

- Kizárva.

- Mennyi a napi bevétele?

- Nekem nyolc pengő. De ha valaki öregebb, alig keres négy pengőt. Minden hónapban kell legalább egy talpalás, sarkalás. Mert mi a lábunkkal dolgozunk meg a tüdőnkkel. (Amint így halkabban beszél, hangja recseg.) Közöttünk sok a sportember. Franciaországban egy újságárusunk mint boxbajnok nagy sikereket ért el. Aztán itthon is (fújja) Jerzsabek, Molnár háromkerület, Vaczek Zugló háromosztályú válogatott. Ha megalakítanánk a sportegyletünket, mindenkit vernénk.

- Maga is sportol?

- Valamikor jól futottam.

- Most is?

- Hálaistennek. Csak lábbal lehet győzni. A kerékpár nem ér semmit. A terepet be kell szaladni.

- Mikor kel?

- Hajnalban, fél ötkor, a reggeli lapokhoz.

- Mikor fekszik?

- Este tizenegykor. Napi tízórai munka.

- Hányan vannak?

- Háromezerötszázan. Egyharmadrésze nő. Köztünk a korelnök, hetvenéves.

- Az nem fut?

- Nem, az már áll. (Nyugalomba vonult.)

- A Rákóczi-út sarkán, a régi Nemzeti Színház előtt egy néma árul újságot, keménykalapban.

- Az egy sánta-néma. Tisza Pista valahányszor arra ment, mindig dobott valamit a székére. Aztán hogy meggyilkolták, a családja segélyezte. Kitűnő lapterjesztő. (Megható elismeréssel.) Derék, józanéletű, igen szorgalmas kolléga.

- Maguk szeretik egymást?

- Az újságárusok csak akkor verekszenek, ha a lapvállalatok verekszenek egymással.

- Olvas újságot?

- Muszáj. Még mielőtt az utcára viszem, át kell nézni.

- Miért?

- Hogy megtudjam, mit lehet szenzációzni: a kuncsaftnak bedumálni. Mindennap aktuális mókákat eszelek ki. A pestiek szeretik a link dumát. Különben nem megy a bolt.

- Ma például mi volt a móka?

- „Összeverekedtek a hamisított macesz miatt”. A frankügy.

- Egyébként?

- Ilyesmik: „Vízbe fúlt a fogkefe!”

- Remek.

- Aztán néha egymással is viccelünk. A kartárs nevét kiabáljuk, aki mögöttünk szalad: „Szenzáció, véres családi dráma, X. Y.-t meggyilkolták”. Minden rikkancs tudja a hóhem-nyelvet.

- A pénz maguknál még dohány?

- Már rég nem. Ma csak: báresz.

- Mikor ment legjobban a bolt?

- Amikor 1913-ban felfordították a villamosokat, májusban. Akkor jöttem ki az első rekordbevétellel. Ha egy forintost nyomtak az újságárus kezébe, elszaladhatott, a kuncsaft utána se nézett. A forradalomban sok rikkancs aranyra váltotta pénzét, megszedte magát, elment Amerikába.

- Akadtak vevők, akik adósak maradtak?

- Szegény boldogult Nyáray Tóni, a színész. A hónap végén hitelbe vette a lapot. De a hónap elején ellátott cigarettával.

- Mi a legnagyobb tiszteletdíja?

- Tíz forint, a mágnáskaszinó előtt, a háború kitörésekor. Egy gróf. Ezen a napon két- és háromkrajcáros lapokból ötszáz forint bevételt csináltam. (Büszkén.) Kaszáltam az utcát.

- Mi az?

- Ezt így mondjuk, mikor mindent learatunk. (Mint a legény, aki rendet vág a búzában.)

- Előkelő vásárlói?

- József főherceg is vett tőlem egyszer lapot. Wekerle Sándor. A volt hercegprímás, Vaszary Kolos, aki az apám tanárja volt Győrben.

(Még akarnék tőle egyetmást kérdezni, de mire körülnézek, már nincs sehol. A rikkancs egyoldalúan megszakítva a beszélgetést, elrepült. Hóna alatt az újságokkal száll-száll, már messze tőlem, magasan az utca fölött, a házak fölött, a liget fái fölött és ordít, torkaszakadtából. Szenzáció, szenzáció, hamisított macesz, vízbe fúlt a fogkefe. Kaszálja az utcát. Ki bírna utána rohanni?)