(Ponyvából, lécekből összeeszkábált öltöző.
Halovány cirkuszi világítás, mely hajdan oly regényesnek rémlett előttem,
de most más. Egy orosz artista a tar koponyájára karminfestéket ken, nem tudom
miért s olaszul beszél, nem tudom miért. Caballero Perez, a barcelonai katalán,
a tányérok szemfényvesztője, harminckét aranyfogát mutogatja és spanyolul
meséli el, hogy Mexikóban száztíz méter magasból fogta el szájával a fatekéket,
ekkor vesztette el összes fogait, de akkor alapozta meg világhírét. Egy német
angolul cseveg, egy arab németül, egy bolgár franciául. A magyarok viszont
pesti jassz-nyelven. Én a földön ülök, előttem áll a bohóc. Magassága: 110
centiméter. Kora: 40 év. Szóval legszebb férfikorát éli.)
- Megengedi, hogy átöltözzek, mert sajnos, nemsokára ki kell
majd szaladnom. (Hangja mély, férfias. Leveti kabátkáját, nadrágocskáját,
topánkáját, mely olyan, mint egy hatéves fiúcskáé. Frakkot ölt, kockás
bugyogót, lakkcipellőt. Egy lepedőszerű, fehér selyem
nyakkendőt bogoz. A társalgás önkénytelenül testi dolgokra
terelődik.)
- Hány kiló?
- Negyvennégy. Három kilót híztam, mert másfél évig
Németországban vendégszerepeltem. Ott sok sört kellett innom.
- Erős?
- Tessék megfogni. (Békaizmát feszíti.)
- Tyűha. És egészséges?
- Mint a makk. Ha valami bajom van, oda se neki. Algírban 39
fokos lázzal játszottam.
- Az életrajzát.
- Dombóváron születtem. Az apám jómódú fűszeres. Testvéreim mind „normálisak”. Engem
beadtak az elemibe.
- Akkor is
viccelt?
- Komoly
fiú voltam, visszahúzódtam, sokat szenvedtem a többiek miatt, mert folyton
bámultak. Nem is labdáztam én soha. Kicsúfoltak. Miért? (Igaza van, hiszen
egy méterrel se vagyunk magasabbak nála.)
- Jól
tanult?
- Utáltam a
tanulást. Az apám kivett az első reálból, bádogosinasnak adott Pécsre. Ott
még rosszabb volt. Három évig kalapáltam a cinket a sötét műhelyben, csak
néha szökhettem el színházba. Egy ottani vaskereskedő már üzletet akart
berendezni nekem, mikor a színigazgató - szerencsémre - fölfedezett. Pestre
küldött.
- Miért
maradt törpe?
- Angolkór.
(A bohóc szakszerű. Inkább a tudományban hisz, mint a régi babonákban,
melyek szerint a törpék hátgerincét denevérhájjal, vakondzsírral kenik meg a
rossz szellemek.) Meg aztán púpos is vagyok. Igen, igen. Ez valamikor fájt.
De mostan. (Kitárja karját és úgy kacag, fölszabadultan, boldogan, gúnyosan
is, mint a lángész, aki a hibájából él. Szinte megnő, legalább öt
centiméterrel.) Ez egészen más. Az apám ellenezte a pályámat, de
később ő is örült. (Ime egy ember, kinek a mindenkori tömegek
ősi kívánsága, a „panem et circenses” egyszerre teljesült be, még pedig
úgy, hogy a cirkusz mingyárt kenyeret is adott neki.)
- Ha valaki most növesztő port adna, melytől
azonnal megnőne, bevenné?
- Ki van zárva. Miből élnék akkor? Húsz éve játszom. Az
egész világon ismernek.
- Hol lépett föl először?
- Bécs, Apolló. Két évig London, music-hall. Milánó, Róma, Hollandia, Belgium,
Portugália, Dél-Amerika, Buenos-Aires.
- Mi a
legnagyobb sikere?
- Egy
táncduett, egy box-paródia. Mind a saját szerzeményem, mert számaimat mindig
magam találom ki. (Egyszerűen.) Sok hatalmas dolgot alkottam. A
gyermekek imádnak. Pesten minden kétéves gyermek tudja, hogy ki vagyok. Gyakran
hívnak skarlátos gyermekek betegágyához is.
-
Inkognitóban sohase jár?
-
Lehetetlen.
- A nagyság
átka. Pardon, a kicsiség átka. Remélem, nem sorozták a háborúban?
-
Dehogynem. A háború kitörésekor Londonban rekedtem. 1915-ben haza
küldtek az angolok. Velem igen kedvesek voltak. Egy nőegylet
elnöknője még egy font sterlinget is adott útravalóul. Azon a hajón,
melyen jöttem, csupa internált nő volt, háromszáz asszony, leány. (Büszkén.)
Én az egyetlen férfi. Alig érkeztem haza, megkaptam a rózsaszínű sorozó
cédulát.
- Levetkőztették a sorozáson?
- Le. Az orvos csak rám pillantott, azt mondta: „végleg
alkalmatlan.”
- Milyen
címen?
- (Magára
mutat.) Ezen a címen.
- Látott
már kisebb törpét? (A kérdés tapintatlan. Nem is hallja meg mingyárt. Mintha
egy költőtől azt kérdeznék, hogy látott-e már nagyobb költőt.)
- Én?
- Igen.
- Valami franciát. Az 90 centiméter volt. Vagy 85. Nem
tudom.
- Nana (szeliden megfenyegetem), vetélytársainkat nem
illik nagyobbítani. Aztán nem is érdemes. Élt valamikor egy görög - Philetas, -
az olyan kicsiny volt, hogy ólomcipőket viselt, mert különben elfújta
volna a szél. Aztán élt egy másik törpe is, aki 60 éves korában 38 centiméter
volt.
- Az ilyen kisebbfajta törpék azonban nem intelligensek. (Ezt
ő mondja.) Nincs bennük semmi ambíció.
- Mi érdekli?
- A nők.
- A törpe nők?
- Azoktól
undorodom. Külföldön is mindig elkerülöm őket. Ha én kicsi vagyok,
legalább ők legyenek nagyok. A magas nőket imádom.
- Miért nem
nősül meg?
- Ahhoz még
nem komolyodtam meg eléggé. Talán később, ha majd nem lesznek ilyen nagy
sikereim. Pompás legénylakásom van itt a ligetben. Akkor is fönntartják
számomra, ha külföldön járok.
- Egyébként
mi a vágya?
- Jól élni,
autót tartani, szépen öltözködni.
- Hányas a
cipője?
- 34-es.
-
Keztyűje?
- 6-os.
- Ruhái bizonyára kevesebbe kerülnek, hiszen alig kell
hozzájuk szövet.
- A szabó
csak annyit számít, mint másnak.
- Milyen
szép ez a drapp felöltője meg ez a világos kalapja.
- Otthon
van még sok. Van egy antilop-betétes gyönyörű cipőm is. Ha azt látná.
Sajnálom, hogy nincs itt.
(Megígérem,
hogy legközelebb az antilop-betétes cipőjét is megnézem s elbúcsúzkodom,
mert a bohóc már kürtőkalapban szalad a porondra. Parányi létrára mászik,
orra bukik, felpofozzák, szappanhabbal maszatolják arcát s a tömeg röhög, mert
ezek az évezredes attrakciók sohasem kopnak el. Körötte a lovak képviselik a
cirkusz költészetét. Karcsú paripák rohannak be, mogyoróbarna paripák
pirosarany szerszámmal, seregélyszürke paripák zöldezüst szerszámmal és
libegnek, könnyedén, egészen emberien, mint a meztelen színésznők. Künn az
istállók körül, a lovaglóiskola félhomályában rózsaszín villanyláng ég.)
|