Fejezet

   1 1 |              érkeztek vissza Nizzából. Az állomáson senki sem várta
   2 1 |             sem várta õket. Kiszálltak az elsõosztályú fülkébõl, bérkocsira
   3 1 |      várakozástól kipirultan nézegette az esti Budapestet félig csukott
   4 1 |            porcelánujjaival törülgette az ablakra csapódó izzadságot.~
   5 1 |                s egy térre gördült ki. Az orvos átölelte a feleségét,
   6 1 |          Zsitvay oly könnyen emelte ki az asszonyt, mint a pelyhet.
   7 1 |      állatbõrökkel párnázott ki. Örült az életnek. Majdnem kacagott
   8 1 |             oly kedvesek és ismerõsek.~Az asszony trillázva repdesett
   9 1 |       fölemelte, és sietve mutatta meg az új fészket.~- Ez itt a szalon.~-
  10 1 |              itt a szalon.~- Ez a zöld az ebédlõ.~- Ott van a hálószoba...
  11 1 |     fiatalasszony mohón itta be magába az új benyomásokat. Minden
  12 1 |          ismeretlen mámoráról beszélt. Az asszonynak fejébe szállt
  13 1 |               asszonynak fejébe szállt az öröm, lehemperedett a puhazöld,
  14 1 |            kiragadta a porcelánvázából az ibolyacsokrokat, s a feleségére
  15 1 |               féktelen, boldog gyerek.~Az asszony türelmetlenül rohant
  16 1 |         sietséggel tovább akart menni. Az ajtó zárva volt.~- És ez?~
  17 1 |              ajtó zárva volt.~- És ez?~Az orvos kissé zavartan felelt:~-
  18 1 |             nagyon kíváncsi vagyok rá.~Az orvos összeráncolta a szemöldökét,
  19 1 |                megcsókolta. Azt hitte, az este hangulatát megzavarná,
  20 1 |           végigmennének ezen a szobán.~Az asszony azonban odatapadt
  21 1 |              asszony azonban odatapadt az ajtóhoz, és nem akart tágítani.
  22 1 |            Természetesen.~- Hideg csap az arcomba... Nem fûtenek benn?~-
  23 1 |               világítottak, és érezte, az elsõ félreértés rögtön bekövetkezik,
  24 1 |             szoba mellett van. Ez lesz az õ otthona. Az orvosságszag
  25 1 |             van. Ez lesz az õ otthona. Az orvosságszag beveszi magát
  26 1 |             bizalmatlan voltál.~Másnap az orvos már megkezdette rendelését.~
  27 1 |                megkezdette rendelését.~Az asszony kíváncsi volt, hogyan
  28 1 |         kíváncsi volt, hogyan telik el az elsõ nap, és figyelt, kémkedett,
  29 1 |            berregni kezdtek a csengõk. Az inas egymás után bocsátotta
  30 1 |               hosszat volt a szobában. Az asszony elnyújtott, szaggatott
  31 1 |               kisietett a feleségéhez.~Az asszony fázósan húzódott
  32 1 |      kedvetlenül legyintett a kezével.~Az asszony egy fotelbe süppedt,
  33 1 |          porban látni.~Gyûlölni kezdte az urát. Fájt a kézszorítása,
  34 1 |             hitte, hogy vértõl pirosak az ujjai, és iszonyodva dobta
  35 1 |         elfelejtette bezárni a szobát.~Az asszony dobogó szívvel lépett
  36 1 |            azok a sápadt betegek, akik az elõszobában rémült szemekkel
  37 1 |     elõszobában rémült szemekkel lesik az ajtó rebbenését, hogy õk
  38 1 |         kórházzá tette nászszobáját, s az összes emberi nyavalyáknak,
  39 1 |            Elõször nézett farkasszemet az ember feneketlen nyomorúságával.
  40 1 |             keményítette meg a szívét. Az elkényeztetett úrileányok
  41 1 |                úrileányok hahotájával, az egészségnek ösztönével gyûlölte
  42 1 |            gyûlölte ezt a betegszobát. Az arca, az õ kis gonosz arca
  43 1 |                a betegszobát. Az arca, az õ kis gonosz arca pedig
  44 1 |            délután volt. Vágyódott ki, az illatos, egészséges életbe,
  45 1 |            Lerohant a lépcsõkön, kiért az utcára. Haját elkapta egy
  46 1 |               Két boldog, álmodó szeme az enyhe égbolton tapadt, mely
  47 1 |               kilenc órakor jött haza. Az ura már az asztalnál ült,
  48 1 |           órakor jött haza. Az ura már az asztalnál ült, és várta.
  49 1 |                 Mi a bajod? - kérdezte az ura.~- Semmi - felelte az
  50 1 |              az ura.~- Semmi - felelte az asszony.~De belül valami
  51 1 |          berregni kezdett a csengõ, és az ura komor homlokkal tûnt
  52 1 |                feje, s szeretett volna az ajtó elé állni, és tárt
  53 1 |             Zsitvay.~- Vezess be, oda.~Az asszony szerette volna nyílttá
  54 1 |                mulatságra voltak híva. Az asszony a szabadban táncolt,
  55 1 |            között. Férje szótlanul ült az ágyánál. Elõször csak nappal.
  56 1 |               nappal. Azután éjjel is. Az összes szobák ajtaját kinyitotta,
  57 1 |                 a rendelõszobát is, és az egész lakás egy nagy betegszobává
  58 1 |        csengenek a csengõk? - kérdezte az asszony egyszer délután,
  59 1 |          egyszer délután, mikor felült az ágyában, és kifelé figyelt. -
  60 1 |                   Hozzájuk... - mondta az asszony, és bágyadtan mosolygott.~
  61 1 |                suttogta magában. Aztán az urára gondolt. Az õ erõs,
  62 1 |                Aztán az urára gondolt. Az õ erõs, munkás urára, és
  63 1 |              volt ilyen szép.~Egy este az asztalnál ült, és a lábadozók
  64 1 |             mint itt, és szépnek látta az életet, és boldog volt,
  65 1 |               A tisztaság, a nyugalom, az új élet, az áldás és megenyhülés
  66 1 |                a nyugalom, az új élet, az áldás és megenyhülés e fészkében
  67 1 |          titkot fölold és összeköti õt az urával és minden, minden
  68 1 |            jártak végig a szobákban, s az asszony mosolyogva mutatta
  69 1 |          mutatta meg nekik a lakást.~- Az ebédlõ.~- És ez?~- Ez az
  70 1 |               Az ebédlõ.~- És ez?~- Ez az én szobám.~A kövér tanácsos
  71 1 |                mutatott.~- Ez pedig...~Az asszony a tanácsos piros,
  72 1 |                arcára tekintett, aztán az urára, és nem felelt. De
  73 1 |                emészteni és szivarozni az elviharzott szenvedések
  74 1 |                szenvedések árnyékában. Az asszony összeborzongott.
  75 1 |             elválasztja mindentõl, ami az egészségesek és betegek
  76 1 |                szentségtelen cipõkkel, az egészségtõl kegyetlen arccal,
  77 2 |                vidoran ketyegtek. Csak az arc volt petyhüdt és sírba
  78 2 |            fekete lyuknak látszott.~Ez az elkínzott, szegény alvó
  79 2 |              amiért világra született. Az igazat megvallva, maga is
  80 2 |          világon. Csak pihenni. Utálta az ágyát is, ahol hajnalban
  81 2 |            végre egész testén átfutott az ébredés józanító árama,
  82 2 |                kecsesen letörülné róla az éjszaka árnyékait.~A csavargónak
  83 2 |             szomorkodott. Lomhán nézte az életet, és hallgatta a zenét.~
  84 2 |           elõtte. Éles kacajok szúrták az agyvelejét. Összeszorult
  85 2 |           pocakja is lenne. Mintha már az aranyláncot is lehetne látni
  86 2 |               Ezek azok a fiúk, akikre az apjuk évente egész kis vagyont
  87 2 |           Azért néznek reá oly sandán. Az orruk a karvalyé, az arcuk
  88 2 |           sandán. Az orruk a karvalyé, az arcuk az éhes vércséé. Ezek
  89 2 |             orruk a karvalyé, az arcuk az éhes vércséé. Ezek fogják
  90 2 |              fogják egyszer megfojtani az õ sápadt, csenevész fattyait.~
  91 2 |            között, hancúrozva érkeztek az árnyas szomorúfûz alá. Az
  92 2 |              az árnyas szomorúfûz alá. Az egyik egyenesen a padra
  93 2 |      istenkáromlás és õrület volt már. Az erõs, kövér úri gyerekek
  94 2 |           Szédült. Homlokán kidagadtak az erek, és torkaszakadtából
  95 3 |                és délig azzal töltötte az idejét, hogy parfümöket
  96 3 |        fölállott. Azután kezet csókolt az asszonynak. Ez a bikadöntõ,
  97 3 |             illedelmes segélysikoltás.~Az asszony leült a pamlagra,
  98 3 |                egy új levelet adott át az asszonynak.~- Gách verset
  99 3 |                él, gõgösen hordja fönn az orrát, és szemérmetlenül
 100 3 |              fejedelmi tiszteletdíjat. Az arcátlan. De most végre
 101 3 |                 kérdezte a szerkesztõ.~Az asszony kacagott.~- Hülyeség.
 102 3 |                De mit teszek Gáchcsal?~Az asszony kis ideig gondolkozott,
 103 3 |               újra kibuggyant szájából az a furcsa kérõ és sopánkodó
 104 3 |            nyújtotta a száját, s ezzel az alku meg volt pecsételve.~
 105 3 |           ellen ott fönn összeesküdtek az írók. És szegény Marika
 106 3 |             drámát írt II. Ulászlóról.~Az Ulászló-drámának a férje
 107 3 |          összeszorított fogakkal nézte az írókat, akik egymásnak adogatták
 108 3 |               sovány, alázatos emberek az írók. Ezek üzentek neki
 109 3 |          papírcsomóval künn várakoznak az elõszobában, hogy a szolga
 110 3 |            tudnak írni? Ha átment néha az elõszobán, olyan megaláztatást
 111 3 |              bírom ki õket - válaszolt az asszony. - Megvetem, érted,
 112 3 |               zenét adott neki, aminek az lett a következménye, hogy
 113 3 |               új tehetségek tûntek fel az irodalomban. Végre egy új
 114 3 |             puszta nevétõl is futottak az olvasók. A szerkesztõ a
 115 3 |             kinek nevével telve voltak az összes lapok. Az asszony
 116 3 |                voltak az összes lapok. Az asszony bontotta föl a levelet,
 117 3 |              mert ura Bécsben volt, és az õ nevében nyomban meg is
 118 3 |          kéziratát nem közlik. Ez volt az a bámult és körülrajongott
 119 3 |               folyóiratban. Reszketett az örömtõl, hogy évek elfojtott,
 120 3 |                 Úgy érezte, hogy ezzel az egyetlen tettel teljes lesz
 121 3 |          bujdostak. Mereven állott meg az ajtóban, és alig tudott
 122 3 |             Nem használhatjuk - mondta az asszony. - Úgy látszik,
 123 3 |           magát... Ez igazán gyenge...~Az író, aki kissé talán kételkedett
 124 3 |      visszadöbbent. Este vihar tört ki az irodalmi körökben. A nyomda
 125 3 |         körökben. A nyomda fölmondott, az írók pedig kimondották az
 126 3 |              az írók pedig kimondották az általános bojkottot. Mire
 127 3 |         megszûnik. Koldusok vagyunk...~Az asszony arcán újra megjelentek
 128 3 |         asszony arcán újra megjelentek az irigy, kárörvendõ ráncocskák,
 129 4 |                sarokasztal fölött, hol az Agglegény és a Férj ül.
 130 4 |          kezdenek, a székeket lapjával az asztalokra rakják, az ajtókon
 131 4 |         lapjával az asztalokra rakják, az ajtókon léghuzam süvít.
 132 4 |                két kései vendég iránt. Az asztalon sörösüvegek, pálinkáspoharak,
 133 4 |          szódabikarbóna van. A Férj és az Agglegény körülbelül egyidõs.
 134 4 |          kopasz, a potrohán aranylánc. Az Agglegény deres hajú, a
 135 4 |             öregem. Míg ránk nem kékül az ablak... az ég... a föld...
 136 4 |             ránk nem kékül az ablak... az ég... a föld... addig nem
 137 4 |               szaladok elõle, hamar be az ágyba, elfújni a gyertyát,
 138 4 |               emlékszel, mit fogadtunk az érettségi banketten? De
 139 4 |             FÉRJ. Ne is beszélj, látom az orrodról, hogy boldog vagy,
 140 4 |          elhiszi. Nézd, most négy óra. Az asszony már éjfélkor felébredt.
 141 4 |                 Én belépek. Õ színleli az alvást, és pillái mögül
 142 4 |               rám. Ó, te nem tudod, mi az egy asszony... egy hajnali
 143 4 |               hangja halk és izgatott. Az asztalon az éjjeli mécses.
 144 4 |               és izgatott. Az asztalon az éjjeli mécses. Legyen a
 145 4 |                ez a gyufatartó. Elõtte az ellenzõ. Legyen az ellenzõ,
 146 4 |              Elõtte az ellenzõ. Legyen az ellenzõ, teszem, ez az étlap.
 147 4 |          Legyen az ellenzõ, teszem, ez az étlap. Félrehúzom az ellenzõt,
 148 4 |                ez az étlap. Félrehúzom az ellenzõt, így. Elfújom a
 149 4 |             asszony lélegzése szûrt át az éjjel. Drága, édes asszonyom,
 150 4 |            Leülök egy székre, és nézem az arcát.~FÉRJ. Érdekes. Mélyet
 151 4 |               Még egyet szippant, majd az egész cigarettát felsóhajtja.
 152 4 |              meg.~FÉRJ. kíváncsian. És az asszony felkel ilyenkor?~
 153 4 |            csöndesen, nagyon csöndesen az ágyhoz lopódzom, és föléje
 154 4 |          AGGLEGÉNY. mosolyog. Las-san. Az asszony most felnyitja a
 155 4 |                 mint mikor aludt. Mert az igazi csókok nem lármásak.~
 156 4 |               Tudom.~AGGLEGÉNY. Azután az asszony fülébe súgom, hogy
 157 4 |             iszom a kávéházban. Hiába, az otthoni kávénak nincs párja.
 158 4 |                a pillés, illatos kávé. Az asszony egy darabig vonakodik,
 159 4 |          vonakodik, sajnálja otthagyni az ágyat, a szája durcás.~FÉRJ.
 160 4 |                 nincs tovább. Csettint az ujjával. Barátom, én vagyok
 161 4 |        Agglegény maradtam. Hogy is van az a mondás? Az agglegény úgy
 162 4 |               Hogy is van az a mondás? Az agglegény úgy él, mint egy
 163 4 |                legényszobám üres most, az ágy hideg, és úgy surranok
 164 4 |            AGGLEGÉNY. elkomorul.~FÉRJ. Az se igaz, hogy senkim sincs.
 165 4 |               igaz, hogy senkim sincs. Az én nagy, francia ágyam a
 166 4 |              világ leghûbb állata. Te, az vár engem, és illedelmesen
 167 4 |                azt mondom: „Szerbusz!” Az éjjeli szekrény egy oktávval
 168 4 |             Kérlek, ne érzelegj.~FÉRJ. Az ördög érzeleg. Én csak titeket
 169 4 |             sajnállak, szegény férjek. Az egész világ az enyém. A
 170 4 |         szegény férjek. Az egész világ az enyém. A ligetben, a Múzeum-kertben
 171 4 |               a fiatalság, a fiatalság az örök. Ezek a leányok jönnek
 172 4 |               azonban maga a Természet az anyósom, aki millió és millió
 173 4 |                hazudsz. Lehajtja fejét az asztalra. Hogy nincs így.
 174 4 |                nyárspolgár?~AGGLEGÉNY. Az a szoba utálatos és hideg.
 175 4 |               FÉRJ. dühöngve hebeg. És az asszony?~AGGLEGÉNY. Az,
 176 4 |              És az asszony?~AGGLEGÉNY. Az, fiam, az... az... Szünet.
 177 4 |          asszony?~AGGLEGÉNY. Az, fiam, az... az... Szünet. A levegõbe
 178 4 |             AGGLEGÉNY. Az, fiam, az... az... Szünet. A levegõbe mutat,
 179 4 |          öregem, a régi vagy, akárcsak az iskolában, húsz évvel ezelõtt.
 180 4 |                éve.~Fizetnek. Kimennek az utcára, ahol a hajnal a
 181 4 |               fölött kék utcákat hasít az éjszakából. Nézik egymás
 182 5 |            vele iskolába. Eleinte csak az fûzött hozzá, hogy barátaim
 183 5 |               külön szigetet alkottunk az emberek között mi és a csillagász
 184 5 |               sápadtan és álmatlanul - az éji virrasztással szemünkben -
 185 5 |              szemünkben - botorkáltunk az iskola felé. - Fárasztott
 186 5 |                  Fárasztott a napfény. Az iskolában pedig mindnyájunkat
 187 5 |              szelíden mosolygott. Csak az alvók tudnak így mosolyogni.
 188 5 |           bennünket, amint dicstelenül az akasztófán lógunk, és nyelvünket -
 189 5 |         finoman és titokzatosan, ahogy az alvók mosolyognak.~Késõbb
 190 5 |            egész váratlanul tönkrement az apja; a legtöbb szerelmes
 191 5 |             bizonyára maguk bolyongtak az éjszakában. Szavuk ezalatt
 192 5 |               és megnyúlt, szemeik alá az álmodók szürke gyûrûi rajzolódtak.
 193 5 |              Kinõttük a rövidnadrágot, az iskolapadokat, elválni azonban
 194 5 |         bukkantunk fel a homályból, és az ismerõs, régi portán a sok
 195 5 |         boldogan köszöntöttük egymást.~Az öreg az asztalfõnél ült
 196 5 |          köszöntöttük egymást.~Az öreg az asztalfõnél ült és vacsorázott.
 197 5 |            napra gyengébbek lettek, és az orvosok utóbb nagyon féltették
 198 5 |               és vártuk, mikor kel fel az öreg, hogy kimenjünk a mezõre
 199 5 |                és lyukacsos volt, mint az olcsó vacsorasajt, a sarkcsillagot,
 200 5 |            sarkcsillagot, a bolygókat, az ametisztfényû, halványzöld
 201 5 |           mezõkön a csillagász fiával.~Az öreget valami ismeretlen
 202 5 |        kuksoltak a földre, és a csövet az égre szegezték.~Késõbb már
 203 5 |                talán a Fiastyúkot vagy az Esthajnalcsillagot mutatta.
 204 5 |       Esthajnalcsillagot mutatta. Mert az igazat megvallva, semmit
 205 5 |          csillagászathoz. Ez különösen az apja halála után tûnt ki,
 206 5 |            halála után tûnt ki, amikor az öreg mûszerei reá szálltak
 207 5 |                szívesen elbeszélgetett az ágyban, mielõtt felkelt
 208 5 |       vacsorára legfeljebb ha teázott. Az elégedett és becsületes
 209 5 |               túlságos komolyan. Mióta az öreg meghalt, gyakran mosolyogtunk
 210 5 |            irántunk is, maga iránt is. Az apja hagyatékában azonban
 211 5 |         megrepedeztek, berozsdásodtak. Az aranyos messzelátó vagyont
 212 5 |             érõ lencséje széttörött, s az állvány csöve most sután
 213 5 |                jobb. Azután megtörtént az is, hogy halálos szórakozottságában
 214 5 |         mûszerekkel.~- Micsoda csillag az? - kérdeztük olykor Tódortól,
 215 5 |               csillagász fia felnézett az égre, összeráncolta szemöldökeit.
 216 5 |                mi nem tudtunk nevetni. Az enyhe nyári éjszakában imádatos
 217 5 |              imádatos vággyal csüngött az égen. Éreztük, hogy talányos
 218 5 |               repül, s nem tud betelni az ég aranyos részegségével.
 219 5 |          kezdett a hajunk. Nem mertünk az emberek szemébe nézni, csapzott
 220 5 |             már gyakran napokig feküdt az ágyban, a szemei is mindig
 221 5 |             minden kõben megbotlott.~- Az apám - mondta - sokat nézte
 222 5 |                kendõ szorította össze. Az éjjeliszekrényen csak egy
 223 5 |           óriási porcelántornyok. Ezen az estén nagyon soká nézte
 224 5 |           kiáltott fel:~- Nyissátok ki az ablakokat!~A búcsúzó, csillaghullajtó
 225 5 |              Pedig sok csillag hullhat az égrõl... Ma tizennyolcadika
 226 5 |              Ma tizennyolcadika van...~Az égboltot csakugyan vékony,
 227 5 |             tûzcsíkja.~Tódor hátradûlt az ágyban. A fogai közül sziszegte:~-
 228 5 |               fogai közül sziszegte:~- Az apám mesterségét befejeztem.
 229 5 |        Értitek-e, miért éltem? Õ mérte az égboltot. Én meg néztem.~
 230 5 |            után:~- Csak ne emlékezném!~Az apja kutyája szomorú, folyós
 231 5 |                 Sáros és harmatos lett az arcom...~Azután újra felnyögött:~-
 232 5 |            fagyban, a bíbor rumosüveg, az óriási ezüst petróleumlámpa
 233 5 |                 és vadul harapta:~- Ez az élet. Jó, hogy elmúlik.~
 234 5 |                baráti árny bukkant fel az éjszakából. Halkan lopózkodtunk
 235 5 |           magasabbra, egyre bátrabban. Az allé végén aztán kitárult
 236 5 |              allé végén aztán kitárult az ég, mint egy nagy képeskönyv,
 237 5 |           magasságokban gázolna. Cipõi az éji harmattól ezüstlöttek.
 238 6 |          hallik. Nemsokára összerezdül az aszfalt, ami azt jelenti,
 239 6 |                Vágd utána - bátorítják az illetõt. - Üsd agyon.~A
 240 6 |          porban. A szeplõs Torday, kit az iskolában „pulykatojás”-
 241 6 |          megpukkadni készülõ zsírgömb. Az arc közepén pisze, tömpe
 242 6 |               ökröt fal minden ebédre. Az anyja süti nyárson.~- Hát
 243 6 |               hogy bátor, nemes daliák az ellenséget tulajdon fészkében
 244 6 |          színes üvegkapu választott el az udvartól.~Benn kõrisek,
 245 6 |            kezet csókoltunk neki, mint az édesanyánknak szoktunk.
 246 6 |               Úgy ám - ismételgette -, az én fiacskám is madarászott -
 247 6 |          madarászott - és sóhajtott. - Az idõ múlik.~Maga elé nézett.
 248 6 |            Ejnye - szólt -, de rongyos az ingecskéd. Ki látta így
 249 6 |                egy tornaing.~- Ez mind az övé volt - mondta a néni. -
 250 6 |             volt - mondta a néni. - Ez az ingecske is. Nézd, épp illik
 251 6 |              fojtogatta torkunkat ezen az alkonyaton, mint mikor az
 252 6 |              az alkonyaton, mint mikor az ember elõször nem bír aludni,
 253 6 |               jobban fáj, mint másnak. Az irgalom tündére szállt közénk,
 254 6 |                megöregedett, szemünkbe az élet minden misztériuma
 255 6 |        Megszégyenülve somfordáltunk ki az utcára.~7~Forró és fekete
 256 6 |                 7~Forró és fekete volt az éj.~A sarkon dörgõ léptekkel
 257 7 |             gõzei, a nehéz vasalószag, az álmosan gördülõ csöppek
 258 7 |            félig lehunyta szemét. Künn az égen éppen ekkor bújt ki
 259 7 |               ki a fellegekbõl a hold.~Az ablak, mely a csirkeudvarra
 260 7 |             füstölgõ ködbõl. Egyébként az udvar álmos és egyhangú
 261 7 |          hosszú-hosszú füttye sírt föl az égbe.~Péterke fejében láz
 262 7 |         egyszerre kitágult. Még érezte az olcsó mosószappan émelyítõ
 263 7 |           tengerrõl álmodozott. Imádta az örökifjú, eres arcú vizet.
 264 7 |            terveirõl, mert látta, hogy az emberek közönyösen elhaladnak
 265 7 |       unatkozott rá. A párnák csücskei az ajtóra ijesztõen magas árnyékot
 266 7 |               magas árnyékot vetettek. Az egyik árbocvastagságúvá
 267 7 |                és tajtékzott, akárcsak az eleven víz. Péter ilyenkor
 268 7 |               paplant, s úgy képzelte: az egész ház egy óriási hajó,
 269 7 |             Péterre, aki szomorúan ült az asztalnál.~- Eredj dolgozni!~
 270 7 |               bírom... nem bírom ki...~Az anyja csapkodta kezeit:~-
 271 7 |                szájjal nyafogva szidja az életet, nyilallást érzett
 272 7 |       hajóállomás volt elõtte. Bámulta az apró gõzösöket, a kék ruhás
 273 7 |               a kék ruhás hajósokat, s az álmos, tétlen vízi életet.
 274 7 |             este szomorú arccal mondta az anyjának:~- Beálltam a hajóhoz...
 275 7 |                egy szót se szólt, csak az ajkába harapott, és a tengerre
 276 7 |          halkan.~Azt akarta mondani:~- Az élet...~4~Péter ezután alig
 277 7 |          tavaszra jött a nyár, s aztán az õsz. Õsszel a Duna ködös
 278 7 |        harsogva kavarja a mélységeket. Az ember a rozoga alkotmányon
 279 7 |               ködtõl és a víztõl. Ezen az estén Péter megint álmodni
 280 8 |              Piroska négyéves. Piroska az asztalnál ül a nagyanya
 281 8 |       állították. Itt a bonne elõvette az anya fehér elefántcsont
 282 8 |               négy lehetett.~Ekkor már az utcákra csokoládészínû félhomály
 283 8 |            nyomta, s nyugtalanul nézte az elsuhanó házakat. Füle pirosra
 284 8 |         házakat. Füle pirosra gyulladt az izgalomtól. A sötét kocsiban
 285 8 |             volna sírni, de félt, hogy az anyja megharagszik, és õ
 286 8 |            megharagszik, és õ sajnálta az anyát. Hogy ne okozzon neki
 287 8 |               fájdalmat, inkább dobolt az ablakon, és nagyokat és
 288 8 |               a lépcsõn, és kinyitotta az óriási üvegajtót. A nagyanyánál
 289 8 |              keltett, s sokáig bámulta az asztalon a majonéz-halat,
 290 8 |            rózsafüstölõ cukrozta, amit az izzó vaslapátra vetett a
 291 8 |       csipegett kis kalitkájában. Fönn az állványon a kitömött evet
 292 8 |            tüzet fogott. Meggyújtották az összes gyertyákat és a lámpákat,
 293 8 |              gyertyákat és a lámpákat, az óriási petróleumlámpa-kolosszust
 294 8 |    petróleumlámpa-kolosszust is, amely az ebédlõasztal fölött lógott,
 295 8 |           felugráltak, kezet csókoltak az anyának, de õt nem vette
 296 8 |                kémlelõdve. Végre Tusi, az unokanõvére észrevette.~-
 297 8 |              mulatnak, nélküle is. Már az anyja se törõdik vele. A
 298 8 |              elragadó. Piroska azonban az egészbõl semmit sem értett.
 299 8 |               sápadt, nagy orrú hölgy, az urával, egy vörös szakállas,
 300 8 |              kézen fogta, és bevezette az ebédlõbe, ahol egy hosszú,
 301 8 |                ott ültek mind. Piroska az anya mellett kapott helyet.
 302 8 |                amit kezébe is vett, de az anya nyomban letétette vele,
 303 8 |            letétette vele, és így csak az angyalos tányérban gyönyörködhetett.
 304 8 |         csodálkozott, mert látta, hogy az ozsonnán õ eszik legtöbbet.
 305 8 |               mint ozsonna elõtt. Most az öreg urak már kurjantottak
 306 8 |               villogtak és cikáztak.~- Az a barátság, amely bennünket
 307 8 |                házhoz fûz, helyesebben az a szeretet, amely mindenkit
 308 8 |                   Piroska erõsen nézte az ordító urat.~Az apához hasonlított,
 309 8 |           erõsen nézte az ordító urat.~Az apához hasonlított, mikor
 310 8 |             nevetni kell-e vagy sírni? Az orra viszketett, szeme égett,
 311 8 |          beszéd; a vendégek felkeltek, az üvegtányérok újra úgy csörömpöltek,
 312 8 |         szobában bútorokat tologattak. Az egész egy rossz álomnak
 313 8 |          kétségbeesetten hangzott belé az urak dörmögése, a lányok
 314 9 |             NAPLÓ”-BÓL~Amikor letettem az érettségit, a többi családi
 315 9 |         beszéltek róla. Jól emlékszem, az anyám a ruhásszekrénybe,
 316 9 |           elzárta a gyerekszemek elõl. Az írója érdekes ember. Egyik
 317 9 |                következetességgel élte az életét, addig ameddig élhetett,
 318 9 |          szavát megjegyeztem magamnak. Az alakja, a színe, a fekete
 319 9 |              varázzsal hat reám, s bár az írója filozófiailag nem
 320 9 |                zavaros kéziratból csak az alábbi részleteket közlöm,
 321 9 |          világos vonalban tüntetik fel az író útját, és magyarázzák
 322 9 |              író útját, és magyarázzák az utolsó (különös és hõsi)
 323 9 |         Családomban sok öngyilkos van. Az egyik nagybátyám tavaly
 324 9 |           elgyötörten és ferdén meredt az üvegtetõre a halott szeme.
 325 9 |              ezek mind maguk dobták el az életet. És ezek mind az
 326 9 |                az életet. És ezek mind az én véreim. És ezek a sovány,
 327 9 |           mintha most is beleszólnának az életembe. Már hátra se merek
 328 9 |                akácaival, és a kis tó, az alföldi melankóliájával.
 329 9 |  melankóliájával. Gyakran sétáltam itt az anyámmal. Mindenre emlékszem.
 330 9 |          koromban, a kertbõl szaladtam az utolsó szobába, oda, ahol
 331 9 |        egyszerre kalapálni kezdett, és az üres szobák csendjébõl elõre
 332 9 |         ökrendezve lába elé roskadtam. Az apám szelíden megfogta a
 333 9 | tartóztathattam fel. Másnap ugyanabban az órában, közvetlen ebéd után
 334 9 |            miért vagyok ma alkalmatlan az életre, s ezek a sápadt,
 335 9 |              még egy vallomást teszek. Az õseim helyett is, akik nem
 336 9 |       szándékosan nem akarták ráhagyni az élõkre koporsójuk kulcsát.
 337 9 |          okvetlenül széttaposom. Éjjel az utcán bizonyosan becsengetek
 338 9 |           utcán bizonyosan becsengetek az ismeretlen kapukon. Az izgat,
 339 9 |     becsengetek az ismeretlen kapukon. Az izgat, hogy mi történik
 340 9 |              vendég szakállával együtt az életét is leborotválná.
 341 9 |                életét is leborotválná. Az utcaöntözõ, aki nem locsol
 342 9 |          feküdtek sírba enjószántukból az õseim?~Minél idõsebb leszek,
 343 9 |               annál világosabb elõttem az életük és haláluk. Az õ
 344 9 |          elõttem az életük és haláluk. Az õ kezükben nem gyilkoló
 345 9 |             tudom, mert engem is elfog az az érzés, valahányszor pisztolyommal
 346 9 |                 mert engem is elfog az az érzés, valahányszor pisztolyommal
 347 9 |                pisztolyommal babrálok. Az ujjam ráteszem a ravaszra,
 348 9 |                gondolatláncon, egészen az utolsó okig, nevetve veszed
 349 9 |               és most, hogy felemeltem az õseim szemfödõjét, ellenállhatatlan
 350 9 |                titokzatos diót, melybe az élet összes rejtélye be
 351 9 |              vagyok? Vagy elvesztettem az eszem, hogy megingok a legnagyobbszerû
 352 10|              újat kellene kieszelnünk.~Az Üllõi úti diákszobában ketten
 353 10|            kényelmesen elfértem benne. Az ajtón levõ facsomót kilöktük.
 354 10|            susogta - holnap itthagyjuk az asztalon. Ha lámpát gyújt,
 355 10|             vihar. Sütött a nap, esett az esõ, az ég, mint egy hisztérika,
 356 10|            Sütött a nap, esett az esõ, az ég, mint egy hisztérika,
 357 10|         magamat. Végül váratlanul jött az este. Kiderült. A nedves
 358 10|                   Dehogy! - hencegtem.~Az olajlámpa ott égett az asztal
 359 10|                 Az olajlámpa ott égett az asztal közepén. Minden neszre
 360 10|                   Kicsoda? - kérdeztem az idegességtõl bután.~- Bálint.
 361 10|                ordítsak, mint ott künn az õrjöngõ áprilisi szél. Hideg,
 362 10|                érdektelen és hitetlen. Az arca komoly, de olyan furcsa.
 363 10|                A szemek kissé beesnek, az orr megnyúlik, a lépések
 364 10|                 mi lesz, boldog Isten? Az órámra néztem. Tizenegy
 365 10|     vontatottan? Hátha grimaszt csinál az arcával, egy szokott csúf,
 366 10|           amibe õ már beletörõdött, de az én hitemet megrendítené,
 367 10|               rögtön elfelejteném tõle az egész életemet? Hátha odamenne
 368 10|       kettérepedne a szíve, megõszülne az ijedelemtõl. Némán és hidegen
 369 10|           Kezemben csöndesen ketyegett az óra. A félelem egyre dagadt,
 370 10|               dagadt, és éreztem, hogy az egész szobát betölti láthatatlan
 371 10|              vagy. Sejt talán valamit? Az ágy alá világít, megtapogatja
 372 10|             szekrény elé jön, próbálja az ajtaját, de az ajtó be van
 373 10|                próbálja az ajtaját, de az ajtó be van zárva, a kulcsát
 374 10|          igazán a bolondok napja.~Csak az elbújtatott gyilkos érezhet
 375 10|             amit meg se hall. Kinyitja az ajtót, az elõszobában van,
 376 10|               hall. Kinyitja az ajtót, az elõszobában van, itthagy
 377 10|                  segítség...~Visszajön az elõszobából. Gyertyát gyújt.
 378 10|                Fölfeszíti a szekrényt. Az arca sápadt. Nyugodtan,
 379 10|                úgy féltem... Én vagyok az április bolondja...~- Már
 380 10|                 mondta szelíden, azzal az angyali gyöngédséggel, amilyennel
 381 11|           hamiskártyás benyitott. Erre az anya is, a fiú is keservesen
 382 11|            felesége és a fia ráborult, az arcukat sovány testéhez
 383 11|           díványon, mint a koporsóban. Az örömünnep nedves szomorúságban
 384 11|          kisfiú még gyakran sírdogált, az anya még sápadtabb és szótlanabb
 385 11|     tapintattal bújt el a hamiskártyás az emberek szeme elõl.~Mikor
 386 11|           szeme elõl.~Mikor otthon ült az aranyat szóró petróleumlámpa
 387 11|             Este, tíz óra felé, elment az Aranysas kávéházba. Lassanként
 388 11|         Délután, mikor a fia hazajött, az iskolatáskájából a palavesszõk
 389 11|       emlékeztették valamire.~Becsukta az asztal fiókjába. Azután
 390 11|            karácsonyfát meggyújtották, az apa bort ivott és énekelt.
 391 11|                arc kiderült, leszedték az asztalt, leültek. Az anya
 392 11|         leszedték az asztalt, leültek. Az anya egy kis üvegtányért
 393 11|     csörömpölni kezdtek.~Cézár bámulta az asztalt.~- Én nem játszom -
 394 11|                és a feleségére nézett. Az asszony azonban már osztott.
 395 11|                Újra osztottak, és most az anya nyert, a nyereséget
 396 11|      megfelezte vele. De azután megint az apa nyert. Cézár már bosszankodott,
 397 11|                koronás kártyakirályok, az elkényszeredett arcú legények,
 398 11|                a feleségének.~Elõvette az összes kártyababonát. Felkelt
 399 11|                Okos arcocskája lángolt az izgalomtól, s a szája görbületében
 400 11|             pityergés. Nagyokat nyelt. Az apa köhintett, megigazította
 401 11|         szegény kis arcán elsötétedett az öröm.~Cézár szótlanul nézett
 402 11|             maga elé. Már éjfélre járt az idõ. A felesége és a gyermeke
 403 11|             egyszerre átvillant valami az agyán. Hosszú, hajlékony
 404 11|           megalázza õt, a kártya urát, az ezresek urát, egy filléres
 405 11|               uralkodott a társaságon, az egyik kártya iderepült,
 406 11|               volt. A gyerek felugrott az asztalra, a tekintete végigcikázott
 407 11|            csalsz!~Nevetni próbált, de az ereiben megfagyott a vér,
 408 11|               nem tágított. Még mindig az asztalon tombolt, arca ragyogott
 409 11|             diadaltól, megvetõen nézte az apját, a bankot kifordította
 410 11|           apját, a bankot kifordította az asztalra, az apró kis pénzeket
 411 11|              kifordította az asztalra, az apró kis pénzeket dühösen
 412 11|                marokra valót odadobott az ablaküvegre.~- Csalsz!~Cézár
 413 11|          sötéten - álomba sírta magát. Az apa pedig nem feküdt le.
 414 11|           pedig nem feküdt le. Megitta az összes bort, a részegségtõl
 415 11|             le-föl, hajnalig álldogált az ablak elõtt, és nézte a
 416 12|            VÖRÖS SZÉK~Mikor haldoklott az öcsém, a szobánk egészen
 417 12|             beteg szemét ne zavarja, s az orvos rendeletére még a
 418 12|               volt, mint a tábori ágy, az óra, az asztal, vagy a nagy
 419 12|             mint a tábori ágy, az óra, az asztal, vagy a nagy pohárszék,
 420 12|            második napján öcsém felült az ágyában, és különös, vékony
 421 12|                mikor elõször hallottam az õ megváltozott, reszketõ,
 422 12|          reszketõ, delíriumos hangját. Az udvart hó borította. Éles,
 423 12|                tekintettünk. A szemei, az õ okos, szép kék szemei
 424 12|               kezdve vissza sem nyerte az eszméletét. Az elsõ órák
 425 12|              sem nyerte az eszméletét. Az elsõ órák borzalmasak voltak.
 426 12|          késõbb azonban már bor került az asztalra, nyugodtan beszélgettünk,
 427 12|             haját. Ilyenkor sírt. Ezek az élettelen és nyugalmasan
 428 12|                zugaiból, a szekrények, az asztalok, a székek mögül
 429 12|       ábrándokkal telt meg. Közeledett az éjszaka. Türelmetlenül,
 430 12|             szobába:~- Irtózatos.~- Mi az? - kérdeztem elsápadva.~
 431 12|               és fülledt orvosságszag. Az öcsém az ágyon felkönyökölve
 432 12|         fülledt orvosságszag. Az öcsém az ágyon felkönyökölve fantáziált.
 433 12|          kezdte a fejét, és visszadõlt az ágyra. De alig nyugodott
 434 12|           minden lázrém, itt küzdöttek az irtózatos ködóriások, és
 435 12|               már reggel róla beszélt. Az orvos csodálkozva rázta
 436 12|           kereste. Ismét odaállítottuk az ágya elé, s õ szerelmes
 437 12|                Nem tudtuk, hogy miért. Az anyám járkált fel s alá
 438 12|             Csapzottan érkeztünk haza. Az ajtóban egy cseléd vizestálat
 439 12|      átöltözködjek. Rendetlenség volt. Az összevissza hányt bútoroktól
 440 12|            alig találtam meg a mosdót. Az asztalok, tükrök, feldúlt
 441 12|              és én nem ismertem igazán az öcsémet? Vagy a láz õrülete
 442 13|           árnyék. Valakit vártunk ezen az estén. Egy vendéget hívtunk
 443 13|         ezüstzáport ontott.~- Szeretem az éjet - szóltam halkan, alig
 444 13|               sötétséget és a csendet. Az ember lecsavarja a lámpát,
 445 13|            egészen másoknak tetszenek. Az illatok oly különösek, és
 446 13|             felénk. Álmodunk. Szeretem az álmokat ódon szobákban,
 447 13|               fantáziámat; s nekivágok az éjszakának. Akar-e követni
 448 13|              tompa és lassú. Úgy illik az éjszaka kékesfehér színéhez.
 449 13|              ez a halvány asszony volt az elsõ, legnagyobb, egyetlen
 450 13|                szemével kacérkodott le az én tíz évemre. Ma is elsápadok,
 451 13|               is olyan gyönge. Ez volt az elsõ asszony, akit meghódítottam
 452 13|           kiszabadulhat, ha akar. Azon az olajfaillatos délutánon
 453 13|                 A szemek mindenhatóak. Az ember, ha kiveszik a szemét,
 454 13|                a tücskök cirpelésétõl, az éjszaka ezer hullámzó árnyékától,
 455 13|        beszédet -, sokkal jobban, mint az embereket, mert mondhatatlan
 456 13|             csókolták volna egymást... Az arcuk sápadt és boldog volt,
 457 13|            sápadt és boldog volt, mint az alvóké. Aludtak.~- A szerelem
 458 13|                a mezõket, és felcsapva az égre kioltja a csillagokat
 459 13|           hiszem, én is elalszom, mint az idefehérlõ kép a falon.~-
 460 13|         bölcsõt látok és egy koporsót. Az élet egy pillanatra szétlebbentette
 461 13|           függönyeit.~- Milyen szomorú az arca. Mintha egy halott
 462 13|                aki sápadt a vágytól és az éjszakától. Egy szerelmes
 463 13|            forró kézzel. Most suhan be az ajtón, és fejünkre teszi
 464 13|               közénk szelíden és búsan az üres székre. Ó, jaj, hogy
 465 13|              szavainkban, kicsoda volt az ismeretlen vendég! Ó, jaj,
 466 13|                édes-szomorúan nevetgél az éjszakában?~- Hallom...
 467 14|          világos, vizes ibolyakék volt az ég. A fák pedig fehérek,
 468 14|               Öt óra felé már sötétült az ég, és a sötétkék kemény
 469 14|            bátor árnyalatát lehelte rá az alkonyat. Nedves szelek
 470 14|             virágos áprilisban. Azután az utolsó sárga aranypatina
 471 14|                aranypatina is elfakult az ablaktáblákon. Vele együtt
 472 14|            tavaszt köszöntve ujjongtak az új élet ígéretének.~Ekkor
 473 14|             egész testem odamerevedett az ablakdeszkához. Azzal eltûnt.~
 474 14|                 Este hét óra felé járt az idõ, de az ég még mindig
 475 14|               óra felé járt az idõ, de az ég még mindig kék volt,
 476 14|                nyugtalanság hullámzott az arcán. A szívemben pedig
 477 14|         titokzatos fájdalmat temettem.~Az utcasarkon toppant elém,
 478 14|             rád hónapokig. Ha zuhogott az ólmos esõ, nem jutott eszembe,
 479 14|             Azután nehéz beteg lettem. Az orvosok délre küldtek, és
 480 14|                mint régen - elérhessem az õ meleg, vezetõ kezét. A
 481 14|                idegenszerûnek tetszett az egész, hagytam, hadd történjék,
 482 14|               gyerekkoromban hallottam az udvarról. Olyan szépen,
 483 14|             Sohasem láttam ily nagynak az õ õsz, daliás, magyar alakját.~
 484 14|                daliás, magyar alakját.~Az este egyszerre suhant el.
 485 14|       cukorkákkal kiraktam a szõnyegen az újság címét. De lassan-lassan
 486 14|     fürdõhelyre. A lámpa sötéten égett az asztalon, és künn is éjszaka
 487 14|           Valamit dünnyögött. Megnézte az óráját, és készülõdött.~-
 488 14|              fülem a melléhez szorult.~Az õ szíve nem vert...~Mi lesz
 489 14|    meggyógyultam. Tagjaimba visszatért az élet. Az arcom piros.~Nagyapó
 490 14|          Tagjaimba visszatért az élet. Az arcom piros.~Nagyapó azóta
 491 15|                                        AZ ÓRÁS~Csak a szememet kell
 492 15|           sötét csigalépcsõn, és mikor az ötödik emeletre érek, becsengetek
 493 15|               ágyat, a régi faliórát s az öreg, francia almáriumokat.
 494 15|            porozta volna be még jobban az idõ szállingó, finom hajporával.
 495 15|               is úgy áll elõttem, mint az agg Mesemondás. Ha tízet
 496 15|        szobában a vén zenélõóra, kopog az ajtómon, és bejõ hozzám.
 497 15|             porcelánok közt, vizet hoz az üvegbe, s azután félénken
 498 15|           szóból, és sohasem fárad el. Az anyjától, a nagyanyjától
 499 15|         csodálkozó emberek kezén, mint az aranypénznek. Minél jobban
 500 15|       koptatják, annál fényesebb lesz. Az apró ezüstkanalakon kék