PAP

(A segédlelkész művelt, világjárt fiatalember, huszonkilencéves. Hosszú, fekete reverendájában még soványabbnak rémlik. Mihelyt megszólal, kigyullad sápadt arca. Hasonlít minden katolikus paphoz, akivel itthon vagy külföldön, a világ bármely részén találkoztam. Szerény, készséges, kissé elfogódott. De ajkán föl-föltetszik az ész bírálata, a mentegetőző-gúnyos, alázatos-fölényes mosoly, mely talán a szeminárium öröksége, az erősen értelmi latin szellem folyománya. Vasárnap délután van.)

- Mikor kelt föl ma, főtisztelendő úr?

- Háromnegyed hatkor. Én mondtam az első misét. Később gyóntattam, áldoztattam, tízperces rövid szentbeszédet tartottam.

- Szokott készülni a prédikációira?

- Rendesen ex abrupto beszélek. Így természetesebb. Egyéb munkám? Keresztelés, házasságkötés, beteglátogatás, temetés. Egy elemi iskolában hittant tanítok. Vezetem az Oltáregyletet, a Credót, a Szent Vince-egyletet. Naponta elvégzem az előírt imákat.

- Meddig tart ez?

- Egy óráig. Mindennap egy imádság, minden évszakra egy ilyen könyv. (Rámutat az asztalon levő breviárium „téli” kötetére.) Három részben kell elvégezni, éjféltől-éjfélig. A kereszténység első évszázadaiban ezeket a zsoltárokat a hívek mondták a papokkal együtt, de ma kizárólag a papok imádkozzák.

- Sohase szabad elmulasztani?

- Csak amennyiben fizikailag vagy erkölcsileg lennénk akadályozva.

- Hogy viselkednek a kisdedek a keresztelés alatt?

- Itt Pesten mosolyognak, a falun, ahonnan idejöttem, sírtak.

- Miért optimistábbak a pesti csecsemők?

- Mert őket többnyire két-három hét multán tartják a keresztvízre, mikor már nagyobbacskák.

- Felnőtteket keresztelt?

- A kommunizmus alatt és után sokszor. Egy este - úgy tíz óra felé - egy ügyvéd hivatott, akit a vörösök halálra kerestek. Elmondotta, hogy az utóbbi hetek rázkódtatása alatt megtért, mielőtt meghalna, szeretne megkeresztelkedni. Láttam, hogy őszintén beszél, már teljesen tájékozott volt hitünk ágazataiban. Ott a lakásán azonnal megkereszteltem.

- Mikor temetett utoljára?

- Ma délután. A temetés mindig meghat.

- Mikor mondta első miséjét?

- Huszonnégyéves koromban, szülőfalumban, egy májusi napon. A templomot orgonagallyakkal díszítették föl, odatódult a fél vármegye, boldogult édesanyám az első padban ült, könnyezve. Ez volt eddig életem legnagyobb eseménye. A szemináriumban a lelkiigazgató előkészített mindenre, de azért remegett a kezem. Bajorországban a primitia még nagyobb esemény. Ott a fiatal pap mellett nemcsak manuductor van, hanem egy Primizmutter is, aki intézi az ünnepséget. Ezen a nyáron egy bajor faluban láttam ilyen primitiát. A nép diadalíveket emelt, este tüzijátékot rendezett, a közeli hegyek ormán villamos gömbökből kereszt tündökölt egész éjjel.

- Milyen nálunk a vallásos szellem?

- Egyéni véleményem szerint a hőfoka nem oly magas, mint külföldön. Különösen Franciaországban bámultam a tiszta, szinte őskeresztény vallásosságot. A pap együtt él híveivel. Würzburgba egy este érkeztem meg. Négyezer ember térden állva imádta az Oltári Szentséget, órák hosszáig. Angliában legáltalánosabb a vallásosság. Itt vasárnap zárva van minden kocsma, minden színház, csak templomba lehet menni.

- Külföldön gyakran láttam kerékpározó papokat. Miért nem ülnek a mi papjaink kerékpárra?

- A közszellem maradisága kegyeletlenségnek tartja. Angliában motorkerékpáron, repülőgépen is viszik a haldoklók Szentségét. Nálunk csak annyiban mutatkozik tehnikai haladás, hogy a templomokat körülbelül egy évtizede fűtik s egyik templomunkba bevezették a rádiót, úgyhogy a hívek otthonról hallgathatják a prédikációt.

- Telefonon nem lehet gyónni?

- A gyónás föltétlenül titok, ennélfogva tilos. De a tudomány haladását mi örömmel látjuk, az nem ellenségünk. Sohasem ütközhetünk össze vele, hiszen a tudomány olyan tanokat hirdet, melyek bebizonyíthatók, mi pedig olyanokat, melyek az érzésen alapulnak. A hit az érzés és akarat ténye.

- Ön mindig hitt?

- Mióta élek. Hétéves koromban már pap akartam lenni, az iskolában, mikor történelmet tanultam, megerősödött hivatásomban való meggyőződés. Mélyen hatott rám egyik barátom, aki hittérítőnek ment s Afrikában, a négerek között vértanu-halált halt.

- Vannak új vallások?

- Amerikában, a háború után gombamód szaporodnak, már a nevüket sem lehet számontartani, mihelyt tíz ember megállapodik valamiben, új felekezetet alapít, kimegy az utcára, zsebében a bibliával, kezében egy hordozható szószékkel s a villamossinek mellett beszédet intéz a néphez. Templomokat bérelnek ki. Az ottani templomokon nem egyszer látható ilyen hirdetőtábla: „Ez a templom bármely vallásfelekezetnek kiadó.”

- Hány pap van nálunk?

- Békében tízezer volt.

- Hány keresztény él a világon?

- A protestánsokkal, görög katholikusokkal együtt a legutóbbi kimutatás szerint 494 millió. A buddhistákkal, brahmanistákkal szemben fölényben vagyunk. Ma a földgolyón minden harmadik ember keresztény...

(Csak most tekintek körül ebben a szegényes, kopár szobácskában. Legelőször az imazsámolyt veszem észre, melynek térdeplőjén angora-kecskebőr van. Fönn a falon a feszület s egy kép, melyen Jézus látható legkedvesebb tanítványával, Jánossal, amint a Megváltó mellére hajtja fejét. Rézágy, az éjjeliszekrényen ébresztőóra, világító számlappal. Az imakönyvben színes, papírcsipkés szentképek. Megköszönöm szívességét. Mosolyogva hárítja el. Szegénynek érzem magam. Nem adhatok neki semmit.)