REPÜLŐ

(Az ember a földgolyó egyetlen teremtménye, akinek a repülés kenyérkereső foglalkozása is. Például a madárnak csak veleszületett hivatása a repülés. Hadd köszöntsem hát az embert, immár nem azzal a részeg, regényes lelkesedéssel, mint annak idején Blériot-t, kinek rozoga masinája először rebbent föl szemem előtt, hanem józanul és boldogan a biztos gépészt, aki majd menetrend-szerint indul és érkezik Bécsbe. Itt a rákosi repülőtéren adtunk egymásnak találkozót. Ő még nincs itt. Pár perc mulva berobog autója, útrakészen ül benne, bőrkabátban. A pilóta szerény, kedves ember, félénk, mint egy gimnazista, szén-fekete bajuszkával s minden lehető kitüntetéssel. Harminchatéves, haját fölfelé fésüli. Egy óránk van. Addig cigarettázunk, beszélgetünk.)

- Családos?

- Négy gyermekem van, a legidősebb kilencéves, fiú.

- Az is repült már?

- Többször.

- Ön gyermekkorában gondolt arra, hogy valamikor repülni fog?

- Erre bizony nem gondoltam. Hanem sokat játszottam az édesanyám varrógépjével, kézzel hajtottam, tetszett a zakatolása. (A gépet kivontatja a hangárból.)

- Aztán mi lett?

- Géplakatos.

- Mikor ült először gépen?

- 1911-ben. Azóta folyton a levegőben lógok. Aki egyszer jót kortyintott belőle - nem itt, hanem ott fönn: a mi magaslati klímánkon -, az mindig visszavágyakozik. Szeretem a levegőt.

- Hogy szereti?

(Egy jó hasonlaton gondolkodik s mint huszadik századbeli ember, meg is leli.) Mint a kokainista a kokaint. (A mult században ezt így mondták: mint a galamb a tiszta búzát.)

- Ideges?

- Csak itt lenn. Ott (az égre mutat) soha.

- Most hány méterre fog fölkapaszkodni?

- Az mindig a légrétegektől függ. Tekintve, hogy szép az idő, 1500 méterre.

- Milyen madarakkal szokott találkozni?

- 200 méter magasságban van a vércse meg a gólya, a fecske 800 méter magasságban röpül, a sas 2000-3000 méter magasságban.

- Legalább köszöntik egymást?

- Mint kollégák. De azok a madarak, amelyek nem benzinnel szállnak, nagyon félénkek. A kőszáli sas is vadul menekül a motor kattogásától. Gyávább az a nyúlnál.

- Hol volt a háborúban?

- Hidroplánnal keringtem Ancona felett. Akkoriban mindenki mihozzánk tódult, a szegény komiszbakák a repülőiskolába igyekeztek a sok tetű, bolha elől. Pedig de gyakran temettek nálunk. Én is minden repülés előtt összecsomagoltam a vackaimat, átadtam egy bajtársamnak, hogy majd küldje haza. Maradtunk 150-en.

- Mi a legnagyobb távolság, amit megtett?

- Amsterdam-Budapest.

- És a magasság?

- Csak 8000 méterig jutottam. Többre nem volt szükség. Nem nagy dolog. A szív valamivel gyorsabban ver.

- A szerencsétlenségekkel hogy állunk?

- Legtöbb van a franciáknál, mert azoknak sok a gépjük s bűvészkednek. Sehol a világon nem bosszulja meg úgy magát a hanyagság, mint itt. Az angol a legtapasztaltabb, a német a legalaposabb.

- Hol legbiztonságosabb repülni?

- Isten úgyse nem dicsekszem, de minálunk. Mi vagyunk a legszegényebbek, tehát legjobban vigyázunk.

- Babonás?

- Rendkívül. Először is nem engedem magam lefényképeztetni indulás előtt. A harctéren volt egy kóc-majmom, anélkül sohasem szálltam föl. Aztán mindenféle bolond varázsigéim is voltak. Egyidőben, mielőtt a gépembe léptem volna, természetesen bal lábbal, folyton ezt kellett mondanom: Virágvasárnap.

- És segített?

- Amint láthatja.

- Ma már nem mondja?

- Fölösleges. Ma a repülés olyan biztos, hogy szinte unalmas. A biztonság 100 százalékos, több annál, 101 százalékos. Négy év óta járom ezt az utat. Ezalatt mindössze az történt, hogy egy utas belevágta fejét az egyik szárnyba meg hogy kipottyant egy köteg bécsi újság, melyet rosszul rögzítettek meg. Edisonnak van igaza. Őtőle 1908-ban megkérdezte valaki, hogy ráülne-e repülőgépre? Azt válaszolta, hogy még nem ülne repülőgépre, mert a repülés 80 százalékát a pilóta végzi, csak 20 százalékát a gép. Majd ha a gép végzi a repülés 90 százalékát s a pilóta csak 10 százalékát, akkor ráül. Hát ez az idő elkövetkezett. Egyszer a pilóta kiesett a gépből, a gép pedig tovább repült. Nem tudták, mi lett a géppel. Négy nap mulva megtalálták egy búzatáblán, kifogástalan siklórepüléssel szállt le a kalászok rugalmas felületére, miután elfogyott a benzinje. Egyetlen sérülés se mutatkozott rajta.

- A gép már okosabb, mint az ember. De azért önök között is akadnak, akik félnek?

- Vannak olyanok, akik egy bizonyos idő után „földiszonyt” kapnak, a leszállás előtt idegeskednek, kipottyannak a gépből. Ezek már „túlrepülték” magukat. Ismertem egy ilyen pilótát. Játszva csinálta meg a légbukfencet, dugóhúzót, ezerszer is fölszállt, de egyszerre fölmondta idegrendszere a szolgálatot, még a motorberregést se bírta hallani, azonnal rosszul lett tőle.

- Csak fiatalok repülnek?

- Láttam már olyan pilótát is, aki 56 éves korában tanult s kiváló repülő lett belőle.

- Mi a repülés legnagyobb öröme?

- Az, hogy három dimenzióban mozgunk: ez valami kimondhatatlan hatalmi érzetet ad. De furcsa meglepetések is várnak ránk. A centrifugális erő olykor megtréfál bennünket. Egyszer a fordulónál, amint hirtelen bedőltem, föl akartam emelni a lábamnál heverő pár kilós fényképezőgépemet. Meg se bírtam mozdítani. A sebes repülésnél, a 450 kilométeres rekordnál azt tapasztalták, hogy a pilóta a fordulónál szörnyet halt. Keresték, hogy mi ennek az oka. Aztán a mérnökök kezükben az íronnal kiszámították, hogyha a gép ilyen sebességgel halad és hogyha a pilóta 30 foknyi szögben fordul be, akkor az ember 1½ kiló agyveleje a centrifugális erő folytán 20 kilogramm önsúlyú lesz, úgyhogy a repülő nyomban gutaütést kap. Pardon. (Beugrik a gépbe, leszíjazzák.) Indulunk.

- Mit tapasztalt az utasokról?

- Azt mondják, hogy csak a levegőben a jó. De egy különös: minél jobban vágtatunk, annál türelmetlenebbek, hamar megszokják a gyorsaságot, elvesztik mérték-érzésüket.

- Mi a legkellemetlenebb a kezdő utasnak?

- A gurulás, mert az ráz. (Mégis csak nehéz elszakadni az anyaföldtől.)

- Olykor le kellett szállnia útközben is?

- Csak a köd miatt. Olyan viharban is vígan repültem, mikor az Andrássy-úton fákat csavart ki a szélvész. Pompás gép ez. (Megkopogtatja a faülést, én is kopogok.) Négyéves. Azóta azonban 82-féle változtatást tettünk rajta, mindig újra és újra átalakítják, aszerint, hogy mit tapasztaltunk.

- Mit csinál majd ezen az úton? Enni is tud?

- Csak legyen mit.

- Újságot olvas?

- A szél elfújná. Hanem cigarettázom. Bécsig két-három cigaretta. Rövid az út.

(Csöngetnek, ez már az indulás. Az utasok beszálltak: egy párizsi hölgy, a tizenkétéves kislányával, egy bolgár kereskedő, egy pesti öregúr, túl a hatvanon, egy vidéki nagyiparos, kövér, testvérek között is 95 kiló. Potomság. A gép teherbíróereje 600 kiló. Mindenki fölfelé tekint, az eget kémleli, mint tengerész a tengert. A kövér nagyiparos a pilótához hajol, érdeklődik, jó útjuk lesz-e, az azonban csak a bajusza alól felel, hogy majd a végén meglátja. Porzik az őszi fű, csillog a napfény, gurulunk, a motor lihegve lüktet, acsarkodik, oly fülsiketítő lármával, mintha az egész földgolyót magával ragadná. Hajrá, már repülnek, legyőzték a nehézkedési erőt. Newton, szégyeld magad. Az én pilótám ott van a hegyek felett, az erdők felett, pirinyó pont, az öt utasával együtt, nyugat felé száll egyenletesen. De még nézem. Integetek: szerencsés utat. Önkéntelenül kiabálok: éljen, éljen.)