ÚSZÓMESTER

(Reggel hét óra. Az uszoda világoszöld vize borzong, mintha éjszaka sellők fürödtek volna benne. Minden víz fölött valami titokzatosság lebeg. A medence kávájánál egy bajuszos magyar, az úszómester. Rövidrenyírt, gömbölyű koponya, széles mell, kedves pocak, piroscsíkos tornaing. Ez a tornaing egy kisfiúhoz teszi hasonlatossá. Pedig már túljár az ötvenen, halántéka deresedik. Régóta ismerem őt, kezében azzal a köteles rúddal, melyről a tanítványok lógnak, kétségbeesetten hátravetve fejüket. Odalépek hozzá, beszélgetni kezdek, meztelenül. Az első eset, mikor hivatalosan beszélgetek meztelenül.)

- Egy kérdést: tud ön úszni?

- Én? (Kiegyenesedik.) Az úszómester vagyok.

- Tudom. De én már találkoztam olyan úszómesterrel is, aki egyáltalán nem tudott úszni.

- A holdban?

- Nem, az Alföldön.

- Különös.

- De való. Kitűnő úszómester volt. Egyszer aztán, mikor leckét adott, szegény belepottyant a tóba és segítségért kiáltott. A tanítványa, egy kilencéves kislány, mentette ki.

- Tréfálni tetszik.

- Szó sincs róla. Nézze: ez éppen olyan, mint a kritika. Vannak jeles kritikusok, akik maguk nem írnak. Mégis jobban érzik, hogy mi az írás, mint azok, akik írnak. Volt egy neves norvég kritikus, aki a színdarabokat mindig ledorongolta. Egyszer aztán egy epés író megkérdezte tőle, mint tudja megállapítani a színdarabról, hogy jó-e, vagy rossz, hiszen ő maga sohase csinált ilyent. A kritikus talpraesetten válaszolt. Azt kérdezte az írótól, hogy evett-e már tojást. Hogyne evett volna. Majd azt kérdezte, meg tudja-e állapítani, hogy jó-e a tojás, vagy rossz. Hogyne tudná. Látja - mondta -, pedig maga se csinált soha tojást. Az elmélet és gyakorlat merőben más.

- No de azért mégis csak tudok úszni.

- Nem baj. Kitől tanult?

- Magamtól. Tolna megyében, a Sióban. Láttam, hogy az úrfiak a víz alatt úsznak. Én mint afféle parasztfiú vetélkedtem velük. Kitűnő búvárúszó voltam. Ha a falusi lányok néztek a parton, néha nyolcvan métert is megtettem víz alatt, egy lélekzetre.

- Sokan tanulnak úszni?

- Az úszás a háború után úgy fellendült, mint egyetlen sportág sem. Annak előtte, a békében, mikor oly könnyű helyen állt a pénz, évente legfölebb ha 300-400 tanítványom akadt. Most 1600-1700. Megnégyszereződtek.

- Mit gondol, hogy oszlik meg ma az úszók és nem úszók arányszáma?

- Az embereknek több mint fele még mindig nem tud úszni. Körülbelül 35 százaléka lehet úszó.

- Kik a híres tanítványai?

- A fiatal József Ferenc főherceg. Az idén tanítottam a feleségét, Anna főhercegnőt. Itt van a könyvben. A 999. szám. Három leckét kapott. Nyáron már a Balatonban úszott.

- Ki volt a legfiatalabb tanítványa?

- A kislányom valaha negyedféléves korában minden lecke nélkül átúszta az uszodát.

- És a legöregebb?

- Egy hatvanötéves öregúr. Szépen halad. Volt egy hatvannyolcéves úrihölgy is, egy miniszter felesége. Az régen fölszabadult. Most már szabadúszó. Ha ugyan él.

- Ugy-e azok, akik nem gyermekkorukban kezdik, sohasem viszik sokra?

- Ezt nem mondhatnám. Itt van például a szegény, megboldogult Las-Torres úr. Azt is én tanítottam, akkor már tizenhatéves is elmult. Húszéves korában rekordot javított.

- Más bajnok-tanítványai is akadtak?

- Demján, Zahár Imre, Barta Karcsi.

- Természetesen voltak egészen tehetségtelen tanítványai is.

- Azok többnyire nem nőttek föl víz mellett. Aki kis korában nem látott vizet, holtáig iszonyodik tőle. Tavaly volt egy tanítványom. Hatalmas, izmos ember. Tessék elképzelni: tornatanár. Harminckétéves. Negyvenöt leckét vett. Magyaráztam neki, szárazon, vízben, hogy csinálja, kitettem a lelkemet, de nem ment semmire.

- Sok fuldoklót látott?

- Bizony, az ilyesmi is előfordul. A kapálódzók nem veszedelmesek, hanem a szívgörcsösök, akik csendesen úszkálnak, aztán elmerülnek, mint a fejsze. Egyszer csak a fenéken fekszenek. Erre fejest ugrom, azon ruhástól-cipőstől, alájuk úszom, a hátamon hozom ki őket, mint a pólyásbabákat. A szívgörcsösök tovább bírnak a víz alatt maradni, mint azok, akik ijedtükben kerültek oda. Láttam már olyat, aki egy negyedóráig feküdt a víz alatt és magához tért. Legjobb ilyenkor: a sugárzuhany. Oda fektetem őket, hadd korbácsolja a mellüket. Ha van bennük élet, nemsokára tüszkölni kezdenek. A vízbefulladást a víz gyógyítja. Kutyaharapást kutyaszőrrel.

- Sok mindent látott.

- Több mint harminc éve élek itt. Nemzedékek mentek át kezemen. Van úgy, hogy a nagyapa is nálam tanult, az apa is, a fiú is. Isten segedelmével nemsokára a negyedik ivadék is hozzám kerül.

- Hogy lett úszómester?

- 1896-ban felküldtek a kiállításra, hogy tekintsem meg. De bizony én nem láttam abból ennyit se. Először is ide jöttem az uszodába. Annyira megtetszett, hogy itt maradtam.

- Fürdött tengerben?

- Még a Dunába se.

- Jól érzi itt magát?

- (Nevet.) Mint hal a vízben...

(Sőt: mint az úszómester az uszodában. Furcsának tetszik, hogy valaki egy életen csak egy dologgal foglalkozik. Mindig az úszás, mindig a víz. Most, hogy elmondta mondókáját, egészen úgy hallgat, mint a hal. Amikor kezet fogok vele, kiderül, hogy mégis csak melegvérű. Tüdővel lélekzik.)