Fejezet

1001 25|                Kit keres?~Apám fölkelt az asztaltól, letette az újságot,
1002 25|          fölkelt az asztaltól, letette az újságot, kivette szájából
1003 25|                percben már künn voltam az utcán, hazátlanul, félõrülten,
1004 25|           Kusza, dúlt arc meredt reám, az idegen, kivel még sohasem
1005 25|                ki elszakadt mindentõl. Az ismeretlen.~Aléltan hajoltam
1006 25|              hajoltam a tükör lapjára.~Az arc tovább is mozdulatlanul
1007 25|            üvegkoporsóban a halott, és az álom nem akart végetérni.~
1008 26|               derûs, egyszerû, boldog.~Az üvegburás barokk órát egyszer
1009 26|         egyszer se kellett fölhúzni, s az õ kis szíve már lejárt.~
1010 26|          fényezett asztalra állították az érckoporsót, mely inkább
1011 26|                dobolt, trombitált künn az udvarban, a tulipánok között.~
1012 26|              Messze, a másik szobában, az ablakmélyedésben, kék fátyolok
1013 26|          fátyolok mögött mécs égett, s az elmosódó fény a lángoló
1014 26|            jöttek. A szemek ragyogtak, az arcok pirosak voltak, a
1015 26|               hozzánk, a gyászházba, s az ebédlõben ültek le. Egy
1016 26|           ölében egy csokor ibolyával. Az ura melléje bújt, s a kezük
1017 26|          Meggyújtották a lámpát. A pap az asztalfõn foglalt helyet.
1018 26|            nélkül mondta:~- Egy angyal az égben, egy fehér angyal
1019 26|                égben, egy fehér angyal az Úr trónusánál. - Hirtelen
1020 26|                torkom tüzelt. Kimentem az udvarba. Minden kék volt.
1021 26|        egyébkor. Rengettek-hajladoztak az orgonabokrok.~A bokrok mögött
1022 26|              Egy katona meg egy leány. Az utcán, a szomszéd kapuban
1023 26|         szomszéd kapuban még egy, mint az õrültek, sietõ csókkal,
1024 26|               forrt-izzott a kisváros. Az aszfalton széttiport virágok
1025 26|        aszfalton széttiport virágok és az erdõbõl hazatérõ kirándulók
1026 26|          hazatérõ kirándulók a porban, az alkonyatban. Fölöttük az
1027 26|               az alkonyatban. Fölöttük az ég, az ég bársonyos, forró,
1028 26|           alkonyatban. Fölöttük az ég, az ég bársonyos, forró, szinte
1029 26|           Szédültem tántorogtam vissza az udvarba.~„Ezt õ mûvelte -
1030 26|              kifeszültek és lengettek, az ágakon a rügyek zöld sebei
1031 26|              és csöndesen sírdogáltam. Az izgalomban, a virrasztásban
1032 26|            úsztak a földön, és füstölt az illat, a részeg és õrjítõ
1033 26|            volt és édes. Kisöcsém járt az eszemben. Azon tûnõdtem,
1034 26|            Meghalni valahol egy síron.~Az udvar mélyén egy ablak világított.~
1035 26|          halavány?”~Szorongva kopogtam az ablakon.~- Margit.~Kinyitotta
1036 26|          ablakon.~- Margit.~Kinyitotta az ajtót.~- Úgy félek - dadogtam.
1037 27|       szolgálták fel.~Hirtelen felkelt az asszony, s lerohant a kertbe.
1038 27|               gyönyörû...~- Te édes...~Az udvarban két szív dobogott.~
1039 27|            udvarban két szív dobogott.~Az asszony nem volt szép. Egyáltalán
1040 27|           azonban benne valami izgató. Az utolsó láz még egyszer befûtötte
1041 27|            egyszer befûtötte a testét. Az akarat és az erõfeszítés
1042 27|       befûtötte a testét. Az akarat és az erõfeszítés is megszépít.
1043 27|             Szemei úgy ragyogtak, mint az apró, elektromos lámpák.
1044 27|          eszébe, amikor beszélt hozzá. Az elektromos asszony szinte
1045 27|         anyagból. A szavakat felfogták az idegek villamos sodronyai,
1046 27|            látni lehetett, mikor érnek az öntudatába, mert akkor a
1047 27|            rendkívüli élet.~- Ha látna az urad - dadogta õrjöngve
1048 27|              porcelánfülekkel. Ez volt az elsõ kalandja. Imádta az
1049 27|               az elsõ kalandja. Imádta az asszonyt. A fiatalsága minden
1050 27|            szebb lett és megnemesedett az idegen szájak csókjától,
1051 27|               idegen szájak csókjától, az élettõl, a szerelemtõl,
1052 27|              nála revolver?~- Kinél?~- Az uradnál.~Az asszony kicsit
1053 27|                   Kinél?~- Az uradnál.~Az asszony kicsit gondolkozott.~-
1054 27|         világos ablakokat, a folyosót, az ozsonnáló társaságot, amely
1055 27|           mindig a parfén nyalakodott. Az asztalfõn ült a férj. Kezében
1056 27|            szívesen elül órák hosszáig az asztalnál, és a poharat
1057 27|       haragszik.~- Dehogy - intette le az asszony.~- Észrevett valamit.
1058 27|            valamit. Most olyan bánatos az arca. - Az asszony legyintett
1059 27|               olyan bánatos az arca. - Az asszony legyintett a kezével.~-
1060 27|        elképzelte a temetését is. Amíg az asszony macskaügyességgel
1061 27|               után. Nem volt sok ideje az ábrándozásra. Kisimította
1062 27|             nyakkendõjét, s rohant fel az asztalhoz. Hallatlan lámpalázzal
1063 27|            Csakhogy éppen megérintheti az asszony csuklóját. Utoljára
1064 27|               találkozott a férjjel, s az a vasbotját emelte rá, sarokba
1065 27|                kardpárbajban esett el. Az asszony belenézett haló
1066 27|                hõsiesen gondolt vissza az álmaira. Mosdás közben nézte
1067 27|               a poros, vidéki utcákon.~Az egyik elsõ emeleti ablak
1068 27|           emeleti ablak nyitva volt, s az asszony könyökölt ki rajta.~
1069 27|             könyökölt ki rajta.~A diák az aszfalton állott, a gyér
1070 27|            gyér gázvilágításban.~- Hol az urad? - rebegte.~- Alszik.~-
1071 27|              Igen.~- Ott?~- Ott.~A fiú az ablakára nézett. Szilárdan
1072 27|               mögött van a veszedelem. Az oroszlánketrec lehet csak
1073 27|                 a te nagy hajadat, ide az aszfaltra.~Az asszony megtapintotta
1074 27|             hajadat, ide az aszfaltra.~Az asszony megtapintotta hamis
1075 27|                puskaropogás közben. Ez az éjszaka az álmatlanságé
1076 27|     puskaropogás közben. Ez az éjszaka az álmatlanságé volt. Másnap
1077 27|                 a tompa világításban s az asszony fáradt és rajongó
1078 27|          nézésében volt valami õszies, az utolsó vágy forró, utolérhetetlen
1079 27|              beszél, hanem cselekszik.~Az asszony egyszerre elértette
1080 27|             áll. Vagy hallgatózik, itt az ablakok elõtt.~Ebben a pillanatban
1081 27|              mondta a fiú hangtalanul.~Az asszony látta a hordársipkát,
1082 27|                de nem szólt, színlelte az ijedtséget. Összeborultak.
1083 27|               elõtt, mielõtt bezuhanna az ajtó, s megjelenne vérben
1084 27|                forgó szemekkel a férj. Az ajtó azonban nem zuhant
1085 27|                a diák.~- Õ - hagyta rá az asszony.~Azután pedig állandóan
1086 27|               traktálta. Sokat beszélt az ura kegyetlenségérõl, a
1087 27|              magában.~Egyszer látta õt az utcán. Utánasompolygott.
1088 27|               Masztodon lábai gázolták az aszfaltot. Vasbotja zengett
1089 27|            zsarnok” - gondolta a diák.~Az ablakokra nézett, melyek
1090 27|            róla, hogy õ egyáltalán nem az a dühös hím, akinek a gimnazista
1091 27|          akinek a legfõbb jellemvonása az emberszeretet s a jovialitás,
1092 27|        végleges kompromisszumot kötött az élettel, s veszi az értékeit,
1093 27|             kötött az élettel, s veszi az értékeit, amint kapja, anélkül
1094 27|                motívumok játszadoztak, az a bizonyos tisztaság és
1095 27|            megelégedettség, amely csak az érett kor sajátja, s emlékeztet
1096 27|          ösvényétõl. Sohase ragadta el az indulat. Ezúttal is kitüntetõ
1097 27|    kényelmetlen. Kerestem egy másikat. Az utcára néz, s így nem fognak
1098 27|        kellemetlenségek. Itt a kulcsa.~Az asszony megcsókolta õt.
1099 27|                  Miért nevet mindig ez az ember? - kérdezték a városban.~-
1100 27|     halványzöld, poétikus éjek jöttek. Az asszony ragyogott, és kacagva
1101 27|               van veled? - sopánkodott az asszony.~- El vagyok foglalva.~-
1102 27|             vagyok foglalva.~- De...~- Az érettségi - sóhajtott a
1103 27|                diák szemébe lobogtatta az ura dühös, féltékeny levelét.~-
1104 27|           legendás revolvert.~Odatette az ura éjjeliszekrényébe, az
1105 27|              az ura éjjeliszekrényébe, az ágya mellé, egy vörös bõrtokban.~-
1106 27|            nincs szüksége rá.~- Hát ez az... - szólt, és nézte sokáig
1107 27|              nézte sokáig a diák. Azon az éjszakán nem is ment el.
1108 27|              használta a hajszeszét és az eau de Cologne-ját. Lassanként
1109 27|     Cologne-ját. Lassanként áthurcolta az egész könyvtárát. A latin
1110 27|              és a puskákat is, amelyek az érettséginél oly megbecsülhetetlen
1111 27|                Jaj, ottan, a fák közt.~Az asszony félhangon mondta:~-
1112 27|               és futkostak a cselédek. Az inas felköltötte az asszonyt:~-
1113 27|          cselédek. Az inas felköltötte az asszonyt:~- A nagyságos
1114 27|              De már késõ volt.~Kinyílt az ajtó, s jött a férj, két
1115 27|                férj fáradt volt, poros az úttól, és álmos.~- Hogy
1116 27|         árnyéka nélkül.~Ámult. Nézett. Az ájuláshoz volt közel. Az
1117 27|               Az ájuláshoz volt közel. Az alattomosságára gondolt,
1118 27|          azonban bement a szobájába, s az asszony bekísérte, hogy
1119 27|                múlva ordítva nyitja ki az ajtót. Az ablakmélyedésbe
1120 27|            ordítva nyitja ki az ajtót. Az ablakmélyedésbe dõlt. Megadta
1121 27|        Mindenütt csend. Végül kinyílik az ajtó. Az asszony jön ki
1122 27|                Végül kinyílik az ajtó. Az asszony jön ki mosolyogva.~
1123 27|               ivott. Most tért magához az ijedtségtõl.~5~- Mi volt
1124 27|             fejét a tenyerébe temette. Az asszony szégyenülten állt
1125 27|        hajnalban, s nézte a tárgyakat, az asszonyt, és egy világ süllyedt
1126 27|               el a lába alól, mozogtak az ajkai hangtalanul, s elpityerdült
1127 27|     elpityerdült a szája. Nézte, nézte az asszonyt. Fogai többé nem
1128 27|            Megszûnt a villamos varázs. Az asszony vén volt.~- Te cudar -
1129 27|          megcsaltak.~- Én? - suttogott az asszony.~- Nem - szólt a
1130 27|                   Nem - szólt a fiú -, az urad... az urad...~Szava
1131 27|              szólt a fiú -, az urad... az urad...~Szava belefúlt a
1132 27|          fönséges a bánatában, és szép az élet, szép férfinak lenni,
1133 28|         idõsebb, ha tapasztalt valamit az élet keserûségébõl, s a
1134 28|       látszólag találkára vár valakit.~Az udvarló - fekete, kócos
1135 28|        csatornán, a cirádákon, egészen az ablakig, s kopog.~Az asszony
1136 28|           egészen az ablakig, s kopog.~Az asszony hallgatózik az ajtón,
1137 28|                 Az asszony hallgatózik az ajtón, mert a gyerekszobában
1138 28|              kislány. Bezárja kulccsal az ajtót. Villámgyorsan kinyitja
1139 28|                 Villámgyorsan kinyitja az ablakot, s bekukkan a fiatalember.
1140 28|          csókolóznak. Gyors csengetés. Az ablak becsapódik, s az udvarló
1141 28|                 Az ablak becsapódik, s az udvarló künnreked az ablakpárkányon.~
1142 28|                 s az udvarló künnreked az ablakpárkányon.~Jön haza
1143 28|        Kitérdelt nadrág. Látszik, hogy az asszony már elzápította
1144 28|                asszony már elzápította az életét. Mostan semmit se
1145 28|          Felveszi a házikabátját, leül az asztal mellé, s a felesége
1146 28|               csókolja. A férj sóhajt. Az asszony a zsebkendõjével
1147 28|            fürtjeit, s leülteti háttal az ablaknak, ahol az udvarló
1148 28|               háttal az ablaknak, ahol az udvarló rejtõzik. A férfi
1149 28|         újságot olvas.~Közben kinyílik az ablak. Az asszony és a fiatalember
1150 28|              Közben kinyílik az ablak. Az asszony és a fiatalember
1151 28|           fordul, és elmegy. Otthagyja az urát. A férfi szívére szorítja
1152 28|               de a póz megindító ebben az esetben), s lehorgadt fõvel
1153 28|        Mindegyiknek rövid a szoknyája. Az elsõ egy csöppség. A másodiknak
1154 28|         negyedik fontoskodó és fekete. Az ötödik elõkelõ, mint egy
1155 28|              hatodik ábrándosan babrál az ékszereivel. A hetedik közönyös.
1156 28|           magát. A tizenharmadik egész az anyja.~Most egyedül vannak
1157 28|        dalolnak, azután keresni kezdik az anyjukat, végigrohannak
1158 28|             szobákon, s rájönnek, hogy az anyjuk elszökött, és most
1159 28|         Mintegy vezényszóra leborulnak az asztalra, és sírnak. Azután
1160 28|               a szekrényeket. Kiveszik az anyjuk ékszereit, fésûit,
1161 28|        tapsolnak, ugrálnak. Elõkerítik az összehajtható tükörtokot,
1162 28|   összehajtható tükörtokot, s kilopják az anyjuk arcképét, és kézrõl
1163 28|                lobog a haja. Végül jön az apjuk. Mostan még soványabb,
1164 28|               eszeveszetten csókolják, az apa pedig könnyezik, mutatja,
1165 28|       díványból lóg a kóc és a lószõr. Az egyik ablak újságpapirossal
1166 28|             beragasztva.~Újságot olvas az apa a díványon, de többször
1167 28|              csörömpölnek, lázonganak. Az apa kiabál, hogy ez egy
1168 28|           lányok~Földi boszorkányok...~Az apa eleinte fenyíti õket
1169 28|       szoknyácska fodrába. Tûzbe borul az egész ház. Vörös fény cikázik
1170 28|            megmenekültek a tûzvészbõl.~Az utcán találkozunk velük.~
1171 28|                találkozunk velük.~Elöl az apa, szomorúan ballagva,
1172 28|             egy vendéglõbe vacsorálni. Az apa dús és deres haja megritkult
1173 28|           megritkult azóta. Csupa ránc az arca.~A pincér roppant üvegtálon
1174 28|              pillanat alatt felfalnak. Az apa éhes, enni akar, ijedten
1175 28|               enni akar, ijedten bámul az üres tálra. Újra rendel.
1176 28|              rendel. Megint ismétlõdik az elõbbi játék, háromszor-négyszer.
1177 28|           kerül a sor. Jön a pincér, s az apa egy nagy bankjegyet
1178 28|     egyenlíteni, ilyen még nem történt az õ vendéglõjében. Vita támad.
1179 28|               a gallérján megpenderíti az apát, s kidobja az utcára.
1180 28|        megpenderíti az apát, s kidobja az utcára. Szerencsétlenül
1181 28|           Szerencsétlenül esik, arccal az aszfaltra. Körülötte könnyeznek
1182 28|         Körülötte könnyeznek a lányai. Az apa is sír.~Öt perc szünet.~„
1183 28|        családot, a tizenhárom lányt és az apát, aki az ágyban fekszik
1184 28|       tizenhárom lányt és az apát, aki az ágyban fekszik súlyos betegen,
1185 28|               hidegvizes törülközõvel, az arcán flastromokkal és vattakötegekkel.
1186 28|              és lavór. Lányai porolják az ócska bútorokat, s fulladoznak
1187 28|                s fulladoznak a porban. Az apa köhög. Rimánkodik nekik,
1188 28|               nem tágítanak. Kinyitják az ablakokat. Beárad a jeges
1189 28|                 Szegény orvos felteszi az üres szemüveget. Csak üggyel-bajjal
1190 28|             lázat. Egyik leány kikapja az apja hóna alól a lázmérõt.
1191 28|              kis fürge higanygömböket. Az orvos vállat von, de még
1192 28|                nagyobb, mint õk maguk. Az orvosságok színe fekete,
1193 28|               megkóstolja a medicinát. Az orvosság jó. Az orvosság
1194 28|             medicinát. Az orvosság jó. Az orvosság cukros és édes.
1195 28|               orvosság cukros és édes. Az orvosság, mint a szörp.
1196 28|         utánozzák. Körömcseppig isszák az üvegeket. Valósággal berúgnak
1197 28|           HETEDIK KÉP~Mikor hazaérnek, az apjuk kétségbeesetten kéri
1198 28|             apjuk kétségbeesetten kéri az orvosságokat. Meglátja az
1199 28|              az orvosságokat. Meglátja az üres üvegeket. A leányok
1200 28|           komikus lábait, amelyek mint az aszott kórók. Késõbb hátrafekszik
1201 28|      megáldoztatja, s vattával megkeni az öt érzékét, amely annyit
1202 28|           ellen egyaránt. Vigasztalja. Az Istenrõl beszél. Az ajtóból
1203 28|       Vigasztalja. Az Istenrõl beszél. Az ajtóból még egy búcsútekintetet
1204 28|               akik egyedül gyámolítják az apát, s egy könnyet morzsol
1205 28|             pedig oly ártatlanok, mint az Úr angyalai.~A leányok most
1206 28|                párnát kér. A legkisebb az anyja tûpárnáját teszi a
1207 28|             poharat, és itatja-itatja, az apa pedig szívja, nyeli,
1208 28|                részét biztosítja, hogy az apa nemigen fog felgyógyulni,
1209 28|              kimenetelû. Hallgatóznak. Az agónia nem sokáig tart.
1210 28|             tart. Felkel a legidõsebb, az apa szívére hajol, s int,
1211 28|              sürögni-forogni kezdenek. Az elsõ megmossa a halott arcát.
1212 28|          öltözteti. A negyedik fésüli. Az ötödik sír. A hatodik csókolja.
1213 28|          magukat. Táncolnak. Csendesen az ablakhoz sompolyognak, mind
1214 28|            mind a tizenhárman, intenek az anyjuknak, aki lenn az utcán
1215 28|         intenek az anyjuknak, aki lenn az utcán vár, hogy készen vannak,
1216 29|            rügyezõ akác mellett állott az aszfalton, s vastag cukorspárgán
1217 29|          nyarat, a lángokat. Odalépett az emberhez.~- Hogy ez?~Egy
1218 29|                 mint a tavasz madarai, az aszfalt ibolyái?~Néztem
1219 29|             tovább repül vele. Bámulta az egész utca. Néha olyan volt,
1220 29|              tõle.~- A fiamnak. Beteg. Az orvos léggömböt rendelt
1221 29|               okkultizmussal gyógyítja az én szegény kis betegemet,
1222 29|               többiek, a pozitivisták, az alaposak, az orvosi szakközlönyök
1223 29|             pozitivisták, az alaposak, az orvosi szakközlönyök tanult
1224 29|     szakközlönyök tanult munkatársai s az egyetemi dobogók hátramozdítói
1225 29|               van, és sugallata van. Õ az én barátom.~Szótlanul mentünk.~-
1226 29|         elpohosodott már. Gonosz, öreg az arca, mint egy elbutult
1227 29|         segítene.~- Vannak pajtásai?~- Az egész körút gyerekeit odacsõdítettük.
1228 29|            egyiknek se volt foganatja, az én kis mélabús filozófusom
1229 29|               hogy úgyis minden hiába. Az ágyban feküdt a beteg. Rátekintettem,
1230 29|                Feltûnõen értelmes volt az arca, öreges és csüggeteg,
1231 29|              szólva, nem így képzeltem az idegorvosokat. A börtön
1232 29|             vörös tûzponttól föllobban az egész ember, meggyullad,
1233 29|          legyen a realitás iránt, mint az apja.~Keszeg pillantásával
1234 29|            nézett. A költõ kitekintett az ablakon.~- Rajta már nem
1235 29|                lehet segíteni - mondta az idegorvos, mosolyogva.~Aztán
1236 29|          motyogta.~Csalódottan álltunk az ágy mellett. Az orvos leküldte
1237 29|                álltunk az ágy mellett. Az orvos leküldte a cselédet
1238 29|             másik hármat is odakötötte az ágy gombjaihoz, úgyhogy
1239 29|                ágy gombjaihoz, úgyhogy az ágyban, a négy ficánkoló
1240 29|               óra múlva a beteg fölült az ágyban, szemeit dörzsölte,
1241 29|          kezdett.~- Álmodtam.~- Mirõl?~Az orvos mosolygott.~- Itt
1242 29|                 míg besötétedik. Ekkor az orvos bezsírozta az egyik
1243 29|              Ekkor az orvos bezsírozta az egyik léggömb cérnáját,
1244 29|               Sokat gondolkoztam errõl az érdekes szélhámosról, ki,
1245 29|      hazamegyek, a szekrények tetején, az ablakpárkányon, a könyvtáramon
1246 29|              De most már belátom, hogy az orvos elvetette a sulykot.
1247 29|         pillanatra is kitépjem kezébõl az átkozott léggömböket. Velük
1248 29|              Olyan, mint a madár.~- És az orvosok?~- Nevetnek. Azt
1249 29|         mondják, hogy képzelõdöm.~- És az idegorvos, a rókaarcú, a
1250 29|            hiába keresem. Pedig minden az õ kezében van.~- Mit csinálsz
1251 29|             fiú hirtelen elénk ugrott. Az arca piszkos volt és piros.
1252 29|    fenyegetõzött, hogy elrepül, vissza az égbe. Hiába bizonyítgattam,
1253 29|             Hiába bizonyítgattam, hogy az lehetetlen. A kisgyereknek -
1254 29|              egy cérna meg egy gömb, s az égben van.~Nyomott hangulatban
1255 29|            mint hajósok indulás elõtt. Az apa indulatos lett.~- Lefeküdni.~-
1256 29|         vásottan.~- Leszállsz mindjárt az ablakpárkányról?~A gyerek
1257 29|              ablakpárkányról?~A gyerek az ablakpárkány peremén szédelgett.~-
1258 29|     ablakpárkány peremén szédelgett.~- Az árgyélusát, kibukik! - kiáltott
1259 29|        árgyélusát, kibukik! - kiáltott az apa.~Mind a ketten odarohantunk.~
1260 29|            eshetik, aztán belefúródott az égbe, s pár perc múltán
1261 29|                  Én még látom - mondta az apa.~De akkor teljesen elvesztettük
1262 29|      elvesztettük szemünk elõl. Repült az egekbe, a gyerekegekbe,
1263 29|            sohase bukik le, meg se áll az örökkévalóságig.~A költõ
1264 29|                Szivaroztunk, ittunk.~- Az én életemben - mondta a
1265 29|            rajta.~Megvártuk a hajnalt. Az ég ismét kéklett. Acélos,
1266 29|        józanító szelek fújtak.~A költõ az égre nézett, mint a tengerészek
1267 29|             mint a tengerészek rokonai az óceánra, mely elragadta
1268 29|          elragadta kedveseiket. Szeme, az õ türkizszeme is kék volt.
1269 29|  végtelenségbõl. Most egy volt vele, s az Istennel beszélgetett.~-
1270 30|              felébredtél és ránevettél az orgonabokrokra, azzal kezdd,
1271 30|               friss vízzel szépítetted az arcocskádat. Ugye, szép
1272 30|              napon kinyújtotta a kezét az ablakon, az egész nap zománcos
1273 30|        kinyújtotta a kezét az ablakon, az egész nap zománcos lett
1274 30|                egész nap zománcos lett az aranyfürdõtõl.)~- Azon a
1275 30|               frizurám volt.)~- Láttam az arcképedet. A széle ezüst.
1276 30|      brokátselyemben voltál, amit azon az arcképen láttam?~(...Abban,
1277 30|      éjjel-nappal. Mindenünnen jöttek, az ország minden részérõl és
1278 30|          rokonok, ismerõsök, és sírtak az örömtõl. Családi kék szemek
1279 30|        Tömérdek bõrönddel érkeztek meg az északi rokonok, porosan,
1280 30|           rokonok, porosan, összetörve az úttól és a fáradtságtól,
1281 30|                falukból, s irigykedtek az északiakra. Nem mondhatom
1282 30|            terítettek a vacsorára?~(...Az udvaron terítettek, fiam,
1283 30|        terítettek, fiam, amit ismersz, az ecetfák mellett egy sátor
1284 30|            tündöklöttek úgy, mint ezen az estén.)~- Hogy ültetek?~(...
1285 30|                   Hogy ültetek?~(...Én az apád mellett ültem, aki
1286 30|                 A fátyolommal hûtöttem az arcomat, a kezeimet, az
1287 30|                az arcomat, a kezeimet, az égõ füleimet. Csak a nyakam
1288 30|               nagyapád is.)~- Nekem ez az este most oly ismerõs.~(...
1289 30|                fiatalságukra gondoltak az öreg urak, fiatal leányokra,
1290 30|            szájacskájukkal szürcsölték az elérzékenyülést, részegre
1291 30|             magukat a könnyekkel, mint az urak a borral. Nem tudom,
1292 30|                kicsit szomorú is volt. Az olajfák a szomszéd kertekbõl
1293 30|          illatukat.)~- Anyám, én érzem az olajfák illatát is.~(...
1294 30|           máskor oly rendes és kedves, az egymásra állított bútorokkal
1295 30|               Elszorult a szíved, mert az életedre gondoltál, a leányéveidre,
1296 30|              is tudom, hogy megölelted az ajtódat, mielõtt lementél
1297 30|                fehér papírtölcsérre és az atlaszszalagra, amelyet
1298 30|           sohasem mondtam neked.)~- És az asztalnál, a gyertyák hideg
1299 30|             fiatalemberen, aki ott ült az asztalfõ mellett, balra,
1300 30|            szemetek találkozott. Aztán az apámhoz fordultál. Õ is
1301 30|           olyan áhítatosan, mint a pap az oltárnál a bort, Krisztus
1302 30|             szent volt. Gyakran kiment az éjszakába, s a csillagokat
1303 30|                A csillagok közt láttam az arcát.)~- Egy csillag égett
1304 30|             Egy csepp bor se gurult le az ingmellére.)~- De a lelkéhez
1305 30|          csendesen utánad lopózott. És az udvaron megcsókolta a lábad
1306 30|        homokban.~(...Másnap is ott ült az asztalnál.)~- Ottan ült,
1307 30|                vendégeket, akik délben az asztalon horkoltak csonkig
1308 30|            emlékszel, mikor átmentetek az üvegtornácon. Azon a reggelen
1309 30|           haldokolva és elborulva.~(...Az ablakok már ragyogtak.)~-
1310 30|                Õ pedig várt benneteket az elõszobában.~(...Az ablakon
1311 30|         benneteket az elõszobában.~(...Az ablakon könyököltünk, s
1312 30|               Minõ sápadt”... mondotta az apád, és a fiatalemberre
1313 30|             meg a szememtõl, én voltam az, én voltam ott a te szent,
1314 30|            ezerszer szent menyegzõdön, az ismeretlen fiatalember az
1315 30|              az ismeretlen fiatalember az asztal bal sarkán, balra
1316 30|            sírtam, örültem, imádkoztam az én imámmal, és énekeltem
1317 30|               én imámmal, és énekeltem az én beteg lelkecskémmel.~(...
1318 30|       nyugodtan. Holnap újra mesélünk. Az orvos azt mondta, hogy antipirint
1319 31|               fogukat, és káromkodtak. Az egyik angol, a legfiatalabb,
1320 31|              sziget virágágyai között, az õszi csendben, krétafehér
1321 31|               rezzent. A kikericsek és az õszi rózsák mellett szivaroztak
1322 31|          mondják, szatócsoknak nevezte az angolokat.~- A „szatócsnemzet”,
1323 31|          mondta, hogy alacsony. Kövér. Az arcképeken sokkal magasabb.
1324 31|            megint nagyon jól nevettek.~Az elülsõ angol intett a másik
1325 31|                hajló szolgák tárják ki az idegeneknek.~Egyszerre kinyílt
1326 31|         idegeneknek.~Egyszerre kinyílt az ajtó szárnya. Egy alak lépett
1327 31|                a császár fõmarsallja.~„Az õr” - gondolta magában George,
1328 31|         Bonaparte.~A tábornok megnézte az aranyat, királyi módra zsebre
1329 31|           mondotta. - Tessék befáradni az elõszobába. Egy óra múlva.~
1330 31|               értõ mosollyal honorálta az angol szellemeskedését.~
1331 31|                angol szellemeskedését.~Az elõszoba nem volt barátságos.
1332 31|            pompa terjengett mindenütt. Az óriási empire-székekben
1333 31|           tartva a zsebkendõiket. Fönn az ajtó szemöldökfáján egy
1334 31|               Alig beszéltek. Bámulták az empire gyümölcsös koszorúit.
1335 31|            dúdolt egy beteg legyecske, az árnyak és a fények bújócskáztak.
1336 31|                 mint a cselédek. Amint az óra mutatója elõrehaladt,
1337 31|       homlokere, lüktetett a szíve, és az ájulás környékezte õket.
1338 31|            innen. A másik két angol is az ajtó felé sandított. Ebben
1339 31|               egy gárdista cikázott át az elõszobán, kitárta az ajtót,
1340 31|               át az elõszobán, kitárta az ajtót, s harsány hangon
1341 31|        háromszor a földre koppantottak az aranyos botokkal, és háromszor
1342 31|             aki imperátori mozdulattal az asztalra nyomta kövér hüvelykjét.
1343 31|               ült a halál jegye. Ebben az idõben már a gyomorrák és
1344 31|               a nyavalyatörés kínozta. Az éjjel se aludt. Mégis minden
1345 31|              egykor a sivalkodó ólmok.~Az angolok a rum ködén látták
1346 31| összezsugorodva nézték. George kereste az ötletét, a csípõs, hitetlen,
1347 31|            gárdisták.~Úgy szédültek ki az ajtón.~A szigeten már õsz
1348 31|           nagyobb, mint ahogy leírják. Az adatok, úgy látszik, hamisak.~
1349 31|            angol riadtan tekintett rá. Az egyik mélyen leemelte a
1350 32|          jelzõlámpák, pirosan meredtek az érkezõ vonat elé, és hivatalos
1351 32|             hajlongtak. Minden esemény az volt, hogy megjelent egy
1352 32|              zsömleszínû macska. Utána az állomásfõnök lánya, pongyolában,
1353 32|                 hogy mit csinálok ezen az unalmas állomáson egy óra
1354 32|     huszonhárom percig?~Ekkor tûnt fel az idegen kutya.~Az idegen
1355 32|              tûnt fel az idegen kutya.~Az idegen kutya egy családdal
1356 32|            volna megsimogatni a fülét, az okos homlokát, a karcsú,
1357 32| arisztokratikus derekát.~Csettintettem az ujjammal. De a kutya - se
1358 32|        Körülbelül ezt gondolhatta:~„Ez az ember nem is olyan fontos.”~
1359 32|              lennék neki, hogy elûzzem az unalmát. De engem egy csöppet
1360 32|                tartanak minden felett, az önhittségük határtalan.
1361 32|           fehér kutya is úgy sétál itt az állomáson, mintha õ engedné
1362 32|              Cigarettára gyújtottam, s az erdõ felé mentem. Egy pillanat
1363 32|              nagy a kutyaadó, és drága az élet. Tudnál-e értem szenvedni?
1364 32|                kolonc és mócsing kerül az asztaláról. Te egyszerûen
1365 32|        megvetõen otthagyta, és szaladt az állomás felé.~Mit tagadjam,
1366 32|              érdekelt? Csak játék volt az egész, de komolyra fordult.
1367 32|            Éppen ezért akartam. Mit ér az életem, ha egy ilyen kutya
1368 32|         Lassanként csak ezt láttam, és az életem legnagyobb fájdalma
1369 32|          kéjesen dörzsölgette homlokát az oldalukhoz.~Tehát Aminak
1370 32|                 Most már égett a fülem az idegességtõl. Nem sikerült,
1371 32|             akartam, s dühöngtem, mint az, aki húsz-harminc gyufát
1372 32|             olyan nagy dolog, és végre az õ kedvéért teszem.~- Azt
1373 32|               család antipatikus volt.~Az apa, egy pöffedt, szemüveges
1374 32|         lélegzett, asztma gyötörte, és az arca földszínû sárga volt,
1375 32|             arca földszínû sárga volt, az öregkorral járó májbajtól.
1376 32|               ily undok embert láttam. Az anya szomorú, zöld arca
1377 32|              csak azért se nézett rám. Az apa azonban felém fordult,
1378 32|                együtt. Most meleg van, az ember izzad, nézze, milyen
1379 32|             izzad, nézze, milyen vizes az ingem.~A kisfiúk tanulnak,
1380 32|    rendületlenül légy híve, oh magyar! Az apa jól érzi magát, múltkor
1381 32|          használ. Ami a kutyát illeti, az övék, a gyerekek szeretik,
1382 32|           mondotta volna:~- Ah, megint az az unalmas fráter.~Eltorzult
1383 32|        mondotta volna:~- Ah, megint az az unalmas fráter.~Eltorzult
1384 32|        ismertem a családot, tegezõdtem az apával, megcsókoltam a gyerekek
1385 32|                kutya, egy buta állat.”~Az állomáson a család kalap-
1386 33|          felöltöztetjük és újrakezdjük az egészet. Néha legföljebb
1387 33|         neveléstani elvei voltak. Ezek az elvek itt is teljesen érvényre
1388 33|              Ez azonban nem enyhítette az ellenszenvemet, amelyet
1389 33|          tartózkodása, a szõkesége már az elsõ pillanatban fölkeltett,
1390 33|              késõbb a dühig feszítette az, hogy a húgom áhítatos kultusszal
1391 33|                 cirádás babaágyon, ami az apám lombfûrészmunkája volt.
1392 33|                ragyogtak, és ragyogott az üvegtekintete is. Gõgös
1393 33|                 Nézd - mondtam egyszer az öcsémnek -, minõ ronda.
1394 33|            minõ ronda. Elfintorítottam az arcom, és köptem.~Közben
1395 33|        beszéltünk róla, és aki ismerte az emberi dolgok sorát, az
1396 33|                az emberi dolgok sorát, az tudta, hogy a csillaga hanyatlóban
1397 33|                sokszor szõkének láttam az Auer-égõk derengésében.
1398 33|                Egy hét múlva kész volt az új toalettje.~- Remek, remek,
1399 33|               és a gyémántos kalaptûig az ízlés és raffinement remekmûve
1400 33|        hazulról.~Másnap reggel azonban az anyám ijedten állt a baba
1401 33|               Isten! - sopánkodott, és az apámat hívta.~A tárgyalás
1402 33|           vallanom, hogy nem voltam se az anyám, se a húgom nézetén.
1403 33|               a paradicsomos-üvegek és az ecetesüvegek közé, módfelett
1404 33|     elfordultak tõle, és órákig álltam az elõszobában.~A baba kétségtelenül
1405 33|          számûzetés kártékonyan hatott az egészségére is. Arca beesett,
1406 33|            beesett, teste soványodott, az éjszakázás megviselte. Hamuszürke
1407 33|              Ruhái, amelyek még mindig az édes és furcsa parfümöt
1408 33|               jött. Szikrázott a fagy, az ablakokra csapódott, az
1409 33|                az ablakokra csapódott, az udvarunkban hótól roskadó
1410 33|        karácsonyfát. Magas lázam volt. Az ágyamba hozták a borlevest,
1411 33|             feketék és mélyek. Ez volt az elsõ szomorú karácsonyom.~
1412 33|                a csendben, megreccsent az ajtó.~- Te vagy az? - kérdeztem.~
1413 33|         megreccsent az ajtó.~- Te vagy az? - kérdeztem.~A baba biccentett
1414 33|         biccentett a fejével.~Merészen az ágyam szélére ugrott, és
1415 33|          keresztbe téve, leült mellém. Az éjjeli mécses gyér világosságában
1416 33|                Te künn voltál a hóban, az esõben, és meghûltél. A
1417 33|         poharakból ittam pezsgõt, mint az anyád gyûszûje.~Egy icipici
1418 33|                megkínált egy másikkal. Az ámulattól dermedten ültem
1419 33|              furcsa szemed tetszik, és az, hogy a többiek nem szeretnek.
1420 33|               Csak tavaszra keltem föl az ágyból, amikor mindezt elfelejtettem.
1421 33|            kavicsain sétáltam, örültem az életnek, és a gyenge karjaimat
1422 33|                is vége lett.~Nyár felé az orgonabokrok alatt botoltam
1423 33|       Közönyösen fordultam el. Ez róla az utolsó emlékem.~4~Késõbb
1424 33|              hátrabillentette a fejét, az ajkait lassan mozgatta,
1425 33|                ajkait lassan mozgatta, az ablakon keresztül láttam,
1426 33|                mentem, és rágyújtottam az elsõ cigarettára. Émelygõ
1427 33|          rángás szorította a torkomat. Az életet utálatosnak láttam.
1428 33|              sújtsak, és ne fejezze be az énekét.~1911~ ~
1429 34|              elgondoljuk, hogy ezeknek az embereknek semmi közük a
1430 34|               semmi közük a pörölyhöz, az üllõhöz s a kovácsmesterség
1431 34|     fantáziaszegénysége nyilvánul meg. Az én emberem története is -
1432 34|        kabátján, csíptetõ a szemén, és az íróasztalra hasalva körmöl.
1433 34|              kalapját. Nem szép ember. Az orra pisze, arcán fillér
1434 34|          eszébe jut, hogy máskor ebben az idõben hivatalban van, és
1435 34|              idõben hivatalban van, és az életet végtelenül üresnek
1436 34|                 Minõ búsan donganak el az órák. Szokatlan a délután,
1437 34|            Hasán jeges tömlõ. Mellette az éjjeliszekrényen egy csengettyû
1438 34|               megfürdetik, elõkészítik az operációra, és már viszik
1439 34|              és nyeli sós könnyeit, és az életre gondol, mely gyors,
1440 34|                terem vakítóan világos. Az orvos beszél hozzá, de nem
1441 34|             gyors, kemény és kegyetlen az élet. A felesége, a négy
1442 34|               négy gyereke, a hivatal, az akták, a számlák, a boldog,
1443 34|      szívdobogva sejt, mit a szájával, az orrával, a fülével érzékel:
1444 34|            sápadtan a virrasztástól és az izgalomtól.~- Hogy vagy? -
1445 34|               újra a közönyébe süpped.~Az operáció tündöklõen sikerült.
1446 34|          operáció tündöklõen sikerült. Az orvosok meg voltak elégedve,
1447 34|           feküdt ott, mint a haldoklók az utolsó órában.~- De hiszen
1448 34|              külön, hosszan mesélte el az eseményt. Mert az nem úgy
1449 34|           mesélte el az eseményt. Mert az nem úgy van, ahogy mi, laikusok
1450 34|           csoda, hogy kilábolt belõle, az orvosok is mondják. Tetszik
1451 34|              Költségbe verte magát, de az ember végre nem járhat rongyosan.
1452 34|                ezért nagyon tisztelik. Az iskolában hencegnek, hogy
1453 34|              iskolában hencegnek, hogy az õ apjuknak piros mellénye
1454 34|               és vendégeket hív. Dagad az önérzete, amint újra és
1455 34|             újra sorát ejti a mesének. Az orvos egy kis üvegben odaajándékozta
1456 34|            kioperált testrészt, melyet az almáriumba zárt, s áhítatosan
1457 34|                szolgáló riadtan tekint az almárium felé.~Egy reggel
1458 34|             csönget a hivatalában. Hol az a szolga. A teremtésit neki.~
1459 34|           mérgesen, komikusnak találta az ártatlan embert, s haragját,
1460 34|           Kovács felkel, elsápad, csak az orra tüzel, kékvörösen,
1461 34|                a pulykataréj. Kinyitja az ajtót. Kidobja a szolgát.~
1462 34|              ajtót. Kidobja a szolgát.~Az eset nagy feltûnést kelt
1463 34|                gyõzõdve, hogy mindenki az ellensége. Senkihez se szól.
1464 34|           ellensége. Senkihez se szól. Az eset a hivatalfõnöknek is
1465 34|           beteget? Hisz majd kicsattan az egészségtõl.~- Mit? - felesel
1466 34|            hátat fordít neki, becsapja az ajtót, és hazamegy. Két
1467 34|     sörkocsmában, és buzgón magyarázza az esetet:~- A fegyelmi bizottság
1468 34|             mindnyájuk ügyét, de ebben az esetben nem lehet engednem,
1469 34|        esetekben példát statuáljak. Ez az ember makacs és hanyag.
1470 34|                ember makacs és hanyag. Az aktákat elintézetlenül dobja
1471 34|  szemmeltartásával is akképpen intézik az ügyet, hogy a hivatali tekintélyen
1472 34|         elcsapták, s mire esni kezdett az õszi esõ, künn volt az utcán,
1473 34|         kezdett az õszi esõ, künn volt az utcán, állás nélkül.~Nem
1474 34|           betegeskedett is. Végigjárta az összes orvosokat, fájdította
1475 34|             egy telt ruhaszekrényt. De az orvosok mosolyogva küldték
1476 34|              és burgonyától felpuffadt az arca. Úgy látszott, hogy
1477 34|              és önérzetesen mesélte el az operáció történetét.~A gyerekek,
1478 34|        idõközönként közbeszóltak, mert az egészet már könyv nélkül
1479 34|          narkózis-ról, a lancettá-ról, az appendicitis-rõl. De a vendégek
1480 34|          Kovács ilyenkor elgondolkozik az életén. Nem volt szép az
1481 34|               az életén. Nem volt szép az élete. Folytonosan hivatalba
1482 34|          hasonlított a mennyországhoz, az angyalzenéhez, a hõsi operákhoz.
1483 34|                frissen, épen megõrizve az örökkévalóság számára. A
1484 34|                Mindenki alszik.~Kovács az asztalra teszi az üveget,
1485 34|               Kovács az asztalra teszi az üveget, és nézi.~1911~ ~.