1-500 | 501-1000 | 1001-1485
Fejezet
501 15| csorran a teába. Fehér künn az éjszaka, fehér a szobám,
502 15| asszonya pedig egyre regél, bár az óramutató már az egyes felé
503 15| regél, bár az óramutató már az egyes felé siet. Ma újra
504 15| valóság, s hol kezdõdik az álom.~Az agg toronyórásról
505 15| s hol kezdõdik az álom.~Az agg toronyórásról szól a
506 15| hogy õ szerkesztette meg az elsõ toronyórát. A francia
507 15| középkori Párizs sokat beszélt az agg emberrõl. Valahányszor
508 15| mûvelhet éjjel-nappal ez az agg világgyûlölõ, aki közülök
509 15| odamenekült a kék égbe, az Isten szomszédságába.~Henri
510 15| hangosan és boldogan lármáztak az órák, akárcsak élõlények
511 15| ketyegése, más a képe, a fogása. Az apró órácskák halkan és
512 15| Csak a szíve vert. Csak az órák ketyegtek. Neki ilyenkor
513 15| és szorgalmasan mutatta az idõt. Két kötélen lengõ
514 15| Párizs nyugodtan igazodott az öreg toronyóra után. Mikor
515 15| zengõ szóval kiabálta szét az idõt, a körutakon hazaballagók,
516 15| szerették volna meglátogatni az agg mestert, de õ minden
517 15| emberei elõtt sem nyílt ki az ajtaja. A plébánossal is
518 15| sorfalat állottak Henri elõtt. Az öreg hosszú lépésekkel,
519 15| szemét nézd. Olyan kék, mint az ég. Azt mondják, azért ilyen,
520 15| ilyen, mert közel lakik az éghez...~- Azt mondják,
521 15| Egyedül, magányosan élt, az órák altatták el, s az órák
522 15| az órák altatták el, s az órák keltették föl. Tíz
523 15| szemei még mindig azzal az acélos kékséggel fénylettek,
524 15| Elfáradt. Elõször érezte az öregséget, amint lassan
525 15| haját, kacagva odafordult az agg emberhez, s elkérte
526 15| Látod - magyarázta neki az öreg -, ez az óra olyan,
527 15| magyarázta neki az öreg -, ez az óra olyan, mint egy kis
528 15| ujjacskáival kikotorta a fiókból az eltört lemezeket, számlapokat,
529 15| le a szédületes kékségbe, az ébredõ házak, zsendülõ erdõk
530 15| ne menj még... Hallgasd az órák zenéjét... Maradj itt
531 15| naponta meglátogatta Henrit. Az öreg azonban egyre roskatagabb
532 15| nála, ajtaja zárva maradt.~Az õ pompás, csodálatos mestermûvei
533 15| kalimpálva, rendetlenül verte az órákat. Bomlottan, zörögve
534 15| volt senki se, aki fölhúzza az órákat. Éjjel, mikor álmaiból
535 15| lázban beszéltek volna. Az öreg toronyóra sebbel-lobbal
536 15| pihegve egymás után álltak meg az órák.~Egy reggel aztán megállt
537 15| mint lassúdik vele együtt az óra járása is, melyben egész
538 15| haltak meg mind a ketten.~Az óra is, és az ember is.~
539 15| a ketten.~Az óra is, és az ember is.~1909~ ~
540 16| szerkesztõ hátrált, tovább ment.~Az öreg ott állt az egyik terem
541 16| tovább ment.~Az öreg ott állt az egyik terem közepén, és
542 16| akarnak, õk riasztják fel az alvókat, ha lábujjhegyen
543 16| adja át a régi köteteket. Az öreg az elõszobába surrant,
544 16| régi köteteket. Az öreg az elõszobába surrant, csöndesen
545 16| Különös ember. Izzadt kezén az évek piszka sárrá változott.
546 16| vacsorázni. De hogy visszajöttem, az én öregem még mindig ottan
547 16| lábait. Most már érdekelt az öreg. Mit akarhat avval
548 16| nem is itt jelent meg. ~Az öreg mosolygott.~- Dehogynem.
549 16| Akkor húszéves voltam.~Az ajtó újra kinyílt, és most
550 16| szagát, a viták visszhangját, az átélt gondolatok, harcok
551 16| pedig egyszerre kiszállt az álom, hirtelen elhatározás
552 16| hirtelen elhatározás szegzett az íróasztal mellé, hogy végzete
553 16| összeszorított szájjal, az erõfeszítés végsõ ájulatában
554 16| egész magamévá tegyem az õ titokzatos, kusza ügyét.~-
555 16| kezét. - Mit adnék érte. Az életemet is odaadnám. Ilyen
556 16| kutatom. Most idejöttem. Ez az utolsó állomás. Itt kell
557 16| De mirõl szólt a tárca?~Az öreg két nagy ívet írt a
558 16| hihetetlen vakbuzgalommal, az õrült lihegésével kerestük
559 16| életét, azt, ami még értékes, az utolsó rongyot, az utolsó
560 16| értékes, az utolsó rongyot, az utolsó hazugságot. Siettünk.
561 16| Nyoma se volt a novellának.~Az öregre pillantottam. Szepegve,
562 16| csendesen. - Majd holnap.~Az öreg azonban meg se moccant.~-
563 16| Finoman, csendesen mesélt az öreg.~- A kékszemû mindent
564 16| látott. Kék volt elõtte az éjjel, a nap, az erdõ, minden.
565 16| elõtte az éjjel, a nap, az erdõ, minden. Kéknek látta
566 16| ültek és sírtak. Lelkük, az õ picike, törékeny üveglelkecskéjük
567 16| gyöngyvirágok között haltak meg.~Az öreg lassanként tûzbe jött.
568 16| kacsintás parfümje volt az arcának, édes vanília illat,
569 16| unná fejét, szép szemeit és az életet.~Kissé összeborzongtam.
570 16| Kissé összeborzongtam. Ez az ember nem tudja, mit beszél.
571 16| fekszik mindenkire, úgyhogy az ébrenlevõk se mernek zajt
572 16| beszélnek, mintha igyekeznének az alvókhoz hasonlítani. Megtöröltem
573 16| mesét most gondolta ki.~Az öreg fölrettent, tágra nyílt
574 16| tiltakozott. Leült egy székre, az íróasztal mellé, és szomorúan
575 16| ostoba éveit, és a tárcát, az egyetlen szép álmát, amit
576 16| amit sohasem írt meg.~Feje az íróasztalra bukott.~Könnyei
577 16| bukott.~Könnyei odapotyogtak az itatósra, az antracéntinta
578 16| odapotyogtak az itatósra, az antracéntinta friss foltjai
579 16| antracéntinta friss foltjai mellé.~Az itatós felitta.~1910~ ~
580 17| talán maga is alig hallotta. Az a hang fátyolos és fáradt
581 17| szabadba.~- Menjünk innen.~Az ember követett. Bizonytalanul,
582 17| Már tíz éve tart ez.~Az ismeretlen megállott, s
583 17| rendelt, s egymás után szívta az erõs, olasz virzsíniákat.
584 17| magyarázgatnám. Egy este az embernek egyszerûen kedve
585 17| kedve kerekedik felülni az elsõ gyorsvonatra, s menni,
586 17| szakítottam félbe:~- Értem.~Az ismeretlen mélyet szippantott,
587 17| szippantott, és fölragyogott az arca:~- Érti? Akkor megértette
588 17| Érti? Akkor megértette az életemet is. A többiek nevetnek
589 17| szótlanul ábrándozott:~- Azon az estén láttam elõször a tengert.
590 17| Akkor már derengett bennem az a babonás érzés, ami késõbb
591 17| érzés, ami késõbb kettévágta az életemet. Hogy kinyúlok
592 17| szemmel néztem a várost. Az embereket is mind ismertem.
593 17| Másnap nem tudtam fölkelni az ágyamból. Harmadnap sem.
594 17| Negyednap sem. Itt maradtam.~Az ismeretlen szemembe nézett,
595 17| hasonlít hozzám? Alatta az ingó tenger, feje fölött
596 18| A BÉCSI ASSZONY~1~Ó az édes! Ó az édes bécsi asszony.
597 18| BÉCSI ASSZONY~1~Ó az édes! Ó az édes bécsi asszony. Ott
598 18| nevetséges, kislányos és csábító, az arca is majdnem cukros és
599 18| polgári szépségéhez tartoznak.~Az asszonyt egy fiatalember
600 18| tüzes szemével bûvölte az asszonyt.~A Rákóczi térnél
601 18| magában:~- Családanya.~Késõbb az asszony türelmetlenkedni
602 18| szabadulni, de nem tudott. Ekkor az Andrássy útnál voltak. Ábel
603 18| érzésében ezt mondta magában:~- Az enyém.~Mind a ketten leszálltak.
604 18| Mind a ketten leszálltak. Az asszony csöndesen ment tovább
605 18| Ábel halkan beszélt neki, s az asszony nézte a cipõje orrát.~
606 18| mikor fölkeresett lakásomon. Az ügy, úgy látszik, megviselte.
607 18| fekete nõket látok. Ezek az egészségesek, a jóétvágyúak,
608 18| csak õk értenek a csókhoz, az elfinomult csók mûvészetéhez,
609 18| megbízható, a házmester jómodorú, az egész házban mindössze én
610 18| laktam meg egy család, mely az év felét külföldön töltötte.~-
611 18| sokat szenvedtem eddig. Az asszonyra nagyon féltékenykednek.
612 18| férje, természetesen. De az minden szerdán elutazik.
613 18| függönyöket, kinyitottam az erkélyre vezetõ ajtót, ahonnan
614 18| odatettem támlájára, mintegy az ismeretlen fej alá. A vázába
615 18| egy arany cigarettahüvely, az én cigarettám. A likõrös
616 18| közelségben, két pohárka. Az egyik majdnem tele van.
617 18| nyelvecske. Biztosan ebbõl ivott az asszony. A másiknak csak
618 18| asszony. A másiknak csak az alján van még néhány csepp.~
619 18| nem szólt, sem én.~Késõbb az ügyet egészen elfeledtem.
620 18| Idõközben elfogytak likõrjeim. Az egyiptomi cigarettaskatulyák
621 18| régen szakítottam. Nézd, ez az új...~Kivett egy arcképet,
622 18| szép volt, vagy tényleg az új? Nem értettem.~4~Annyival
623 18| fülledten, cukrosan lebegett az asszony ismerõs illatszere.
624 18| is turkáltak. Egy napon az asztalomon kinyitva találtam
625 18| közönséges, bohózatos fogást! Az asszony, ki nem ismer engem,
626 18| lefátyolozva. Kétségtelenül ez az a nõ. Aztán kiugrott a férfi.
627 18| világosan láttam a helyzetet. Az asszony hol az egyiket,
628 18| helyzetet. Az asszony hol az egyiket, hol a másikat hozza
629 18| most már a lépcsõházban.~Az asszony pont hétkor érkezett.
630 18| lakásomig. A nõ kinyitotta az ajtót. A lovag fütyörészve
631 18| múlva megjelent a lovag. Az asszony nélkül. Õ tehát
632 18| gyertya világánál fésülködött az asszony. A félhomályból
633 18| gurult.~Sietve fölemeltem.~Az asszony elmosolyogta magát.
634 19| ÖREGURAK~1~- Kiadó szoba?~Az öregasszony bólintott, és
635 19| bólintott, és kinyitotta az ajtót.~- Tessék besétálni.~
636 19| különös öregecske állt az ajtó elõtt. Mózes és Dániel.~
637 19| keltette fel bennünk. Ez volt az. A padlásablakokban rongyfigurák
638 19| falszekrények, a nagy asztal, az ágyak. Az almáriumon befõttek -
639 19| a nagy asztal, az ágyak. Az almáriumon befõttek - piros
640 19| nem tudtak szóhoz jutni.~Az asszony megigazította pápaszemét,
641 19| kopasz, és rögtön letette az elsõ havi bért. - Vidékrõl
642 19| beszédük.~- Láttad?~- Igen. Ez az.~- A mi kedves szobánk.~-
643 19| lámpaernyõ.~- A függöny.~- Az óra.~- A kötés az asztalon.~-
644 19| függöny.~- Az óra.~- A kötés az asztalon.~- Minden, minden.~
645 19| fiatal lépésekkel mentek az aszfalton. Csak ez hiányzott
646 19| tervükhöz. A két öreg úr, az elsavanyodott filozófus
647 19| harminc év után otthagyják az unalmas, vidéki fészket,
648 19| járatlan, lelkesen beszélt:~- Az élet, a fiatalság nem annyira
649 19| akik szomorúan bódorognak az emberek között, s próbálják
650 19| próbálják emlékezetükbe idézni az utcák és a körutak szeszélyes
651 19| szivarhamuval rajzolt ki az abroszra. Bizalmatlanul
652 19| abroszra. Bizalmatlanul nézett az emberekre. Nagyon félt,
653 19| mint a gyilkosokra. Ez az érzése már megvolt réges-régen,
654 19| hogy megfiatalodott. Ezeken az utcákon öröm és életkedv
655 19| szívesen köszöntenek jó estét az õ fakó és halott hangjukon.
656 19| Mózesnek zúgott a feje az örömtõl. Azt hitte, hogy
657 19| hitte, hogy visszacsavarták az idõ kerekét, s a múltból
658 19| csak azért, hogy másokban az élet folytonosságának a
659 19| Már nem volt idegen. Ezek az emberek befogadták, mint
660 19| akárcsak a Marié. A szeme is. Az orra is. Csodálatos.~Mind
661 19| meggypálinkát ivott, és az asztal tetején táncolt.
662 19| lány Marihoz hasonlított.~Az emlékek minden fában és
663 19| Akárhova léptek, megelevenült az aszfalt, és zenélni kezdett,
664 19| Vajon most is õ lakik-e itt? Az ablakokat mindig nyitva
665 19| kabátjukat, és kinyitotta az ajtót.~Ettõl a sikertõl
666 19| ily tájékozatlanok voltak. Az életben azonban sokat kell
667 19| emberek, kik kizsákmányolják az utasokat, és hacsak lehet,
668 19| peronra.~Mózes szerette nézni az érkezõ vonatokat, az utasokat,
669 19| nézni az érkezõ vonatokat, az utasokat, kik idegen nyelveken
670 19| nyelveken beszéltek, szeretett az álmos és tétova sürgés-forgásban
671 19| bús idegennek lássák, akit az élet hazátlanul ide-oda
672 19| estefelé. Milyen nagyszerû ez az üvegkupola. Ez a kagyló,
673 19| hogy nem érti. A filozófia az, amit nem lehet megérteni.~
674 19| a dohányfüsttõl. Nézték az éjszakát és a holdat, mely
675 19| vidékiesen lógott egy kerítésen, az eperfák lombjai között,
676 19| ingben. Búsan ténfergett az udvarban. Azután bejött
677 19| Másutt bizonyára szebb az élet. A hold is olyan közeli
678 19| fel, épp így gyötrõdött az utazás izgalmában. Tervek
679 19| izgalmában. Tervek zsibongtak az agyvelejében. Errõl gondolkozott,
680 19| hold még mindig ott állt az égen. Most valami fájdalmas
681 19| kocsi. Valaki megkopogtatta az ablakát.~- Készen vagy?~
682 19| Készen vagy?~Dániel állt az utcán, és várt a kocsira,
683 19| csomagjait, s felült a kocsiba.~Az utazás mindjárt csalódást
684 19| velük ezen a hajnalon, s az életük kizökken az útjából,
685 19| hajnalon, s az életük kizökken az útjából, és senki sem igazíthatja
686 19| aludtak a párnákra dõlve az elfüggönyözött lámpa s a
687 19| a köd savanyú illata s az ülések meleg bõrszaga orrukba
688 19| émelygett. Fülük pirosra gyúlt az izgalomtól. Olyanforma érzésük
689 19| menthetetlen. Megnézték az órájukat. Hat óra volt.
690 19| céltalannak és sivárnak tetszett az életük. Kisiklott lábuk
691 19| virrasztástól részegen néztek ki az ablakon, és lesték a diadalmas
692 19| örült, hogy még mindig jó. Az asztalon két tejesüveg fehérlett.
693 19| pedig gyertyával a kezében az ágy alá nézett, és megtapogatta
694 19| Mind a ketten gondolkoztak. Az óra éjfélt ütött.~Mózes
695 19| Mózes, és elfújta a gyufát.~Az alvó száján kedvesen és
696 19| keltõórát pont hatra. De mikor az óra rázendítette az ébresztõt,
697 19| mikor az óra rázendítette az ébresztõt, egyik se kelt
698 19| kövei a múltra intettek. De az udvar közepén a vörös márványkút,
699 19| csodálkozott volna, ha kilépve az udvarra, találkozik egy
700 19| és nyurga doktorral, aki az okulárén keresztül sandít
701 19| Szótalanul öltözködtek fel. Az elsõ nap nem sikerült. Ezt
702 19| mosdókancsóban. Bolondul táncolt az ablaktól az ágyig vonuló
703 19| Bolondul táncolt az ablaktól az ágyig vonuló poroszlop.
704 19| poroszlop. Csillogtak a poharak, az üvegek, a gyertyatartók
705 19| érzésükkel és lelkükkel az egész szobát. Egy katonatiszt
706 19| permetezett be mindent. Az új bambusznád arcképtartó
707 19| gyógyszerésztan-hallgató, kinek az arcképét hûen össze lehetett
708 19| össze lehetett állítani az otthagyott markáns és egyéni
709 19| változott. Aztán kinyitották az ablakszekrényeket. Mózes
710 19| szegfûszeg cseppeket adott. Az orvosság azonban szétlocsolódott
711 19| minden, ez a szag uralkodott az elõszobában, a folyosón,
712 19| Bódító, iszonyú mámor szállt az agyvelejükre. Ugráltak.
713 19| perdültek, körültáncolták az asztalt, s azután lepipiskéltek
714 19| Elfeledkeztek mindenrõl. Nem érezték az éhséget sem, és nem vették
715 19| és nem vették észre, hogy az ebédidõt elszalasztották.
716 19| visszajöttek. Estefelé kinyitották az ablakokat, s bámulták az
717 19| az ablakokat, s bámulták az udvar életét, a fiatal cselédeket,
718 19| és diákokkal enyelegnek az emeleti ablakokból. Mikor
719 19| besötétedett, csendesebb lett az udvar. A ház különbözõ szárnyain
720 19| és komor diák játszotta. Az ábrándozás és fáradtság
721 19| zûrzavarban a fiatalság, az örök fiatalság dala.~- Hallod? -
722 19| mint amilyen akkor lógott az ablakukon. Mindjárt felakasztották.
723 19| hétig fásultan feküdtek az ágyon.~- A nõ hiányzik -
724 19| szerezniök.~Másnap este kiálltak az utcára, estefelé, mikor
725 19| Dániel. - Te vén kujon.~Ezen az estén azonban Mózes ragyogó
726 19| Gyászos tapasztalatai voltak. Az ember izzad, fuldoklik a
727 19| irányba viszik. Azután fõleg az élelmezési rendszer tökéletlen.
728 19| nõ köszönt és leült. Ez az a kis budapesti leány, aki
729 19| Zavarba jött a zavarától. Az ujja hegyével csippentette
730 19| Dániel szívdobogást kapott az izgalomtól. A meggypálinka
731 19| Mind a kettõnek ugyanaz az érzése volt. Hogy itt valami
732 19| meggypálinka talán.~- Lehet, hogy az... Különben ma mindent meghamisítanak...~-
733 19| azért végez magával, mert az idén megint egy évvel idõsebb
734 19| meggondoljuk, szamárságot csinált. Az orvosok azt mondták, hogy
735 19| azonban már felpezsdült az élet. Felpezsdül a kedv,
736 19| melyeket oly jól ismernek az öreg emberek. Kibújnak a
737 19| kislányt.~Mózesnek kiderült az arca, és ragyogott egy napernyõ
738 19| Késõbb, ha minden jó van, s az ember érzi lába alatt a
739 19| alatt a földet, fölötte az eget, már majdnem kellemes
740 19| Csak haza ne kellene menni. Az otthon újabban ellenszenves.
741 19| otthon újabban ellenszenves. Az emeletek magasak, a folyosó
742 19| magasak, a folyosó szûk, az ablakok nem jól záródnak.
743 19| mindenüvé. Aszfaltozzák az utcát. A járda irtózatosan
744 19| sebeknek tetszenek. Aztán az egész szoba kámforszagú.
745 19| biztosan Mózes fekete szemüvege az oka. A második emeleten
746 19| Ilyenkor futni kezdtek ezek az õrült keresõk. Ilyenkor
747 19| Künn csöpörögni kezdett az esõ. A gázlángokat meggyújtották.
748 19| festett, mint ahogy képzelték.~Az esõ nekifeküdt a Dunának.~
749 19| Nagysokára jött a pincér, hogy az asztalról eltakarítsa a
750 19| kések erõsen csörömpöltek az elhagyott teremben.~A tányérok
751 19| mind a ketten, és nézték az õszi esõt.~A szürke fényben
752 19| mintha két halott ülne az asztalnál, fáradtan és szomorúan.~
753 19| nézte õket.~Úgy látta, hogy az egyik egy hosszú-hosszú
754 19| gallérját, és továbbsietett az esõben.~10~Mózes ezen a
755 19| várt.~A háziaknak feltûnt az idegen. Egymás után nyíltak
756 19| idegen. Egymás után nyíltak az ablakok, és kíváncsi fejek
757 19| és órák óta nem moccan. Az ablakot már többször kinyitotta
758 19| tágított.~Egyszerre csak az utcán termett a haragos
759 19| haragos úr. Ingujjban volt. Az arca piros volt a vasárnapi
760 19| keresem e téglák alatt, az én édes, szép fiatalságomat.
761 19| eljövünk messze földekrõl az emlékekért, a színekért,
762 19| így a kezembõl. Nézze meg az arcomat. Akárcsak az én
763 19| meg az arcomat. Akárcsak az én húszéves testem indult
764 19| aki csak így gondolkozik, az emberiség összes fájdalma
765 19| összes fájdalma nevében az átkomat és a megvetésemet.”~
766 19| fényben úszott a szoba. Az ablakokon hideg levegõ áramlott.
767 19| lehet.~A szél megkocogtatta az ablakot:~- Nem lehet.~Az
768 19| az ablakot:~- Nem lehet.~Az õsz is beszólt:~- Nem lehet.~
769 19| barátjához fordult. Odaült az ágy szélére, és megsimogatta
770 19| sohase szerette így ezt az öreg, öreg fiút, mint most.~-
771 19| nekünk való ez a szoba?~Az öreg ránézett és bólintott.~-
772 19| magas.~- Nehéz fûteni.~- Az ablakok rosszul záródnak.~-
773 19| megyünk.~Dániel felkelt az ágyból. A változásra még
774 19| csodálkozva nézte a kulcslyukon az éji készülõdést. Még egynéhány
775 19| lassan átölelte tekintetével az egész várost, az egyetemet,
776 19| tekintetével az egész várost, az egyetemet, a kerteket, a
777 20| reggelt kívánok a kertben az én édes kis virágaimnak.
778 20| konyhába megyek. Így telik az életem...”~Félbeszakította
779 20| életem...”~Félbeszakította az írást. Újra elolvasta a
780 20| hiányzott volna belõle. Az ismeretlen tisztelõ arra
781 20| tisztelõ arra is kíváncsi, minõ az arca, a haja, a szeme, sõt
782 20| nézett maga elé. Felkönyökölt az asztalra. Megint írni kezdett.~„...
783 20| Hasonlót a szédülethez és az ájuláshoz. Találkozott az
784 20| az ájuláshoz. Találkozott az utcákon szemtelen és vidám
785 20| akik karonfogva robogtak az aszfalton, és minden nõre
786 20| erdélyi városkában éppen az õ apróhirdetését böngészte
787 20| ki a sok közül. Ott volt az asztalon az õ levele is.
788 20| közül. Ott volt az asztalon az õ levele is. Kacskaringós
789 20| ha így hirtelen megszakad az ismeretség, és többet soha,
790 20| posta levelet.~Újra leült az asztalhoz. Most már nyugodtan
791 20| most is üdén ragyogott. Ezt az arcképet sokszor órákig
792 20| amely ittmaradt tõle, de ez az emlék az évektõl és a bánattól
793 20| ittmaradt tõle, de ez az emlék az évektõl és a bánattól megszépült,
794 20| bánattól megszépült, és az arc sápadt lett, a kezek
795 20| a túlvilág ablakából.~Ha az ódon szekrényt kinyitotta,
796 20| sóvárogva nézte a vonásait, az õ vonásait, a haját, a saját
797 20| a saját haját, a száját, az õ száját, amely az övé volt
798 20| száját, az õ száját, amely az övé volt és mégis gyenge,
799 20| betelt a hûvösséggel és az illattal, légies lázzal
800 20| üvegcsontjait, és integet az ittmaradóknak, hogy nemsokára
801 20| feltette a kalapját. Kiment az utcára.~„Mégsem” - gondolta
802 20| utálata és förtelme. Ez az arckép most lázakat kelt
803 20| Mindegy. Ez mind neki szól. Az arckép úgyis céltalanul
804 20| tespedt a szekrényben, távol az élettõl, molyok és szakadós
805 20| hogy egyszerre belenyúl az életbe, az arca kiszínesedik,
806 20| egyszerre belenyúl az életbe, az arca kiszínesedik, és a
807 20| föltámad.~Dobogó szívvel állt az utcán.~Egyszerre csak nagy
808 20| halott leány arcképe még az éjjel elutazott az erdélyi
809 20| arcképe még az éjjel elutazott az erdélyi városkába.~2~Bella
810 20| féktelen és buja szerelem az õ szegény testén keresztül
811 20| leveleket. Majdnem megpörkölték az ujjait. Aztán, mikor a párnája
812 20| félt, hogy lángba borítják az ágyát, az ingét, a haját,
813 20| lángba borítják az ágyát, az ingét, a haját, s reggel
814 20| szobába. Hisz õ maga levelez.~Az anyja siránkozva fogadta.~-
815 20| Albertet nem láttad?~- Nem.~Az özvegy tanítónét mindig
816 20| tanítónét mindig elfogta az idegesség, mikor eljött
817 20| idegesség, mikor eljött az este, s szerette maga köré
818 20| gyermekét. Féltette õket az estétõl. A szerelemrõl a
819 20| régi szerelmét siratta. Az anya is sírt. A gyermekeit
820 20| Ezt a gyûlöletet bevitték az õ szürke, tisztes és hideg
821 20| szomorú örömmel futotta végig. Az öröme nem volt akkora, mint
822 20| boldogok.~Bella arca ragyogott az örömtõl.~Mély délutánokon
823 20| megismeri, és egy szót se szól az arcképrõl. Karját dereka
824 20| A lélek a fõ. És a szív.~Az öccse sötét szemmel nézte
825 20| szájukra fagyott. Albert lesett az alkalomra, hogy rajtakapja.
826 20| bírt szólni a szégyentõl, az utálattól és a megvetéstõl.
827 20| és a megvetéstõl. Nézte az öccse arcát. Fehéren álltak
828 20| éreztek valaha. A nõ szemében az öccse volt a férfi, és a
829 20| némán tusakodtak. Eltorzult az arcuk. Szemük kitágult.
830 20| haldokló bús szemével nézte az éjféli jelenetet:~- Az apátok
831 20| nézte az éjféli jelenetet:~- Az apátok mindig mondta...
832 20| kishivatalnoknak, hogy küldje vissza az arcképet.~Az arckép megviselten
833 20| küldje vissza az arcképet.~Az arckép megviselten érkezett
834 20| poros, szeles nyári éj, az éjszaka minden szenzációja
835 20| hogy sötét reggel van. Az égen messze, nagyon messze
836 20| fogni õket. Bella nézte az éjet, és nyugodtan és szomorúan
837 20| szomorúan úgy érezte, hogy ez az utolsó. A többi már szürkeség
838 21| erõvel ragyogott rá. Ebben az ezüst folyadékban boldogan
839 21| gyakran gondoltam, hogy ez az esti láng teszi õt meddõvé
840 21| mosolyogni kezdett, a hold pedig az örömtõl, a láztól egész
841 21| Lázasan vártam a folytatást. Az apró leánynak minden roppant
842 21| zsolozsmaszerû csendjében vert az õ kis szíve. A békés idillen,
843 21| félreverték a harangokat, s künn az utcán trombitálva, lobogó
844 21| csókunkat bámulta, kivitettem az elõszobába, a nehéz bársonyfüggönyöket
845 21| érkezett, otthonosan leült az ágyra, és a kályhába meredt.~-
846 21| köhögött, fészkelõdött az ágyon, és aztán elpityeredett.
847 21| tudott mást mondani. Csak ezt az egy szót tudta. Mint ahogy
848 21| a világ. Mit tegyek? Ez az ártatlan és szokott szó,
849 21| Ahová tekintettem, mindenütt az õ nyoma. Egy párna a pamlagon,
850 21| tõle való, a szivartárcám az õ emléke, a zsebkendõimbe,
851 21| emléke, a zsebkendõimbe, az ingeimbe õ varrta bele a
852 21| cérnaszál-háló. Mosolyogva gondoltam az õ igénytelen fejére és a
853 21| ellustuljon és elvessze az ábrándosságát.~- Egyél! -
854 21| fojtogatta a torkom a dühtõl, az unalomtól, a kudarc mérgétõl.
855 21| lehet lerázni a nyakamról. Az ajtót az orra elõtt csaptam
856 21| lerázni a nyakamról. Az ajtót az orra elõtt csaptam be. Leveleit
857 21| volt. Csendesen szívtam el az esti szivarom, teáztam,
858 21| Mindegyiken csak egy szó. Az õ vallomása, az õ kezeírása.
859 21| egy szó. Az õ vallomása, az õ kezeírása. Újra a nyomomon
860 21| van.~Szívdobogva mentem ki az utcára. A fal mellett jártam,
861 21| felbukkant kevélyen, kaffogva az indulattól, mint egy eb,
862 21| régi birodalmát, és leül az aranyos trónszékbe. Körülötte
863 21| Körülötte resten feküdt az egész természet. Átkozódni
864 21| logikámat, a ravaszságomat, az egész férfi mivoltomat,
865 21| szomorú nap emlékét, s az élete örömét beolvasztva
866 22| melyeken még ott lehetett az anyja csókja, vagy más valakinek
867 22| feketekávét érezte talán, s az ajka széle fanyarul gondolt
868 22| nézdelõdött, rámosolygott az emberekre, tétovázva haladt
869 22| fölért, lassan elindult az õsi templom felé, ahol búgott
870 22| templom felé, ahol búgott az orgona, és néhány láng reszketett
871 22| terjesztettek, amely elveszi az idõérzékünket, és álmodozóvá
872 22| és álmodozóvá tesz. Maga az ég is, mint átfûlt kemence,
873 22| összekulcsolva a mellén. Az arca hideg és komoly volt.
874 22| Nézte, sokáig nézte ezt az ünnepi csendéletet. Bámulta
875 22| zsarnokian és kegyetlenül, mert az õsei pogányok, s kissé csodálkozott,
876 22| századok után is változtatod az arcod, mely márványból való,
877 22| való, és átveszed belõlem az életet, mozdulatlanná teszel,
878 22| mozdulatlanná teszel, és beleragadsz az örökkévalóságba, mint a
879 22| barbár és kegyes mivoltában. Az élete pillanat alatt lepergett
880 22| köréje, a püspököt látta, az öreg magyar püspököt, komoran
881 22| ezüst koronával, nyakán az amulettekkel, kezében az
882 22| az amulettekkel, kezében az ország almájával, melyet
883 22| valami tragédia elõérzetében.~Az alkony heves és forró színekben
884 22| ebben a színzavarban maga az idõ is megsemmisült. Megnézte
885 22| is megsemmisült. Megnézte az óráját. Az óra megállott.
886 22| megsemmisült. Megnézte az óráját. Az óra megállott. Nem is igen
887 22| megállott. Nem is igen törõdött az idõvel. Inkább arra gondolt,
888 22| és a párafényben cikázik az elektromosság, mikor ott
889 22| tartozik neki. Azt érezte, hogy az apja helyett apja. Hiszen
890 22| réges-régen elfeledett. Ez az emlék pedig megbolygatja
891 22| halottainkat nézzük, és az ajkai mosolyogni kezdtek,
892 22| a folytatásod, király.”~Az arca már közel hajolt hozzá,
893 22| mint edzõ acélfürdõben. Az arca tündöklött csak a fényüktõl.
894 22| kemény és egzotikus volt ez az arc. Egy fiatal és ragyogó
895 22| bátor árnyalat a homlokon, az orr merész íve pedig mintha
896 23| szunnyadt, csöndesen, mint az ágyúdörej, mikor a csõben
897 23| felelettel adós maradt.~3~Az estély után vele mentem
898 23| kérdezte szigorúan.~- Az a szamár tanácsos most szentül
899 23| Én pedig egyedül maradtam az éjszakában. Eleinte nevetni
900 23| rajta. Õ volt a kínai ember, az „orientalista”. Átvette
901 23| vakon talált, kotorászva az életben. Fájdalmas honvágy
902 23| álltak a badar csecsebecsék, az utánzott, olcsó kínai holmik.
903 23| utánzott, olcsó kínai holmik. Az asztalán tusos edények.
904 23| találkoztam vele, hajnal felé, az Üllõi úton. Már majdnem
905 23| Különben azt mondják, hogy az utolsó években már egészen
906 24| mikor a koporsót kivitték az udvarra, és felállították
907 24| udvarra, és felállították az ácsolt ravatalra, hogy beszenteljék
908 24| hidegtõl meggypiros volt az orra. Még szájában volt
909 24| orra. Még szájában volt az ebéd íze, a badacsonyi bor
910 24| Vidor orvostanhallgató, az énekesnõ kedvese, az érdeklõdés
911 24| orvostanhallgató, az énekesnõ kedvese, az érdeklõdés központja, hanyag,
912 24| gyász kellõs közepében, az ebédjükre gondoltak. Buja
913 24| lámpások között, esni kezdett az ólmos esõ, amely a koporsót
914 24| a tárgyakat, jégpályává az aszfaltot, s aztán siralmasan
915 24| Olyan hihetetlennek tetszett az egész. Krisztina három nap
916 24| a csokoládéuzsonnán járt az esze. A kõmûvesek befalazták
917 24| Egybeolvadtak elõtte a percek, az órák, a napok. Mikor az
918 24| az órák, a napok. Mikor az ablakredõkön betetszett
919 24| kissé elcsendesedett. De az arca még sápadtabb lett.
920 24| könnyei befelé folytak. Ezzel az elcsendesedett bánatával
921 24| fordítva. Sokszor látta az ágyán is. Hallotta a hangját.
922 24| hangját. Ha csengettek, az ajtóhoz rohant, és csodálkozott,
923 24| és nem találta. Megvárta az éjfélt. Azután hazament.
924 24| Ijedten vette észre, hogy neki az idõ nem orvosság. A leány
925 24| leány egyre szebb lesz. Az évek fátyolán át szõkén
926 24| ragyognak eléje a szeplõi, ezek az édes, erotikus pettyek.
927 24| Nem is mondott le róla. Az életét adta volna oda, ha -
928 24| egyszer, s félve bepillant az üvegablakon, vagy egy tükörben
929 24| tündökölve, szikrázva, s az, aki látta, egy halottra
930 24| visszajönne! - rezgett a szívében.~Az arca is ezt mondta. Ebbe
931 24| múltán is ezt tükrözte, az elsõ ijedtséget és riadalmat,
932 24| májusi délutánon.~A Körúton az ákácok õrjöngve ontották
933 24| forróságukat. Kiszögelltek az aszfaltból és bólongattak,
934 24| bólongattak, és nyújtózkodtak, és az égbe kiabálták nehéz, harsogó
935 24| Émelygett a gyomra. Távol az ég sarkán kénes csíkok kígyóztak,
936 24| Ment elõre, a lakása felé.~Az elõszobában a cseléd fogadta:~-
937 24| Benyitott a szobába.~A leány az ágyon ült. Nyakán a sárga
938 24| ült. Nyakán a sárga sál. Az arca szelíd, majdnem vidám.~-
939 24| eltemették, lágyan simult az arcához. Jól állott neki.
940 24| vissza kell mennem. Vedd ki az órádat. Most három óra.
941 24| lehorgasztotta a fejét. Ez tehát az a találkozás, amirõl annyit
942 24| a szobára, a szíve vert, az óramutatók pedig lassan
943 24| Irtózatos hosszúnak látszott az idõ. Egyre kínzóbb a hallgatás.~
944 24| Azután sok minden történt. Az apám meghalt gyomorrákban.
945 24| görcs szorította. Lopva az órára tekintett, s látta,
946 24| mintáit nézte.~Közben megeredt az esõ.~- Esik - mondta a diák
947 24| hátradõlt a pamlagon. A diák az ablaknál állt. Ekkor pedig
948 24| valami szorítást érzett az állkapcáiban, szeretett
949 24| szobából. Hiába küzdött ellene. Az izomszalagok felrántották
950 24| harmadszor. Azután felvette az esernyõjét az asztalról.
951 24| Azután felvette az esernyõjét az asztalról. Ment kifelé.
952 24| kilincsnél megint elfogta az ásítógörcs, és szó nélkül
953 24| érzett. Egy darabig dobolt az asztalon. Nézett az utcára,
954 24| dobolt az asztalon. Nézett az utcára, az esernyõre, a
955 24| asztalon. Nézett az utcára, az esernyõre, a viharra, a
956 25| LIDÉRC~Mentem az utcán. Cipõm annyi zajt
957 25| négyemeletes házak kõcirádáit, vagy az ablakokat, melyek mögött
958 25| s szeretne fölébredni.~Az úton részeg munkások jöttek.~-
959 25| jöttek.~- Hahó - ordítoztak az éjben -, hahó.~- Hahó -
960 25| szivarfüst módjára.~Már az elsõ pillanattól ellenszenveseknek
961 25| tetszettek. Lekanyarodtam az aszfaltról, a kocsiútra
962 25| gyorsan elhajtattam.~Ezen az éjszakán úgy ûzött a kétségbeesés,
963 25| ûzött a kétségbeesés, mint az éhes farkas. Nem is mertem
964 25| hol vörös abroszok voltak az étteremben, sánta s kancsal
965 25| járkáltak szutykos ruhában, az újságrámából pedig elrongyolt
966 25| nagy csörömpöléssel kinyílt az üvegajtó. A munkások jöttek.
967 25| Érthetetlen, valószínûtlen az egész, de õk voltak, mind
968 25| gyakrabban néztek felém. Az egyik, egy nyurga, sápadt
969 25| fölállt. Zavart a tekintetük. Az asztal másik végére ültem,
970 25| nyugtalanságomat, töprengve az idegenek kilétén. Nyilván
971 25| Nem tudom.~Fölhajtottam az undok bort, fizettem, indulni
972 25| télikabát is. Erre csak az asztalomhoz sompolygott
973 25| asztalomhoz sompolygott két alak. Az egyik, a barna kabátos,
974 25| el a parolát.~- Kicsodák az urak?~- Még te kérdezed? -
975 25| Láttam, mint tükrözõdik az arcom a savószín, lengyel
976 25| Éreztem a rácsapzó hajat, az én hajamat. Beszéltem, és
977 25| esdekeltem csaknem síró hangon, az aléltság utolsó erõlködésével. -
978 25| erõlködésével. - Miért kínoznak? Az ég szerelmére, miért kínoznak
979 25| kínoznak engem?~- Gyere az asztalunkhoz - ordítozták
980 25| földhöz vágta poharát.~- Az anyádra sem emlékszel már? -
981 25| már? - kérdezték többen.~- Az anyámra? - dadogtam fáradtan.~
982 25| Nincs, nincs - nevetett az egész asztal.~Ezután már
983 25| Nem - nyögtem -, nem.~- Az apádra sem emlékszel, a
984 25| Nem.~- A szeretõdre sem, az almazöld szemû Maricára,
985 25| Most már tudom, ki volt az.~A vér megdermedt ereimben.
986 25| De õ nem tágított.~- Ez az ember tolvaj - kiabált torkaszakadtából. -
987 25| Szótlanul kivettem a pénztárcám, az órám, a melltûm, és eléje
988 25| mehessek tovább - tovább az éjben. Az öngyilkosok búcsúzhatnak
989 25| tovább - tovább az éjben. Az öngyilkosok búcsúzhatnak
990 25| öngyilkosok búcsúzhatnak így az élettõl.~Röfögve kurjongattak,
991 25| Egérutat leltem. Alattomban az ajtóhoz osontam, kiszédültem
992 25| ajtóhoz osontam, kiszédültem az utcára.~Alig álltam a lábamon.
993 25| világûrben, egy senki, ki az utcán ténfereg? Szavakkal,
994 25| ismernek, hogy belekapaszkodjak az életükbe, az életembe, közös
995 25| belekapaszkodjak az életükbe, az életembe, közös emlékeinkbe.
996 25| Ilyenkor még egyszer átnézi az aktákat, mielõtt hivatalába
997 25| mielõtt hivatalába megy.~Az éj lassan pitymallott. Ebben
998 25| félórában, mikor még habozik az ég, hogy megvirrad-e vagy
999 25| Hazaértem. Fölrántottam az ajtót.~A hálószoba lámpája
1000 25| lámpája még égett.~Mellette az ebédlõben, gyertyavilágnál
1-500 | 501-1000 | 1001-1485 |