Fejezet
1 1 | utcába, s egy térre gördült ki. Az orvos átölelte a feleségét,
2 1 | Zsitvay oly könnyen emelte ki az asszonyt, mint a pelyhet.
3 1 | állatbõrökkel párnázott ki. Örült az életnek. Majdnem
4 1 | fejfájasztó illata áradt ki.~Öt órakor rendesen vége
5 1 | délután volt. Vágyódott ki, az illatos, egészséges
6 1 | Zsitvay mosolyogva jött ki a szobából, és megölelte.~-
7 2 | föl. Vagy tíz gyerek jött ki a villákból, megfésülten,
8 3 | esdekelve szomorúan tágult ki.~- Mária... Mária... - sóhajtotta
9 3 | együtt vagyunk?~- Nem bírom ki õket - válaszolt az asszony. -
10 3 | bármennyire sajnálja, nem adhatja ki a verset. Gáchcsal együtt
11 3 | visszadöbbent. Este vihar tört ki az irodalmi körökben. A
12 4 | boldog vagy, öregem. Ej-ej, ki hitte volna, öregem.~AGGLEGÉNY.
13 5 | nehezen, erõlködve nyögte ki a leckét. Azután rendesen
14 5 | hitet. Sohasem kiáltottuk ki vezérünknek, hisz oly igénytelen,
15 5 | az apja halála után tûnt ki, amikor az öreg mûszerei
16 5 | kiáltott fel:~- Nyissátok ki az ablakokat!~A búcsúzó,
17 6 | csak kopasz feje látszott ki, mint egy minden pillanatban
18 6 | perc múlva röhögve jött ki:~- Gyertek.~4~Elõször a
19 6 | de rongyos az ingecskéd. Ki látta így járni?~Bement
20 6 | Megszégyenülve somfordáltunk ki az utcára.~7~Forró és fekete
21 7 | az égen éppen ekkor bújt ki a fellegekbõl a hold.~Az
22 7 | A Duna-partra lopózott ki esténként, oda, ahol a kõpart
23 7 | Nem bírom... nem bírom ki...~Az anyja csapkodta kezeit:~-
24 7 | Sziszegõ kötelekkel tör ki, viaskodik a hullámokkal,
25 8 | közül sápadtan kandikál ki szõke feje, amely olyan,
26 10| recsegnem kellene.~Itt nem bírom ki sokáig. Mert lassanként
27 10| nem is emberi hang szaladt ki, amit meg se hall. Kinyitja
28 10| vagyok a szekrényben... Nyisd ki... elbújtam... segítség...~
29 11| szeptemberben szabadult ki a börtönbõl. Válla megroggyant,
30 11| karácsonyi kártya, most került ki a kártyagyárból, még érezni
31 11| harmadszor nem ürítették ki, színültig volt vörös rézfillérekkel.
32 11| szemölcsei rezgésével érezte ki a jó kártyákat, s egy villámgyors
33 11| gondolt. Akkor épp így bámult ki a börtöne ablakából.~1908~ ~
34 12| és erõlködve nyújtotta ki nyakát, mintha valami iszonytató,
35 12| De most már nem bírom ki tovább...~Kérdõleg néztem
36 12| másik szobába terítettük ki, s mindnyájan valami csöndesen
37 12| A bútorok nyugalma áradt ki belõle. Vonalai majdnem
38 12| csak véletlenül választotta ki ezt a kerti széket, hogy
39 12| ditirambokat hárfázzon? Ki tudja? Most holtan hever.
40 13| nem mer bekopogtatni.~- Ki van a küszöbön?~- Én egy
41 13| hogy csak most tudtuk meg, ki állt a küszöbön, ó, jaj,
42 13| hogy csak most értjük, ki remegett szavainkban, kicsoda
43 14| melankolikusan bontakoztak ki, és a telet siratva, a tavaszt
44 14| Bocsáss meg, hogy nem jártam ki a temetõbe, bocsáss meg...~
45 14| Egy szürke táj bontakozott ki. Oly ismeretlen, és mégis
46 15| vagyok.~Ti nem tudjátok, ki volt nekem Louise anyó.
47 15| Louise anyó sohasem fogy ki a szóból, és sohasem fárad
48 15| emberei elõtt sem nyílt ki az ajtaja. A plébánossal
49 16| nyújtotta a szerkesztõ felé, ki eltûnt. Aztán nézelõdött,
50 16| komoly, szenvedõ lélek tekint ki, melyben rendkívüli izgalmak
51 16| szivarok sötét parázzsal buktak ki szájunkból.~A percek egyre
52 16| szabadulni a különös képzelgõtõl, ki egyre lázasabban beszélt.~
53 16| le, édes barátom. Aludja ki magát. Hiszen ezt a mesét
54 16| ezt a mesét most gondolta ki.~Az öreg fölrettent, tágra
55 17| ablakokon át búsan vergõdött ki a fakó vizekre, és meghalt
56 17| nemzet viseletébõl telt ki. Csak a bajusza alatt bujkált
57 17| fejû, õsz páter tuszkolt ki a templomból.~- És?~- És
58 18| bohózatos fogást! Az asszony, ki nem ismer engem, lakásomra
59 18| Nem láttam senkit.~- Csak ki vele.~- Egy nagysága jön
60 18| párductermetû, szõke asszony lépett ki belõle, mélyen lefátyolozva.
61 18| vállal, hódítóan emelkedett ki, mint valami tündér. Haja
62 18| egyszerre villogva pattant ki egy drága teknõsbéka-fésû,
63 19| zavartan mosolyogva mentek ki.~A lépcsõn azonban megeredt
64 19| búcsúestén szivarhamuval rajzolt ki az abroszra. Bizalmatlanul
65 19| kancsóban nem volt víz. Ki kellett mennie a kútra,
66 19| virrasztástól részegen néztek ki az ablakon, és lesték a
67 19| maradt. Csak Mózes ment ki a vadászatra.~- Tudod, minõ
68 19| meglestük egyszer, hogy nyitja ki liliputi napernyõjét a napsugarakban.
69 19| kíváncsi fejek kukkantak ki, hogy megbámulják ezt a
70 20| apróhirdetését böngészte ki a sok közül. Ott volt az
71 20| szelíd és fehér kísértet néz ki így a túlvilág ablakából.~
72 20| kérdezgette:~- Mibe ment ki Albert?~- A papa szalonkabátjában.~
73 20| mozdulatlan, sárga arca kandikált ki belõlük, mint a halotté
74 20| cérnáktól és tûktõl csempültek ki a fogai, szurkálódtak össze
75 20| mocskos szavak csordultak ki. A nõ haja pedig kibomlott,
76 21| kissé változatosabban fejezi ki, de egyszerû kedély, és
77 21| ezer apró cédula rebbent ki belõle tolakodva, ijesztõen,
78 21| van.~Szívdobogva mentem ki az utcára. A fal mellett
79 22| ölelõ karokból bontakozik ki... Ment föl a hegyre.~A
80 22| kövek szaporázva lehelték ki a beteg hõséget, amit napközben
81 22| szinte apaian tekintett rá:~„Ki vagy te - akarta neki mondani -,
82 23| körülvették a kis újságírót, ki a kérdés hatása alatt zavartan
83 23| nyugalmas-ijesztõ fa-Buddha, ki közönyös, idegen szemmel
84 23| táncoló és gonosz Isten, ki vigyorogva ujjong, ugrál
85 24| s nem tudta elgondolni, ki keresheti, mert Krisztina
86 24| skatulyából ugrott volna ki. Fehér ruhája, ugyanaz a
87 24| vissza kell mennem. Vedd ki az órádat. Most három óra.
88 24| A diák felkelt, mintha ki akarna mászni a zavarból.
89 25| megfagyasztja, egy alvó félelmét, ki szemben a holddal, nehéz
90 25| Elhatároztam, hadd fosszanak ki, hadd vegyék el mindenemet,
91 25| vörös szláv, egy óriás, ki eddig meg sem mukkant -,
92 25| folyosón. Most már tudom, ki volt az.~A vér megdermedt
93 25| többiek ezalatt körülfogták, ki akarták csavarni kezébõl.
94 25| és elvesztettem önmagam. Ki vagyok én, szegény, egy
95 25| a világûrben, egy senki, ki az utcán ténfereg? Szavakkal,
96 25| semmiségben. Egy ember, ki elszakadt mindentõl. Az
97 27| s az asszony könyökölt ki rajta.~A diák az aszfalton
98 27| és egzotikusan virágzott ki a vér, a félelem szomszédságában.
99 27| bölcselet vázlatát dolgozta ki magában, de nem szólt senkinek,
100 27| pillanat múlva ordítva nyitja ki az ajtót. Az ablakmélyedésbe
101 27| az ajtó. Az asszony jön ki mosolyogva.~A diák vizet
102 28| nem tehet róla, a számlát ki kell egyenlíteni, ilyen
103 29| Meglátta a léggömbös embert, ki a rügyezõ akác mellett állott
104 29| szélhámosnak tartod azt, ki metafizikával, okkultizmussal
105 29| egy elhízott filozófusé, ki már csak a mozdulatlanságban
106 29| az érdekes szélhámosról, ki, mint valami bûvész vagy
107 29| Svábhegyen lakunk. Jöjj ki egyszer hozzánk, látogass
108 31| földig hajló szolgák tárják ki az idegeneknek.~Egyszerre
109 31| szárnya. Egy alak lépett ki, zsinóros egyenruhában.
110 31| gárdisták.~Úgy szédültek ki az ajtón.~A szigeten már
111 33| aztán a lábaimmal tiprom ki belõle a fûrészport.~2~A
112 33| Honnan jössz?~Egészen ki volt kelve magából. Arcát
113 33| ugatja, és õ mégse mozdul ki illetlen pózából. Arcát
|