GYÓGYSZERÉSZ

(Bármennyire sajnálom, ezúttal nem mondhatok semmi meglepőt. A patikus olyan, mint ahogy színpadjainkon látni. Igen megnyugtató. Enyhe poh, arany óralánc, arcán a kedély, a jólét püspöki rózsái. Megcsap a patika szaga, melyet valamikor oly titokzatosnak éreztem. Most sejtem, miből állhat s próbálom elemezni: illó anyagok, rózsaolaj, mentha piperita, aether, paraldehid, talán egy kis kámfor, vagy szalmiákszesz. A polcokon katonás rendben sorakoznak a hasas üvegek, a barna bödönök, az „edényzet”, oldalt a méregszekrény. Egyik segéd a márványasztalon port kever, villamos-géppel tágítja a papírtáskákat, melyekbe egykor a gyakornok legszerelmesebb sóhajait lehelte. Mérlegek, rézsúlyok, gránát-szemek. Egy kék palackban fölfedezem azokat a rózsaszín-fehér gilisztacukrokat, melyekkel négyéves koromban csak egyszer szerettem volna istenigazában jóllakni. Csattog a számlázógép. Amint a reklámtáblácskák hirdetik, biztos hatású fagybalzsam kapható, szájpirosító, náthakenőcs, kövérítő tápszer sovány gyermekeknek, soványító tea kövér mamáknak. Azonkívül rózsavíz és vitriol is. Fönn az állvány tetején a vak görög szobrok figyelmesen szemlélik a csendéletet. Hippokratesz egy szakállas egyetemi tanárhoz hasonlít, akinek már klinikája is van, Hygiea, az egészség istennője, a kecses frizurájával egy amerikai mozicsillaghoz. Nyílik az ajtó, ideges, halotthalvány férfi lép be, mintha haldoklónak akarna orrosságot vinni, de a gyógyszerész csak rápillant s így szól:)

- Nem kell. (Az ideges, halotthalvány férfi el. Ismét nyílik az ajtó, megint egy ideges, halotthalvány férfi lép be kézitáskával, ennek azonban a gyógyszerész már csak int, mire az illető némán távozik.)

- Hogyan, hát ön nem szolgálja ki vevőit?

- Ezek nem venni akarnak, hanem eladni. Gyógyszer-ügynökök. Egész délelőtt kilincselnek, a receptúra csak délután kezdődik, az orvosi rendelések után. (Csöng a telefon, a gyógyszerész belekiabál:) Köszönöm, semmi se kell. (Lecsapja a kagylót.) Egy gyógyszerraktár.

- Kevesebb gyógyszer fogy, mint azelőtt?

- Föltétlenül. A városokban még kevesebb, mint faluhelyeken.

- Minek tulajdonítja ezt?

- A félműveltségnek.

- Nem a műveltségnek?

- Nem. Az emberek sok fölvilágosító cikket olvastak, melyet nem értettek meg. Azt látjuk, hogy egy nép annál több gyógyszert használ, minél műveltebb. Északon adnak el legtöbb gyógyszert, a svédek, norvégek, finnek között, ahol nincs analfabéta. Amint délebbre megyünk, egyre több a kuruzsló, a ráolvasó. Olaszország patikáiban még mindig árulnak limonádét, feketekávét is.

- Úgy veszem észre, hogy a huszadik századbeli gyógyszerészet nagy változáson ment át.

- Ezt a vegyigyárak okozzák, melyek évente ezer és ezer új készítményt hoznak forgalomba, a nagyipar, mely megöl minden egyéni kutatást, leleményt, kezdeményezést. Tessék befáradni. (A patikaszobába megyünk, ahol mindössze egy mosdó van, egy páncélszekrény meg a telefon.) Hajdan itt volt a laboratórium. Innen indult ki a középkorban az alkímia, a tizennyolc és tizenkilencedik században a természettudományos kutatás. (Lelkesen.) Lavoisier, Scheele, aki egész csomó elemet fedezett föl, Serturier, a morfium, Sourbeira, a chloroform fölfedezője, a mi Than Károlyunk mind gyógyszerész volt s egyben úttörő vegyész is. Sok hírneves művész akadt közöttünk. Ibsen Grimstadban évekig gyakornokoskodott, Sudermann is a kartársunk.

- Mit keresnek ma leginkább?

- A férfiak aszpirint, a nők szépítőszereket. De a varrólányoknak is csak francia kell, pedig a szépítőszereknek évszázados a receptjük.

- Hány gyógyszertárunk van?

- 1164.

- Melyik a legrégibb?

- A pozsonyi „Vörös rák”. Ez már a tizennegyedik században megnyílt. Ebben az időben Budán is több apothekárius működött.

- Mit árultak ezek?

- Gyógyfüveket, de amellett mindent, amit az alkímia kisütött. Régi tégelyekről látjuk, hogy patikájukban volt porrá őrölt ökörszarv, teve velő, anyatej, kutyatej, sőt axungia hominis is, emberzsír.

- Honnan szerezték be az emberzsírt?

- Alkalmilag. Sok ilyen emlék vall arra, hogy a varázslókkal tartottunk közösséget. Bagdadban alapították az első patikát, az arabok. Két gyógyszerünk elnevezése, az „alkohol” és a „szirup” arab szó, azóta egészen átment a köznyelvbe. A középkorból maradt az a szokás is, hogy a patikák cégérére kígyót fessenek: az akkori füvészek kígyót szögeztek szemöldökfájukra.

- Andromachos, Nero császár orvosa, készített egy varázsszert, melyet theirak-nak nevezett. Miből állt ez?

- Különböző állati hulladékból, melybe többek között korálgyöngyöt is kellett tenni. A tizennyolcadik században még készítettek egyes helyeken. Nálunk sárkányvérnek hívták. Holdtöltekor összegyűlt kilenc gyógyszerész s kilenc napig kotyvasztotta.

- Micsoda nevezetes gyógyszer-tévedésekről tud?

- Évekkel ezelőtt külföldön egy patikus kiszolgáltatott két egészen ártatlan gyógyszert: az egyik egy zsurlóféle, extraktum filicis maris, melyet a galandféreg elhajtására használnak, a másik a közismert ricinusolaj. A beteg a két szert nem egymásután vette be, amint rendelték, hanem egyszerre. Ennek következtében megvakult. Ez a két orvosság együttesen megbénítja a szemidegeket.

- Sok a morfinista?

- Mint mindenütt a háború után. Hősi küzdelemmel, agyafúrtan szerzik be mindennapi mérgüket. Természetesen dugáruként. Ösmerik, tanulmányozzák az orvosok írását, recepteket hamisítanak, éjjel csöngetnek be a patikába, mikor az orvosokat bajos telefonon felcsörömpölni. Anglia a Népszövetségben irtóháborút indított a morfinisták ellen.

- Annak idején viszont a kínaiak ellen indított irtóháborút, mert nem akarták elfogadni a rájuk tukmált ópiumkészítményeit. Különben minden nép bódítja magát. A kínaiak ópiumisták, a délamerikai nép, mely természetben találja meg a kokaint a koka cserjén, kokainista, a törökök koffeinisták és nikotinisták, az angolok rengeteg teát isznak. Mi alkoholisták vagyunk.

- (Mint akinek jó ötletet adtak, hozza a konyakot, tölt, koccint velem.) „Orvosi.”

- Érzem. Van sok női gyógyszerészünk?

- Négy nő patikatulajdonos is. A gyógyszerészkisasszonyok beválnak, lelkiismeretesek, megfelel nekik a csöndes, babráló, nőies munka. Csakhogy sok helyütt nem szívesen látják őket.

- Miért?

- Mert a gyógyszerészek általában konzervatívek. Hogy is ne volnának azok. Fiatalkoruktól kezdve családi körben élnek. Míg mások künn hányódnak az életben, ők már gyakornokkorukban a főnökük asztalánál ülnek, a gyógyszerészné meg a leánya mellett s tarokkozás közben a principális maga mellé veszi őket. Aztán mekkora mult van mögöttük...

(Én is az ősökre gondolok. Egykor a magister, aki a gyógyszerészet művészetét, az ars pharmaciaet gyakorolta, sisakban, álarcban kísérletezett laboratóriumában, kereste a „bölcsek kövét”, vagy az „örök ifjúság vizét”, párlatokat főzött, titkos fluidumokat hajtott át üvegtölcséren s olyan fölfedezésekre bukkant, melyek nélkül ma elképzelhetetlen volna az élet. Gyermekkoromban a patikusok udvarán még láttam az óriási vasmozsarat, a laboráns gyökereket tört, a ponyván kamillateát, zsályát, ánizst szárítottak, melyet a füvészkedő praktikáns hozott kis zsákjában a mezőkről. Most e patikaszoba ablakából egy pesti bérház vakudvara látszik. Ez a kedves méregkeverő mindössze kereskedik a gyógyszerekkel és gyárakkal levelez. A huszadik századbeli gyógyszerész kétségtelenül a varázslók fajtájából származik. De csak annyira varázsló, mint amennyire a doromboló házicica is tigris.)