1-500 | 501-1000 | 1001-1405
Fejezet
501 14| Félresimítottam galambõsz haját, és újra megkerestem azt a halványpiros
502 14| régi, megsárgult újságját, és olvasni kezdett. Én meg
503 14| Én meg leültem a földre, és piros meg fehér cukorkákkal
504 14| A szoba egyre sötétebb és hidegebb.~Nem tudom, meddig
505 14| félni kezdtem. Vak, esztelen és õrjítõ volt ez a félelem.
506 14| sötéten égett az asztalon, és künn is éjszaka volt már.~
507 14| dünnyögött. Megnézte az óráját, és készülõdött.~- Hová megyünk? -
508 14| Hová megyünk? - szepegtem, és párnákba temettem arcomat.~
509 14| elõkereste kis prémes bundámat, és rám adta. A félkarjával
510 14| A félkarjával felkapott, és rohant, rohant velem a csillagtalan
511 14| furcsa telegráfdrótokat, és olykor valami távoli, világos
512 14| szívem hangosan kalapált, és fülem a melléhez szorult.~
513 14| kapaszkodtam õsz hajába. És ekkor... ekkor... megütöttem
514 14| Nagyapó letörülte könnyeimet, és elengedett. Olyan szelíden
515 14| hogy egy sövényre dõlt, és hosszasan, keservesen, hangtalanul
516 14| szállodába mentem, lefeküdtem, és reggelig aludtam.~Azóta
517 14| hátha elém jön valahol, és újra elvisz magával vissza
518 14| magával vissza a gyermekkorba és még tovább, oda, ahol szegénynek
519 14| Arcommal Arco felé fordultam és hívtam. Itthagyott örökre.~
520 15| szememet kell lehunynom, és újra Párizsban vagyok. Ne
521 15| Latinban kóborlok most, és keresem azt a feketére kopott,
522 15| rozsdás vasrácsot, ezer és ezer régi ismerõsömet. Fölmegyek
523 15| Fölmegyek a sötét csigalépcsõn, és mikor az ötödik emeletre
524 15| öreg, francia almáriumokat. És újra elõttem áll Louise
525 15| hófehérben, fehér arccal és fehér hajjal. Görnyedt és
526 15| és fehér hajjal. Görnyedt és tipegõ, mint egy finom rokokófigura,
527 15| laktam, kedvesen, szomorúan és elmésen, csak mintha haját
528 15| zenélõóra, kopog az ajtómon, és bejõ hozzám. Megveti ágyamat,
529 15| babrál a finom üvegpoharak és porcelánok közt, vizet hoz
530 15| belemelegszik a csevegésbe, és már le is ül a székemre.
531 15| kezd. A mese hosszú, kedves és szomorú. Ha vége van, újba
532 15| sohasem fogy ki a szóból, és sohasem fárad el. Az anyjától,
533 15| regéket, még kisleány korában, és siet nekem átadni, hogy
534 15| magammal messze hazámba, és elmeséljem ott valakinek,
535 15| éjszaka, fehér a szobám, és fehér a lelkem is. A mesék
536 15| nektek is, fiúk, halkan és szaggatottan, hogy ne tudjátok,
537 15| kegyeltjérõl. Ez a Vic Henri híres és okos ember volt, és a régi
538 15| híres és okos ember volt, és a régi krónikák azt jegyezték
539 15| derék órást, s évi fizetést és szabad lakást adatott neki,
540 15| megköszönte a fényes lakást, és oda vonult föl a zengõ toronyszobába,
541 15| titokzatos szerkezetei, ketyegõ és csillogó órái közé.~A középkori
542 15| egyedül. Szobájában hangosan és boldogan lármáztak az órák,
543 15| Az apró órácskák halkan és félénken szunnyadtak, mint
544 15| csecsemõk, a nagyok komoran és méltóságosan hirdették a
545 15| ráspolyozta, tisztította és igazgatta a beteg órákat,
546 15| toronyóra, Henri pompás és remek mûve pontosan és szorgalmasan
547 15| pompás és remek mûve pontosan és szorgalmasan mutatta az
548 15| hazaballagók, a betegek és a virrasztók hálásan gondoltak
549 15| hálásan gondoltak Henrire, és áldották a nevét.~Sokan
550 15| zöldséget, karalábét, vajat és miegymást, ami kis háztartásához
551 15| szakadt köténnyel, betyárosan és boldogan. A sekrestyés lánya
552 15| fejét.~- Viola - mondotta, és ránézett a leányra. Hamarjában
553 15| azonban egyre roskatagabb és szomorúbb lett. Kedvetlenül
554 15| véletlenül meglátta ráncos arcát és elvadult, sörényszerû szakállát,
555 15| megijedt magától. Utálatos és csúf volt, s rémülten gondolta
556 15| oltára elé térdepelni, sírni és gyónni, s szõrcsuhát öltve
557 15| férfiakat a pokolba. Henri sírt. És azon a napon hiába kopogtak
558 15| vernek, de mindegyik mást és mást mondott, mintha õk
559 15| ott a lámpás árnyékában, és fantáziám lázasan szövögette
560 15| halkuló szívdobbanását, és éreztem, mint lassúdik vele
561 15| egész élete, összes kedve és alkotó ereje szunnyadozott.
562 15| mind a ketten.~Az óra is, és az ember is.~1909~ ~
563 16| szerkesztõt karon akarta fogni, és bizalmaskodva kacsintott
564 16| az egyik terem közepén, és nem vette észre, hogy magára
565 16| nézelõdött, köhécselt, míg lassan és szomorúan - a megalázkodás
566 16| visszahervadt a keze, és csöpögõ, zöld ernyõjén pihent
567 16| ha lábujjhegyen járnak, és legelõször õk ülnek le a
568 16| most gyengéden fáj a feje, és mégis folyton a tárcára
569 16| Meguntam a szemlélõdést, és nem törõdtem vele. Elmentem
570 16| voltam.~Az ajtó újra kinyílt, és most éles, hideg léghuzam
571 16| füstfellegeket, a porzó és tinta savanyú szagát, a
572 16| a gyámoltalan embernek, és összeszorított szájjal,
573 16| valamilyen ismeretlen pont felé, és - nem tudni miért - egész
574 16| megtalálnám - sóhajtozott, és összekulcsolta a kezét. -
575 16| járkálok mindenfelé. Éjjel és nappal kutatom. Most idejöttem.
576 16| buján turkált a lapok közt, és valami hihetetlen vakbuzgalommal,
577 16| reggel nyomunkba lép, utolér és ránevet eredménytelen munkánkra.
578 16| Cigarettára gyújtottunk, és rongyosra mart szivarok
579 16| agyongyötörve hullottunk a pamlagra, és a kudarctól pirulva néztünk
580 16| kezdett.~- A mese a kék szemû és fekete szemû fiúról szólt.
581 16| a kapu elõtt álltak meg, és megtudták, hogy meg kell
582 16| kell búcsúzkodniok örökre, és elbujdostak a kis vidéki
583 16| folyócska partján ültek és sírtak. Lelkük, az õ picike,
584 16| tört. Átölelték egymást, és a gyöngyvirágok között haltak
585 16| mutatja neki ezeket a képeket, és hagytam beszélni.~- Ön nem
586 16| lány. A haja rozsdaszõke, és a bõre porcelánfehér. Máriának
587 16| barnák, mindig csodálkoztak, és ha rámeredtek valakire,
588 16| párna támasztotta volna, és õ is unná fejét, szép szemeit
589 16| unná fejét, szép szemeit és az életet.~Kissé összeborzongtam.
590 16| virrasztásba, a céltalan hajszába, és hamar szerettem volna szabadulni
591 16| küszködött, fellélegzett és meghalt. A csend ijesztõ
592 16| székre, az íróasztal mellé, és szomorúan lelógatta fejét.
593 16| összegyûrve, megsemmisülten, és siratta életét, hiábavaló,
594 16| hiábavaló, ostoba éveit, és a tárcát, az egyetlen szép
595 17| hallotta. Az a hang fátyolos és fáradt volt. A zárt ablakokon
596 17| vergõdött ki a fakó vizekre, és meghalt a piszkos tengeren.~
597 17| Vállára tettem a kezem, és hívtam a szabadba.~- Menjünk
598 17| imbolyogva jártunk mindketten, és némák voltunk. Végre õ kezdett
599 17| látszott. Olaszos sapkát viselt és egy tengerészövet, s mindegyik
600 17| mindegyik ruhadarabja más és más nemzet viseletébõl telt
601 17| délutáni nyugalomtól, a kávétól és a dohánytól megoldódott
602 17| mindörökre ott maradni.~Halkan és félénken szakítottam félbe:~-
603 17| ismeretlen mélyet szippantott, és fölragyogott az arca:~-
604 17| értenek.~Lehunyta a szemét, és sokáig szótlanul ábrándozott:~-
605 17| tengert. Leültem a padra, és órák hosszáig néztem, míg
606 17| hosszáig néztem, míg süket és vak nem lettem, míg bele
607 17| Hogy kinyúlok a parton, és semmit sem csinálok többé.
608 17| Hogy elfelejtek mindent és mindenkit.~Reám nézett,
609 17| mindenkit.~Reám nézett, és a szeme nedves, zöld fényben
610 17| Megijedtem. Ez a szem oly tiszta és végtelenbe vágyó volt, mint
611 17| ezelõtt, már éltem itt, és verekedtem nõért, kenyérért,
612 17| imádkoztam, szenvedtem és örültem. Behunyt szemmel
613 17| embereket is mind ismertem. És tudom, késõ éjjel egy rezgõ
614 17| tuszkolt ki a templomból.~- És?~- És azóta itt vagyok.
615 17| ki a templomból.~- És?~- És azóta itt vagyok. Másnap
616 17| vak fiú lengett a vízen, és dalolt. A kíváncsi idegenek
617 18| szinte nevetséges, kislányos és csábító, az arca is majdnem
618 18| az arca is majdnem cukros és tejes. Imádandó testét enyhe
619 18| szeme. Ezzel a gyémánttal és a fekete, tüzes szemével
620 18| a két ragadozó - a kígyó és a férfi - tekintete. Mintha
621 18| megkarcolta volna a gyémántsugár és a szem tüze, csiklandozó
622 18| a jóétvágyúak, szeretnek és boldogítanak. De a szõkék,
623 18| zsebre vágta a kulcsot, és ment.~3~Szerdán korán siettem
624 18| szobát. Újra a cigarettavégek és a pohárka.~Nemsokára már
625 18| Képzeletben kirajzoltam alakját, és szépnek, kívánatosnak, isteninek
626 18| kiürültek.~Új likõröket és új cigarettákat szereztem
627 18| nincs találkád?~- Nincs. És most engedd meg, hogy ünnepélyesen
628 18| Kivett egy arcképet, és megmutatta. Mosolygott.~
629 18| Mindez nem vall a finom és kedves Ábelre. Ez vérmes
630 18| ismer engem, akárcsak õ, és most két idegen embert látok
631 18| kövér. Ez a férfi karcsú, és arca borotvált.~- Hisz ez
632 18| egyszerûen otthon maradok, és ha jönnek, bemutatkozom
633 18| szóltam. Letettem a kalapomat, és leültem a kerevetre.~- De
634 18| elmosolyogta magát. Hálás és jó volt a figyelmemért.~
635 19| Az öregasszony bólintott, és kinyitotta az ajtót.~- Tessék
636 19| állt az ajtó elõtt. Mózes és Dániel.~Mózes egészen kopasz,
637 19| sötétzöld télisapkát visel, és sárga sállal köti át a nyakát.~
638 19| A másik deresedõ, szõke és magas.~Mind a kettõnek hatalmasan
639 19| sárgaságában a tárgyak éles és fekete körvonalakkal rajzolódtak
640 19| paradicsomok, zöld mandulák - és hátul egy óriás üveg, zavaros
641 19| ecetággyal. Itt a kancsó és a poharak. A zöld csíkos,
642 19| zárták volna azóta.~Bámultak, és nem tudtak szóhoz jutni.~
643 19| megigazította pápaszemét, és keményen arcukba nézett.
644 19| Igen - mondta a kopasz, és rögtön letette az elsõ havi
645 19| Azzal köszönt a két öreg, és zavartan mosolyogva mentek
646 19| Boldogok voltak. Ruganyosan és majdnem fiatal lépésekkel
647 19| elsavanyodott filozófus és a botanikus, akik egyetemi
648 19| unalmas, vidéki fészket, és újra feljönnek lakni Budapestre,
649 19| haladt elõre, meglepetve és tájékozatlanul, kezében
650 19| emlékezetükbe idézni az utcák és a körutak szeszélyes kacskaringóit,
651 19| Ezeken az utcákon öröm és életkedv tombolt, melybõl
652 19| ismeretlenül maradhatunk, és ismeretséget köthetünk.
653 19| Betekintett a péküzletbe, és megtalálta a két öreg kisasszonyt,
654 19| akiknél estente kenyeret és túrót vett. A kisasszonyok
655 19| kenyeret, s mindenkinek hosszan és szívesen köszöntenek jó
656 19| köszöntenek jó estét az õ fakó és halott hangjukon. Jó estét,
657 19| kövér hentes elõtte a bõség és gondviselés jelképe volt
658 19| Valami hálát érzett iránta, és mindenki iránt, aki körülötte
659 19| Mind a ketten megálltak, és csodálkozva néztek utána.
660 19| hozzájuk, meggypálinkát ivott, és az asztal tetején táncolt.
661 19| Az emlékek minden fában és kõben felébredtek. Akárhova
662 19| megelevenült az aszfalt, és zenélni kezdett, a múltak
663 19| fûszerkereskedõ a pultnál ül, és számolja a pénzt. Meghízott
664 19| számolja a pénzt. Meghízott és megkopaszodott.~Mentek,
665 19| Harminc év volt mögöttük, és ez egyszerre semmivé lett,
666 19| plüssdíványt, mely harmonikált és jajgatott, mikor ráültek,
667 19| jajgatott, mikor ráültek, és a pincért, aki pecsétes
668 19| Elszívtak egy szivart, és aztán fizettek. Mind a ketten
669 19| elõttük, feladta a kabátjukat, és kinyitotta az ajtót.~Ettõl
670 19| hogy együtt szenvedhettek, és nem szégyellik magukat egymás
671 19| hogy a hordárok gonosz és ravasz emberek, kik kizsákmányolják
672 19| kizsákmányolják az utasokat, és hacsak lehet, nem kell velük
673 19| beszéltek, szeretett az álmos és tétova sürgés-forgásban
674 19| morajlását visszazengi. Minden út és minden távolság benne van,
675 19| fel van göngyölve benne, és benne van a jövendõ is,
676 19| végtelenbe.~Dániel ráhagyta, és intett. Egy szót se értett
677 19| azért õ is elõrehajolt, és nézte, nézte a síneket.~
678 19| Mózes rágyújtott a pipára, és köhögve szippantgatott.
679 19| dohányfüsttõl. Nézték az éjszakát és a holdat, mely ócskán, elhasználtan,
680 19| volt. Fizettek, elváltak, és aludni mentek.~De Mózes
681 19| nyugtalankodott. Éjfélkor felkelt, és teát akart fõzni. A kancsóban
682 19| szobába, leült a székre, és bámulta a lélegzõ spirituszlámpát.
683 19| megunták õt, elfáradtak és meggörnyedtek a keze alatt.
684 19| A hold is olyan közeli és unalmas itt. Szinte belép
685 19| hogy azelõtt távolinak és fenségesnek látta. Kitárta
686 19| látta. Kitárta karjait, és megigézve állt hideg fényében.
687 19| vele együtt virrasztott, és megvárta a hajnalt. Mosdani
688 19| vagy?~Dániel állt az utcán, és várt a kocsira, hogy a vonatra
689 19| hogy valami rendkívüli és szomorú történik velük ezen
690 19| életük kizökken az útjából, és senki sem igazíthatja helyre.
691 19| fakadtak. Fázott a kezük és a lábuk. A szájuk pedig
692 19| Nézték a távíróoszlopokat és a holdat, mely hálásan utánuk
693 19| virradás fényében, gonoszul és sötéten, mint a betörõk,
694 19| betegek. A levegõben szivar- és cigarettafüst kóválygott.
695 19| cigarettafüst kóválygott. Köhögni és prüszkölni kezdtek. Egyszerre
696 19| bõrszaga orrukba szállt, és szédültek. Áporodott gõzök
697 19| volt, hogy minden elveszett és menthetetlen. Megnézték
698 19| a kávéjukat, céltalannak és sivárnak tetszett az életük.
699 19| emberek is felébredtek, és beszélni kezdtek. Egyik
700 19| részegen néztek ki az ablakon, és lesték a diadalmas megérkezést,
701 19| pályaudvarról táskákkal és csomagokkal érkeztek a lakásukba.
702 19| kezében az ágy alá nézett, és megtapogatta a szekrényeket,
703 19| perc múlva köhintett Mózes, és megint megszólalt:~- Alszol?~-
704 19| Meggyújtott egy gyufát, és nézte a barátját, aki szelíden
705 19| gondolta magában Mózes, és elfújta a gyufát.~Az alvó
706 19| Az alvó száján kedvesen és naivan csillogott két tejcsöpp.~
707 19| katonásan felöltözködnek, és azután dolguk után látnak.
708 19| Fáradtak, álmosak voltak, és a falnak fordulva tovább
709 19| meghalt emberek nyomait és regényeit kereste itt. Mózes
710 19| páterrel vagy holmi föveges és nyurga doktorral, aki az
711 19| keresztül sandít reá, s mágiáról és köpölyözésrõl beszél.~Már
712 19| erélyesen. - Felkelni!~Zöldek és sárgák voltak a tegnapi
713 19| üvegek, a gyertyatartók és a kilincsek. Csak karácsony
714 19| megpörkölõdött fenyõfa szagát és a gyertyák elszálló füstjét.~-
715 19| leakasztották a képeket, és keresték-keresték a múltat.
716 19| beitatták illatukkal, érzésükkel és lelkükkel az egész szobát.
717 19| állítani az otthagyott markáns és egyéni jelekbõl. Ez a fiú
718 19| Ez a gyógyszerész hideg és kegyetlen kedvese.~- Ah,
719 19| kiáltottak mámorosan és gúnyosan. - Hol vagy, Malvin?~
720 19| simogatták. Maguk elé tették, és nézték, van-e rajta valami
721 19| szétlocsolódott a szekrényben, és ettõl kezdve szagos lett
722 19| lepipiskéltek a földre, huncutul és ostobán, mint a játszó gyerekek.
723 19| érezték az éhséget sem, és nem vették észre, hogy az
724 19| kik vasalókat tüzesítenek és diákokkal enyelegnek az
725 19| nagyon szerettek. Bánatosan és mély vágyakozással hangzott
726 19| Biztosan egy sûrû hajú és komor diák játszotta. Az
727 19| játszotta. Az ábrándozás és fáradtság egy negyedórájában
728 19| hiányzott.~Elmúlt egy nap, és a mámor enyhült. Elmúlt
729 19| enyhült. Elmúlt egy hét, és elfáradtak. Elmúlt egy hónap,
730 19| elfáradtak. Elmúlt egy hónap, és szomorúak lettek.~Valami
731 19| egy vászonkereskedésbe, és vettek egy vég sárga vásznat,
732 19| kételkedni, hisz ékesszóló és meggyõzõ érveket hozott
733 19| varrodákból, a kereskedésekbõl és a gyárakból. Dániel felhúzta
734 19| felhúzta cérnakesztyûjét, és õszirózsát tûzött gomblyukába.
735 19| drogériában parfümöt szerzett be és cukrot a fûszeresnél. Sokáig
736 19| Mózes vacsorázni kezdett.~- És képzeld, hogy hívják?~-
737 19| izzad, fuldoklik a porban, és tüzel a tyúkszeme. A villamosok
738 19| búsan elõrenyúló nyakát és megtört szemét, mely mintha
739 19| mint akkor. Ez bûnösebb és elegánsabb is.~Elhatározták,
740 19| de õk inkább nem esznek, és mind a hármat a lánynak
741 19| málnacukrot is beszereznek és - természetesen - meggypálinkát
742 19| jött a lány. Egy félszeg és igénytelen lányka, valami
743 19| igénytelen lányka, valami buta és szótalan liba, akinek más
744 19| közben mutogatta kis fogait és vérszegény, lila ínyét.~-
745 19| érzelmesen.~A nõ köszönt és leült. Ez az a kis budapesti
746 19| halkan. - Már ül? Érdekes.~És nevetett.~Most még nagyobb
747 19| valamit?~A lány nyelt egyet, és csak ennyit szólt:~- Nem.~
748 19| szobában, hol nyugalom van és meggypálinka.~Majd egyszerre,
749 19| maga se tudta, mit akar, és mikor látta, hogy a többiek
750 19| leány áhítatosan hallgatta, és nem tudta, gyászdal-e vagy
751 19| volt akkor?...~6~Dániel és Mózes a Múzeum-kertben ültek
752 19| tavaly huszonöt éves volt, és most már huszonhat. Ha meggondoljuk,
753 19| neuraszténia. Diákok jönnek, és magolják a kõnyomatos jegyzeteket,
754 19| karikát hajtanak a kisfiúk, és óriás labdákkal játszanak
755 19| a nevét, nincsen is neve és kora sincs, mindig volt
756 19| kora sincs, mindig volt és mindig lesz s mindig ugyanaz,
757 19| mindig ugyanaz, s boldogan és pirosan kacag, tegnap, ma
758 19| pirosan kacag, tegnap, ma és holnap, és megterem mindenütt,
759 19| kacag, tegnap, ma és holnap, és megterem mindenütt, mint
760 19| Mózesnek kiderült az arca, és ragyogott egy napernyõ visszfényében.~
761 19| örvényekbe. A keze vékony és átlátszó lett, mint egy
762 19| ördögszínház, melyben fény és árnyék váltakozik. Késõbb,
763 19| Éjjel pedig cserepeket és meleg sózacskókat kell kikészíteni
764 19| tipegnek így, céltalanul és félénken. Kinyújtották a
765 19| Kinyújtották a nyakukat, és néztek egy ablakot vagy
766 19| gyerekek maszatosan, piros és kék csíkú tornaingben táncoltak,
767 19| Szorongatták egymás kezét, és mereven egy irányba tekintettek.
768 19| tekintettek. Senkit se ismertek, és mégis, mintha valakit vártak
769 19| mégis, mintha valakit vártak és kerestek volna bizonytalanul,
770 19| lépcsõn elfáradtak. Halványan és lihegve dõltek a díványra.
771 19| Voltak azonban órák és percek, mikor sárga arcukon
772 19| csetelve-botolva, mint akit ûz valaki, és a kopasz homlokuk megizzadt,
773 19| összehervadt. Futottak, és öreg szívecskéjük erõsen
774 19| ebédeltek.~Késõn mentek oda, és úgyszólván egészen maguk
775 19| bántotta õket. Olyan alázatos és igénytelen volt, mint egy
776 19| míg visszajött. A villák és a kések erõsen csörömpöltek
777 19| üldögéltek mind a ketten, és nézték az õszi esõt.~A szürke
778 19| ülne az asztalnál, fáradtan és szomorúan.~Egy diák nézte
779 19| meszelte. A másik kövér és szakállas arc borostáival
780 19| szakállas arc borostáival és szemölcseivel pedig egy
781 19| felvert a dudva, besüppedt és kipúposodott, s csak két
782 19| szem pislog belõle zsírosan és fényesen, mint két mécses,
783 19| Aztán felgyûrte a gallérját, és továbbsietett az esõben.~
784 19| ház elõtt, mint a cövek, és nem mozdult. Nem tudni,
785 19| után nyíltak az ablakok, és kíváncsi fejek kukkantak
786 19| ismeretlen nõnek vagy kinek, és órák óta nem moccan. Az
787 19| kinyitotta egy haragos úr, és fenyegetõ pillantásokat
788 19| gondolkozott, s egyszerûen és szelíden csak ezt akarta
789 19| Önök ezen csodálkoznak és felháborodnak. Érzelgõsnek
790 19| emlékekért, a színekért, és eljöttem én is ide a barna
791 19| fiatal szájam csókjaiért, és meg akarom keresni, és meg
792 19| és meg akarom keresni, és meg fogom találni, mert
793 19| ezért most fogadja, uram, ön és mindenki, aki csak így gondolkozik,
794 19| fájdalma nevében az átkomat és a megvetésemet.”~Mózes azonban
795 19| Aztán leemelte a kalapját, és még valamit dadogott. A
796 19| Mózes leroskadt egy székre, és mintegy csak magának mondta:~-
797 19| Odaült az ágy szélére, és megsimogatta a haját.~-
798 19| látta ily gyámoltalannak és kicsinynek, és sohase szerette
799 19| gyámoltalannak és kicsinynek, és sohase szerette így ezt
800 19| szoba?~Az öreg ránézett és bólintott.~- Nagyon magas.~-
801 19| ümmögtek. Aztán Mózes kiment, és csak annyit mondott:~- A
802 19| kellett a kosárba gyömöszölni, és készen voltak. Dániel lomhán
803 19| a kerteket, a leányokat, és egyszerre látta magát fiatalon,
804 19| mindent, mindent itt hagyott, és most, amikor elmegy innen,
805 19| vetette tehát sárga sálját, és föltette a sötétzöld sapkát.~-
806 20| gyertyákat a zongoraszobában, és zongorázom. Sokszor egészen
807 20| pedig többnyire elõbb kelek, és jó reggelt kívánok a kertben
808 20| kezdett.~„...A hajam szõke, és azt mondják...”~Nem tudta
809 20| szépség elvégre ízlés dolga, és õ még sohasem gondolkozott
810 20| Ez a tapasztalat szokássá és életbölcsességgé finomult
811 20| Hasonlót a szédülethez és az ájuláshoz. Találkozott
812 20| Találkozott az utcákon szemtelen és vidám fiatalemberekkel,
813 20| karonfogva robogtak az aszfalton, és minden nõre rámosolyogtak.
814 20| Mikor azonban eléje értek és rátekintettek, egyszerre
815 20| egyszerre lassabban mentek, és kihûlt a vidámságuk, megijedtek
816 20| ilyenkor felemelte a fejét, és tettette, hogy nem veszi
817 20| akkor szólt, ha kérdezték, és óvatosan, nagyon tapintatosan
818 20| Lesimította homlokáról a haját, és mohón bámulta gömbölyû fejét,
819 20| így. Simogatta a száját, és szorította és kínozta, mint
820 20| a száját, és szorította és kínozta, mint ahogy néha
821 20| hogy még jobban fájjon és még csúnyább legyen, ha
822 20| eddig. Csak ne bizseregjen és viszkessen alattomosan.
823 20| kellett írnia. Kedvesen és szerényen közeledett hozzá
824 20| kedves. A stílus igénytelen és mégis friss. Bella boldogtalannak
825 20| megszakad az ismeretség, és többet soha, sohase hozna
826 20| asztalhoz. Most már nyugodtan és gyorsan írt. Befejezte a
827 20| Volt benne valami távoli és ködös. Egy emlék, amely
828 20| de ez az emlék az évektõl és a bánattól megszépült, és
829 20| és a bánattól megszépült, és az arc sápadt lett, a kezek
830 20| törékenyek, a haj nehéz és szomorú. Nem is arckép volt
831 20| templomi ereklye. Egy szelíd és fehér kísértet néz ki így
832 20| száját, amely az övé volt és mégis gyenge, pihegõ és
833 20| és mégis gyenge, pihegõ és nedves, mintha kristálypohárból
834 20| miután betelt a hûvösséggel és az illattal, légies lázzal
835 20| ül a széken, mentegetõzve és szerényen, a tárgyakhoz
836 20| tagjait, üvegcsontjait, és integet az ittmaradóknak,
837 20| átadja a helyét nekik, és elröpül.~Ezt a képet küldje
838 20| levél le volt ragasztva, és a levél sikerült. Bella
839 20| minden szennye, utálata és förtelme. Ez az arckép most
840 20| távol az élettõl, molyok és szakadós ruhák között. Megöregedett
841 20| ruhák között. Megöregedett és elhervadt, mint egy élõ.
842 20| életbe, az arca kiszínesedik, és a föld atomjait táncra serkenti.
843 20| be a szekrénybe. A levél és a halott leány arcképe még
844 20| közvetítette. Egy erõs, féktelen és buja szerelem az õ szegény
845 20| szerelmesek rózsaszínûek lettek és kigömbölyödtek, õ lassan
846 20| összetépázták idegeit a terhes és idegen csókok, mint a telegráfdrótokat
847 20| mint csalódott a leánya és a fia. Albert egyszer vidáman
848 20| éjjel sírt, úgyhogy sûrû és szép szakálla megdagadt
849 20| siratta. Némán nézte õket, és titokban igazat adott a
850 20| a bús, pisze embereket, és fulladozva sopánkodott:~-
851 20| fiaim? Szeressétek egymást, és maradjatok békén.~A két
852 20| kezdve sokat voltak együtt, és hosszan, komolyan beszélgettek.~-
853 20| gyûjteni a Kálvin téren, és aztán egy nagy üstben megégetni,
854 20| bólintott Albert.~Mereven és gyászosan néztek egymásra,
855 20| bevitték az õ szürke, tisztes és hideg otthonukba, ahol még
856 20| vadászott a puskáival, és olvasta a könyveit. Úgy
857 20| tanítóné mindjárt félrevonta, és szepegve mondta neki:~-
858 20| Ugyan... - szólt Albert, és vállat vont.~Ebben a pillanatban
859 20| vidáman vacsorázott. Tréfált és gonoszkodott.~Másnap pedig
860 20| pedig korán kelt. Frissen és boldogan ült a varrógépe
861 20| mellé. Amint a tû zümmögött, és a gép ütemesen csattogott,
862 20| gép ütemesen csattogott, és a gombolyagok fürgén forogtak,
863 20| varrógép. Ez a szegények olcsó és hasznos zongorája. A nehéz
864 20| szelíden teregette magára, és ezek betakarták, úgyhogy
865 20| volt. Foga szorgalmasan és makrancos erõvel harapta
866 20| ördögien motoztak a tûk és fonalak között. Ezektõl
867 20| között. Ezektõl a cérnáktól és tûktõl csempültek ki a fogai,
868 20| megérkezett. Minden sora csupa tûz és könny. A fiatalember szíve
869 20| írta a kishivatalnok. - És a szív. ~Sietve válaszolt
870 20| mindig, mindig õróla. Igazán és nagyon szereti. A leány
871 20| szereti. A leány becézi és simogatja, a fiatalember
872 20| majd eljön érte, megismeri, és egy szót se szól az arcképrõl.
873 20| gondoltalak. A lélek a fõ. És a szív.~Az öccse sötét szemmel
874 20| elárulták, egyedül maradt, és gyûlölni kezdte.~- Mit keresel
875 20| figyelte, amint este hazajön, és önelégülten ül a vacsorához.
876 20| hozzád írták?~Bella elsápadt, és nem felelt. A fogát összeszorította.
877 20| szégyentõl, az utálattól és a megvetéstõl. Nézte az
878 20| Fehéren álltak szemközt, és gyûlölték, határtalanul
879 20| szemében az öccse volt a férfi, és a férfi elõtt a nénje volt
880 20| aki rátiport, elárulta és kinevette. Civódó tekintetek
881 20| karjuk összeakaszkodott, és sokáig némán tusakodtak.
882 20| kövér, véres szúnyogok, és zümmögnek és muzsikálnak
883 20| szúnyogok, és zümmögnek és muzsikálnak éles fullánkjaikkal,
884 20| õket. Bella nézte az éjet, és nyugodtan és szomorúan úgy
885 20| nézte az éjet, és nyugodtan és szomorúan úgy érezte, hogy
886 20| már szürkeség lesz, por és szél, unalom és ásítás.
887 20| lesz, por és szél, unalom és ásítás. Csak egy szegény
888 21| ezüst folyadékban boldogan és sápadtan lubickolt, vérszegény
889 21| vérszegény ujjain szalagokat és tûket táncoltatva. Várakozás
890 21| esti láng teszi õt meddõvé és közönyössé, mint mesék tündéreit
891 21| bonbonokat adtam neki, parfümöket és ritka szalagokat. Aztán
892 21| homlokából a szõke hajtincseket, és azt mondta:~- Szeretlek.~
893 21| Szemöldökei magasra szöktek, és maga is csodálkozott, hogy
894 21| A békés idillen, a mély és sárga teán pedig forrón
895 21| rumláng. Ha errõl a merev és dacos szájról hallottam
896 21| csipkékkel cseréltem fel, és ebben a változásban valami
897 21| nagy, gondoltam magamban, és el tudok képzelni valakit,
898 21| ki, de egyszerû kedély, és ezt meg kell becsülni, hû,
899 21| ezt meg kell becsülni, hû, és ez a fõ. Lassanként mégis
900 21| fújtam. Különbözõ hosszú és fontos utazásokról beszéltem.
901 21| otthonosan leült az ágyra, és a kályhába meredt.~- Mi
902 21| fészkelõdött az ágyon, és aztán elpityeredett. Nem
903 21| Rózsi - mondtam szelíden és mélabúsan. - Menj haza.~
904 21| durvaságomat, a hidegvéremet, és a szakítást adta tudtul.
905 21| Mit tegyek? Ez az ártatlan és szokott szó, mely eleinte
906 21| szó, mely eleinte sáfránya és illata volt életemnek, most
907 21| furakodott, uralkodóvá lett és elöntött mindent, beszívódott
908 21| könyveimbe, mint egy olcsó és émelyítõ parfüm, s nem volt
909 21| gondoltam az õ igénytelen fejére és a szép, méla szemére, mely
910 21| szemére, mely mély volt és szomorú, mint egy szimbolista
911 21| próbáltam lefegyverezni. Zsíros és nehéz húsokat etettem vele.
912 21| fogtam, hogy ellustuljon és elvessze az ábrándosságát.~-
913 21| gyönyörûen kigömbölyödött, nehéz és kényelmes lett, mint egy
914 21| mint egy kacsa, de a zsíros és maszatos szájával is azt
915 21| könyvvel, kicsit olvastam, és azután elfújtam a gyertyát.~
916 21| hazahozta a fehérnemûimet, és amint szétbontottam, ezer
917 21| de egy kissé ellágyulva és kíváncsian is, bevezettem
918 21| magasabb volt, mint én, és rettenetes, parancsoló,
919 21| fejével, kisírt szemeivel és a sáros fehér ruháival egy
920 21| királynõhöz hasonlított, aki némán és nyugodtan elfoglalja régi
921 21| elfoglalja régi birodalmát, és leül az aranyos trónszékbe.
922 21| egész férfi mivoltomat, és megragadni õt, kilódítani
923 21| parancsolt. Hozzáhajoltam, és beszélni kezdtem. Rózsi
924 21| Rózsi leült a díványra, és a képeket nézte. Pityergõ
925 21| nem találta ezt a szót, és inkább néma maradt.~Szelíden
926 22| fiatal volt ez a fiú, gyengéd és szelíd vonásokkal, melyeken
927 22| tétovázva haladt elõre, és sápadtan, mint aki rózsakoszorút
928 22| édes szájtól szakad el, és ölelõ karokból bontakozik
929 22| ahol búgott az orgona, és néhány láng reszketett a
930 22| elveszi az idõérzékünket, és álmodozóvá tesz. Maga az
931 22| márványravatalon III. Béla és Anna királyné alszik.~Egy
932 22| a mellén. Az arca hideg és komoly volt. Hosszú szakálla
933 22| gyengédek voltak, de szigorúak, és látszott rajtuk, hogy fenyíteni
934 22| fenyíteni is tudtak, zsarnokian és kegyetlenül, mert az õsei
935 22| káprázott a közelségétõl, és elmosolyodott, hogy micsoda
936 22| sokáig?” - kérdezte magától, és nem ment tovább.~A vállát
937 22| egyszerre megenyhült a kõarc, és szinte apaian tekintett
938 22| arcod, mely márványból való, és átveszed belõlem az életet,
939 22| életet, mozdulatlanná teszel, és beleragadsz az örökkévalóságba,
940 22| márvány?”~Vonta õt - bûvösen és ellenállhatatlanul -, s
941 22| érzett, hogy kiengesztelje és eltüntesse arcáról azt a
942 22| Látta a királyt barbár és kegyes mivoltában. Az élete
943 22| magyar püspököt, komoran és sötéten, és ellágyult, meghatódott,
944 22| püspököt, komoran és sötéten, és ellágyult, meghatódott,
945 22| elõérzetében.~Az alkony heves és forró színekben tündöklött,
946 22| forró színekben tündöklött, és ebben a színzavarban maga
947 22| mikor lenn zajong a város, és a párafényben cikázik az
948 22| ragyogó szemmel fogadná, és miért csak éppen ennek a
949 22| panaszt, amely alaktalanul és zavarosan forrong benne?
950 22| céltalan utak, sok fényes és füstös éjjel. Emlékezik
951 22| hánykolódott, külföldi szállodákra és villámló operaestékre. Mégis
952 22| Odakönyökölt a ravatal párkányára, és a királyra meredt különös
953 22| kedves halottainkat nézzük, és az ajkai mosolyogni kezdtek,
954 22| ha most ezzel a sápadt és züllött arccal, ezzel a
955 22| eléd szórnám a fiatalságom, és odaszorítanám arcom a te
956 22| odaszorítanám arcom a te arcodhoz? És ha elmondanám, hogy mióta
957 22| volna kimondani õket a finom és fáradt szájával, így, ziláltan,
958 22| fényüktõl. Büszke, kemény és egzotikus volt ez az arc.
959 22| volt ez az arc. Egy fiatal és ragyogó barbár állt a napfényben.
960 22| állt a napfényben. Vasból és kõbõl volt. A bátor árnyalat
961 22| mégse szólt. Sarkon fordult, és kiment. Alatta fényben égett
962 22| himnuszában.~Most már bátran és egyszerûen ment elõre. A
963 22| hegyeket, a Dunát, a várost, és új értelme lett mindennek,
964 22| milliók állanak mögötte, és milliók következnek utána,
965 22| s õ egy kapocs a kezdet és vég között, egy zászló a
966 22| tûnt elõ, olyan határozott és merész, aminõt csak harcias
967 23| FÉLIX~1~- És - kérdezte a tanácsos -
968 23| csoportosultunk köréje, és néztük, amint veszõdött,
969 23| ismertük õt a kávéházakból és szerkesztõségekbõl, nem
970 23| rángatódzott, cikázott és kánkánt táncolt, hol itt,
971 23| németbõl - a kínai novellákat, és aztán gondosan letisztázva,
972 23| Elmaradt társaságunkból, pontos és rendes lett, szótlanul jött-ment.
973 23| mindent, verset, cikket és hírt, mely Kínára vonatkozott.
974 23| asztalán tusos edények. Tao és Konfucius képei. Ágya fölött
975 23| idegen szemmel nézett rám és a sápadt fiúra, kit egy
976 23| Kezembe adta a szobrot. Kaján és kárörvendõ Gnóm volt, a
977 23| kárörvendõ Gnóm volt, a táncoló és gonosz Isten, ki vigyorogva
978 23| vigyorogva ujjong, ugrál életek és romok fölött, haraggal rázva
979 23| szemünk elõl kínai könyveivel és rongyaival. Pár hónap múlva
980 23| árus odament asztalához, és hamutartókat kínált neki.
981 23| éjjel-nappal. Egy év múlt el, és nem láttam. Aztán egy éjjel
982 23| festett furcsa figurákat és ábrándokat nyersselyemre.
983 23| asztalon, ágya mellett, és egy rézsútszemû kis kínai
984 24| koporsót kivitték az udvarra, és felállították az ácsolt
985 24| ravatalra, hogy beszenteljék és reátegyék a halottaskocsira.
986 24| A ködben most angyalokat és rózsákat látott. Mereven
987 24| ripacs, egy komoly mûvész és a kabaré igazgatója. Majdnem
988 24| ebédjükre gondoltak. Buja és dús érzések tarkázták a
989 24| véget ért a szertartás, és a lovak gyásztollukat rázva
990 24| megindultak a temetõ felé, fáklyák és lámpások között, esni kezdett
991 24| Bevont mindent ez a hideg és csillogó burok, üveggé és
992 24| és csillogó burok, üveggé és cukros gesztenyévé változtatta
993 24| aztán siralmasan olvadt, és fázó lábak topogtak a hûvös,
994 24| diák nézte ezt a lángoló és sötét menetet - akárcsak
995 24| délutánban. Inkább csodálkozott és bámészkodott, mint gyászolt.
996 24| elragadták tõle, gyorsan és brutálisan, mint mikor éjjel
997 24| csodálkozás. Krisztinát kereste, és õ - ó, igen -, õ már nem
998 24| homályos ablak elõtt állott, és keservesen, jóízûen sírt.
999 24| csengettek, az ajtóhoz rohant, és csodálkozott, hogy nem õ
1000 24| Ekkor visszament a szobába, és pontról pontra kifestette
1-500 | 501-1000 | 1001-1405 |