Fejezet

 1 1 |        titkot fölold és összeköti õt az urával és minden, minden
 2 3 |      fölemelte a fejét.~- Kidobod õt is.~A szerkesztõ feleségére
 3 5 |      azonban mindnyájan szerettük õt, mert vékony papírcsöveket
 4 5 |          és csalódottak, kísértük õt a csonka, megtépázott mûszerekkel.~-
 5 6 |         Maga elé nézett. Mi pedig õt néztük. Azzal jöttünk ide,
 6 8 |          csókoltak az anyának, de õt nem vette észre senki. Percekig
 7 9 |       lõtte magát. Hogy szerettem õt gyermekkoromban! Egyáltalán
 8 9 |       Minden vágyammal átkaroltam õt, hogy ne menjen. De mennie
 9 11|    piszkos kártya, hogy megalázza õt, a kártya urát, az ezresek
10 12|          azután lassan megszoktuk õt. A másik szobában ebédeltünk.
11 19| sürgés-forgásban elvegyülni, hogy õt is valami bús idegennek
12 19|           bútorok szinte megunták õt, elfáradtak és meggörnyedtek
13 20|          nõre rámosolyogtak. Néha õt is üldözõbe vették. Mikor
14 21|        hogy ez az esti láng teszi õt meddõvé és közönyössé, mint
15 21|           s egészen elfelejtettem õt. Egy napon azonban a vasalóné
16 21|    kerteket, mert minden bokorban õt sejtettem, újra elfogott
17 21|         mivoltomat, és megragadni õt, kilódítani a szobából,
18 22|            mint a márvány?”~Vonta õt - bûvösen és ellenállhatatlanul -,
19 23|        Tudok.~2~Mi, akik ismertük õt a kávéházakból és szerkesztõségekbõl,
20 23|            Egy este meglátogattam õt. Szobája most már egy tarka,
21 24|     elment a kabaréba is. Kereste õt a kis, züllött színpadon,
22 24|           menekült elõle. Követte õt. A diák csendesen megadta
23 26|          nyomtam.~Órákig bámultam õt. Nem tudtam betelni a halál
24 27|          karoknak, amelyek vitték õt, röpítették és dajkálták,
25 27|           zokogó leány között, és õt is, õt is, halottfehéren,
26 27|           leány között, és õt is, õt is, halottfehéren, nyomban
27 27|         ismered. Én tegnap láttam õt. Õ nem beszél, hanem cselekszik.~
28 27|      napra hallotta, mint gyûlöli õt, és minõ halált szán neki.
29 27|   gondolta magában.~Egyszer látta õt az utcán. Utánasompolygott.
30 27|     Húsz-harminc lépésrõl követte õt, tetszelgett a hõs szerepében,
31 27|            Az asszony megcsókolta õt. Õ pedig mosolygott. Egyáltalán
32 29|          lehetett, hogy elragadja õt, és tovább repül vele. Bámulta
33 30|         aranykeretes szemüveggel. Õt a vendégszobába szállásolták,
34 33| derengésében. Mi nagyon szerettük õt. Anyám azonban nem szerette,