Fejezet
1 1 | ember volt. Látszott rajta, hogy egész élete munkában telt
2 1 | Haragszom reád. Fáj, hogy bizalmatlan voltál.~Másnap
3 1 | narancsot evett, azt hitte, hogy vértõl pirosak az ujjai,
4 1 | lesik az ajtó rebbenését, hogy õk is szenvedjenek a fekete
5 1 | káröröm se gyógyította, hogy most már tudja, mi van a
6 1 | oda. Csak annyit érzett, hogy ezek más emberek, és rútak.
7 1 | látnom kellett.~- Mit.~- Hogy engem is úgy szeretsz, mint
8 1 | s fázott a gondolatra, hogy idegen emberek lépnek ide
9 2 | ömölt a sorvadó tüdõkbe, hogy a lesoványodott tagokba
10 2 | Olyan fájóan tudott nézni, hogy szinte bocsánatot kért a
11 2 | elõtte, s nem törõdött azzal, hogy egy embernek, aki véletlenül
12 2 | hátán arra a gondolatra, hogy egész éjjel e síri fa alatt
13 2 | valamit mormolt, olyanfélét, hogy minden úgy van legjobban,
14 2 | olvadt. Csak azt érezte, hogy végre bosszút állt sok-sok
15 2 | lihegett.~Aztán azt látta, hogy egyszerre egy forrongó csoportosulás
16 3 | azzal töltötte az idejét, hogy parfümöket öntögetett össze,
17 3 | Fázós gyönyörrel nézte, hogy birkózik a papiros a lángokkal.
18 3 | legveszedelmesebb. Mintha nem tudná, hogy belõlük él, gõgösen hordja
19 3 | kíméletlenül tudatták vele, hogy nem született írónak. Pedig
20 3 | leutaznia a vidéki városba, hogy lapjainak tudósítást küldjön.
21 3 | a fiatalságáról, arról, hogy a lap lemaradt tudósításával,
22 3 | várakoznak az elõszobában, hogy a szolga férje elé bocsássa
23 3 | udvariasan tudtára adta, hogy bármennyire sajnálja, nem
24 3 | az lett a következménye, hogy pár hét múlva egész új tehetségek
25 3 | nevében nyomban meg is üzente, hogy a kéziratát nem közlik.
26 3 | Reszketett az örömtõl, hogy évek elfojtott, magába harapott
27 3 | bámul és dicsér. Úgy érezte, hogy ezzel az egyetlen tettel
28 4 | feleségemnek megígértem, hogy éjfélre otthon leszek. Most
29 4 | Nem hittem volna, öregem, hogy te megházasodtál. A Férj
30 4 | beszélj, látom az orrodról, hogy boldog vagy, öregem. Ej-ej,
31 4 | olyan komolyan játszik, hogy maga is elhiszi. Nézd, most
32 4 | az asszony fülébe súgom, hogy fõzzön kávét. A reggeli
33 4 | De mindketten érezzük, hogy most szeretjük egymást legjobban.~
34 4 | természetes.~FÉRJ. észreveszi, hogy a szódabikarbónás szelencébe
35 4 | hazamennem. Agglegény maradtam. Hogy is van az a mondás? Az agglegény
36 4 | mégse cserélnék veled. Igaz, hogy a legényszobám üres most,
37 4 | hideg, és úgy surranok be, hogy elfordítom a fejem, de azért...
38 4 | elkomorul.~FÉRJ. Az se igaz, hogy senkim sincs. Az én nagy,
39 4 | Egyébként megköszönöm nekik, hogy jószívûek hozzám, lefekszem,
40 4 | Nem tudom, észrevetted-e, hogy ezek a fiatal leányok mindig
41 4 | szomorúan. Nem gondolod, hogy nincs igazad?~FÉRJ. Én,
42 4 | Csak azt akarom mondani, hogy hazudsz. Lehajtja fejét
43 4 | Lehajtja fejét az asztalra. Hogy nincs így. Nagyon sápadtan.
44 4 | nincs így. Nagyon sápadtan. Hogy nincs igazad.~FÉRJ. Honnan
45 4 | meg, öregem, tudd meg... hogy én is becsaptalak... mert
46 4 | zavaros álomnak tetszik, hogy egymásban bámulták saját
47 5 | Eleinte csak az fûzött hozzá, hogy barátaim is pajtáskodtak
48 5 | is, rólunk is megjósolta, hogy egytõl egyig akasztófán
49 5 | sovány és szegényes volt, hogy félig szántuk is, s csak
50 5 | csillagok. - Nem bántuk, hogy egyik kövér, ellenszenves
51 5 | vettük, csak azt láttuk, hogy a legkonokabb ellenségeink
52 5 | pedig annyira illettek neki, hogy a csillagászt másképpen
53 5 | mikor kel fel az öreg, hogy kimenjünk a mezõre csillagokat
54 5 | alig tudta róla valaki, hogy több külföldi akadémia tagja.
55 5 | Nem sokat törõdtünk azzal, hogy a csillagász fia ilyenkor
56 5 | tették, nem is említve azt, hogy haját középen választotta
57 5 | mikor együtt mentek, anélkül hogy egymáshoz értek volna, oly
58 5 | humor rejlett. Én tudom, hogy õ maga is finom, úri szánalmat
59 5 | helyzetet, és mikor rájött, hogy a csövön át is csak annyit
60 5 | bennünket megnyugtatni, hogy így még jobb. Azután megtörtént
61 5 | Azután megtörtént az is, hogy halálos szórakozottságában
62 5 | mezõn a sánta állványokat, hogy a csillagvizsgálás titokzatos
63 5 | csüngött az égen. Éreztük, hogy talányos lelke fájóan, imbolyogva
64 5 | bírtunk aludni.~Tudtuk, hogy mindez nem sokáig tarthat.
65 5 | paplanán.~- Eszembe jut, hogy egyszer délután leányok
66 5 | kimentem a városerdõbe, hogy kisírjam magamat. Buta,
67 5 | harapta:~- Ez az élet. Jó, hogy elmúlik.~Egy óráig tarthatott
68 5 | összekereste mûszereit. Örült, hogy mindnyájan összejöttünk.
69 6 | aszfalt, ami azt jelenti, hogy mindjárt elõttünk a kövér
70 6 | gégénk úgy összeszorul, hogy nem bírunk kiáltani.~Csak
71 6 | pityeregve vádolta a természetet, hogy egy embert így megcsúfolt.~
72 6 | délután arról vitatkoztunk, hogy mitõl hízott meg ennyire
73 6 | Rablóregényekben olvastuk, hogy bátor, nemes daliák az ellenséget
74 6 | felültette a hintára.~Elmondta, hogy a hinta még a fiáé volt,
75 6 | Sok mindenrõl beszélt még. Hogy féltette, hogy várta, ha
76 6 | beszélt még. Hogy féltette, hogy várta, ha néha elmaradt
77 6 | elmaradt a pajtásaival, hogy megnótázott, megtáncolt
78 6 | néztük. Azzal jöttünk ide, hogy valami tréfát csinálunk
79 6 | bír aludni, s észreveszi, hogy neki is fáj, ami másnak,
80 6 | alatt átvillant a fejünkön, hogy valaha a kövér bíró is gyerek
81 6 | elaludtam, azt álmodtam, hogy a kövér bíró kék szalagos
82 7 | csak intett a fejével, hogy jól van. A gyermek feje
83 7 | hõségtõl. A hold is éppen csak hogy berémlett a zöld, füstölgõ
84 7 | beszélt terveirõl, mert látta, hogy az emberek közönyösen elhaladnak
85 8 | látott. Arra is emlékezett, hogy a padlón széles aranytócsákban
86 8 | Szeretett volna sírni, de félt, hogy az anyja megharagszik, és
87 8 | és õ sajnálta az anyát. Hogy ne okozzon neki fájdalmat,
88 8 | unokanõvére észrevette.~- Hogy vagy, Piri? - kérdezte,
89 8 | összeszorult a méregtõl. Fájt neki, hogy mind jól mulatnak, nélküle
90 8 | biztos a sikerében, s tudja, hogy szellemes, kedves és elragadó.
91 8 | szorongatták, és szégyellte magát, hogy ilyen buta. Közben a zavar
92 8 | lárma már olyan nagy volt, hogy egymás szavát sem értették.
93 8 | sóvárgó szemmel várta, hogy végre észrevegyék.~Átment
94 8 | elõttem, és fontoskodnak, hogy értik egymást, holott egész
95 8 | holott egész bizonyos, hogy ezt a beszédet senki a világon
96 8 | mindenkitõl azt kérdezte, hogy érzi magát, de akárcsak
97 8 | most a mamához fordult:~- Hogy van a kicsike?~- Köszönöm,
98 8 | csodálkozott, mert látta, hogy az ozsonnán õ eszik legtöbbet.
99 8 | beszédre. Attól tartott, hogy a plafon a fejére szakad,
100 9 | váratlanul fõbe lõtte magát. Hogy szerettem õt gyermekkoromban!
101 9 | ábrándoztam róla. Úgy hallottam, hogy koporsója napokig vergõdött
102 9 | vágyammal átkaroltam õt, hogy ne menjen. De mennie kellett,
103 9 | Máskor oly közelnek tetszett, hogy elõre befogtam a fülem,
104 9 | Ma se tudom, mi vitt rá, hogy a végzettel versenyt fussak.
105 9 | egyszerre valami diktálja, hogy írjak, és akarom, értsétek
106 9 | és akarom, értsétek meg, hogy jutottam idáig. Én már gyermekkoromban
107 9 | vizsgálom magam, és arra várok, hogy lezárjam számadásomat. Ma
108 9 | ösztön, valami kalandvágy, hogy mindent megpróbáljunk, ami
109 9 | ismeretlen kapukon. Az izgat, hogy mi történik utána. Sohasem
110 9 | és száz nyakat anélkül, hogy a vendég szakállával együtt
111 9 | tenni? Sokszor úgy tetszik, hogy egészen közönyös, olyan
112 9 | amit eddig írtam, és most, hogy felemeltem az õseim szemfödõjét,
113 9 | lélegzetem, ha arra gondolok, hogy talán meghátrálok. Szégyellem
114 9 | meghátrálok. Szégyellem magam, hogy nem dobhatok egy véres okot
115 9 | Vagy elvesztettem az eszem, hogy megingok a legnagyobbszerû
116 10| No és?~- Aztán meglesed, hogy mit csinál, amikor egyedül
117 10| van, amikor nem is sejti, hogy figyelik. Mit szólsz hozzá?~-
118 10| erõs és kegyetlen görcs, hogy nevessek, hahotázzak, ordítsak,
119 10| gondoltam -, most azt hiszi, hogy egyedül van.”~Egy darabig
120 10| formátlan. Most nem is sejti, hogy lesik. A tevése-vevése érdektelen
121 10| egyre dagadt, és éreztem, hogy az egész szobát betölti
122 10| lámpát. Már indul. Érzem, hogy most kell elkiáltanom magam.
123 10| tréfa volt... Nem tudtam, hogy egyedül leszel... És úgy
124 11| alatt, el se tudta képzelni, hogy másképp is élt valaha. A
125 11| mert rátekinteni, érezte, hogy a szeme égeti a kezét, s
126 11| Szemrehányást tett a feleségének, hogy a fia kezébe került, és
127 11| Cézár már bosszankodott, hogy mindig hozzászegõdnek a
128 11| lesõ pumamacska, nézte, hogy keveri apja a kártyát. A
129 11| gyalázatos, a piszkos kártya, hogy megalázza õt, a kártya urát,
130 11| mozdulattal fogta egybe, hogy a fiának csempéssze oda.
131 12| csillárt levették a padlatról, hogy a kis beteg szemét ne zavarja,
132 12| többnyire a kályha mellé húzta, hogy a tûznél melengesse jégben
133 12| székben.~Akkor még nem tudtam, hogy mi fog történni. Hisz ez
134 12| természetesebbnek tetszett, hogy villámlást látott. Ijedten
135 12| koponyán eszébe juttatták, hogy a halott haja is ily engedelmes,
136 12| már azon is csodálkoztunk, hogy mi magunk nem kábultunk
137 12| Ma különösen izgatott. És hogy néz. És hogy kiabál. Csak
138 12| izgatott. És hogy néz. És hogy kiabál. Csak hallanád. Mindig
139 12| húsból van. Azt hittem, hogy másnapra elfelejti. Nem
140 12| jajgatott. Nem tudtuk, hogy miért. Az anyám járkált
141 12| elõbb átmentem a szobámba, hogy átöltözködjek. Rendetlenség
142 12| választotta ki ezt a kerti széket, hogy vékony bambusznádjain beteg,
143 13| Egy vendéget hívtunk meg, hogy ne legyünk egészen egyedül
144 13| akivel oly keveset törõdtünk, hogy hamarjában a nevét sem tudtuk
145 13| halkan, alig hallhatóan, hogy elûzzem a leány unalmát -,
146 13| lassan feléje fordul. Érzi-e, hogy ma tündéréjszakában haladunk,
147 13| zongorán álló vázába, de lopva, hogy anyám ne vegye észre titkos
148 13| csak annyira emlékszem, hogy a szemek egyszerre felpattantak,
149 13| van bennök. Ma is hiszem, hogy egész külön életet élnek,
150 13| néz rám. Már olyan fekete, hogy majdnem megvakulok belé.
151 13| fog el, ha arra gondolok, hogy mindig ide néz. Olyan különös.
152 13| jönni.~- Én is úgy érzem, hogy már útban van.~- Már nem
153 13| az üres székre. Ó, jaj, hogy csak most tudtuk meg, ki
154 13| állt a küszöbön, ó, jaj, hogy csak most értjük, ki remegett
155 14| összeölelkeztek, és arra gondoltam, hogy ily szeles, furcsa és színes
156 14| mintha attól tartott volna, hogy minden pillanatban rászól
157 14| esõ, nem jutott eszembe, hogy becsurog kriptádba, és a
158 14| jázminbokrot letaroltam, hogy Irisz lába elé szórjam.
159 14| fiatal leánynak. Bocsáss meg, hogy nem jártam ki a temetõbe,
160 14| inkább kellett kapaszkodnom, hogy - mint régen - elérhessem
161 14| nem lehetett. Késõn volt.~Hogy mi történt, csak nagyon
162 14| udvarról. Olyan szépen, hogy sokáig nem tudtam róla levenni
163 14| így. Csak arra emlékszem, hogy egyszerre félni kezdtem.
164 14| koromsötétségben is jól láttam, hogy egy sövényre dõlt, és hosszasan,
165 15| is csodálkozzatok, fiúk, hogy arcom kissé elsápad, s mozdulatlanul
166 15| korában, és siet nekem átadni, hogy elvigyem magammal messze
167 15| halkan és szaggatottan, hogy ne tudjátok, hol ér véget
168 15| azt jegyezték föl róla, hogy õ szerkesztette meg az elsõ
169 15| szabad lakást adatott neki, hogy teljesen mûvészetének élhessen.
170 15| Neki ilyenkor úgy tetszett, hogy szíve dobogása a ketyegõ
171 15| pár pillanatra a városba, hogy bevásároljon zöldséget,
172 15| lecsoszogott a korhadt falépcsõkön, hogy bevásároljon. A párás gyöpön
173 15| a nevét, de úgy érezte, hogy ez a virágnév igen illik
174 15| cigányprincesszin... Nem tudod, hogy illetlen ok nélkül nevetgélni?~
175 15| csak a füleidhez. Hallod, hogy dobog aranyos kis szívecskéje?~
176 15| toronyablakban. Egyszer, hogy egy üvegen véletlenül meglátta
177 15| s rémülten gondolta el, hogy Viola finom kezei ezt a
178 16| közepén, és nem vette észre, hogy magára maradt. Csontos,
179 16| írót.~Intettem a szolgának, hogy adja át a régi köteteket.
180 16| Bizonyosan korán kelt, hogy idején érjen a budapesti
181 16| Elmentem vacsorázni. De hogy visszajöttem, az én öregem
182 16| szegzett az íróasztal mellé, hogy végzete legyek ennek a gyámoltalan
183 16| elõl. Talán attól féltünk, hogy a reggel nyomunkba lép,
184 16| álltak meg, és megtudták, hogy meg kell halniok, el kell
185 16| hallgattam. Most már láttam, hogy csak a mérges hajnal mutatja
186 16| akarnék. De egyszerre látom, hogy mi tartott eddig ébren,
187 17| halkan, olyan csendesen, hogy talán maga is alig hallotta.
188 17| emberre.~- Ne kérdezze, hogy miért. Hiába is magyarázgatnám.
189 17| nyelvet hall, s úgy érzi, hogy otthon van. Nem bír elmenni.
190 17| kettévágta az életemet. Hogy kinyúlok a parton, és semmit
191 17| semmit sem csinálok többé. Hogy ott maradok. Hogy elfelejtek
192 17| többé. Hogy ott maradok. Hogy elfelejtek mindent és mindenkit.~
193 17| egész világosan éreztem, hogy ha akarom, ha nem, itt kell
194 17| arra is emlékeztem volna, hogy egyszer, századokkal ezelõtt,
195 17| látszott, végtelenül boldog, hogy megértem. Lassan kisétáltunk
196 17| mondta. - Nem gondolja, hogy nagyon hasonlít hozzám?
197 18| meg lehetett állapítani, hogy félénk, gonosz, illedelmes.
198 18| Kérlek - feleltem.~- Tudom, hogy nagy szívességet teszel.
199 18| elutazik. Arról van szó, hogy neked szerdán este sohase
200 18| hazulról. Nem cigarettáztam, hogy a szoba levegõje tiszta
201 18| meg. Végre akartam tudni, hogy igénybe vették-e szívességemet.
202 18| Nincs. És most engedd meg, hogy ünnepélyesen megköszönjem
203 18| dolog, mert világos volt, hogy szerdán még mindig találkoztak.
204 19| lakótársak voltak, úgy tervezték, hogy harminc év után otthagyják
205 19| meg, a neve nem. De most, hogy homályos örömmel haladt
206 19| térképével, egy diáknak tetszett, hogy öreg gyereknek, azokhoz
207 19| emberekre. Nagyon félt, hogy becsapják. A kereskedõket
208 19| boldogan ment. Úgy tetszett, hogy megfiatalodott. Ezeken az
209 19| köthetünk. Mózes úgy érezte, hogy akik itt járnak, egytõl
210 19| feje az örömtõl. Azt hitte, hogy visszacsavarták az idõ kerekét,
211 19| munkába, talán csak azért, hogy másokban az élet folytonosságának
212 19| repültek. Nem is vették észre, hogy nehezükre esik a járás.
213 19| harminc évvel.~Siettek, hogy kapuzárás elõtt érjenek
214 19| mert ezek biztató jelek, hogy itt a kávé olcsóbb, mint
215 19| kell szenvedni. Örültek, hogy együtt szenvedhettek, és
216 19| volt pénzük. Azt tartották, hogy a hordárok gonosz és ravasz
217 19| sürgés-forgásban elvegyülni, hogy õt is valami bús idegennek
218 19| filozofált, s megszokta, hogy nem érti. A filozófia az,
219 19| ketten korán mentek aludni, hogy idejében fel tudjanak kelni.
220 19| elposhad a leheletétõl. Jó, hogy elmegy innen. Másutt bizonyára
221 19| egy vendég. Emlékezett, hogy azelõtt távolinak és fenségesnek
222 19| rokonszenvet érzett iránta, hogy vele együtt virrasztott,
223 19| utcán, és várt a kocsira, hogy a vonatra menjenek.~Mózes
224 19| kaptak helyet. Sejtették, hogy valami rendkívüli és szomorú
225 19| Olyanforma érzésük volt, hogy minden elveszett és menthetetlen.
226 19| rendesen kávézni. Most, hogy nem kapták meg a kávéjukat,
227 19| Nehéz nap volt.~Nem csoda, hogy elfáradtak.~A pályaudvarról
228 19| belefeküdt a régi ágyba, s örült, hogy még mindig jó. Az asztalon
229 19| megtapogatta a szekrényeket, hogy nem áll-e valaki benne.
230 19| tejcsöpp.~4~Úgy tervezték, hogy másnap korán kelnek. A diákos
231 19| szekrény ajtaján, meghatározva, hogy a hét különbözõ napján melyiket
232 19| a lépcsõházban is.~Most, hogy újra beszippantották, megrészegültek
233 19| sem, és nem vették észre, hogy az ebédidõt elszalasztották.
234 19| átveszik tõle a hegedût, hogy tovább játsszák a dalt.
235 19| egy kicsit más színû.~- Hogy érted ezt?~- Kicsit világosabb.~-
236 19| világosabb.~- Nekem úgy tetszik, hogy éppen sötétebb.~Nem itt
237 19| most se akarta elismerni, hogy Mózes jobb játékos, s a
238 19| játszma végén azt fejtegette, hogy tulajdonképpen õ nyert,
239 19| vacsorázni kezdett.~- És képzeld, hogy hívják?~- Csak nem...~-
240 19| Nem fért be a fejükbe, hogy ezt is Marinak hívják.~Egy
241 19| névben.~Csak arról volt szó, hogy hol találkozzanak vele,
242 19| tudták megkülönböztetni, hogy a csirke bõrét eszik-e,
243 19| elegánsabb is.~Elhatározták, hogy három cukrászsüteményt vesznek.
244 19| mit akar, és mikor látta, hogy a többiek se tudják, még
245 19| elbúcsúztak. A lány megígérte, hogy gyakran eljön.~A két öreg
246 19| ugyanaz az érzése volt. Hogy itt valami nagyon bús dolog
247 19| meggypálinka talán.~- Lehet, hogy az... Különben ma mindent
248 19| végül -, nem emlékszel? Hogy is volt akkor?...~6~Dániel
249 19| elviselni a gondolatot, hogy tavaly huszonöt éves volt,
250 19| Az orvosok azt mondták, hogy elmebeteg. De ha jobban
251 19| reggel meglestük egyszer, hogy nyitja ki liliputi napernyõjét
252 19| Mostan is annyi. Ne keresd, hogy kicsoda, ne kérdezd a nevét,
253 19| ûzött vele. Néha úgy érezte, hogy mindjárt elrepül. Máskor
254 19| kapupénzt. Azt beszélik, hogy kémek. Mindennek biztosan
255 19| mûveltebbek arról suttognak, hogy a kormány ellenségei, s
256 19| Nagysokára jött a pincér, hogy az asztalról eltakarítsa
257 19| diák nézte õket.~Úgy látta, hogy az egyik egy hosszú-hosszú
258 19| kíváncsi fejek kukkantak ki, hogy megbámulják ezt a hóbortos,
259 19| vasárnapi bortól. Látszott, hogy ivott vagy kártyázott, s
260 19| vagy kártyázott, s mérges, hogy abba kellett hagynia.~-
261 19| találni, mert lehetetlen, hogy elmúlt volna. Hiszen én
262 19| itt vagyok. Lehetetlen, hogy valami kihulljon így a kezembõl.
263 19| Nem gondolod - mondta -, hogy nem nekünk való ez a szoba?~
264 19| felszínén lebegve, s úgy érezte, hogy mindent, mindent itt hagyott,
265 20| Micsoda furcsa kívánság, hogy valaki leírja magát. A szépség
266 20| sohasem gondolkozott arról, hogy szép-e vagy sem. Nem is
267 20| Sok-sok év alatt megtanulják, hogy a tükör valami utálatos,
268 20| felemelte a fejét, és tettette, hogy nem veszi észre õket. Ment
269 20| fájó sebünket piszkáljuk, hogy még jobban fájjon és még
270 20| integet az ittmaradóknak, hogy nemsokára elmegy innen,
271 20| borítja el. Nem is tudja, hogy egy halottat csókol. Érezte
272 20| szépnek is tetszett a terv, hogy egyszerre belenyúl az életbe,
273 20| alá rejtette, attól félt, hogy lángba borítják az ágyát,
274 20| elõtte olyan hihetetlen, mint hogy akad még valaki, aki beleszeret
275 20| fürgén forogtak, elgondolta, hogy nem is hazudott, mikor azt
276 20| hazudott, mikor azt írta, hogy zongorázik. Dalokat muzsikált
277 20| megszeretett?”~Arról gondolkozott, hogy egy napon majd eljön érte,
278 20| Sejtette a dolgot. Úgy érezte, hogy elárulták, egyedül maradt,
279 20| Albert lesett az alkalomra, hogy rajtakapja. A nénje ravaszsága
280 20| írt a kishivatalnoknak, hogy küldje vissza az arcképet.~
281 20| kel fel, azt is hihetné, hogy sötét reggel van. Az égen
282 20| és szomorúan úgy érezte, hogy ez az utolsó. A többi már
283 21| közben gyakran gondoltam, hogy ez az esti láng teszi õt
284 21| ujjakkal nyúltam a karjához, hogy felrázzam azt a kis, merev
285 21| és maga is csodálkozott, hogy olyan boldog. A téli esték
286 21| bontottam fel. Azt hittem, hogy végre megsokallta a durvaságomat,
287 21| Hizlaló kúrára fogtam, hogy ellustuljon és elvessze
288 21| nyomban feladtam. Világos, hogy ezt a lányt csak erõszakkal
289 21| küldtem vissza. Azt írtam, hogy Kínába, Madagaszkárba kell
290 21| van veled? - kérdeztem. - Hogy dobog a szíved. Milyen nagy
291 21| Aztán rám tekintett, talán, hogy magánya titkát közölje velem,
292 22| szigorúak, és látszott rajtuk, hogy fenyíteni is tudtak, zsarnokian
293 22| közelségétõl, és elmosolyodott, hogy micsoda találkozása van
294 22| akarta neki mondani -, hogy századok után is változtatod
295 22| égetõ szükséget érzett, hogy kiengesztelje és eltüntesse
296 22| érezte a követ. Azt érezte, hogy vallomással tartozik neki.
297 22| tartozik neki. Azt érezte, hogy az apja helyett apja. Hiszen
298 22| Mégis olyan érzése volt, hogy csak most érkezett haza.
299 22| vérem? Ha elmondanám neked, hogy miattad jöttem föl a hegyre?
300 22| arcodhoz? És ha elmondanám, hogy mióta élek, téged kereslek,
301 22| mióta élek, téged kereslek, hogy öntudatlanul is vágyódtam
302 22| öntudatlanul is vágyódtam utánad, hogy szeretlek, hogy a fiad vagyok,
303 22| utánad, hogy szeretlek, hogy a fiad vagyok, a folytatásod,
304 22| mindennek, neki is, mert érezte, hogy milliók állanak mögötte,
305 23| szomorúan lefelé görbedve, hogy aztán annál nagyobb erõvel
306 23| mulatságos, hihetetlen, mint hogy a sárga Félix, a kezdõ újságíró
307 23| mogorva volt. Észrevette, hogy mulattunk füllentésén. Valami
308 23| pompásan kivágtad magad.~- Hogy érted ezt? - kérdezte szigorúan.~-
309 23| tanácsos most szentül hiszi, hogy te tudsz kínaiul.~Félix
310 23| valamelyikünk tréfából odaírta, hogy „kínai eredetibõl fordította”.
311 23| lelkében. Csak annyit láttam, hogy még jobban megkomolyodott.
312 23| Rossznyelvek azt beszélték, hogy szegény fiú rettegett a
313 23| vacsoráját, borát, futott tõlük, hogy beszédbe ne kelljen elegyednie.
314 23| levelet. Azt írta benne, hogy jól van, sokat dolgozik.
315 23| olvastam. Arra gondoltam talán, hogy egyszer majd azért kell
316 23| felõle.~Múltkor tudtam meg, hogy tavaly nyáron, forró augusztusban,
317 23| szemét.~Különben azt mondják, hogy az utolsó években már egészen
318 24| felállították az ácsolt ravatalra, hogy beszenteljék és reátegyék
319 24| kanyarintani. Elképzelte, hogy mellette ül. A tûznél vagy
320 24| rohant, és csodálkozott, hogy nem õ jön. Ekkor visszament
321 24| helyét. Ijedten vette észre, hogy neki az idõ nem orvosság.
322 24| osztotta, s úgy érezte, hogy ebben átélte volna a gyönyör
323 24| lett a vágya. Arra gondolt, hogy csak a koporsóját látja
324 24| tudni egészen bizonyosan, hogy felhõ-e vagy csipke. Ezért
325 24| viszontlátás. Úgy tetszett, hogy egy kicsit gyorsan jött.
326 24| hallgatás.~A diák köhögött.~- Hogy vagy? - kérdezte. - Azaz,
327 24| Te - hadarta -, tudod, hogy a kis Herman megnõsült?
328 24| órára tekintett, s látta, hogy még csak hét perc óta van
329 24| egész perc múlt el anélkül, hogy szóltak volna. Krisztina
330 24| szeretett volna felkiáltani, hogy mennyire unja magát, és
331 25| aludtak. Sokszor gondoltam, hogy mindez csak álom. Most,
332 25| mindez csak álom. Most, hogy megtörtént, csak a félelmet
333 25| aszfaltról, a kocsiútra mentem, hogy kikerüljem õket. Alig néztem
334 25| Azután, mikor éreztem, hogy kezükbe kerültem, és a hurok
335 25| mind félreismertem. Lehet, hogy valaha dolgom volt velük,
336 25| megnéztek egyszer, anélkül hogy tudtam volna. De most, hogy
337 25| hogy tudtam volna. De most, hogy nem láttam õket, még egyre
338 25| fogott el. Gondolkoztam, hogy faképnél hagyjam-e õket,
339 25| lengyel szemekben, és láttam, hogy nem tréfálnak, és láttam,
340 25| nem tréfálnak, és láttam, hogy ebben a pillanatban - egyszerre
341 25| sandítottam, és úgy rémlett, hogy ismerik anyámat. Egy idegen
342 25| tõlem öt aranyat. Mondd, hogy nem te voltál!~Szótlanul
343 25| igazán a rettegés. Nem tudom, hogy mi történt, csak azt, hogy
344 25| hogy mi történt, csak azt, hogy kiraboltak, és elvesztettem
345 25| ismerek, s akik ismernek, hogy belekapaszkodjak az életükbe,
346 25| mikor még habozik az ég, hogy megvirrad-e vagy sötét marad.~
347 25| Talán téved... Nem értem, hogy a cselédek...~S anyám, mikor
348 26| eszemben. Azon tûnõdtem, hogy most már egyszer kisírom
349 26| szõke kontyán. Éreztem, hogy elsápadok.~Õ is elsápadt.
350 26| hajához. És átkaroltam, hogy ne féljek. És leesett a
351 27| gondolta magában.~Elõrehajolt, hogy jobban lássa.~- Nézd, haragszik.~-
352 27| megállapította volna róla, hogy õ egyáltalán nem az a dühös
353 27| értékeit, amint kapja, anélkül hogy lázongana a végzet ellen,
354 27| gimnazistáról, s nem is titkolta, hogy választékos modorától el
355 27| állott elõtte, s érezte, hogy zuhant, süllyedt lefelé,
356 27| poros az úttól, és álmos.~- Hogy vagy, fiam? - kérdezte a
357 27| kezét nyújtotta feléje is:~- Hogy vagy? - szólt hozzá atyai
358 27| s az asszony bekísérte, hogy lefektesse.~„Mi történt?”~
359 27| mennydörgött. Most érezte, hogy fönséges a bánatában, és
360 27| és csaknem felkiáltott, hogy hatalmas és hódító és erõs,
361 27| hatalmas és hódító és erõs, hogy férfi, hogy õ - igen, õ -
362 27| hódító és erõs, hogy férfi, hogy õ - igen, õ - a dühös hím.~
363 28| Kitérdelt nadrág. Látszik, hogy az asszony már elzápította
364 28| a szobákon, s rájönnek, hogy az anyjuk elszökött, és
365 28| pedig könnyezik, mutatja, hogy boldog. Vacsorára terítenek.
366 28| díványon, de többször felkel, hogy csendre intse a lányait,
367 28| nem tud olvasni. Mímeli, hogy fáj a feje. De a lányok
368 28| lázonganak. Az apa kiabál, hogy ez egy pokol, egy õrültek
369 28| szintén kevesli, azt mondja, hogy nem tehet róla, a számlát
370 28| tud a beteghez botorkálni, hogy megmérje a lázat. Egyik
371 28| vállat von, de még leül, hogy receptet írjon, és a leányoknak
372 28| szemében arra a gondolatra, hogy nemsokára elárvulnak szegénykék,
373 28| tájékozatlanabb részét biztosítja, hogy az apa nemigen fog felgyógyulni,
374 28| apa szívére hajol, s int, hogy meghalt. Erre mind térdre
375 28| aki lenn az utcán vár, hogy készen vannak, most már
376 29| Odalépett az emberhez.~- Hogy ez?~Egy zöld léggömböt csikartak
377 29| szökdelt, félni lehetett, hogy elragadja õt, és tovább
378 29| fizikát, vegytant, s tudod, hogy ezt nemigen rendelik orvosok.
379 29| már belefásult a tudatba, hogy úgyis minden hiába. Az ágyban
380 29| minden pillanatban féltem, hogy a vörös tûzponttól föllobban
381 29| mérgekkel. Nem akarnám, hogy a kisfiú is olyan érzéketlen
382 29| ment. De most már belátom, hogy az orvos elvetette a sulykot.
383 29| a mezõkön, és nincs mód, hogy csak egy percre - értsd
384 29| Nevetnek. Azt mondják, hogy képzelõdöm.~- És az idegorvos,
385 29| Nyoma veszett. Mikor látta, hogy a fiam senyved és lázas
386 29| megfenyítettem, azzal fenyegetõzött, hogy elrepül, vissza az égbe.
387 29| égbe. Hiába bizonyítgattam, hogy az lehetetlen. A kisgyereknek -
388 29| Kinyújtottuk karunkat, hogy elkapjuk. De már késõ volt.~
389 29| ránk, mintegy biztosítva, hogy semmi baja se eshetik, aztán
390 29| birodalmába, s éreztük, hogy sohase bukik le, meg se
391 29| csodálatos dolog történt már, hogy nem is csodálkozom rajta.~
392 30| mint ezen az estén.)~- Hogy ültetek?~(...Én az apád
393 30| emlékszem reá. Lásd, én látom, hogy hét órakor ültök a sátorban,
394 30| a ponyván keresztül is, hogy a szobákat kirakták a vendégek
395 30| Tudom, tudom. Azt is tudom, hogy megölelted az ajtódat, mielõtt
396 30| se ismerte. Azt hittétek, hogy idegen. Senki se ismerte.~(...
397 30| szerettétek.~(...Azt hittük, hogy valami távoli rokon, egy
398 30| nem mozdult onnan.~(...”Hogy sír”... mondottam szelíden,
399 30| mesélünk. Az orvos azt mondta, hogy antipirint adjak neked.)~
400 31| egész éjjel viharzott. Úgy, hogy mikor kiszálltak a partra,
401 31| beszélgettek, bosszankodtak, hogy még eltévednek, vagy találgatták,
402 31| eltévednek, vagy találgatták, hogy él itt a fogoly a patkányok
403 31| Párizsban, s azt mondta, hogy alacsony. Kövér. Az arcképeken
404 31| magukat. Sokszor azt hitték, hogy valami titokzatos útvesztõbe
405 31| Tétován abban reménykedtek, hogy a császár nem fog felébredni.
406 31| székhez, s azt dadogta, hogy õ kimegy innen. A másik
407 32| Minden esemény az volt, hogy megjelent egy zsömleszínû
408 32| Ijedten gondoltam arra, hogy mit csinálok ezen az unalmas
409 32| ízlésre valló. Látszott rajta, hogy gondozzák, ismeri a polgári
410 32| csinálni. Most jó lennék neki, hogy elûzzem az unalmát. De engem
411 32| fontoskodó volt. Most láttam, hogy a kutyák mennyire pózolnak.
412 32| mozdulatuk sincs. Azt hiszik, hogy õk intézik a világ sorsát,
413 32| engedné be a vonatot. Nézi, hogy rendben vannak-e a dolgok
414 32| vannak-e a dolgok s úgy látja, hogy nincsenek rendben, kétszer,
415 32| szólítottam meg, s elgondoltam, hogy roppant komikus lehettem
416 32| Gerbaud-nál? Azt mondod, hogy igen. De a gazdám is azt
417 32| állomás felé.~Mit tagadjam, hogy most már végzetesen érdekelt?
418 32| Hiába vigasztaltam magamat, hogy csak egy kutyáról van szó.
419 32| legnagyobb fájdalma lett, hogy a kutya, a kedves fehér
420 32| tudnék neki adni.~Tettettem, hogy nem veszem észre, nem törõdöm
421 32| eltör a skatulyáján, anélkül hogy meggyulladna. Apró bosszúság,
422 32| is érintkezett. Anélkül hogy észrevettem volna, a legnagyobb
423 32| tornaingben ülnek, úgy látszik, hogy buták és álomszuszékok,
424 32| párja a világon. Milyen jó, hogy ideültem melléjük. Már régen
425 32| régen figyelnek, látják, hogy unom magam, beszélgessünk
426 32| vártam. A kutyát odavezették, hogy bemutassák. De õ most is
427 32| maszatos arcát, s megesküdtem, hogy mindenesetre küldök képes
428 33| bennük, és arra is emlékszem, hogy otthon sohase hallottam.
429 33| és pajkos. Kifejezte azt, hogy a baba jó családból származó,
430 33| késõbb a dühig feszítette az, hogy a húgom áhítatos kultusszal
431 33| tudom. Ez azt jelentette, hogy én meghalok, de õ nem hal
432 33| Közben pedig arra gondoltam, hogy egy vaskalapácsot szerzek
433 33| zongorázni tanult, és ahelyett, hogy szalagokat kötött volna
434 33| dolgok sorát, az tudta, hogy a csillaga hanyatlóban van.~
435 33| sötétkéknek tetszik. Emlékezem, hogy a barna haját is sokszor
436 33| megmételyezik. Azt is kifogásolta, hogy cukrot eszik, és parfümözi
437 33| ujjakkal. Nem láttam világosan, hogy mit csinált. Halkan tett-vett,
438 33| folyt, és csak annyit tudok, hogy a babát hamarosan kilakoltatták
439 33| ebédeltünk.~3~Be kell vallanom, hogy nem voltam se az anyám,
440 33| most tetszett. Azt pedig, hogy kiûzték a hideg elõszobába,
441 33| és meg voltam gyõzõdve, hogy ilyenféle elõítéletek csak
442 33| tetszettek nekem. Csodálkoztam, hogy csak most vettem észre,
443 33| észre, és megállapítottam, hogy a baba inkább a kisfiúk,
444 33| játékszere.~Azt is sejtettem, hogy a baba még rosszabb, csak
445 33| és abban sem kétkedtem, hogy éjjelenként ki-kiszökik
446 33| meghûltem. Így történt, hogy karácsony estéjén feküdtem.
447 33| amelyek olyan különösek, hogy távolról kékek és közelrõl
448 33| beszélt. Beszélt arról, hogy minõ unalmas a baba élete.
449 33| furcsa szemed tetszik, és az, hogy a többiek nem szeretnek.
450 33| mosolyogva gondoltam arra, hogy a baba fejére akartam sújtani.~
451 33| meghalt. Csak azt láttam, hogy a macskák elmennek mellette,
452 33| ablakon keresztül láttam, hogy énekel. Mondhatatlan keserûség
453 33| iszonyú kovácspörölyt, hogy feszült karral, a kétségbeesés
454 34| névvel. Ha elgondoljuk, hogy ezeknek az embereknek semmi
455 34| és boldogan gondol arra, hogy esztendõre okvetlenül elõléptetik.
456 34| összekulcsolja, és észreveszi, hogy három óra, eszébe jut, hogy
457 34| hogy három óra, eszébe jut, hogy máskor ebben az idõben hivatalban
458 34| is a kipárnázott liftbe, hogy a mûterembe felhúzzák. Itten
459 34| Még erõlködik, és tudja, hogy egy perc múlva már aludni
460 34| virrasztástól és az izgalomtól.~- Hogy vagy? - kérdezi újra, még
461 34| múlva tudatták is vele, hogy minden a legjobban van,
462 34| szemhéjait óvatosan zárta le, hogy egy kis résen, titokzatos
463 34| nagyon veszélyes eset, csoda, hogy kilábolt belõle, az orvosok
464 34| innentõl idáig terjedt. Persze, hogy elaltatták. Három orvos
465 34| tegnap vett, s úgy találja, hogy jól áll neki. Költségbe
466 34| Az iskolában hencegnek, hogy az õ apjuknak piros mellénye
467 34| szentül meg van gyõzõdve, hogy mindenki az ellensége. Senkihez
468 34| engednem, márcsak azért sem, hogy hasonló esetekben példát
469 34| Lustaságát pedig azzal tetézi, hogy hónapokig ok nélkül kimarad
470 34| Végre is lehetetlen tûrnöm, hogy valaki ujjat húzzon velem.
471 34| ismernek engem, s tudják, hogy nekem igazán nem fontos,
472 34| igaza, s én nem kételkedem, hogy ezek a magas fórumok a méltányosság
473 34| akképpen intézik az ügyet, hogy a hivatali tekintélyen semmi
474 34| és délután is megérzett, hogy mit ebédeltek.~Közben Kovács
475 34| veséjét, s arról ábrándozott, hogy megint kiveszik valamelyik
476 34| küldték el. Azt mondták, hogy kutyabaja. Kovács csakugyan
477 34| felpuffadt az arca. Úgy látszott, hogy jót tett neki a nyomor.~
478 34| Sokszor gondolja magában, hogy minden baj ezért szakadt
|