Fejezet

  1 1 |            zsebébe nyúlt a kulcsért, de egyszerre valami mást gondolt.
  2 1 |  felöltözködött, és elment hazulról. De a sietségben elfelejtette
  3 1 |          Semmi - felelte az asszony.~De belül valami mardosó kínt
  4 1 |           jelentéktelennek látszott. De a láz nem akart alábbszállani.
  5 1 |                 Most már megértelek. De látnom kellett.~- Mit.~-
  6 1 |             az urára, és nem felelt. De a tanácsos úr és a többi
  7 2 |             föl. Fölnyitotta szemét, de olyan zavart volt, mintha
  8 2 |             sorakoztak egymás mellé, de szomorúfûz sehol. Csak éppen
  9 2 |        szavak moslékját, a szemetet.~De õ csak mosolygott.~Végre
 10 3 |       dobogott. Gyûlölt minden írót. De a borzas szörnyek között
 11 3 |         tiszteletdíjat. Az arcátlan. De most végre a kezei között
 12 3 |             A szerkesztõ habozott:~- De mit teszek Gáchcsal?~Az
 13 3 |           együtt. Nem is írt többet. De hideglelõsen, összeszorított
 14 3 |               kárörvendõ ráncocskák, de boldognak, jóllakottnak,
 15 3 |    meghurcolni, arcul ütni, kiverni, de gyönge volt, s csak ennyit
 16 4 |     mámorosak, már unják is egymást, de mégse tudnak elválni. A
 17 4 |         kanál szódabikarbónát eszik, de a fehér por fele mellényére
 18 4 |              az érettségi banketten? De legalább boldog vagy-e,
 19 4 |         elaludni, a szemét kinyitja, de nem gyújtja meg a villanyt,
 20 4 |            durcás.~FÉRJ. izgatottan. De késõbb, ugye, felkel?~AGGLEGÉNY.
 21 4 |       melegítõ. Egy szót se szólunk. De mindketten érezzük, hogy
 22 4 |             akár hiszed, akár nem -, de ezt én soha... sohase éreztem.~
 23 4 |             hogy elfordítom a fejem, de azért... azért boldog vagyok.
 24 4 |              Mindig erõsebben nevet. De, látod, te is beugrottál.
 25 5 |             mindnyájunkat gyûlöltek, de legkivált a csillagász fiát,
 26 5 |              öntudatlanul szerettük, de ha süllyedõben volt a hajónk,
 27 5 |           szürke gyûrûi rajzolódtak. De egyszerre csak közöttünk
 28 5 |          jött. Aludni kellett volna, de mi megmosdottunk, s beteg
 29 5 |              ezermesternek ismerték, de alig tudta róla valaki,
 30 5 |           bújósdit felsõ ajka körül, de úgy látszik, ennek sem volt
 31 5 |         egymást. Sohasem ölelkeztek. De mikor együtt mentek, anélkül
 32 5 |            haza, éhesen, csatakosan, de azután sem bírtunk aludni.~
 33 5 |          Félénken énekelni kezdtünk, de a dal szánkra fagyott. A
 34 6 |         Mindnyájunkban forr a harag, de félünk, s gégénk úgy összeszorul,
 35 6 |            meg. Mindnyájan elhûlünk, de boldogok vagyunk, erõsnek
 36 6 |         torkunk a nevetés ingerétõl, de a nénike megsimogatta fejünket,
 37 6 |             bíróval a saját házában, de a kedvünk elzápult, a kánikula
 38 6 |     rápillantott.~- Ejnye - szólt -, de rongyos az ingecskéd. Ki
 39 6 |       bukfencezni próbáltak a fûben. De nem jól éreztük magunkat.~
 40 6 |           némán.~Egy dalba kezdtünk, de ijedten - minden ok nélkül -
 41 7 |         mosószappan émelyítõ szagát, de a szája szöglete már mosolygott.
 42 7 |             lépegetni, és rátalálna. De éhes volt, sápadt és nagyon
 43 7 |             kormányzói hídra került. De élete éppoly egyhangú maradt,
 44 7 |            köhögött, és sóhajtozott, de sóhajtása valami furcsa,
 45 8 |               Szeretett volna sírni, de félt, hogy az anyja megharagszik,
 46 8 |           egy kissé nyugtalanította. De így van ez mindig december
 47 8 |          kezet csókoltak az anyának, de õt nem vette észre senki.
 48 8 |               Piroska felelni akart, de nem jött szájára szó. Zavarban
 49 8 |          bajuszú, ritkábban szólott, de mihelyt kinyitotta a száját,
 50 8 |       tortakés, amit kezébe is vett, de az anya nyomban letétette
 51 8 |           kérdezte, hogy érzi magát, de akárcsak Tusi, nyomban el
 52 8 |              Piroska nagyon figyelt, de egy szót sem értett belõle,
 53 8 |           mikor szidja a cselédeket. De a többiek mosolyogva néztek
 54 8 |           nemsokára fel fog ébredni. De hiába meresztgette szemét.
 55 8 |             Piroska fel akart kelni, de nem bírt. Kék szemét rémülten
 56 9 |       átkaroltam õt, hogy ne menjen. De mennie kellett, és mikor
 57 9 |             emlékszem a tekintetére. De csak huszonnégy óráig tartóztathattam
 58 9 |        gyilkoló szerszám a pisztoly, de finom hangszer, mellyel
 59 9 |             táplálkozom, jól alszom, de végtelenül szidom magamat.
 60 10|        sokáig? Talán már nem is jön?~De berregett a csengõ, élesen.
 61 10|           Hát ide... a szekrénybe... De siess... Ne röhögj... Ha
 62 10|           harapj a zsebkendõdbe...~- De...~- Siess, mert itt van...~
 63 10|       kezemet szájamra tapasztottam.~De miért jött oly lassan? Talán
 64 10|         Szerettem volna már kijönni, de nem lehetett.~Megzörrent
 65 10|            hitetlen. Az arca komoly, de olyan furcsa. Fáradt és
 66 10|      egyedüllétben. Olvasni kezdett, de hamar ráunt, megint vizet
 67 10|            amibe õ már beletörõdött, de az én hitemet megrendítené,
 68 10|         hozzá, mentsen meg valahogy, de nem bírok, nem merek. Megijednék,
 69 10|    csibészvezér fél? Árva báránykám, de halvány vagy. Sejt talán
 70 10|            jön, próbálja az ajtaját, de az ajtó be van zárva, a
 71 10|            Várni, várni, várni kell.~De meddig?~Ez igazán a bolondok
 72 11|           halántékán már deresedett, de porcelán színû arca alig
 73 11|         szótlanabb volt, mint addig, de csakhamar folytatták régi
 74 11|          nyereséget megfelezte vele. De azután megint az apa nyert.
 75 11|     mozdulatot kellett volna tennie. De már késõ volt. A gyerek
 76 11|             csalsz!~Nevetni próbált, de az ereiben megfagyott a
 77 12|    véletlenül került a betegszobába, de kényelmesen lehetett kuporogni
 78 12|             órák borzalmasak voltak. De azután lassan megszoktuk
 79 12|                Mindig félrebeszél... De most már nem bírom ki tovább...~
 80 12|              és visszadõlt az ágyra. De alig nyugodott egy fél pillanatig.
 81 12|             véres - mondta halkan. - De nem baj... Csak maradjon
 82 12|       kivitette a széket a szobából. De egy óra múlva már vissza
 83 13|          elsápadok, ha rágondolok... De a kép is.~- Csakugyan. A
 84 13|              még mindig szenvedne.~- De akkor szeretett engem. Várt
 85 13|              a zongorán álló vázába, de lopva, hogy anyám ne vegye
 86 13|             Fájdalmasan elpityerdül, de mégis mosolyog.~- Most mezõn
 87 13|               Valaki áll a küszöbön, de még nem mer bekopogtatni.~-
 88 14|         konyhából valamelyik cseléd. De mégis minden baj nélkül
 89 14|            hét óra felé járt az idõ, de az ég még mindig kék volt,
 90 14|          napjaimat. Olvasni kezdtem, de untam a könyvet. Cigarettára
 91 14|           kitépni kezemet a kezébõl, de már nem lehetett. Késõn
 92 14|            szõnyegen az újság címét. De lassan-lassan elálmosodtam.
 93 14|    szegénynek egyedül kell maradnia. De nem jön. Tegnap is egész
 94 14|           hívtam. Itthagyott örökre.~De ha még egyszer meglátogat,
 95 15|             homályosan emlékszem rá, de azért elmesélem nektek is,
 96 15|         meglátogatni az agg mestert, de õ minden látogatót visszautasított.
 97 15|             tudta eltalálni a nevét, de úgy érezte, hogy ez a virágnév
 98 15|             figyelni, hányat vernek, de mindegyik mást és mást mondott,
 99 16|           vele. Elmentem vacsorázni. De hogy visszajöttem, az én
100 16|          állomás. Itt kell lennie.~- De mirõl szólt a tárca?~Az
101 16|            fiú a legjobb barát volt. De egyszer megszerettek egy
102 16|      valakire, gyengén kacsintottak. De ez csak szebbé tette. Ez
103 16|             járni. Hiába is akarnék. De egyszerre látom, hogy mi
104 17|             Magam sem tudom, hogyan. De akkor már egész világosan
105 18|             fiatalember. Fölényesen, de éhesen, mint a nemes ragadozó.
106 18|          Szeretett volna szabadulni, de nem tudott. Ekkor az Andrássy
107 18|      boldogan állapította meg:~- Fin de siècle.~A Nyugati pályaudvarnál
108 18|           szeretnek és boldogítanak. De a szõkék, akik csak árnyai
109 18|             kérni. Ízléstelen dolog. De mit tegyek? Engedd át a
110 18|             nagy szívességet teszel. De rettenetes sokat szenvedtem
111 18|              A férje, természetesen. De az minden szerdán elutazik.
112 18|         szégyelltem a kíváncsiságot, de nem védekezhettem ellene,
113 18|             a szerdai számkivetésbe, de vendégeim is otthonosabbak
114 18|             Szemébõl hála sugárzott. De sem õ nem szólt, sem én.~
115 18|          asszony ismerõs illatszere. De a jelek gyanúsak voltak.
116 18|              Egy nagysága jön ide.~- De kivel?~- Egy úrral.~- Milyen
117 18|              Aztán kiugrott a férfi. De ez a férfi nem kövér. Ez
118 18|           Szerdán újra lesbe álltam, de most már a lépcsõházban.~
119 18|                Mit akar itt? Menjen. De rögtön. Különben segítségért
120 18|            és leültem a kerevetre.~- De ez mégiscsak sok - mondta. -
121 19|           öregedett meg, a neve nem. De most, hogy homályos örömmel
122 19|            amit nem lehet megérteni.~De azért õ is elõrehajolt,
123 19|          elváltak, és aludni mentek.~De Mózes nem tudott aludni.
124 19|        Kisiklott lábuk alól a talaj. De azután felkelt a nap. A
125 19|              a keltõórát pont hatra. De mikor az óra rázendítette
126 19|             kövei a múltra intettek. De az udvar közepén a vörös
127 19|        gúnyosan. - Hol vagy, Malvin?~De a cserkészés tovább folyt.
128 19|          ideraktak, szépen sorjában. De a szegfûszeg is határozottan
129 19|              hívják?~- Csak nem...~- De igen. Marinak hívják.~-
130 19|         göngyölve kivittek magukkal. De a csirkébe bemásztak a hangyák.
131 19|              vesznek. Hárman vannak, de õk inkább nem esznek, és
132 19|             vidékiesség, mi a zavar, de éppen azért elfogult.~Mózes
133 19|             nyelvébe harapott volna.~De intett a kezével:~- Semmi,
134 19|            nagyon bús dolog történt.~De egyik se mert szólni.~Végül
135 19|          Megint jártak a szobában.~- De valamit elhibáztunk - mondta
136 19|             mondták, hogy elmebeteg. De ha jobban meggondoljuk,
137 19|          mondani:~„A fiatalságomat.”~De nem mondta, s inkább hátrált.
138 19|           Érzelgõsnek neveznek érte. De mi eljövünk messze földekrõl
139 19|              háziasszony barátságos, de tolakodó. Egy óráig szapultak
140 20|       lelkiismeretes hivatalnokírás. De a papiros illata kedves.
141 20|         emlék, amely ittmaradt tõle, de ez az emlék az évektõl és
142 20|               Nem is arckép volt ez, de egy templomi ereklye. Egy
143 20|           pedig már tíz éve meghalt. De ott hagyta bútorait, könyveit,
144 20|             aki pár hétre elutazott, de nemsokára visszajön.~A tanítóné
145 20|         megint gyanús.~- Csak nem.~- De igen.~- Ugyan... - szólt
146 20|             gondolattá halványodott. De a halott nem haragudott.
147 21|        izgalmas lázban lobbantak el. De aztán kitavaszodott. A télikabátot
148 21|           változatosabban fejezi ki, de egyszerû kedély, és ezt
149 21|      kényelmes lett, mint egy kacsa, de a zsíros és maszatos szájával
150 21|          soványító kúrára gondoltam, de nyomban feladtam. Világos,
151 21|        került, megelõzött, elmaradt; de a fordulónál megint csak
152 21|            zokogva.~Reszketõ dühvel, de egy kissé ellágyulva és
153 21|             könnyelmûen idéztem föl. De a némasága parancsolt. Hozzáhajoltam,
154 21|            új veretû, mágikus szóba, de - úgy látszik - nem találta
155 22|            amelyek gyengédek voltak, de szigorúak, és látszott rajtuk,
156 22|          zavarta a király merevsége. De azután egyszerre megenyhült
157 22|              már közel hajolt hozzá, de vajúdó szája néma maradt.
158 23|              mikor a csõben a golyó, de még csak a kanóc serceg.
159 23|             veszõdött, elsötétedett, de aztán fölragyogott, a szájukra
160 23|        kínaiul. Nem dicsekszem vele. De tudok. Nem folyékonyan.
161 23|              tudok. Nem folyékonyan. De töröm a nyelvet.~Kapuja
162 23|             Eleinte nevetni akartam, de végigborzongott rajtam a
163 23| végigborzongott rajtam a hideg.~„Jaj de furcsa - gondoltam magamban -,
164 23|             harsogta a röhögõ kórus.~De a kínai emberen már nem
165 23|             jól van, sokat dolgozik. De szájamban keserû lett a
166 24|            igen -, õ már nem volt.~2~De késõbb sírt. A kis asztalára
167 24|           felé kissé elcsendesedett. De az arca még sápadtabb lett.
168 24|            mint egy halotti maszk.~3~De egy napon Krisztina visszajött.~
169 24|              is hízott a koporsóban. De elegáns volt, akárcsak skatulyából
170 24|         penész zöld virága tarkázta, de alig észrevehetõen, oldalt
171 24|             se szellem, se kísértet. De nincs idõm a beszédre. Csak
172 24|              ideig bámulták egymást. De mintha csalódtak volna a
173 24|       megbukott a Nusi.~- Érdekes.~- De Ilinek nagy sikerei vannak.
174 24|        nagyon komolyat és gyászosat, de egyiket se találta jónak,
175 24|           még akart mondani valamit, de a kilincsnél megint elfogta
176 25|              valószínûtlen az egész, de õk voltak, mind a tizenöten,
177 25|           anélkül hogy tudtam volna. De most, hogy nem láttam õket,
178 25|           nászajándék, te zsugori?~- De hisz nekem nincs is húgom.~-
179 25|           hol jártam, talán álomban, de igazán, határozottan emlékeztem
180 25|        többiek békítgetni próbálták. De õ nem tágított.~- Ez az
181 25|   diadalmasan lobogtatta pénztárcám. De a többiek ezalatt körülfogták,
182 25|         életembe, közös emlékeinkbe. De hová menjek? Itten senki
183 25|              rám:~- Bocsánat, kérem, de egy idegen lakásba... Talán
184 26|              szobákban. Sóhajtozott, de bánatában - észrevettem -
185 26| leeresztették. Engem aludni küldtek. De egy óra múlva visszaszöktem
186 26|            mondtam a leánynak -, jaj de halvány. - S ezt gondoltam: -
187 26|           egymásra, mintha sírnának. De csókolóztak. Dühösen, elszántan,
188 27|               Melegsége kiszámított, de heves és ható, mesterséges,
189 27|            is volt húsból és vérbõl, de valami égõbb anyagból. A
190 27|              legyintett a kezével.~- De érzem. Megöl, megöl engemet,
191 27|               Elõbb én halnék meg.~- De nem jön.~- Te nem ismered.
192 27|        asszony látta a hordársipkát, de nem szólt, színlelte az
193 27|            családi élete veszélyére, de õ ekkor is mosolygott. A
194 27|        vázlatát dolgozta ki magában, de nem szólt senkinek, s a
195 27|                El vagyok foglalva.~- De...~- Az érettségi - sóhajtott
196 27|     használta a hajszeszét és az eau de Cologne-ját. Lassanként
197 27|           félhangon mondta:~- Lehet.~De sohase volt ott.~4~Egy éjjel
198 27|             kapkodta magára a ruhát. De már késõ volt.~Kinyílt az
199 27|              óriásit akart kiáltani, de jobbnak látta elnémulni.
200 28|           ezt írhatja: realisztikus. De ha kissé idõsebb, ha tapasztalt
201 28|             rossz színészek szokták (de a póz megindító ebben az
202 28|             olvas az apa a díványon, de többször felkel, hogy csendre
203 28|             Mímeli, hogy fáj a feje. De a lányok nem csendesülnek.
204 28|              maga elé teszi a tálat, de ellökik, és megint hoppon
205 28|          nagy bankjegyet tesz eléje, de õ kevesli, s hívja a vendéglõst,
206 28|             köhög. Rimánkodik nekik, de õk nem tágítanak. Kinyitják
207 28| higanygömböket. Az orvos vállat von, de még leül, hogy receptet
208 29|       levegõgolyó többet ér nekem.~- De...~- Semmi de. A nyárspolgárok
209 29|            ér nekem.~- De...~- Semmi de. A nyárspolgárok nem értik,
210 29|            én szegény kis betegemet, de akkor a többiek, a pozitivisták,
211 29|           Elvesztette diplomáját is. De szíve van, képzelete van,
212 29|     katonákat, kukorékoló kakasokat, de egyiknek se volt foganatja,
213 29|             Eleinte minden jól ment. De most már belátom, hogy az
214 29|     gyönyörûen rohannak a parketten. De a fiam nevetett. Késõbb
215 29|             karunkat, hogy elkapjuk. De már késõ volt.~A gyerek
216 29|            kötelet nyújtottunk neki, de minden eredménytelennek
217 29|           még látom - mondta az apa.~De akkor teljesen elvesztettük
218 29|          Sokan nem fogják megérteni. De a gyerekek, bölcsek és bolondok
219 30|            urak a borral. Nem tudom, de mindenki kicsit szomorú
220 30| fiatalemberen.~(...Nem emlékszem.)~- De én emlékszem. Egy ismeretlen
221 30|           tisztán. Nem ismerted meg. De a szemetek találkozott.
222 30|          gurult le az ingmellére.)~- De a lelkéhez se engedett senkit,
223 30|            maga elé, mintha aludnék, de nem aludt, csak imádkozott
224 31|           Szerettek volna megszökni. De a másik szobából zaj hallatszott.
225 31|               Borravalót akart adni. De meggondolta a dolgot, s
226 32|            ismeri a polgári jómódot, de automobilt még sohasem ugatott
227 32|           Csettintettem az ujjammal. De a kutya - se szó, se beszéd -
228 32|          ember nem is olyan fontos.”~De én erõsködtem. A kutya pedig
229 32|             hogy elûzzem az unalmát. De engem egy csöppet sem érdekel,
230 32|            és én követtem leplezett, de intenzív bosszúsággal. Hosszú,
231 32|           látszol. Nem megyek oda.~- De ha szeretlek, te kedves
232 32|               Azt mondod, hogy igen. De a gazdám is azt mondta,
233 32|            Csak játék volt az egész, de komolyra fordult. Eszembe
234 32|             észre, nem törõdöm vele, de félszemmel odasandítottam.
235 32|        meggyulladna. Apró bosszúság, de annál fájóbb.~Lestem, mi
236 32|               feleltem ingerülten.~- De ha kérlek.~- Pusztulj, te
237 32|             ült. Kissé haboztam még, de aztán én is melléje ültem.
238 32|            ugyan kelés volt a hátán, de elmúlt; mézet és hagymát,
239 32|             is szereti a gyerekeket, de idegenekkel nem barátkozik.~
240 32|        odavezették, hogy bemutassák. De õ most is végignézett, ásított,
241 32|             reá. Füttyentettem neki, de rám se hederített. Helyette
242 33|             otthon sohase hallottam. De a névvel mindnyájan meg
243 33|        jelentette, hogy én meghalok, de õ nem hal meg soha.~- Nézd -
244 33|          babaszobában a kék ruhában, de alig beszéltünk róla, és
245 33|        Különös lány. A szeme fekete, de távolról sötétkéknek tetszik.
246 33|           mondta a húgom félénken.~- De igen - kiáltottam. - Minõ
247 33|              még a régi fátyol volt, de mikor leemeltem, nemegyszer
248 33|          fenyvesek közt szánkáztunk. De a kis csizmám talpa kilyukadt,
249 33|          lenne. Rekedten kacagott.~- De hiszen csuromvíz vagy. Te
250 33|       fásultan mondta:~- Meghalok.~- De én szeretlek - mondtam.~-
251 33|           egy vaskalapácsot akartam, de sokkal nagyobbat, mint régen,
252 34|               Az orvos beszél hozzá, de nem érti, mit. Egy másodperc
253 34|        halkabban.~Kovács jól hallja, de nem felel. Felelet helyett
254 34|        haldoklók az utolsó órában.~- De hiszen már egészen jól vagy -
255 34|        reszeli, káromkodni szeretne, de erre se méltatja õket, elmosolyodik,
256 34|               Költségbe verte magát, de az ember végre nem járhat
257 34|     hivatalban. Kartársai csitítják, de õ nem tágít.~- Egy beteg
258 34|        karolom fel mindnyájuk ügyét, de ebben az esetben nem lehet
259 34|           akarta a hivatali fõnököt, de sikertelenül.~Kovácsot elcsapták,
260 34|              egy telt ruhaszekrényt. De az orvosok mosolyogva küldték
261 34|   lancettá-ról, az appendicitis-rõl. De a vendégek elmennek, a kályha
262 34|         minden baj ezért szakadt rá. De nem bánja. Meg van elégedve