(A diplomatát meg az orvost titokban mindenki
gyűlöli. Az orvost azért, mert meghalunk, s nem képes feltámasztani az
elhúnytakat, a diplomatát pedig azért, mert az élet féktelen becsvágyát,
vérszomjas tébolyát, az emberi természetet igyekszik szabályozni, ami bizony
nem mindig jár eredménnyel. Ebben a gyűlöletben kezet fog egymással az
ostoba és az okos. Balzac azt állította, hogy a diplomaták mélysége fölöttébb
hasonlít az ürességhez. Talán én is haragszom rájuk, de még ennél is jobban haragszom
a közfelfogás divatjára, mellyel mindig ösztönösen szembehelyezkedem.
Ennélfogva a diplomata, akit meglátogatok, már eleve rokonszenves előttem,
minekelőtte megpillantanám. Zöldernyős lámpa alatt ül, a Corriera
della Sera lepedőjébe burkolózva. Amint kiemeli belőle jólfésült
fejét és természetes kedvességgel elém siet, egy comme il faut fiatalembert
látok, aki művelt, okos, szeretetreméltó. Az a sok előítélet azonban,
melyet a diplomatáról tudok, arra kényszerít, hogy eleinte franciából fordítsam
szavaimat és így beszéljek.)
- Valóban vigasztalhatatlan vagyok, hogy zavarnom kell önt,
halaszthatatlan és kétségtelenül fontos munkájában, mely mindnyájunk érdekét
szolgálja, de végtelen hálára kötelezne, amennyiben....
- Kérem.
- Lehet
rövidebb mondatokban beszélnem?
- Tessék.
- Vagy
szabad egészen közvetlennek is lennem?
- Ahogy
kívánja.
- Miért van
ilyen jól öltözve?
- Engedje
meg, hogy visszakérdezzem. Miért van ön ilyen jól öltözve?
- Mert
tetszeni óhajtok.
- Én is
azért.
- Kinek
óhajt tetszeni?
- (Nagyon
udvariasan.) Elsősorban önnek, ki megtisztelt látogatásával. Azonkívül
mindenkinek, kivétel nélkül. Az összes országok királyainak és köztársasági
elnökeinek, a nagyköveteknek és minisztereknek, a hercegnőknek és
komornáknak, a római kispapoknak, a londoni tőzsdeügynököknek, a berlini
moziszínésznőknek, a párizsi rikkancsoknak, a bécsi kofáknak. De nem magam
miatt.
- Hát?
-
Államérdekből.
-
Államérdekből tetszeni? Látja, ez megindító önzetlenség.
- A diplomáciát gúnyolni szokták csiszoltsága miatt, melyet
évszázadok tapasztalatai, gyakorlati bölcsesége fejlesztett ki, hogy az
érintkezés a tárgyaló felek között igen kényes ügyekben minél símább legyen. De
vajjon azok, akik gúnyolódnak, nem a legjobb ruhájukat öltik-e föl, mikor egy
bankigazgatóhoz mennek? A ruha véd. Olyan az, mint a fegyverzet.
- A frakk: páncél, az ingmell: vért, a jólfésült haj: sisak.
- És a szertartásosság, mélyértelmű, mint minden
hagyomány, szükségszerű, különben nem jött volna létre. Egyszer a
középkorban a francia király és a német császár követei kardot rántottak, azzal
döntötték el, kit illet az asztalnál az első hely. Ma nincs ilyen véres
kanapépör. Akárhova érkezünk, mindenütt eleve meg van állapítva, kiknél kell
első látogatásunkat tenni, vagy kiknél kell csak névjegyünket leadni. Az
etikett aprólékossága megóv bennünket a nagyobb és súlyosabb aprólékosságoktól.
Úgy mozgunk az életben, mint a sakktáblán a bábok.
- Végül pedig mattot kell adniuk ellenfelüknek.
-
Természetesen.
- Ön jól ismeri
a szovjet diplomatákat is. Nem üzentek ezek hadat az etikettnek?
-
Megpróbálták, de nem ment. Most két arcot mutatnak. Hazafelé torzonborzat,
nemzetközi érintkezésben olyan jólfésültet, akár a spanyolok, vagy az
osztrákok. Minden forradalmi ténykedésük az, hogy egyes helyekre
nődiplomatákat is küldenek.
- A
fasiszták?
- Jobbára
megtartották régi diplomáciai képviseletüket, csak újabban szervezik át.
- Miért nem népszerű nálunk a diplomata?
- Sehol se népszerű.
- Mivel magyarázza ezt?
- Azzal, hogy a közönség a mi mesterségünknek csak a
külső előnyeit látja, a fényes dîner-eket, a fogadtatásokat,
de nem tudja, hogy ilyen fényes dîner-ek és fogadtatások után a szegény
attaché néha két-három óráig is sürgönyöz a kormányának. A követ vámmentes
cigarettát szív, immunitást élvez, idegen országok törvényei nem vonatkoznak
rá. Olyan, mint a hajó a tengeren. Amerre jár, ott az ő országa van. Ez a
tömegben némi gyermekirigységet gerjeszt.
- Nem az-e az oka ennek az ellenszenvnek, hogy sokáig csak a
gazdag főurak, kiváltságosok lehettek diplomaták?
- Nem hinném. Amerika diplomáciája ízig-vérig demokrata.
Tanárok, orvosok, bírák képviselik az államukat. Multkor egy amerikai diplomata
elpanaszolta, hogy rajtuk is éppúgy elverik a port, mint mirajtunk. Ezt
tudomásul vesszük, belenyugszunk.
- Titkos a diplomácia?
- Ugyan, micsoda nagy titkok vannak ma? Elmúltak azok az
idők, mikor egy-egy titkot álkulccsal, méreggel, tőrrel szereztek
meg. A sajtó az országok szennyesét naponta kiteregeti. Aki értő szemmel
olvas újságot, az mindent tud.
- Mi az anyanyelve?
- Francia-magyar-angol-olasz-német.
- Hivatalos nyelve?
- A francia. De újabban az angolok és németek saját
nyelvükön felelnek a jelentésekre. Ebből olykor bábeli stíluszavar
keletkezik.
- Találkozott-e olyan diplomatával, aki nem tud franciául?
- Japánokkal és kínaiakkal. Ezekkel angolul tárgyaltam.
Rendkívül tartózkodóak. Ázsia bizalmatlansága lakozik bennük. Az európaiak,
mégha ellenfelek is, könnyebben megértik egymást.
- Ki a legelső nagy diplomata a világtörténelemben?
- Caesar.
- Általában
kik a legkülönb diplomaták?
- Még
mindig a latinok. Az olaszok és a franciák.
- Ki lehet diplomata?
- A békében az, aki 300.000 aranykorona vagyont tudott
felmutatni, vagy évi 12.000 aranykorona jövedelmet. Ezt a megszorítást a háború
óta eltörölték. Elvben bárki léphet erre a pályára, aki jogot végzett, letette
a diplomáciai vizsgát és több nyelvet jól tud.
- Van-e az önök pályájának jövője?
- Valójában középkori pálya, a teendők halmazával
mindenre irányuló figyelem, szakadatlan tevékenység. Ha a követ kilép az
utcára, nem kerülhet elébe olyan potomság, mely közvetlenül ne érdekelje, a
boltok, melyek mellett elhalad, a munkások, kik az építőállványokon
állnak, az utcai pörpatvarok, minden, minden az ő „közvetlen hatáskörébe”
tartozik. Ne feledje el, amit Talleyrand
mondott: a jó diplomata a napnak huszonnégy órájában diplomata, még akkor
is, amikor alszik...
(Talleyrand,
Talleyrand. Beszélgetésünk során többször fölrémlett közöttünk e tizennyolcadik
századbeli abbé alakja ördögien-vizsga fekete szemével, aki talán legjobban
ismerte és megvetette az emberi nemet, beleértve önmagát is. Róla írták
kortársai, hogy akkor sem rebbent volna meg arcizma, ha véletlenül hátbarúgják.
Mindenesetre ő a mai diplomácia ősatyja. Neki tulajdonítható, hogy a
„diplomata” szó minden nyelven turpisságot és kétszínűséget is jelent.
Írásomat szellemének hódolva az ő mondásával zárom. Az embernek azért
adatott a szó, hogy elrejtse vele gondolatait. Azt hiszem, ez nekünk is
sikerült, akik egy félóráig kellemesen, fesztelenül és teljes
őszinteséggel csevegtünk egymással.)
|