CIGÁNY

(Budai kerti-vendéglő, éjfél után. A fák között pufók, fényes golyók, sárga, piros selyemernyők, melyek színpadi fényt szitálnak az abroszokra. Alkalmi párok vacsoráznak. Automobilok a kapuk előtt. A lombok alatt, a kavicsos tér közepén a banda készíti nekik a mákonyt, főzi a szerelmi varázsitalt: sír a száraz fa, brummog a bőgő, hullámzik a cimbalom ábrándja, melyen a lélek elringatódzik, csónakázik, mint valami éjszakai tavon, aztán délibábos ködökbe vész el. Amikor a muzsika elhallgat, a prímás asztalom elé lép. Fiatal, délceg. Kondor haja középütt elválasztva. Nyírt bajusz. Indiai arca a réz és füst glóriájában ragyog. Közlékeny, szaporabeszédű, meleg és emberi. A cigány magát csak „roma”-nak nevezi, ami az ő nyelvükön „embert” jelent.)

- Szóval ismeri a kottát?

- Konzervatóriumot jártam, Budapesten.

- És azt is tudja, hogy kicsoda Beethoven és Wagner?

- Hallottam az Operában. Az én életem csupa muzsika. Nyolcéves koromban az édesapám nyomta kezembe a hegedűt. Az is muzsikuscigány volt. A nagyapám is.

- És a dédapja?

- Arról nem tudok. Talán kolompár, vályogvető.

- Vannak diplomás cigányok is?

- Komárom megyében ismerek egy cigány orvost meg egy cigány szolgabírót.

- Ön hány iskolát végzett?

- Én kérem inkább az élet iskoláját jártam. (Modora, tájékozottsága olyan, mintha érettségit tett volna.) Oroszul is beszélek. 1918-ban kerültem haza Szibériából. Hat évig katonáskodtam.

- Mit csinált a fogságban?

- Hegedültem. Irkuckban tizenkét tagú zenekart szedtem össze. Bicskával faragtuk ki a hegedűinket.

- A vörösök nem bántották?

- Minden orosz szereti a cigányzenét. Hanem a csehek. Jatkában egy este - épp játszottunk - híre futott, hogy gyilkolják a magyarokat, erre az oroszok vonatra tettek, még útiköltséget is kaptunk. Velem menekült a bátyám is. Az már a békében Szentpéterváron lakott, a cári udvari zenekar tagja volt, négyszobás lakást tartott, úrimódon élt, leányait zongorázni taníttatta. Most Párizsban muzsikál. (Úgy vándorolnak, mint hajdan, mikor a kóbor törzs ágakkal, rongyokkal adott jelt, hogy merre bujdosik. A különbség csak az, hogy ekhós szekér helyett gyorsvonat viszi őket.)

- Tud cigányul?

- Annyit, amennyit mindenki. (Nevet.) Lové.

- Na és van elég lové?

- Dehogy, nagyságos úr. Én fizetem a bandát és az impresszáriót. Minden kereset 10 százaléka neki jár. Ez az általános panasz. A cselédszerző, aki elszerződtet egy cselédet, egyszer és mindenkorra megkapja a díjat, de mi állandóan fizethetünk.

- Mennyit keres a legnépszerűbb prímás?

- Magyari Imre, Kiss Béla legalább százötven pengőt.

- Havonta?

- Naponta.

- Önnek még nem ragasztottak ezerbankóst a homlokára? (Fejét rázza, búsan.) Tükröt se törnek már? Nagybőgőt se? Nincsenek többé gavallérok?

- Ha valaki egész éjszaka mulat, ötven pengőt ad.

- Mégis a nagyurak közül kiknek húzta?

- Windischgraetz hercegnek gyakran, künn a Hűvösvölgyben, az Auguszt-kertben. Csak az a jazz-band ne volna. A mulatókban, ahol azelőtt 17-18 tagú banda működött, ma mindenütt néger-zenekar van. Ezért annyi a földönfutó, facér cigány. Magyarország nem védekezik, mint például Németország. Tavaly Hamburgba szerződést kaptam. Már útrakészen álltam, akkor értesítettek, hogy a német zenészszövetség nem adta meg a letelepedési engedélyt, mert elvenném a helyet az ő zenészeiktől.

- Akadnak maguk között is gazdagak?

- Veszprém megyében van egy nagybirtokos. Multkor a feleségével itt vacsorázott. Vacsora után odajött hozzánk. „Hát hogy mint vagytok, fiaim? Hallom, mennyire küszködtök. Bizony-bizony nehéz idők.” Bólongatott, vakarta fejét, de azért csak annyit dobott a tányérra, mint más. (A gazdagság törvénye független minden fajtól, társadalmi állástól.)

- Hogy telik egy napja?

- Reggel ötkor vetődöm haza, aztán jönnek az „emberek”, egész délután tanulunk a lakásomon, este félkilenckor már itt vagyunk. Percre kell dolgoznunk, különben semmire se megyünk. (Lám a cigány: a született bohém.) Nézze őket, nagyságos uram. (A bandára mutat.) Olyanok ezek, mint a bárányok. Ha szólnak hozzájuk, beszélnek, ha nem szólnak, hallgatnak. (Az öreg hegedűs üldögél, a cimbalmos egy akácfához dől, a brácsás lehajtja fejét. De azért mind cigarettáznak, isznak, mert az már a mesterség stílusához tartozik.)

- Van családjuk?

- Ha az nem volna. (Sóhajt.) Ez az egyetlen vígasztatás. Mindenütt sok a gyerek. Annak a kopasznak - tetszik látni - hét leánya van. Mikor hajnalban hazamegy innen, teletömi zsebeit zsemlyével, sonkával, naranccsal s eteti őket az ágyban. (Gyöngéden.) Mint a fecske a fészekben a fiókáit. A cigánynak mindene a család. Meg az asszony. (Valami mézes mosollyal.) A mi asszonyaink nagyon jók. Mind varrnak, gyönyörűen kézimunkáznak, ők segítenek ki bennünket ebben a cudar időben. (Ősi, babonás imádattal beszél az asszonyokról, kiket Fáraó népe magasabbrendű lényeknek tekint, mert egyedül ők érintkezhetnek a földalatti szellemekkel s ismerősei minden Jónak és Gonosznak.)

- Varázsolnak még? Jósolnak? Vetnek kártyát?

- (Kitérően.) Csak falun.

- Hol laknak itt?

- Többnyire udvaros házakban. A földszinten. (A törzs ma sem kedveli az emeletet, ragaszkodik a földhöz, a sátrak emlékéhez.)

- Szeret muzsikálni?

- Csak azt, csak azt. Tessék elhinni, közben elfelejt az ember mindent.

(Máris fölugrik, kopog a hegedűjén, zsebkendőt terít vállára s a banda oly tisztelettel tekint rá, mint egy vajdára. Megint keseríti-édesíti a szíveket. „Végigmentem az ormódi temetőn.” „Hány csillagból van a szemed, Zsuzsikám?” Lábujjhegyre áll, kinyujtja karcsú törzsét, ágaskodik, hogy ezzel is közelebb érjen az ihlet egéhez, a csillagokhoz és Zsuzsikához. Karja olyan, mint egy nyirettyű. Vércseszemével kikeresi az asztaloknál ülő vendégek közül azokat, akik majd megittasulnak a muzsikaszótól s csínján, finoman bűvöli, varázsolja őket, majd hegedűjét fölemelve egyenesen egy mulató úr szívének szögezi, arcán föltűnik az az alázatos, fájdalmas korhely, bizalmaskodó cigánymosoly, mely azt mondja, hogy úgy is meghalunk, mulassunk egy kicsit. A tetszést kergeti, mint minden művész. Ha nincs mingyárt sikere, akkor gőgösen-kacérul a banda felé fordul, cifrázza, a maga mulatságára, tánclépésben ide-oda tipeg, fütyül a világra. Milyen nagyszerű is lehet művésznek lenni, de mégis dilettánsnak, minden éjszakát átmulatni, elhegedűlni ezt a rongyos életet. Mennyire megértem őt.)