TÁNCMESTER

(Black bottom! Gramofónlárma! A nagy táncteremben a táncmester a legújabb táncot próbálja ki egy kamaszfürtös, csinos szőke leánnyal. A lábak sikálják a tükörfényes parkettet, olykor hamarabb belépve az ütembe, olykor pedig tréfás sietséggel utána lihegve, kocsintva, kihagyásos ritmus-érzékkel, amint a rab négerek zaklatott idegrendszere parancsolja. Az angol cím szóról-szóra ezt jelenti: „fekete fenék”. A fekete fenéken ezúttal a talaj értendő, a sár, a latyak, melybe belecuppant a nigger, most lábait mindenáron igyekszik kihúzni belőle, tisztára pucoválni, ezért csetlik-botlik, bohóci ijedelemmel, kapkodva ide-oda ugrál, jobbra-balra dobálja táncosnőjét s cipője talpát kétségbeesetten dörzsölgeti a földhöz. Ebben a táncban van valami kancsal báj. Testedzésnek, soványító-kúrának kitűnő. Egy pohár keserűvíz helyett határozottan ajánlható. Köszöntjük a táncmestert, mint a régi századok szertartása előírja, egy nagyobb, majd egy kisebb meghajlással, ő is bókol, majd átvezet a másik szobába. Harminchat éve táncol, ötvenhároméves, de oly cingár, fürge, mint egy harmadik gimnazista. Ezt kérdezem tőle:)

- Mi ez?

- Hisztéria.

- Tetszik önnek?

- Táncmesternek és szabónak nincs joga dacolni a divattal.

- Nekem tetszik.

- Azért, mert ön fiatalabb. De én valamikor még a menuette-et, polonaise-t, gavotte-ot jártam. Hiába, még mindig benn vagyunk a háborús hullámban. A történelemből kimutatható, hogy háborúk, forradalmak után mindig megbomlottak az egyenes vonalak, az embereket tánc-düh fogta el.

- Ezt már a mitológia is tudta. Terpsychorénak, a tánc fennkölt istennőjének, aki diadémot viselt a fején és hárfát tartott a kezében, egyetlenegy ember udvarolt teljes sikerrel, a legelső katona, a háború istene: - Mars.

- Mennyire teszi a táncolók számát?

- Száz ember közül legalább hetven táncol, társadalmi osztályokra való tekintet nélkül. Minden második, jólöltözött monoklis úr mellékfoglalkozásként űzi a táncot. Megjelenik bárokban, társaságokban, összeismerkedik a nőkkel, akik meghívják magukhoz, de a harmadik-negyedik együttlétkor tapintatosan értésükre adja, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között nem táncolhat ingyen. Amit aztán kap, azt hazaviszi a családjának.

- Nem gondolja, hogy ezek a vad, modern táncok, melyek magukban foglalják az egykori diadalmi és temetési táncokat is, a természetesek s a XVII. századbeli finomkodó táncok, melyek az önkívületet merev keretbe foglalják és társadalmivá teszik, a táncok elkorcsosulásának tekinthetők?

- Nem. A természetes a régi tánc, ez vissza is fog térni csakhamar. Hisz már jelentkezik a régi chassée. Akkor megint békevilág lesz.

- És mi történik a nagyapákkal és nagyanyákkal?

- Azokat majd lassan leépítik, bé-listára teszik.

- Milyen végzettség kell a táncmesterséghez?

- Hat középiskola, de ettől olykor el is tekintenek. Most szerezte meg egy kisgazda, aki majd parasztokat tanít táncolni.

- Mit táncolnak a parasztok?

- Nagyon szeretik a „fox-trottlit” - így hívják a fox-trottot - csárdást csak akkor táncolnak, mikor már részegek. Régente falun füttyszóval tanítottam, itt Pesten pedig hegedűvel.

- Illemtant nem tanított?

- Kezdetben. De ma már minden illik.

- Mi a legnagyobb sikere?

- Az, hogy Jókai Mór unokáját is én tanítottam táncolni s az öregúr egyszer a Körúton megkérdezte, hogy halad a kis unokája.

- Van olyan nép, amely eltiltja a táncot?

- Az ortodox zsidónak nem szabad táncolnia s a görög-keleti vallás sem nézi jó szemmel: az oroszok zsebkendővégről táncolnak.

- Melyik nép a legtehetségtelenebb táncos?

- A hollandus. Olyanok, akár a jégcsapok.

- A magyarok?

- Akármelyik nagy európai fővárosban lehet magyar táncmesterre akadni.

- Miért nem táncolják az andalgót, a palotást, a körmagyart?

- Mert ezekhez összetanulás kell, vizavi, ami manapság körülményes. De most szereztek egy modern táncot, a címe: Budapest. Akarja látni?

(Odainti a kamaszfürtös, csinos szőke kisasszonyt, aki mindig kéznél van, a gramofonba egy csárdáslemezt tesznek s a pár lejteni kezd. A legújabb magyar tánc, afféle egyveleg és kivonat az összes magyar táncokból, egy fox-trott alakjában, alkalmazva a huszadik század idegrendszeréhez: ugráló lépésekkel, toborzóval, bokázással, ollózással, kisharanggal. Ha szerencsénk van és elfogadja a nyugateurópai ízlés, akkor megtörténhetik, hogy Párizsban, Londonban, Rómában nemsokára „budapest”-eznek s leverjük még a diadalmas négereket is. Az öreg táncmester fáradhatatlanul ropja. Ő az a mesebeli tücsök, aki egész nyáron hegedült s most, ötvenhároméves korában, ezen a ködös, téli reggelen még mindig táncol.)